Lehet más az oligarcha - Sallai Róbert Benedek a kormány célkeresztjében

Akad, aki azzal vádolja az LMP-s képviselőt, hogy bevásárolta magát az Országgyűlésbe, mások a jobboldal rejtett ügynökének tartják. Az agrártárca egyenesen „oligarchaként” kezeli az izgága túrkevei paraszt-mérnököt. Fura alak: olyannak is segített földpályázatot készíteni, aki később vele szemben nyert.

A magyar agrárpolitika egyik legfőbb ellensége minden jel szerint Sallai Róbert Benedek. A Lehet Más a Politika választási listáján legutóbb negyedik helyre sorolt politikus mostanában elképesztő, időnként az 50-es évek stílusát idéző agrárminisztériumi közlemények célszemélyévé vált. Az egyik ilyen, szinte minden hazai sajtóterméknek megküldött szöveg eljutott Sallai családjának alig burkolt fenyegetéséig is. Eszerint a politikus, felesége és gazdasági érdekeltsége állami földeken gazdálkodik, „összesen 2325 hektár állami földre pályázott, amelyből 237-et nyert. Sallai Róbert Benedek 2010 és 2015 között több mint 19 millió forint, felesége közel 26 millió, az érdekkörébe tartozó cégek 263 millió forint agrártámogatáshoz jutottak. A képviselő érdekeltségébe tartozó cégek további közel 178 millió forint egyéb, valamint norvég és svájci alapos támogatásokat is kaptak. Álságos és képmutató módon úgy szidja a kormány vidékpolitikáját, hogy ő maga országgyűlési képviselőként, testvére a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának területfelügyelőjeként, testvérének a felesége a Körös–Maros Nemzeti Park igazgatóságánál dolgozó ökológiai felügyelőként az államtól kap fizetést”.

 

Fotó: Soós Lajos/MTI

A közleményben szereplő adatok önmagukban helytállóak, mégis van bennük csúsztatás. A szöveg keveri ugyanis az európai uniós normatív (földalapú) támogatási összegeket azokkal, amelyeket hasonló forrásból, de egészen más, nem a közvetlen agrártermeléshez pályázott meg a képviselő és családja, cége (Alsó-Berettyó Melléki Kft.), illetve az abban két másik kisebb egyesülettel együtt résztulajdonos Nimfea Természetvédelmi Egyesület. E valóban Sallai körül működő cégek, egyesületek külön pályázott pénzei nem vagy csak nagyon kis mértékben segítették a túrkevei Sallai-gazdaság működését, inkább regionális projekteket, természetvédelmi fejlesztéseket alapoztak.

Tény tehát, hogy a képviselő és családja valóban használ állami földeket és ezután felveszi a normatív támogatásokat – ahogy egyébként minden legálisan működő agrárgazdálkodó. A Nemzeti Földalaptól lapunk megkapta a fenti állítások táblázatba rendezett számszaki hátterét is. Ám mindez olyan mélységi feltáró munkát is feltételez, amelyet a képviselő más ügyben maga is elvárna a hivataltól. Sallai néhány hete közérdekű adatigényléssel fordult a földalaphoz, kérve az eddig kiadott állami földbérletek hasonló mélységű, családi kapcsolatokra is kiterjedő összegzését. A hivatal erre úgy válaszolt, hogy ez egyrészt több hónapos munka, másrészt egy időközben megszületett törvénymódosítás alapján az adatigénylés a megrendelőnek 7 750 000+áfa, nagyjából bruttó tízmillió forintba fog kerülni. Sallai nem hagyta magát: a keresést ezek után a szakminisztérium és nemzeti agrárkamara vezetői köre és családtagjaik földhasználati viszonyaira korlátozta.

Kun gyerek

Pedig a pártközeli közbeszédben csak SRB-ként emlegetett képviselő magángazdasága és egyéb érdekeltségei szinte kiabálnak azért, hogy az aktuális ágazati kormánypolitika mutogatni való mintahelyei legyenek.

