Leégett a BS: Oltás és kötés

szerző
Szerbhorváth György,K. G.
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Árvizekkel kezdődött, tűzesettel végződött az év. Tizenhét évesen szinte teljesen leégett a Budapest Sportcsarnok (BS), igaz, szakértők szerint újjáépíthető. Kérdés, hogy miből. És hát láttunk már gödröt a Deák téren.

Árvizekkel kezdődött, tűzesettel végződött az év. Tizenhét évesen szinte teljesen leégett a Budapest Sportcsarnok (BS), igaz, szakértők szerint újjáépíthető. Kérdés, hogy miből. És hát láttunk már gödröt a Deák téren.

Leégett a Budapest Sportcsarnok

Múlt szerdán reggel ötkor csaptak fel a lángok (lapzártánk idején ott tartunk, hogy a küzdőtéren felállított kereskedőpavilonok valamelyike körül), a portás értesítette a tűzoltókat, mivel éppen csak az nem, illetve nem úgy működött, amire most szükség lett volna. Mint kiderült, pont a tűzoltósághoz nem volt bekapcsolva a riasztórendszer, bár a helyszínen egy tűzoltó lapunknak azt mondta, azon a pár percen már semmi nem múlt volna, amennyivel hamarabb kiértek volna a közvetlen riasztáskor. Azt azért megjegyezte, hogy húsz éve van a szakmában, de ekkora tüzet még sohasem látott. Ennek ellenére gyorsan eloltották, senki sem sérült meg, csak az a négy rendőr kapott könnyebb füstmérgezést, akik elsőként értek a helyszínre.

Közegek

Déltájt már csendes volt a környék, egy nagy sátorban ebédeltnek a tűzoltók és a polgári védelem emberei. A helyszínt lezárták, az egyik rendőr a kocsijában ülve technót hallgatott ezerrel. Addigra már az égésszag sem az igazi, legfeljebb annyit érezni, mint amikor egy falusi utcácskában ősszel az avart égetik. A BS-nek persze annyi, de mondjuk egy amerikai katasztrófafilm forgatásához már nem lenne jó díszlet; oldalról semmi különös, csak a hőtől kitört ablakok meg a koromnyomok.

A polgári védelmisek büszkén mondták: szerencsére semmi veszély nem fenyegeti a lakosságot, bár nagy gáz lehetett volna, ha a jegesítéshez használt egytonnányi freont eléri a tűz. Abban is egységesek voltak a tűzoltók és a polgári védelmisek (akik külön felhívták a figyelmet, hogy ez polgári védelem, nem pedig polgárvédelem), hogy a BS-t nem lehet újjáépíteni, el kell dózerolni. Egy kis eső, tették hozzá, és szépen összeomlik az egész, már ami megmaradt belőle.

Apa, ez katasztrófa

A déli órákban már a budapestiek érdeklődése is alábbhagyott, a sportcsarnok környékén egy-két kisebb csoport vitatta meg az eseményeket, mint kiderült, zömében olyan kereskedők, akik a csarnokban árusítottak volna. Volt, aki magányosan, vizenyős tekintettel sétált fel-alá a biztonságiak által kihúzott szalag előtt: "Mindenem odaveszett. Minden. Nem tudom. De kérdezzen mást, én nem tudom, mi lesz", sóhajtozott egy irhabundába csavart középkorú, bajszos alak, és ténfergett tovább, folyamatosan maga elé motyogva a nem tudomokat.

"Apa, bazmeg, ez katasztrófa, ilyen nincsen", ordibálta mobiltelefonjába egy vidéki kereskedő. "Mi?! Mondom, bazmeg, hogy minden bennégett! Mehetünk a francba!" "Elnézést, újságíró vagyok, nem tudom, beszélhetnénk-e?", szólítom meg, miután befejezte a hívást. "Van elég bajom", így ő, "a temetkezési vállalkozóktól meg az újságíróktól mentsen meg az isten". De már körbevesznek bennünket a többiek, úgyhogy beszél tovább: "Bekapcsoltam reggel a rádiót, hát mit mond a Bochkor Gabi? Én szeretem a Bochkor Gabit, de most kapja be, mert azt mondja, hogy leégett a BS, de a Samsung felirat megmaradt és nem kormozódott be. Hát ki a faszt érdekel ez?!"

