A Johan Béláról írt cikkemet (Johan Béla és a nemzet egészsége, Magyar Narancs, 2003. június 26.) Johan hozzátartozói tévesnek és Johant az általam felsorolt vádpontokban ártatlannak tartották. Igazolásul Johan Béla népbírósági, illetve igazolási irataira támaszkodtak, melyeket különböző szerkesztőségeknek, valamint e sorok írójának is megküldtek. A hozzátartozók hatására 2003. július 9-én Nem üldözte, hanem mentette a zsidó orvosokat Johan Béla címen cáfolat jelent meg az [origo] internetes újságban is.
Sajnos a források egyértelműen cáfolják Johan Béla, illetve rokonságának állításait. Nem volna jelentősége ennek, ha Johan személyében nem fonódna össze tragikus módon a szakmai kiválóság és a népirtásban való bűnrészesség. Érthető, ha a tájékozatlan olvasó Johan mentőtanúinak láttán, akik között a világhírű és meggyőződéses antifasiszta Szent-Györgyi Albert is szerepelt, kétségbe vonja bűnösségét. Johan személye azért is példaértékű, mert felelőssége modellezi azt a helyzetet is, ami oly sok hivatalnoknak lehetővé tette, hogy segédkezzék a zsidóság deportálásában.
Johan mentegetői arra hivatkoznak, hogy Johan semmilyen zsidóügyet nem intézett, mivel minisztériumának egészségügyi részlegét Balatonlellére telepítették 1944 áprilisában, és a deportálásokkal csak a Pesten maradt rész foglalkozott. Szerintük csak a zsidó orvosok ügyének intézésére kinevezett kormánybiztos, Incze Antal felelős a deportálásokért. A kormánybiztos azonban nem a még meglévő zsidó orvosok elbocsátását és eszközeik elrablását intézte, mert ezek Johanra tartoztak. Incze csupán a Johan aláírásával lehetővé tett deportálások következtében beállott "orvoskérdés" elméleti és gyakorlati megoldásával foglalkozott. Hogy ez mennyire így volt, azt a levéltári iratok tömege bizonyítja. 1944. május 5-én például Johan Béla államtitkár Balatonlelléről elrendelte a gyermekmenhelyek tisztviselőinek igazoltatását, arra nézve, hogy a nagyszülőkig bezárólag keresztény származásúak-e. Ugyanígy Balatonlelléről rendelte el 1944. május 4-én valamennyi állami kórház, elme- és ideggyógyintézet, tüdőbeteg-gyógyintézet stb. vezetőjének a zsidó munkatársak azonnali nyugdíjazását és elbocsátását. A Magyar Országos Levéltár óbudai részlegében az I-9, és I-40 mikrofilmsorozatban tucatjával találhatóak a "Johan S.K. Balatonlelle" aláírású papírok a zsidókkal kapcsolatos rendeleteken. Johan 1945 utáni vallomásaiban tehát valótlant állított.
Endre László belügyi államtitkárnak, a zsidó deportálások egyik fő felelősének az iratai között minden orvosi témájú iraton a szignálás kapcsán piros ceruzával szerepel, hogy "Johan" - abban az értelemben, hogy az ilyen jellegű ügyekben az intézkedést Endre neki adja át.
Endre László a hozzá intézett kérelmeket személyesen válaszolta meg. A "ládaszámra érkező (...)zsidó tulajdonú" gyógyszertárat vagy orvosi praxist igényelni akarók beadványaira adott válaszában arról biztosította a "keresztény" kérelmezőt, hogy ezek az ügyek "Johan államtitkár úrhoz tartoznak, s ő igen derék, megértő ember".
