Búcsú a parti fáktól: a közgyűlés megszavazta a Római-parti mobilgátat

  • narancs.hu
  • 2017. április 5.

Belpol

Szevasz, föveny: a főváros utolsó természetes partszakaszának sorsát pecsételték meg ma.

Döntött a közgyűlés, a Római-parton lesz a mobilgát, a Nánási–Királyok útjai gát ötletét ezzel elvetették. Rendes tervek és igazi költségvetés-tervezetek nincsenek, de ahogy azt Tarlós a Greenpeace-nek mondta a minap, az nem is kell a megalapozott döntéshez.

A javaslatot Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek nyújtották be, ebben szakértői vélemények alapján azt szorgalmazták, hogy „a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén” épüljön meg.

A javaslat úgy ment át simán, hogy a helyszínen több civil és zöld szervezet demonstrált a parti gát ellen, az Index tudósítása szerint őket egy darabig tűzvédelmi okokra hivatkozva be sem engedték, de aztán Tarlós is azt kérte, hogy engedjék be az embereket. Hoztak 11 ezer aláírással ellátott petíciót is, ebben azt kérték, hogy halasszák el a döntést.

false

Szeneczey Balázs megígérte, hogy a védett rész nem lesz építési terület – ehhez hozzátesszük, hogy ez valóban fontos építésszabályozási kérdés lesz a jövőben, az viszont a jelen, hogy lakóparkokat építenek a területre még úgy is, hogy azok hivatalosan csak üdülők lehetnek.

A parti mobilgát vázlatos tervei egy lakossági fórumon elég nagy ellenállást váltottak ki, erről szintén az Index számolt be részletesen.

A hivatalos szakértői vélemény szerint egyébként a part menti változat 7 milliárd forinttal kerülne kevesebbe, mint a Nánási úti gát.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Greenpeace közleményt adott ki a döntés után. Azt írják, hogy „a Fővárosi Közgyűlés ma úgy szavazta meg a parti mobilgát nyomvonalát a Római-parton, hogy a parti védmű tervei máig nem nyilvánosak. A parti mobilgát elpusztíthatja Budapest egyik utolsó természetközeli Duna-partját, és semmi sem bizonyítja, hogy biztonságosabb lenne egy Nánási úti–Királyok úti védműnél. A Greenpeace Magyarország továbbra is mindent meg fog tenni azért, hogy olyan megoldás szülessen a Római-part védelmére, mely egyaránt garantálja a lakosok és az ártéri erdő védelmét, és a döntésbe bevonja az állampolgárokat, valamint minden érintett szakma képviselőjét”.

A javaslatot a közgyűlésben a Fidesz-frakció tagjai mind a 19-en megszavazták, az LMP és a Párbeszéd nemmel szavazott, négy ellenzéki képviselő tartózkodott, az MSZP-s és a DK-s képviselő nem szavazott.

A parti mobilgát történetét hosszú cikkben dolgoztuk fel még tavaly. Akkor arra jutottunk, hogy a mobilgát-beruházás a végére fölemészthet akár 20 milliárd forintot, tönkretesz egy kivételes ökoszisztémát, viszont megnöveli néhány befolyásos vállalkozó ingatlanjának az értékét, és e tényeket Tarlós István arroganciája sem leplezheti.

A gazdagok játszótere – Eldől a Római-part sorsa

A mobilgát-beruházás a végére fölemészthet akár 20 milliárd forintot, tönkretesz egy kivételes ökoszisztémát, viszont megnöveli néhány befolyásos vállalkozó ingatlanjának az értékét. E tényeket Tarlós István arroganciája sem leplezheti már.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”