A most 41 éves képviselő kitanult parasztember. Képzettsége szerint természetvédelmi mérnök, biogazdálkodó, politikus; hivatalos életrajza arról számol be, hogy a rendszerváltást követően a zöld mozgalom aktív résztvevője volt. A Nimfea Természetvédelmi Egyesületben tevékenykedett, 1995-től 1999-ig ő volt a központi iroda vezetője. Ezután saját céget alapítva foglalkozott természetvédelmi kérdésekkel. 2005-ben visszatért a Nimfeához, az egyesület ügyvezetőjének választották, pozícióját 2014-ig viselte. A szervezet ma is aktív. A jelenleg érvényes cégbírósági adatok szerint törvényes képviselője Sallai Róbert Benedek, címe a politikus túrkevei lakásáéval egyezik meg. A Nimfea az elmúlt csaknem húsz évben különböző környezetvédelmi prog­ramokban vett részt, pályázatírási segítségnyújtással és a beinduló projektek gyakorlati lebonyolításával is foglalkozott.

Mindeközben Sallai 1996-tól a karcagi önkormányzat művelődési központjában volt szakművelődési előadó. (Azaz közvetve az akkor a Karcagot irányító Fazekas Sándor polgármester, országgyűlési képviselő alkalmazottja volt, s erről még később szót ejtünk.) 2003 és 2006 között a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumában szerzett természet­védelmi mérnöki diplomát, majd környezetvédelmi jogi tanulmányokat folytatott. Ezenkívül méhészi, lovas sport­oktatói és vadgazdálkodási képesítéseket is szerzett. 1998 és 2002 között, valamint 2010-től túrkevei önkormányzati képviselő volt. A 2014-es országgyűlési választáson az LMP országos listájáról szerzett parlamenti mandátumot.

Sallai családjával Túrkevén él. Helyben szerzett információink szerint összetartó, rendes-módos család az övék. Megítélése vegyes. Akadt, aki kissé bolondos, de jó szándékú, „tőrül metszett” közéleti emberként írta le, más kemény üzletembernek tartotta a politikust. Egyik volt önkormányzati képviselőtársa szerint időnként maga provokálta ki azokat a vitákat, amelyekben aztán kő­keményen kiállt a „felszínre kívánkozó” véleménye mellett. Nehéz vele vitázni, jó debattőr.

Gyakran hangoztatja, hogy ő nemcsak beszél szociálpolitikáról meg a leszakadtak megsegíté­séről, hanem konkrétan tesz is azért. Túrkevén többen is furcsállva említették, hogy fillérekért vásárolt meg gazdálkodási értelemben szinte értéktelen zártkerteket (akadt egy 250 négyszögöles terület, amit pusztán az illetékért, pár ezer forintért „vett” meg), aztán hagyta, hogy a fészerekben, vályogromokban tanyát verő hajléktalan lakók, romák ott maradhassanak. „Leeszik a szilvát, meg ami helyben van, de van vitám is miattuk, a szomszédoknak nem mindig tetszik az életvitelük” – mondta Sallai lapunknak.

Visszament

Annak történetére, hogyan is került be a parlamentbe, sokan sokféleképpen emlékeznek. Ő ma­ga azt mondja: „visszahívtak, visszamentem”. Az időközben Együtt–PM-essé vált Scheiring Gábor erről így beszélt a Béke sose volt című interjúkötetben: „2011-re a szervezkedésüknek köszönhetően SRB-t és más meghatározó vidéki LMP-seket is sikerült marginalizálniuk. Sallai 2011-ben teljesen eltávolodott, 2012-ben pedig ki is lépett a pártból.” 2012 nyarán, amikorra látszott, tényleg nem lehet már egyben tartani az LMP-t, Schiffer András és mások is hívták, hogy menjen vissza, mert sok a feladat.

Az mindenesetre tény, hogy az LMP-ben – még a pártszakadás előtt – sokan nagy bizalommal tekintettek a „vidéki jó arc”, vagyis Sallai ismételt feltűnésére a párt vezetése környékén. Az az állítás, hogy esetleg pénzügyi segítség fejében kapott volna előkelő helyet az országgyűlésijelölt-listán, szinte minden párt környéki informátorunk szerint hazugság. Azt viszont – a párt körüli esetleges újabb feszültségek elkerülése érdekében inkognitót kérő – parlamenti kollégái közül többen megjegyezték, hogy ezzel a fiúval szinte képtelenség vitatkozni. Ki nem mondja bár, de érzékelteti, hogy a városi értelmiségi – tudományos – attitűd személyes meggyőződésével ellentétes; de álláspontja szerint a klasszikus baloldallal való komolyabb együttműködésnek sincs sok értelme. A személyes konfliktusoktól sem mentes visszatérés után sokakat meglepett, hogy – a parlamenti küszöb átugrását feltételezve – a vidéki ökoparaszt biztos befutó helyet kapott. Sallai maga erre az időszakra úgy emlékezik, hogy a párt harmincfős listát állított össze, amelyen a támogatás mellett „legkevésbé elutasító” szavazatok is sokat számítottak, s így sorolták a negyedik listás helyre. A Narancs riporterének maga is határozottan kijelentette: pénzről a történetben egyetlen szó sem esett.