A zsidóellenes kormányrendeletek és miniszteri rendeletek kiadványozása már 1944. április 15. előtt elkezdődött, amikor még Johan is Budapesten tartózkodott. Munkaköréből adódóan tudomása volt erről, hiszen a miniszterelnök és a belügyminiszter nem adott ki a megkérdezése és tájékoztatása nélkül egyetlen rendeletet sem az ő illetékességi körében. A zsidók gyógyszertári jogosítványainak rendezése tárgyában kiadott miniszterelnöki rendelet például április 14-én jelent meg, erről Johan tehát már Budapesten értesült, mivel a rendelet kiadványozása előtti egyeztetés valamikor április 1-13. között történhetett. Azzal, hogy nem mondott le, bár tudott e rendeletekről, tudatosan magára vette ennek morális és politikai felelősségét. Hogy ez mit jelentett, azt jól érzékelteti az az adat, hogy 1944-ben a 13 771 kamarai tagból 4289 volt zsidó. Hasonló arányok voltak a gyógyszerészeknél is. Johan Béla neve szerepel elbocsátásuk iratain, amiknek "köszönhetően" megsemmisült a magyar közegészségügy e szereplőinek 30 százaléka.
Az az [origo]-ban terjesztett állítás sem igaz, hogy Johan nem mozdította elő a zsidótörvények meghozatalát. Az a tény, hogy elvállalta a parlamentben a III. zsidótörvényként elhíresült fajvédelmi törvény előadói posztját, még akkor is a zsidóellenes törvénykezés előmozdításának számít, ha figyelembe vesszük, hogy ő csak a törvény pozitívan megkülönböztető részével (házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat és házassági kölcsön) foglalkozott.
Az sem igaz, hogy Johan teljes politikai tudatlansága és naivitása miatt nem ismerte fel, miben vesz részt. Ezt maga Johan cáfolja azzal, amikor igazoló iratának 20. oldalán leírja: csak úgy volt hajlandó 1940-ben Németországba utazni, ha magával vihet valakit, akinek a "politikai felfogása közismerten eltér" a vele utazó szélsőjobboldali orvoskollégáiétól. Tehát rendelkezett kellő politikai érzékkel ahhoz, hogy felmérje, mit jelenthet a szélsőjobb kiszolgálása.
Johan az igazolási eljárás során akkor sem állított igazat, amikor arra a kérdésre, hogy tudott-e az orvosok deportálásáról, azt válaszolta: "Nem én csináltam, kijelentem, hogy június óta nem én csináltam, hanem Incze Antal."
Ez az állítás tudatos dezinformáció, mivel a vidéki zsidó orvosok gettósítása május 15-én kezdődött. A vidéki zsidókkal megrakott utolsó szerelvény július 9-én hagyta el az országot. Johan tehát a deportálások ideje alatt jelentős részben még államtitkárként közvetlenül felelős volt; Incze csak később kapcsolódott be. Már 1944. április első napjaiban kiadták azt a belügyminisztériumi rendeletet, amely szerint "az országot hamarosan megtisztítják a zsidóktól", és erről Johannak funkciójából eredően tudnia kellett, ráadásul a kérdéses időszakban bizonyíthatóan Pesten volt, és folyamatosan találkoznia kellett államtitkár kollégáival, Baky Lászlóval és Endre Lászlóval.
