Elengedték a kezét: kirakják Zsidai Royt a budavári önkormányzat egyik ingatlanából

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 28.

Belpol

Azt azért nem vizsgálják ki, hogy vajon miért használhatta öt évig szabálytalanul a lakást.

Az I. kerületi önkormányzat Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottsága nem hosszabbítja meg Zsidai Zoltán Roy cégének, a Harlequin Kft.-nek az egyik bérleti szerződését – írja a hvg.hu. Egy Táncsics Mihály utca 4. alatti, 56 négyzetméteres lakásról van szó, melyet 2012 óta havi nettó 40 ezer forintért bérelt a vállalkozó.

Az önkormányzat lakás céljára adta bérbe az ingatlant, azonban a hatósági ellenőrzéskor azt találták, hogy Zsidaiék szomszédos éttermének, a Pest-Buda Bistrónak a raktára működik itt. Szerződésben vállalt kötelezettségét megszegve Zsidai elmulasztotta a lakás felújítását is.

false

 

Fotó: Székelyhidi Balázs/Magyar Nemzet

Az Orbán Ráhel mentorának tartott vállalkozó ugyanakkor azt mondta a hvg.hu-nak, hogy a fatális véletlenek összjátéka miatt működött az ellenőrzéskor épp raktárként az ingatlan. Alapvetően az étterem dolgozói laktak benne, azonban a kémény meghibásodott, egy másik raktáruk pedig beázott, ezért kellett átpakolni. Zsidai szerint a felújítást is elvégezték, igaz, „nem egy luxusszálloda szintjén”.

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd képviselője rákérdezett, miért csak most ellenőrzött az önkormányzat, de nem kapott érdemi választ. Ha nem lakásként, hanem raktárként adták volna bérbe az ingatlant, a bérleti díj jóval magasabbra, havi 300 ezer forintra rúgott volna. A bizottsági ülésen azonban nem derült ki, a különbözetet megpróbálja-e behajtani az önkormányzat.

A Zsidai Roy és az I. kerületi önkormányzat közötti ingatlanügyletekről februárban részletes cikket írtunk.

Egy évig ingyen, utána fillérekért – Így kap házat, lakást Zsidai Roy a Várban

Az Orbán családdal jó kapcsolatban lévő Zsidai Roy az átalakuló budai Várban is óriási előnyökhöz jutott. Lapunk megkapta a Zsidaival kötött összes önkormányzati szerződést. Néhány kontraktust feltehetően továbbra is titkol az önkormányzat, de amit ismerünk, az is beszédes. A cikk végén tartalmas táblázat!

Figyelmébe ajánljuk