Sallai országos hatáskörű működésének első percétől képes volt meglepni mind szűkebb, mind tágabb környezetét. A 2014-es választások utáni eredményváró rendezvényre – az LMP „városi értelmiségi” közönségének döbbenetére – feszes Bocskai-öltönyben érkezett. „Látni kellett volna az arcukat” – mosolyog most az emléken a képviselő, pedig saját bevallása szerint egyszerűen nem volt más alkalmi viselete, amit be tudott volna gombolni. Ebből aztán később truccot is csinált – ha ennyire nem tetszik a pestieknek ez a dolog, akkor hadd idegeskedjenek miatta. Ennek jegyében mondta el a magyar állattenyésztés sorsa felett aggódó beszédét is cifraszűrben, hangsúlyozandó: van még valódi paraszt is a parlamentben.

És ez a belépő anyagi értelemben akár nyerő is lehetett volna. Sallai egykori főnöke, a miniszterré is lett körzeti országgyűlési képviselő, Fazekas Sándor az új parlament alakulóülésén nagy mosolyok közt lapogatta földije hátát: mi, kunok majd összetartunk, ugye? Sallait közelről ismerő forrásunk úgy fogalmazott, ha a „faszi behajol valahogy a Fidesznek, ma övé minden Szolnokig”. De nem az övé lett. Fazekas nemrégiben azt közölte vele, hogy a személyes kontaktus a tárgyaló­terem falain kívül kizárt.

Sallai körül úgy február környékén fagyott meg a levegő. A tavaszi parlamenti ülésszakra több zavarba hozó kérdéssel is fordult részben az agrártárcához, másrészt az időközben a vidékfejlesztést megkaparintó Lázár János-féle Miniszterelnökséghez. Ezek lényege rendre az volt, hogy pontosan ki és miért nyeri is el a súlyos milliókat hozó pályázatokat; hogyan alakul az állami földek sorsa; milyen alapon játszhatja ki több pályázó is az elvileg tavaly májusban életbe lépett földhasználati (és azzal támogatási) korlátozásokat. Ekkortól szinte heti rendszerességgel indultak a szerkesztőségek felé a Sallai család érdekeltségeit firtató minisztériumi közlemények, amelyek lényege a korábban idézett megállapítás: a túrkevei família az állam emlőin él ma is, ahogy korábban is tette.

Az kétségtelen, hogy a képviselő korábban erőteljesen jelen volt az úgynevezett „pályázati piacon”. Az általa irányított alapítvány, családi cége és személyes kapcsolatai révén a környék elismert lobbistájának számított és számít ma is. Az utolsó hivatalos adatok szerint a család tulajdonában működő Alsó-Berettyó Melléki Kft.-nek tagja a Nimfea Természetvédelmi Egyesület, a Herman Ottó Természetvédő Kör és a Beklen a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány. A Sallai család kimondva-kimondatlanul azért szolgált rá a kormánypárti „oligarcházásra”, mert valóban jelentős területeket akart megszerezni az állami földvagyonból. Ezzel azonban más, Fazekas Sándorékhoz közelebb álló versenytársak érdekeit sértették volna. Ilyen volt például a helybeli hírek szerint a közismerten szoros szolnoki kapcsolatokkal bíró, és néha az agrárminiszter „főnökeként” fellépő Közgép-vezér Nyerges Zsolt, illetve Orbán miniszterelnök feleségének több térségbeli rokona is. Ebben a partiban néha szinte hihetetlenül amatőr módon járt el Sallai. Vicces lehet, de nem is egy esetben olyanoknak segített földbérleti pályázatot készíteni (hiszen jól tudják a környéken, hogy ebben az ügyben érdemes Sallaihoz bejelentkezni), akik a megpályázott birtokkal épp az írástudó ökológus-mérnök konkurenciájává léptek elő. Nyertek is, hiszen nem az ő beadott papírjuk kedvező elbírálása volt fontos, hanem hogy az izgága Sallai ne nyerjen.