Ungváry Krisztián
történész
| Egy igazoló levél dr. Gáthy Endre tanácselnök úrnak Igen tisztelt Elnök Úr! Kérni kívántam azt, hogy engem is tanúként hallgassanak ki Johan Béla úr ügyében. Mivel egészségem arra kényszerít, hogy pár hétre vidékre menjek, nem lehetek jelen a tárgyaláson s így kérem e soraimat vallomásnak tekinteni s a per irataihoz csatolni. Johan Béla urat medikus korom óta ismerem s vele különösen külföldről való hazatérésem, 1932 óta benső baráti viszonyban álltam. Különösen az hozott össze, hogy felső tudományos képzettségünket mindketten angolszász államokban sajátítottuk el és így egyrészt az angolszász, másrészt az antifasiszta beállítottságunk hasonló volt. Minden tekintetben rendkívül humánus és demokrata beállítottságú, amit semmi sem bizonyít jobban, mint hogy szinte korlátlan befolyását nem saját fényét emelő központi intézet felállítására, hanem a nép széles és legjobban elhanyagolt rétegeinek felemelésére használta. Johan Béla urat elsőrendű szakembernek tartom, mégpedig nem a saját tanulmányaim alapján, mivel az ő munkairánya az enyémtől távol áll, s így azt megítélni igazán nem tudom. Véleményemet elsősorban arra az igen nagyfokú tiszteletre, megbecsülésre és elismerésre építem, melyet magának Johan úr az egész világon tudományos körökben kivívott. Hogy a Sztójay-kormány alatt helyén maradt, azt nem tudom hibául felróni. Nem azért mentem fel őt magam a vád alól, mert távozásával kétségtelenül Csík vagy más ilyen egyén kezébe került volna állása, aki sok szenvedésnek és kárnak lett volna okozója. Én magam részéről azért mentesítem a vád alól, mert az orvosi hivatás semmi más hivatáshoz nem hasonlítható és külön elbírálást kíván. Nincs oly politikai változás, amely lelkiismeretes orvost arra kényszeríthetne, hogy hivatalos működését megszakítva egy szülés levezetését abbahagyja. Johan Béla a nemzet nagy szülészeihez tartozik, akik egy új, egészségesebb generáció világrahozásán fáradoztak. Ő ezt a feladatot vállalta és lelkiismerete szerint a végsőkig teljesítette. A különbség a gyakorló orvossal szemben csak az, hogy reá nem egy szülés, hanem szülések ezrei voltak bízva és azokat nem hagyhatta el. Nézetem szerint a nemzet nagy és mély hálával tartozik Johan Bélának azért a nagy szakértelmű munkáért, amellyel a népegészségért munkálkodott. Hálával tartozik azért a nemzetközi elismerésért is, amelyet Johan úttörő munkájával országunknak kivívott. Előtte senki még egészségügyi téren a magyar ugart oly eréllyel, tudással, eredménnyel nem művelte, mint ő. Kérve ezen írásom tudomásulvételét, maradok kiváló tisztelettel: Budapest, 1945. július 25. Szent-Györgyi Albert s.k. egyet. ny. r. tanár |
| Kérelmező levelek Takáts Albert, Endre László államtitkár személyi titkára Endre Andrásnak: Kedves Bandikám! Többrendbeli leveledet megkaptam, végtelenül örültem azoknak. Sajnos, patikaügyben semmit nem tudunk tenni, mert ládaszámra érkeznek hozzánk a kérelmek, és így a gazdám legjobbnak látja, ha ő egyáltalán nem avatkozik bele ezekbe az ügyekbe. De nem akar beleavatkozni azért sem, mert nem az ő felülvizsgálati jogkörébe tartozik, és nem akar így másnak lekötelezettje lenni. Nagyon kérlek, hogy ezt kiskunfélegyházi patikus barátoddal is közölni szíveskedjél. Mondd meg neki, hogy végső fokon a makir. Belügyminiszer Úr dönt, forduljon közvetlenül a Miniszter Úrhoz. Budapest, 1944. május hó 22-én Szeretettel ölel [Takáts Albert] főszolgabíró [címzett] Nagyságos Dr. Endre András Úrnak m. kir. orvosszázados Kecskemét, Siesta szanatórium * Endre László válasza Szelke Józsefnénak egy "zsidó tulajdonú" gyógyszertár igénylése ügyében: Méltóságos Asszonyom! Syposs Simon gyógyszerész érdekében írt nagybecsű sorait kézhez véve, szíves tudomására hozom, hogy a gyógyszerész ügyek Johan államtitkár úrhoz tartoznak, s ő igen derék, megértő ember. Méltóztassék kérelmével közvetlenül hozzá fordulni. Nagyrabecsülésem kifejezése mellett vagyok tisztelő híve. Budapest, 1944. május 22. [címzett] Méltóságos Szelke Józsefné Úrasszonynak Budapest, Család u. 29. sz. |
