Ki veszi be? A budai vár átalakítása

Haditanácsuk már van a magyaroknak, hogy visszafoglalják a budai várat a betolakodott múzeumoktól és nemzeti könyvtártól. A palotának nem mernek nekiesni, Orbánék a lovardával és a 70 négyzetméteres Szent István-teremmel kezdik.

A budai vár, pontosabban a Budavári Palota és környéke mindig is a Fidesz szívügye volt. A második világháború után teljes egészében kulturális funkciót kapott palotaegyüttesbe, illetve a Szent György tér épületeibe a történelmi folytonosság nevében legalább részben vissza akarja költöztetni az államigazgatási és reprezentációs funkciókat.

A pincék és az elmúlt nyolc év

Az első Orbán-kormány alatt a miniszter­elnökség számára újították fel a Sándor-palotát, ám a 2002-es választási kudarc miatt Orbán már nem költözhetett be példaképe, Bethlen István egykori hivatalába. Az új kormány úgy oldotta meg a gordiuszi csomót, hogy a köztársasági elnöknek utalta ki a klasszicista palotát.

Medgyessy Péter miniszterelnök 2004-ben nagyszabású, nyolcéves rehabilitációs tervvel rukkolt elő, amit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2006-ban készült tanulmánya is megtámogatott. A 2011-ben kiegészített koncepció egészen a hivatal megszünteté­séig érvényben volt. Eszerint a palotát a második világháború után olyan mértékben átépítették, hogy nem lehet helyreállítani az eredeti tereket (lásd keretes írásunkat). A Szent György tér nyugati térfalának elpusztult épületeit, mint az Udvari istállót és a Teleki-, majd József főhercegi palotát (lásd az ábrát a következő oldalon) nem tanácsolták újjáépíteni, helyette kortárs beépítéseket támogattak. A romos Honvéd Főparancsnokság hasznosításáról soha nem döntöttek érdemben. Akkor sem, amikor a Budai Várgondnokság 2004-ben tervpályázatot írt ki, amelyet Kis Péter megnyert, de kortárs megoldásaitól, a „lebegő” tetőtől megriadtak mind bal-, mind jobboldalon. A többször átdolgozott terv – melybe később Zoboki Gábor is beszállt – 2008 folyamán négy ízben megjárta a tervtanácsot. Hiába támogatta a zsűri, végül Nagy Gábor Tamás
I. kerületi polgármester változtatási tilalmat rendelt el, így elúszott a 10 milliárdos uniós támogatás (erről lásd: Kicsinyes, szánalmas, kártékony, Magyar Narancs, 2008. november 20.).

A Várkert Bazárt hol uniós forrásból, hol pedig magántőkéből újították volna fel (egy kanadai-magyar üzletember épített volna kisebb plázát a Várhegybe, és cserébe renoválta volna a műemléket). Nagy Gábor Tamásnak mindkét verzió kútba eséséhez sok köze volt, minden erejével igyekezett a vár szimbolikus terét megőrizni a Fidesznek. 2008-ban a szocialisták megbíztak öt kiváló építészt, hogy – egymástól függetlenül – tervezzék meg a palota és környéke egyes részei­nek felújítását, de aztán a megbízók nem tudtak a projektre uniós pénzt szerezni. Az MNV Zrt. a két választási forduló között még kiírt egy tendert a vár hosszú távú fejlesztésére, de ezt később visszavonták.

Nyolc év alatt annyi történt, hogy 2007-ben megnyílt a Szent György tér északnyugati részén feltárt középkori pincerendszer, ám az 1300 négyzetméteres, sok tucat helyiségből álló építmény az egymilliárd forintos rendezés után is alig használható.

Második ostrom

A második Orbán-kormány nem esett neki azonnal a várnak. Messzebbről kezdte. Az első jel az volt, hogy 2011 februárjában lefújta a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítését. A kormányhatározatba bekerült mondatot, miszerint a kabinet nem mond le a fejlesztésről, csak a föld felszínén képzeli el, a Liget Budapest csírájának tekinthetjük, ami egy új Magyar Nemzeti Galéria (MNG) felépítésével számol.