"Iszonyatos ez a részvétlenség", kapcsolódik be egy ötven év körüli férfi. "Ez, amit a média csinál, ez hihetetlen. Hogy csak a Csárlival foglalkoznak, hogy a szegény most nem tudja megtartani a karácsonyi koncertjét, a kereskedőket meg senki se kérdezi, pedig mindenünk odalett." "Hát most itt vagyunk, és kérdeznénk", vetjük közbe. "Ne nyilatkozz, mert abból is csak nekünk lesz bajunk", szól rá a felesége. "Majd pont ebből lesz bajom, hogy nyilatkozom. Mi bajom lehet még?", kesereg a férj.

"Tudod, miért nyilatkozunk neked?", veszi vissza a szót a nem nyilatkozó mobiltelefonos. "Azért, mert te szimpatikus vagy, érted? És azért vagy szimpatikus, mert csak százhatvan centi vagy. A többi kollégád csak a szenzációt zavargatja itt nekünk."

"Már elnézést, de maga is százhatvan centi körül van", horgad föl bennem az önérzet, mire mindenki röhögni kezd. Azt hiszem, jól is jött ez most, viccesebbre vesszük a figurát, a kereskedők, akiknek tán mindenük a lángok közé veszett, így kompenzálják némileg szerencsétlenségüket.

"Na, azt írd meg, hogy ilyen jó karácsonyi vásárunk még sose volt, három óra alatt elment az összes árunk", mondja a nem nyilatkozó.

Emlékek

A kereskedők már szerdán délben tudták, hogy a BS-nek nincs biztosítása, és mivel a szerződésükben semmiféle kitétel nem volt tűz-, víz- vagy egyéb kárra, most futhatnak a pénzük után. (A BS-nek nem is igen lehetett volna biztosítása, lásd erről keretes anyagunkat.) Azzal is tisztában vannak, hogy ha lenne is kárpótlás, semmit sem tudnak bizonyítani, mivel a pénztárgép, a számlák, a szerződések java is bennégett. Bemondásra fog menni az egész, valaki majd jól jár, valaki meg rosszul; a MaNcs által megszólaltatott kereskedők mindegyike úgy gondolta, ő biztosan rosszul fog járni. Az mindenesetre érdekes, hogy egyikük sem tudta pontosan megmondani, mennyit is fizettek huszonegy napra a BS-beli standhelyek négyzetméteréért (ötvenezer plusz áfa körül mozogtak a tippek). Abban azonban ugyancsak biztosak voltak, hogy az egészet a kereskedők nyakába varrják, noha a tűzrendészeti ellenőrzésen mindegyikük átesett. Ráadásul este nyolc után mindig mindenkit kizavartak, másnap reggel nyolcig senki be nem tehette a lábát közülük a sportcsarnokba. Lapzártánk idején nem tudni pontosan, mi okozta a tüzet, de felmerült az is, hogy egy gyertya okozhatta (?!); gyertyájuk valóban volt egyes kereskedőknek, de, ahogyan ők fogalmaztak, a gyertyákat nem égetni hozták, hanem eladni. A múlt szerdától a három legnagyobb magyar tűzeset közé sorolt BS-tűz kapcsán szárnyra kelt ál- és rémhírek mindegyike a kereskedőkkel hozta összefüggésbe a tüzet. Az érintettek ezt nem tartják olyan viccesnek, és részvétlenséggel vádoltak mindenkit.

"Bezzeg amikor az árvíz volt, minden miniszter meg a Viktor is rohant lefényképezkedni a károsultakkal, ide meg ki se dugja az orrát senki sem", mondta végül a nem nyilatkozó, egy másikuk elkérte a címemet, hogy ha lesz valami, akkor majd szól, de most a média húzzon a fenébe a Csárliékkal együtt. Az egyik szerda esti tévéhíradóban aztán Demjén, Tátrai és Hobo beszélt arról, mekkora kár érte az országot és az ő személyes emlékeiket.