Ütemérzék híján

Mindebből ma elsősorban a Nimfea helyzete érdekes, hisz ez a szervezet Túrkevén a legutóbbi időkig az egyik legjelentősebb munkáltatónak számított. Az egyesület korábban 60 magyar tarka szarvasmarhát, tíz szürkemarhát, öt bivalyt, 350 racka juhot és 18 lovat tartott – ma folyamatos leépülésben van, a korábbi több mint negyvenfős alkalmazotti létszám alig tíz felett jár. Pályázatokat már nem adnak be: „Minek?” – kérdez vissza a Narancsnak ez ügyben Sallai.

 

Fotó: Illyés Tibor/MTI

A családot ért támadásokat Sallaiék homlokráncolva élik meg; édesanyja például nehezen emészti, miről is szól éppen a nóta. Ő ugyanis saját bőrén korábban már megtapasztalta, milyen a kuláküldözés; a család vagyonát évtizedekkel korábban beverték a közösbe. Orbán Viktorra úgy tekint, mint aki ezt a gyökerekig ható igazságtalanságot mostanság éppen helyre teszi. Ehhez képest nehéz megérteni, hogy a fiát kis híján már megint lekulákozza, oligarchának nevezi az a kormányhatalom, amelynek vezetője az igazságos Viktor.

Amikor a Terrorelhárítási Központ munkatársai tavaly ősszel lefoglalták a több civil szervezet pénzét kezelő Öko-Társ Alapítvány számítógépeit, kiderült: a Sallai-féle Nimfea Egyesület is kapott pénzt (több projektre összesen nem egészen kétmilliót) a norvégoktól. Bár munkatársunknak nem erősítették meg, a miniszterelnökségtől kapott nem hivatalos információink szerint ez a tény Sallai vállalkozó-egyesületvezető alatt végképp elfűrészelte az ágat. Úgy tudjuk, Lázár János személyesen említette meg Fazekas Sándornak, hogy ennek a fickónak valahogy utána kellene nézni.

Sallait világnézeti szempontból nehéz bárhova is elhelyezni. Családi indíttatása alapján, kiállásával, egy-egy elejtett mondatával kitüntetett helyet kaphatna a hazai szélsőjobb valamelyik formációjában is. Önmagát – és számos LMP-szimpatizáns nyilván már ettől a falnak megy – nemzeti radikálisként határozza meg. A nagyüzem-kisüzem vitát a ma szokásos politikai értelemben feleslegesnek tartja. A lényeg szerinte az, hogy bármilyen körülmények között is a legtöbb munkahely maradhasson meg a magyar vidéken. A Narancs munkatársának nem kis meglepetésére kijelentette: a Jobbik programjával, megállapításaival hetven százalékban egyetért, a maradék harminc viszont – „egyelőre” – még vállalhatatlan számára.

Vádolják is gyakran azzal, hogy tulajdonképpen az LMP városi törzsközönségére veszedelmes jobboldali befurakodó, aki országgyűlési szerepvállalásával csak dobbantót keresett a „mélygyökerű magyar” vidéki politikus képének felépítéséhez. Hogy az egész játszadozás a politikával számára csak annyit jelent, hogy eszközt találjon a családi vagyon növeléséhez. Ha így van, akkor Sallai rossz ütemérzékkel nyúlt a politika dolgaihoz. Hisz ebben a megközelítésben csakis fideszesnek lett volna szabad lennie – de ehhez valamiért nem fűlött a foga.

Személyes tartaléka minden­esetre van. A család közvetlen megélhetési bázisa nagyjából 120 hektár saját tulajdonú termőföld, ehhez jött a felesége révén korábban elnyert mintegy öven hektár állami földhasználat. Ez azonban az év végével lejár, és aligha lehet kétségünk afelől, hogy nem fogják megújítani. Nem tartja magát gazdag embernek – de kenyérgondjai mostanában még nem lesznek.