Részben a Szépművészeti bővítésére szánt uniós forrásokból Orbán atyai jó barátja, Zumbok Ferenc kormánybiztos vezetésével megkezdődött a Várkert Bazár és az utolsó háborús sebként emlegetett Honvéd Főparancsnokság felújítása, amelyet Zumbok halála után L. Simon László fejezett be. A Honvéd Főparancsnoksággal kapcsolatban Zumbok korábban azt mondta, nincs szilárd koncepció a hasznosításról, ezért nem akar visszafordíthatatlan változásokat véghezvinni.
A tavaly augusztusban 860 millió adóforintból elkészült épületben most egy kiállítás látható, és még mindig nem tudni, milyen feladatot szánnak neki. Nem lesz könnyű kitalálni, hiszen a hatalmas lépcsőházat tartalmazó épületcsonk kevés hasznosítható négyzetméterrel rendelkezik.

A Várkert Bazárt végül a Fidesz újíthatta fel, az átadásban rejlő lehetőségeket többször is kiaknázták. Orbán Viktor szerint a Várbazár volt a főpróba, a vár lesz az előadás. Itt érdemes emlékeztetni rá, hogy a Várbazár 1883-as átadása óta nem sikerült funkciót találni Ybl dekoratív díszletének. A két testőrpalota jobb híján kiállítóterem lett, de az egybenyitott egykori lakások alkalmatlanok jelentősebb tárlatok befogadására. Koncepció itt sincs, most éppen úgy tűnik, hogy a kiállítótereket a Kogart üzemelteti majd évi 200 millióért (erről lásd a magyarnarancs.hu cikkét: Évi 200 millióval és csinos ingatlannal kedveskedik a Kogartnak a kormány). Egyelőre nyoma sincs étteremnek, cukrászdának, üzleteknek és az egész komplexum profi üzemeltetőjének.
A felújítás költsége 6,7 milliárd forint, ami a kapcsolódó közlekedésfejlesztéssel 11 mil­liárd­ra emelkedett.

Jelenleg egyetlen futó projekt van a várban, az egykori karmelita kolostor (később Várszínház, legutóbb Nemzeti Táncszínház) átalakítása. Ide költözik 2016. március 15-én a miniszterelnök. Erről a harmadik Orbán-kormány rögtön az első ülésén, indoklás nélkül, titkos hatástanulmányok alapján döntött. A tervezésre nemzetbiztonsági eljárás keretében három építészirodát hívtak meg, végül a Zoboki–Demeter és Társai Építészirodára esett a választás. A közbeszerzésekre és a tervekre 1,4 milliárd forintot adott a kabinet tavaly, ezt kerek 5 milliárd forinttal toldották meg idén.

Zoboki Gábor építész a Narancsnak elmondta, hogy a 150–250 évvel ezelőtti barokk-klasszicista tereket és homlokzatot rekonst­ruálja. A hetvenes években épült színháztermet elbontják, de a Kempelen Farkas tervei alapján készült barokk színházat nem állítják helyre annak ellenére sem, hogy a Várszínház volt az első állandó színház Budán, illetve az egyetlen olyan 18. századi színházépület Magyarországon, amely máig teátrumként működött. Zobokiék a korábban itt állt kolostortemplom terét bontják ki a mára rekonstruálhatatlan díszítések nélkül, de terveznek egy emeleti karzatot, amivel az egykori színházat is megidézik. Az építész szerint az épület gazdag történeti múltjára utaló reprezentatív rendezvénytér lesz itt. Az egykori refektóriumot, vagyis a kolostor ebédlőjét is helyreállítják, ahol még az eredeti klasszicista festés is látható – itt tartják majd a kormányüléseket. Ha a köztársasági elnök a Budavári Palotába tud költözni, Zoboki szerint a miniszterelnök – esetleg családja kíséretében – beköltözik a Sándor-palotába. Ott lehetne tehát a rezidencia, miközben a kabinet a karmelita kolostorban marad. Hogy mindez milyen közlekedési terhelést ró a várra, és ezt hogy bírja majd a ma is szinte járhatatlan Lánchíd, arra egyelőre nincs válasz. L. Simon mindenesetre megnyugtatott minket: „A következő tíz évben a Köztársasági Elnöki Hivatal nem költözik a palotaépületbe.”

