Külföldi földgázkutató cégek Magyarhonban: Kötött piaci verseny

szerző
Linder Bálint
publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Először akadt konkurense a magyar ugaron a Molnak, amikor tavaly decemberben az amerikai El Paso Magyarország Kft. (EPM Kft.) a Somogy megyei Törökkoppányban hosszas "faggatózás" után jó minőségű földgázt talált. A cég az állammal kötött szerződése alapján a feltárt szénhidrogént elvileg teljesen szabadon értékesíthetné, ennek azonban a pannon kelepcében jelentős akadályai vannak. Az iparág bizonytalan, piacinak nem mondható viszonyai miatt a Molon kívül Magyarországon működő nyolc külföldi szénhidrogén-kutató cég többsége azt fontolgatja, hogy becsukja a boltot és továbbáll. Az eddig befektetett 50 millió dollárról aligha mondanak le egy nagyúri gesztussal.

Először akadt konkurense a magyar ugaron a Molnak, amikor tavaly decemberben az amerikai El Paso Magyarország Kft. (EPM Kft.) a Somogy megyei Törökkoppányban hosszas "faggatózás" után jó minőségű földgázt talált. A cég az állammal kötött szerződése alapján a feltárt szénhidrogént elvileg teljesen szabadon értékesíthetné, ennek azonban a pannon kelepcében jelentős akadályai vannak. Az iparág bizonytalan, piacinak nem mondható viszonyai miatt a Molon kívül Magyarországon működő nyolc külföldi szénhidrogén-kutató cég többsége azt fontolgatja, hogy becsukja a boltot és továbbáll. Az eddig befektetett 50 millió dollárról aligha mondanak le egy nagyúri gesztussal.Akorábbi évtizedek elképzeléseivel szemben - miszerint az ezredforduló után egy kanna olaj sem marad a magyar földben - ma már egyre több szakértő azt valószínűsíti, hogy a pannon üledéknek nevezett geológiai réteg még rejt meglepetéseket, főleg földgázból. 1938-ban a világ legnagyobb olajcége, a mai Exxon elődje fakasztott először ipari mennyiségű olajat Zalában - becslések szerint az eddigi hat évtized alatt kitermelt szénhidrogénkészlet felével egyenértékű mennyiség várja még, hogy rábukkanjanak.

A demokratikus fordulat után, 1992-ben megjelent koncessziós, majd az egy évre rá kiadott bányatörvény vonzóvá tette a hazai szénhidrogén-kutatást a külföldi befektetők szemében is: a kiírt konceszsziós pályázatra

több amerikai cég

jelentkezett, amelyek a feltételek tisztázását követően 1995-től kezdtek kutatni. A befektetők nem részesültek adókedvezményben: a kutatási lehetőségért és a fellelt szénhidrogén szabad értékesítésének jogáért cserébe jövedelmük után a mindenkori adók plusz 12 százalék többletadó (bányajáradék) befizetését vállalták, annak tudatában, hogy mire kitermelni kezdenének, az ország már vígan az EU-ban csücsül, és a szabad értékesítés azt fogja jelenteni, amit mindenhol, vagyis hogy világpiaci áron passzolhatják el a termékeket.

A jelenlegi nyolc amerikai cégből három kutat koncessziós jogon (versenyeztetés útján kiválasztva), a többi kutatási engedély birtokában, de mindannyiukra ugyanaz a bányatörvény vonatkozik: a talált szénhidrogént korlátozás nélkül (a vásárló személye, az értékesítés módja és az ár korlátozása nélkül) értékesíthetik. Az államnak, illetve a Molnak bizonyos esetben a feltárt gázra/olajra elővételi joga van, de az árat az eladó diktálhatja.

Az olajkutatás kockázatos, hoszszú távú befektetés; azt azonban kevesen tudják, hogy egy próbafúrást többéves előkészítő munka előz meg, a biztató geofizikai mérések esetén is csak 10 százalék esély van arra, hogy gazdaságosan kitermelhető leletre bukkannak; egy próbafúrás költségei 150 milliótól akár egymilliárd forintig terjedhetnek. Az amerikai befektetők együttesen sok tíz millió dollárt ruháztak be eddig, ezért biztosak szeretnének lenni abban, hogy a kiaknázott szénhidrogént világpiaci áron értékesíthetik.

De Magyarország még nem EU-tag, a világpiaci gázárakat pedig a rendszerváltozás óta szociálpolitikai és egyéb megfontolásokból egyik kormány sem akarta vagy merte a társadalomra rászabadítani, így a földgáz

nyomott hatósági áron

kering a vezetékekben. Nincs tehát a hazai piacnak olyan szereplője, amely érte az ún. északi-tengeri árat megfizetné - ahogyan Zoltay Ákos, a Magyar Bányászati Szövetség főtitkára fogalmazott: "ez nem kapitalizmus".

A mesterséges piaci viszonyok között a Molnak sem érdeke a gázzal seftelni; ezen üzletága közismerten veszteséges, a háttérben éppen azon megy az alkudozás, hogy a Magyar Fejlesztési Bank mekkora részt és milyen feltételekkel vásárolna meg. A olajkutatásba befektető vállalatok bizalmát már ennek a tranzakciónak a terve is némileg kikezdte, hiszen a Mol és az állam úgy kezdett el tárgyalni a gázüzletág eladásáról, hogy a magyar fél a két külföldi jelentkezőt (a Ruhrgast és a Gas de France-ot) gyakorlatilag érdemi tárgyalás nélkül elhajtotta - és emiatt a külföldiek az egészben egyfajta visszaállamosítási tendenciát éreznek. A kormánynak a reptéri kanadai céggel való szerződésbontása sem növelte a beruházók bizalmát, de az állam végül az új gáztörvény tervezetével ijesztett rá leginkább az olajkutatókra: a 2003-ban életbe lépő új törvény tervezetében ugyanis nincs benne feketén-fehéren, hogy a kitermelt szénhidrogént nem kell eltékozolniuk nyomott áron - igaz, arról sem esik szó, hogy el kellene. Vagyis bizonytalanság honol.

