Kiderült, milyen szerződés alapján repked Orbán a honvédségi gépekkel

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 21.

Belpol

Az Átlátszó birtokába került keretmegállapodás szerint a Miniszterelnökség évente számol el a Honvédelmi Minisztériummal. 

Az Átlátszó birtokába került keretmegállapodás szerint a miniszterelnökségi delegációk szállításának módjáról a Miniszterelnökség tavaly állapodott meg a Honvédelmi Minisztériummal. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a repülőutak adatai “honvédelmi és nemzetbiztonsági okból” 30 évig titkosak.

Tavaly augusztus végén Orbán Viktor a Fidesz-elnökeként Novák Katalin és más fideszesek társaságában részt vett a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózata nevű szervezet találkozóján, ahol Georgia Meloni olasz ellenzéki politikussal is találkozott. Az út kapcsán akkor az szivárgott ki, hogy az amúgy Horvátországban nyaraló Orbán-családot valószínűleg a honvédség 607-es lajstromjelű Falconja vette fel Brac szigetén, majd a római esemény után Zadarban tette ki őket.

A római kiruccanás kapcsán a K-Monitor adatigényléssel fordult a kormány külföldi utazásai ügyében illetékes Külügyminisztériumhoz (KKM), hogy megtudja, kik voltak az Orbán Viktorral Rómába utazó delegáció tagjai, mennyi volt az útiköltség, a szállásköltség és a napidíj, valamint mekkora összeget fizetett Orbán a családtagjai (felesége és fia) utaztatása miatt. Mivel nem kapott választ, a K-Monitor beperelte a Külügyminisztériumot, és nemrégiben megszületett az elsőfokú, nem jogerős ítélet. Eszerint a KKM-nek ki kell adnia, hogy mennyit fizetett be a miniszterelnök a felesége és a fia honvédségi repülős utazására, de a teljes útiköltség nem tudható, mert a külügy szerint nem ők az illetékesek. Az viszont nem derült ki a bíróságon, hogy akkor vajon kicsoda.

Az Átlátszóhoz viszont eljutott egy keretmegállapodás, amelyet a Miniszterelnökség (ME) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) kötött 2021 július elején, alig másfél hónappal az Orbán család római útja előtt. A szerződés nem konkrét utakra vonatkozik, hanem azt rögzíti, hogy miként zajlik egy honvédségi repülővel való utazás megrendelése és kifizetése a Miniszterelnökség részéről egy miniszterelnökségi hivatalos delegáció esetén.

A szerződés szerint a ME a tervezett utazás előtt a HM-nek úgynevezett Útindító felkérő levelet küld, ami tartalmazza a tervezett fel- és leszálló repülőteret, a tervezett indulási és érkezési időt, a szállítandó delegáció létszámát, a delegáció fedélzeti ellátásával kapcsolatos igényeket, a szállítandó poggyászok és személyi felszerelések várható méretét és mennyiségét.

Amennyiben a honvédségnek van szabad kapacitása (itt nem csak a repülőgép, hanem a honvédek repülési és pihenőideje is számít) teljesíteni a felkérést, akkor a HM küld egy árajánlatot az útra. Ha ezt a ME elfogadja, beindulnak a fogaskerekek és elkezdődik a repülés leszervezése, például a külön engedély beszerzése, hogy civilek katonai repülőn utazhassanak, vagy az ülésrend kialakítása. 

Az Átlátszó birtokába került megállapodás szerint a miniszterelnökségi delegációk katonai repülővel való utazásai miatt felmerült költségeket évente számolják el egymással a tárcák. Az irat szerint a Honvédelmi Minisztérium és a Miniszterelnökség minden évben köt emiatt egy költségvetési megállapodást, és legkésőbb június 30-ig rendezik egymással az előző évi költségeket egy összesítés alapján. A HM azonban minden egyes megrendelt és megvalósult út után küld a ME-nek egy részletes költségösszesítőt. 

Az Átlátszó által idézett keretmegállapodés ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy "honvédelmi és nemzetbiztonsági okokból, keletkezésüktől fogva 30 évig nem nyilvánosak" a repülésekre vonatkozó adatok. 

A Magyar Honvédség 2018 februárjában vásárolt két darab Airbus A319 típusú repülőgépet (lajstromjelük 604 és 605), amelyeket hivatalosan katonai csapatszállítónak vettek; 2018 nyarán pedig beszereztek két Dassault Falcon 7X típusú, szupergazdagok által magángépnek használt, business jet kategóriájú repülőgépet (lajstromjelük 606 és 607) is, amit a honvédség „többcélú szállító- és futárgéptípusnak” nevez. Bár a honvédség 2018-ban vásárolt repülőgépeit hivatalosan nem kormánygépnek vették, Orbán Viktor, a kormánytagok, korábban Áder János, most Novák Katalin rendszeresen használja őket, a honvédségi gépek pedig számos egzotikus helyen jártak beszerzésük óta. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Igor és Szása kiszabadult és gyilkolt

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.