A kormány 2014. július 10-i határozatában döntött a várnegyed tíz évre tervezett rekonstrukciós programjáról, a Nemzeti Hauszmann Tervről, amelynek költségvetése – Orbán előrejelzése szerint – a 200 milliárd forintot is elérheti, felelőse pedig Lázár János Miniszter­elnökséget vezető miniszter lesz. Egyszerűsíti a dolgát, hogy tavaly tavasszal a Miniszter­elnökséghez került az építésügy és az előző ciklusban szétvert örökségvédelem is, méghozzá a Várbazár ügyeit, vagyis a „főpróbát” rendező L. Simon irányítása alá.

Összeül a haditanács

November 14-én megalakult a számos ki­váló szakembert tömörítő Hauszmann-bizottság. Tagjai többek között Eltér István, a Magyar Építész Kamara alelnöke; Farbaky Péter és Rostás Péter, a Budapesti Történeti Mú­zeum vezetői; Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos igazgatóhelyettese; Saly Noémi várostörténész; Schneller István, Budapest volt főépítésze; Zoboki Gábor építész; illetve Potzner Ferenc, Pottyondy Péter és Tima Zoltán, a Közti Zrt. építészei.

Egyelőre a résztvevők számára sem világos, hogy biodíszletnek szánják-e őket, vagy valóban kíváncsiak a véleményükre. Orbán Viktor mindenesetre – a szokásos háborús retorikával – hadi­tanácsként jellemezte a bizottságot, ahol megvitatják, miként foglalják vissza a magyar nemzetnek „nem csellel vagy ostrommal, hanem széles nemzeti összefogással és munkával” a budai ­várat. A jelen lévő szakemberek mindenesetre biza­kodóan nyilatkoztak a Narancsnak. Pottyondy Péter nagy lehetőségnek nevezte, hogy a szakma befolyásolhatja a várról születő döntéseket. Schneller István reméli, hogy a számos alulhasznosított, jelentős építészeti értékű budapesti épület figyelembevételével születnek meg a várnegyedre vonatkozó hosszú távú döntések.

A bizottság első és eddig egyetlen ülésén Orbán Viktor és L. Simon László vitte a prímet, a szakemberek csak 10-15 percig kaptak szót. Arra kérték őket, hogy januárig foglalják össze gondolataikat a vár jövőjével kapcsolatban. L. Simon arról beszélt, hogy első körben a lovarda, a trónterem és a Szent István-terem újjáépítése lenne elképzelhető. December 30-án döntött is a kormány a vár nyugati oldalán (a mai mélygarázs tetején) állott neoreneszánsz stílusú lovarda visszaépítéséről, amire kétmilliárd forintot rendelt (bővebben lásd a magyarnarancs.hu cikkét: Megindult az ostrom – A kormány lovardát épít a várban). Úgy tudjuk, felépül a palota szintjére vezető díszes lépcső is, amit szintén elbontottak a háború után.

A D épület trónterme az egyetlen a palota egykori helyiségei közül, amelynek legalább a falai az eredeti helyükön állnak. A létező kubust „csak” fel kellene öltöztetni, még a műemléki helyreállítási tervek is megvannak a hatvanas évekből. Ugyanakkor a körülötte lévő teremsor teljesen átalakult, így ha egyszer azt is helyre akarnák állítani, elképzelhető, hogy a zárványként elkészült tróntermet ismét szét kellene verni.

Rostás Péter művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) főigazgató-helyettese az egykor a BTM főbejárata fölött elhelyezkedő Szent István-terem újraépítését tartja a legreálisabbnak, afféle kísérletnek, ami megmutatná, hogy lehetséges-e az enteriőrök rekonstruálása. Hiszen a Szent István-teremről bőséges adataink vannak, rendelkezésre állnak korabeli tervek és fotók, a falkárpit darabjai, valamint a terem helye könnyen kimetszhető a mai épületből. Potzner Ferenc szerint a Szent István-terem újjáépítését nem a terméketlen múltba révedés szülte, hanem annak a nonszensznek a feloldása, hogy Európa egyik legnagyobb királyi rezidenciájának eredeti enteriőrjeiből egyetlen négyzetcentiméter sem látható. Az építész szerint a felújított terem előtt évekig hosszú sorok kígyóznának, így annak költségei is megtérülhetnének. Úgy tudjuk, a Szent István-terem újraépítéséről is hamarosan határoz a kormány.

Rostás azt javasolja, hogy a hauszmanni palota egyes részleteinek helyreállítása mellett az ötvenes évek régészeinek hagyományát is folytassák (erről éppen Rostás írt lapunkban a Budavári Palota elmúlt száz évét részletesen bemutató cikkében: A nemzet palotája, Magyar Narancs, 2011. április 14.). A művészettörténész szerint meg kellene mutatni a középkori palota egykor már feltárt, majd visszatemetett zárt udvarának maradványait az Oroszlános udvar alatt. A középkori építészeti elemeket láthatóvá és bejárhatóvá lehetne tenni, felülről pedig üvegtetővel lefedni. Így hatalmas új kiállítóterek jönnének létre, amelyek a BTM főbejárata alatt közvetlen összeköttetésbe kerülhetnének a palota déli oldalával, a mai járószint alatt mintegy hatméternyire lévő Zsigmond és Mátyás kori palota és erődrendszer maradványaival. Ezekben teljes a konszenzus a Köztivel.

Hajlakkot a hajlékra

A teljes palotára vonatkozó pályázat nem lesz; L. Simon azt nyilatkozta, hogy ha egy építész régóta foglalkozik egy épülettel, ő kapja a megbízást. Leginkább két olyan építésziroda van helyzetben, akik a kormány bizalmát más projektekben is élvezik: a Közti Zrt. és a Zoboki–Demeter és Társai Építésziroda. Ők indultak 2011 végén a Várgondnokság által a vár hosszú távú koncepciójára kiírt pályázaton. Zobokiék asztalfiókjában volt egy szinte kész koncepció, a tendert azonban a Közti nyerte meg, amely 2012-ben részben nyilvánosságra is hozta tanulmányát. A két elképzelés között – Zoboki szerint – az a fő különbség, hogy a Köztié műemlékes, művészettörténeti oldalról közelít, az övék viszont urbanisztikai alapon áll. A Közti egyébként nem konkrét terveket, inkább egy alapos problématérképet és javaslatcsomagot tett le az asztalra.

A Közti építésze, Potzner Ferenc szerint rekonstruálni lehet azokat a termeket, amelyekről fotók, esetleg tervek maradtak fenn: ilyen a trónterem, a Szent István-terem vagy a kupola alatti Habsburg-terem. Zoboki saját bevallása szerint nem rajongója a hauszmanni épületnek, mégis azt mondja, hogy amennyiben a mostani hamis rekonstrukciót fel akarjuk váltani, a 20. század eleji állapotokhoz kell visszanyúlni, hiszen arról van a legtöbb tudásunk. „A hauszmanni palota – függetlenül attól, hogy a pompás termekből soha nem irányították az országot – az a történeti kor, amit hajlakkal lefújva fixálni lehet” – mondja. Ugyanakkor a palota jelenlegi épülete is műemlék, és az épület késő szocreáljának, illetve a 60-as évekbeli modernista újjáépítésnek néhány elegáns megoldása ma már védendő – érvelnek egyes műemlékes szakemberek.

Zoboki és Potzner egyetért abban, hogy az A épület lehetne a köztársasági elnök rezidenciája, a B épület teremsora a nagyobb állami reprezentációk színhelye, míg a C épület kupolacsarnokában palotatörténeti múzeum kaphatna helyet. Potzner úgy érvel, hogy az A és B épület dísztereit azért is érdemes volna visszaállítani, mert ma Budapesten nincs reprezentatív bálterem. Hogy valójában mennyi építhető újjá az egykor 300 méter hosszú díszteremsorból, és ez mekkora költséggel jár, azt valószínűleg még senki nem tudja, ahogy azt sem, mi lesz a több tízezer nem rekonstruálható négyzetméter funkciója.

Az E épületben működő BTM elmozdítása eddig senkinek nem fordult meg a fejében, az in situ középkori emlékek miatt sem. Az F épületben raktárgondokkal küzdő OSZK elköltözéséről viszont a politika és az építészek is ­elkerülhetetlen tényként beszélnek. Így nyilatkozott a könyvtár nemrég kinevezett főigazgatója is, bár ugyanott azt is állította, hogy a digitalizáció felgyorsítása megszabadíthatná a nemzeti könyvtárat raktárgondjaitól (lásd: „A feldolgozott állomány is veszélyben van”, Magyar Narancs, 2014. szeptember 4.). Az új könyvtárépület és a költözés akár egy évtizedig is eltartana, a költsége több tízmilliárd forintra rúgna. A Közti tanulmánya az Ybl-féle díszlépcsőház visszaépítésével, a belső udvarok kibontásával és a Mátyás-terem helyreállításával számol. A Budavári Palota legnagyobb szárnyának funkcióját pedig szállodaként határozza meg, amivel Zoboki is egyetért.