A probléma mindeddig elméleti jellegű volt: a Mol jó érzékkel olyan kutatási területekről mondott le, amelyekhez nem fűzött nagy reményeket; és azokon a helyeken olaj valóban csak nyomokban került elő. A koncessziósan kutató EPM Kft. azonban tavaly karácsony előtt bejelentette, hogy 2400 km2 dunántúli föld kifaggatása után végre meglett az első komoly lelet. Ez azért is rendkívüli, mert eddig nem is sejtették, hogy ilyen csekély mélységben (770 méter) számottevő mennyiségű minőségi földgáz lappang.

Az üzlet alakulását a piac szereplői egyfajta, a jövőre irányadó, precedensértékű eseményként kezdték szemlélni. Az EPM január eleje óta

tárgyal a törökkoppányi gáz sorsáról,

és mostanra egyre valószínűbbnek tűnik, hogy itthon gazdaságosan nem adható el. Arra hamar fény derült, hogy az EPM 50 százalékos tulajdonában lévő erőművéig, amely a Dunaferrt és egész Dunaújvárost ellátja árammal, nem érdemes elkormányozni a gázt, mert az erőmű a Moltól sokkal olcsóbban - nyomott hatósági áron - szerezheti be az energiahordozót. A nagy magyarországi gázszolgáltatók ugyancsak nem léphetnek föl vevőként, mert a Gazdasági Minisztérium által meghatározott üzletszabályzatuk értelmében a Molon kívül mástól nem vásárolhatnak. "Mi szabadon értékesíthetünk, kérdés, hogy a szolgáltatók szabadon megvehetik-e az árunkat" - mutatott rá a helyzet visszásságára Szanyi Béla, az eddig hárommilliárd forintot befektető EPM ügyvezető igazgatója, aki a magyar állammal kötött érvényes szerződés birtokában még mindig bizakodó. Mint elmondta, természetesen tárgyalnak a Mollal - a piac legfontosabb szereplőjével -, de azért folyamodtak exportengedélyért is.

A kutatások leállítását fontolgató amerikai társaságok szerint az állam valószínűleg senkit sem akar tudatosan szívatni - egyszerűen nem gondolt arra, hogy a kutatásoknak lesz kézzelfogható eredménye; ez szerintük már azon is látszik, hogy az exportengedélyt meglévő árumennyiséghez köti. A belföldi kínjuk miatt kiviteli engedélyért folyamodó cégek szerint a hatóságnak a bányatörvényben foglalt szabad értékesítés értelmében - és az iparág alapszabályának figyelembevételével, miszerint "nincs az a marha a világon, aki hozomra kutatna" - mérlegelés és tökölés nélkül garantálnia kellene az exportengedélyt, nem pedig különböző feltételekhez kötni (ha már belföldön nincsenek piaci viszonyok), mert ez a befektetések biztonságára kényes piacot kétségbe ejti. Nem véletlen tehát, hogy több cégvezető banánköztársaságot kiáltott, amikor azt olvasta: a gazdasági miniszter felügyelete alá tartozó Magyar Energia Hivatal (MEH) nyugtatásképpen azt nyilatkozta, hogy "amelyik cég talál gázt, az valószínűleg kap engedélyt" - az exportra szánt szénhidrogén szállítási díjának mértékéről pedig akkor tárgyal, ha egy vállalat anyagot és vevőt is le tud tenni az asztalra.

"Ha ezt 1993-ban mondják, a kutya sem jön ide" - kommentálta mindezt egy, a helyzetet kiválóan ismerő szakértő.

A Magyar Energia Hivatalnál a felvetett problémákról egy tisztviselő elmondta: az egész a felek közti

kommunikációs zavarként

értelmezhető, a bizonytalanságot a talán nem egészen egyértelmű gáztörvény is okozhatta. Elismerte viszont, hogy valóban több gátja is van a bányatörvényben foglalt szabadpiaci értékesítésnek, a MEH ezért iparkodik minél hamarabb az összes érdekelt felet tárgyalóasztalhoz ültetni; a maguk részéről nagyon fontosnak tartják a külföldi társaságok kutatásait, és "nyomatékosítani szeretnék", hogy nincs olyan szándék, ami ezt akadályozni akarná.

Az amerikai cégek nem vonják kétségbe, hogy az állami szervek nem rosszindulattól vezérelve akadályozzák őket, ettől azonban egy cseppet sem nyugodtabbak. Egyes vélemények szerint a helyzet tisztázását, az illetékes miniszter egyértelmű állásfoglalását a választások is késleltethetik, mert a voksolás közeledtével mindenki óvakodik a "nemzeti vagyon" ürügyén bármilyen, esetleg ellene fordítható kijelentést tenni. Amennyiben nem sikerül megegyezni, a cégek képviselői valószínűsíthetően nem fogják veszni hagyni befektetéseiket; az sem zárható ki, hogy a vita rendezését jogi útra terelik. S bár a bányászattal foglalkozó fejezeteket az uniós tárgyalásokon már lezárták, a csatlakozás idején egy ilyen hátterű "külföldi befektetők kontra magyar állam" pör kifejezetten imázsromboló lenne.

Linder Bálint

szerző
Linder Bálint
publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra