Orbán még fizetett is, hogy ott lehessen Rómában a katolikus találkozón

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 31.

Belpol

A konferencia díját a résztvevőknek maguknak kell állniuk. 

Részvételi díjat kellett fizetniük azoknak, akik részt vettek a „katolikus törvényhozók nemzetközi találkozóján” Rómában – tudta meg a hvg.hu a rendezvény szervezőitől.

Múlt pénteken derült ki, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök éppen Rómában tartózkodik, miután valaki lefotózta egy étterem teraszán. Mivel Orbán a feleségével, Lévai Anikóval, a fiával, Orbán Gáspárral, illetve vélhetően egyik lánya is vele volt, mindenki azt hitte, szabadságát tölti az olasz fővárosban. 

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke viszont később azt közölte, Orbán hivatalos programra érkezett Rómába, ugyanis a "katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz részt". (Mellesleg az olasz szélsőjobboldali Giorgia Melonival is találkozott.)

Felmerült a kérdés, hogy ha hivatalos programra ment, akkor miért tartott vele a családja, hiszen így egészen egy vakációnak tűnik a dolog, mire Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt írta, „a meghívás magában foglalja a házastársak és a családtagok meghívását is, akik szintén résztvevői a rendezvénynek. Ebből következően a legtöbb meghívott nem egyedül, hanem családostól vett részt a konferencián”. 

A hvg.hu eztuán kereste meg a találkozót szervező International Catholic Legislators Network (ICLN) nevű szervezetet, azaz a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózatát, amely megerősítette, hogy a meghívás valóban kiterjedt a résztvevők családtagjaira is, de a rendezvényre vonatkozó szabályok miatt a résztvevőkről, vagy a felmerült témákról nem adhattak információt, azt viszont elárulták, hogy vendégeiket mindig arra biztatják, ha szeretnék, hozzák magukkal házastársaikat és gyermekeiket is.

A titkárság azt is közölte, hogy minden résztvevőjük kifizeti a konferencia díját,

magyarul pénzbe kerül ezen résztvenni. Hogy pontosan mekkora összegről van szó, azt nem árulták el, erre vonatkozó kérdésünkre csak azt válaszolták, hogy "szerény". „Non-profit szervezet vagyunk, a díjat csak arra használjuk, hogy a rendezvény költségeit álljuk” – tették hozzá.

Azt is közölték, hogy a szervezet nem állja a vendégek vagy családtagjaik semmilyen költségét, ez alól csak a felszólalók képeznek kivételt, de idén nem volt köztük magyar. 

A hvg.hu hozzáteszi, az ICLN a szervezet honlapja alapján a Bibliára alapozott fundamentalista nézeteket képvisel, tagjai meghívásos alapon léphetnek be, felsorolva nincsenek. A katolikus vallási elemekből levezetik többek között azt, hogy a válás, illetve a születésszabályozás bűnös dolog, illetve, hogy a liberális gazdaságpolitika támogatandó. A szervezetet Ausztriában hozták létre 2010-ben.

A római kiruccanásról Hadházy Ákos független képviselő azt írta, a kormánygépként használt honvédségi repülő, a HM Dassault Falcon 7X Rómába menet titokban leszállhatott Brac szigetén, hazafele pedig Zadarban, ugyanis a gép mindkét helyszín repteréhez közelítve süllyedni kezdett, majd kikapcsolta jeladóját. 

A 24.hu felvételeket is közölt arról, ahogy a repülő Brac illetve Zadar repterén van, a braci reptér előtt pedig az általában Orbán Viktor által használt Volkswagen kisbusz parkolt. A lap úgy tudja, hogy a honvédelmi tárca gépe a múlt csütörtökön délben szállt fel Kecskemétről, hogy a Balatont is érintő körrel Budapestre repüljön. A Liszt Ferenc-repülőtérről vélhetően Novák Katalinnal és a delegációval a fedélzetén 16 órakor indult tovább, hogy aztán leszálljon Brac szigetén, Hadházy úgy véli, itt esetleg a miniszterelnököt vehette fel. Hazafelé Zadarban 17 percet töltött a gép, a reptér felvételei szerint itt többen kiszálltak. 

Havasi a 24.hu-nak azt nyilatkozta, a hivatalos programok során a miniszterelnök mindig a hivatalos előírások szerint utazik, biztosításáról a Terrorelhárítási Központ gondoskodik, családtagjai költségeit pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően ő maga állja.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.