A nemzet főtere

Abban sincs vita Zoboki és Potzner között, hogy a Sándor-palota és a karmelita kolostor előtti Szent György teret nyugatról – vagyis a Krisztinaváros irányába – ismét le kell zárni. Ezen az oldalon állt az Udvari istálló épülete, illetve az 1700-as évek végén copf stílusban épült Teleki-palota, melyet József főherceg számára Giergl Kálmán és Korb Flóris épített át 1890-ben. Mindkettőt lebontották a háború után, holott az épületek sérülései ezt nem indokolták. Potzner és Zoboki az átépítés előtti Teleki-palotát építené fel újra, de kortárs épületet is el tudnának képzelni a téren. (Zoboki szerint az új épületbe az MNG-nek kellene köl­töznie, ez a gondolat azonban ellentétes a városligeti múzeumi negyed koncepciójával.)
A Honvéd Főparancsnokságot senki nem akarja eredeti magasságára visszaépíteni, de a Szent György tér felé mindkét építész megtoldaná egy modern szárnnyal. Képzeltek már bele turisztikai-információs pontot, Magyarság Házát és huszármúzeumot is, de valószínűleg ez is az állami reprezentáció színtere lesz.

Másik arc a bajusz mögött

A Budavári Palota a második világháborúban súlyos, de korántsem helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Tetőzete leégett, jelentősen roncsolódott a kupola, a második és harmadik emelet jórészt elpusztult, ám helyreállít­hatók lettek volna a korabeli enteriőrök. A romos palota sorsáról döntés csak 1949-ben született: az épületkomplexumot a kormány, a párt és Rákosi Mátyás rezidenciája számára kellett helyreállítani. A szinte évente váltakozó tervekben egy volt közös, hogy az enteriőrök megtartásával egyik sem számolt – derül ki a BTM nemrég nyílt, a palota történetét bemutató állandó kiállításának magyarázó szövegéből. A palota belseje teljesen átalakult az 1959-ben elhatározott, mintegy harminc éven át húzódó építkezés során. Máshol vannak a belső, néha a külső falak, emeletek, lépcsőházak. Az A épület eredeti díszes bejáratát, ahonnan végig lehetett haladni a 300 méteres teremsoron, elfalazták, az épületet megnagyobbították, hogy elférjen benne a Munkásmozgalmi Múzeum. A B épületben lévő egykori bálterem határoló falai közül csak egy van az eredeti helyén, és egy emelettel alacsonyabb, mint korábban. A C épület a Mátyás-csorgón kívül szinte egyetlen részletében sem őrzi a világháború előtti állapotot. A felismerhetetlenségig átépítették a kupolát, elbontották az alatta lévő timpanonos bejáratot, az oda vezető kétkarú, úgynevezett Habsburg-lépcsőt. Az innen nyíló Habsburg-terem, illetve a palotakápolna helyén a Nemzeti Galéria nagy csarnoka és főlépcsőháza van. A palota belsőépítészetének egyetlen, eredeti formájában megmaradt eleme a nádori család temetkezőhelye, az 1839-ben épült Habsburg-kripta a C épület alatt van – meséli Rostás Péter. Igaz, eredeti bejáratát elbontották, most a földszinti ­kiállítótér egyik tapétaajtaján át közelíthető meg. A Nemzeti Galéria által használt szárnyak után az F épületben a Budapesti Törté­neti Múzeum van, itt a bombázások után számos középkori maradványt feltártak a régészek, és minden skrupulus nélkül bontottak bele a hauszmanni épületbe, számolták fel a királyi kerteket. A krisztinavárosi F épület belsőjéből sem sok maradt, itt az Országos Széchényi Könyvtár kapott helyet, a két belső udvart két vasbeton könyvraktártoronnyal építették be. Az épület külső díszítését, nyílászáróit, díszkapuinak egy részét elbontották. Többször felmerült, hogy legalább a kupolát és a bejáratot építsék újjá. Ám „a lépcsőt nem lehet visszailleszteni úgy, mint egy bajszot, mert mögötte már egy másik arc van” – mondja Rostás Péter. A palotához tehát nem lehet csak „kicsit” hozzányúlni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.