Ott van nekik a Vígszínház

A lassan kicserélődő kereskedőtársaságot az egyik biztonsági őr tartotta szóval, szépen fölépített narrációval. A diskurzus mindig oda futott ki, hogy párhuzamot vontak a Nemzeti Színház és a Budapest Sportcsarnok között. Mindenki emlékezett arra, hogy a hetvenes években a Nemzeti körül ugyanolyan viták folytak (bár sokkal kisebb nyilvánosság előtt), mint mostanság, és hogy ugyanúgy elhúzódott a BS felépítése, mint ahogyan most húzódik a Nemzetié. A biztonsági őr és a kereskedők elég gyorsan megegyeztek abban, hogy a Nemzeti Színházra nincs akkora szükség, mint a BS-re, mert "ott van nekik a Vígszínház meg a többi", meg "úgyse járunk színházba, a BS nélkül viszont nem lehet élni". Az őr részéről ez fölöttébb logikus megnyilatkozás is, hiszen őneki a munkahelye égett le. A legfrissebb információk szerint a kereskedők már svindlire gyanakodnak: többen tudni vélik, hogy miután múlt szombaton kotorászhattak a romok között, megállapították, hogy a trezorjaikból eltűnt a pénz. Ebből aztán két lehetőségre következtettek: az egyik szerint a tűzoltók, a rendőrök és a biztonságiak ügyködtek a tűz után, a másik szerint valaki(k) előbb kifosztották az árusokat és a sportcsarnokot, utána meg felgyújtották. Ez ügyben nyilván lesz még fejlemény.

A Budapest Sportcsarnok egykori főépítésze, Kiss István több helyen is elmondta: a BS újjáépíthető, úgy hét-nyolc milliárdból ki is jönne az egész, hiszen a fő pillérsor megmaradt. Molnár Zoltán, a Népstadion és Intézményei vezérigazgatója a Népszabadságban meghatónak nevezte a BS katasztrófája kapcsán kibontakozó társadalmi összefogást.

Szombatig az Ifjúsági és Sportminisztérium által nyitott bankszámlán 3,3 millió forint jött össze; ennyi, ha nem tévedünk, már elegendő is lenne az alapkőletétel protokolláris költségeire.

Szerbhorváth György

Egy butaságról

A média is igen gyorsan felkapta azt a véleményt, miszerint micsoda óriási felelőtlenség volt nem kötni biztosítást a Budapest Sportcsarnokra. Pedig inkább akkor kellene szörnyülködni, ha lett volna a BS-nek biztosítása.

A világ értelmesebbik részén állami tulajdont nem biztosítanak. A biztosítás ugyanis azon az elven működik, hogy a biztosító egy nagy kockázatközösségként az egyedi károkat "elporlasztja" (diverzifikálja). Ez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a nagy számok törvénye alapján mondjuk sok ingatlanon a várható összkár pontosabban becsülhető, mint egyetlen épület esetében. A kár várható értékénél a biztosító persze nagyobb biztosítási díjat szed be, elvégre profitorientált gazdasági vállalkozás lenne. Az egyéni biztosított számára az üzlet az, hogy egy fix díj fejében elkerülhet egy kis valószínűséggel bekövetkező nagy veszteséget. E kockázatkerülő magatartás miatt a legtöbbször még akkor is fizet, ha a várható veszteség kisebb, mint a biztosítási díj.

Az állami vagyon azonban nagyobb bármelyik biztosítóénál. Innen nézve az állam maga is egy biztosítási kockázatközösségként működik, azaz önmaga is képes "porlasztani" a várható károkat. Ha az állam biztosítást kötne, akkor nem tenne mást, mint fölöslegesen nyomná a lóvét a biztosítókba, hiszen - az előbb mondottak miatt - a biztosító szolgáltatása az állam számára értéktelen. Közgazdaságilag tehát nem racionális az államnak biztosítást kötnie.

Ha a magyar állam a teljes vagyonát biztosítaná, azért annyi biztosítási díjat kellene évente fizetnie, amennyiből akár öt új BS-t is felhúzhatna. Az államot ért összkár többnyire három-négy sportcsarnoknyi, vagyis az adófizetők évi egy-két sportcsarnokot buknának a cuccon.

Gondolkodjunk is néha, magyarok.

K. G.

szerző
Szerbhorváth György,K. G.
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra