Noha az Arago konszolidált vagyona a megalakulást követõen ugrásszerûen nõtt, a holding sikerét a piac egyáltalán nem igazolta vissza. Hiába vezette a tõzsdekérelmezési kényszer 1999-ben parkettre az Aragót, részvényei a kutyának sem kellettek. Ennyire kevéssé forgó és alulértékelt papír alig akadt a tõzsde történetében. A kisbefektetõk tapasztalatból tudták: Leisztingerék mellett számukra nem sok babér terem. A holding dominálta társaságok gyatra üzleti eredményt produkáltak mindad-dig, míg a tulajdonosi szerkezetük szórt volt; emiatt ritkán és csak minimális osztalékot kellett fizetniük. Közben folyt a kisrészvényesek türelmes kiszorítása a cégekbõl, aminek jellegzetes módszere volt a többszöri részvénycsere: e taktika lényege, hogy a tõzsdepiacokon kevéssé eligazodó kisbefektetõk elõbb-utóbb elmulasztják a papírjaikat kicserélni, amire eleve csak korlátozott számú elfogadóhelyen és szûk határidõn belül volt módjuk. A be nem váltott részvényeket a megbízott brókercég értékesítette, melyek aztán persze az Arago "közelében" landoltak. A kisbefektetõknek más nehézségekkel is meg kellett küzdeniük: aki például Zalakerémia-közgyûlésre szeretett volna menni, elõbb megkereste a térképen Tófejet; a Pick Szeged Rt. ügyeit pedig kizárólag a Tisza partján lehetett intézni.
Piszkos Fred barátsága
Ahogy az Arago közkézhányada csökkent, vagyis a tulajdon koncentrálódott, és már nem okozott fejfájást az osztalékfizetési kötelezettség, a cégstruktúra is kezdett átláthatóbbá válni. Leisztinger átvezette az Aragón az összes befektetést, és már az sem volt baj, ha egy kis készpénz is marad a sublód mélyén. Az Arago ellenõrzése alatt álló társaságok is csak azután kezdték kényeztetni a tulajdonosokat, hogy a holding megszerezte a papírok túlnyomó többségét: ilyenkor viszont akár az eredményt meghaladó osztalékot is hajlandók voltak kifizetni.
Az Arago a maga rettenetes piaci hírét lényegében az osztalékfizetési politikának és a (szándékosan) elhanyagolt befektetõi kapcsolattartásnak (IR) köszönhette, vagyis annak, hogy akvizícióiról, terveirõl és tulajdonosi hátterérõl nagyon kevés nyilvános adatot közölt. A "hírhedtség" - bármilyen abszurd is - csak használt Leisztingeréknek: ha terveik idõ elõtt kiszivárognak, kisebbségi részesedésükkel könnyen bennragadhattak volna egy-egy üzletben (ahogy az egyetlen látványosabb buktájuk alkalmával, a Taverna Rt. 30 százalék körüli pakettjével történt 1999-ben). Rossz hírüknek "hála", rohamosan csökkent azon cégek tõzsdei értéke, ahová betették a lábukat: az Arago értéken alul vásárolhatta ki az adott társaságot.
A holding terjeszkedését több-kevesebb aktivitással végigasszisztálta a bank- és tõzsdepiaci felügyelet: megoszlanak a vélemények arról, hogy az aktuális törvényi szabályozás mellett a felügyelet mit tehetett volna a kisrészvényesek védelmében.
Burkolok, házhoz megyek
Az Arago 1999 áprilisában egy 15,4 százalékos kisebbségi pakett birtokában vette át a Zalakerámia (ZK) Rt. irányítását, amely a megelõzõ két évben román, horvát és cseh csempegyártó cégekben szerzett üzletrészekkel a kelet-közép-európai piac jelentõs szereplõje lett. A terjeszkedést az elõzõ (angol pénzügyi befektetõk dominálta) vezetés hatalmas dolláralapú hitelekbõl fedezte, amelyek kamatterhei ellehetetlenítették a jövedelmezõséget. A ZK ideális befektetésnek tûnt az Arago számára: tõzsdei értéke jóval elmaradt az eszközök könyv szerinti értékétõl, ugyanakkor a cég (különösen a magyar anyacég és a román Cesarom) "készpénztermelõ képessége" nem hagyott kívánnivalót maga után. Az Arago az elõzõ tulajdonosok által felvett kölcsönt átütemeztette, euróra váltotta, majd olcsóbbra cserélte. (A hitelt nyújtó konzorciumot a Raiffeisen Bank vezette.) A tõkebevonás árát a cég a piaccal igyekezett megfizettetni. Az Arago, illetve a cég kijelölte brókerek (Raiffeisen Értékpapír, OTP Értékpapír) 1999 és 2002 között négyszer hajtottak végre zártkörû tõkeemelést a társaságban, és ezzel együttesen 4,9 milliárd forint friss forrást juttattak a kerámiacsoportnak. Csakhogy az Arago részesedése soha nem haladta meg a 30 százalékot: aktívan kereskedett a részvényekkel, eladott pakettjeit a negyedéves jelentések vagy a közgyûlés elõtt vásárolta vissza, illetve a tõkeemelésbõl újakkal pótolta.
Az Arago a csempepiac szakmai kihívásainak viszont nem tudott megfelelni: hiába bõvült a termékpaletta és vettek új gépsorokat, hiányzott a megfelelõ stratégia és a jövedelmezõség sem javult. Az Arago 2003 márciusában engedett az orosz Gazprom-csoporthoz tartozó Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) régóta húzódó felvásárlási törekvéseinek. A ZK bekerülési és értékesítési áráról, az Arago nyereségérõl nincsenek adatok - a holding az elsõdleges részesedést egymilliárd forint körül vásárolhatta, de részvényeinek aktív kereskedelme és a saját maga által jegyzett tõkeemelések miatt a bekerülési árat lehetetlen megbecsülni. A ZK-csomag tõzsdei értéke ugyanakkor 2003 elsõ negyedévében 6 milliárd forint felett járt.
Szalámiszivattyú
Az Arago a ZK-ban történt hatalomátvétellel nagyjából egy idõben (1999 tavasza) kezdte csendben, apránként begyûjtögetni a Pick Szeged Rt. részvényeit. A menedzsmentnél csak akkor jelentkezett be (2000. tavasz), amikor már megvolt az egyharmados részesedés. Az Arago 2001 elején tõkét emelve növelte üzlerészét 42 százalékra, ami egy áprilisi döntést követõen ugyanakkora szavazati arányt is jelentett.
A Pick az Arago korábbi szerzeményeivel ellentétben nem volt lerobbant állapotban. 1999-ben 4 milliárd forint adózás elõtti eredményt ért el, melyhez több mint 1 milliárddal járult hozzá az 1994-ben a Budapesti Húsipari Rt.-tõl megvásárolt Herz Szalámigyár, valamint a csoporthoz 1997-ben került gyõri székhelyû Ringa Húsipari Rt. (Egyedül a friss tulajdonnak számító Szegedi Paprika Rt. termelt némi mínuszt.) Mindamellett változó kockázatot jelentett a sertéspiac ciklikussága, a húsexport-támogatás mértékének bizony-talansága és a kiskereskedelmi láncok térnyerésének árcsökkentõ hatása. A menedzsment a térségi terjeszkedésben látta a jövõt, és abban, hogy az értékesítési csatornákat stratégiai befektetõ közremûködésével bõvítik. Az Aragónak azonban nem volt nagy tapasztalata a külföldi partnerek bevonásában. (Ezt igazolja például a Westpharma eladása is, melynek kis- és nagykereskedelmi láncát a német vevõ - a PB Pharma - röviddel késõbb továbbértékesítette.) Az viszont a holding mellett szólt, hogy az eredeti cégvezetést általában - ideig-óráig - meghagyta, és támogatta a stratégiai célkitûzéseket. "A Pick életünk lehetõsége" - nyilatkozott Leisztinger. Nem tette hozzá: a Pickben bevetésre vár 7-7,5 milliárd forint készpénz is!
A Pick az Aragótól távolról sem azt kapta, amit esetleg remélt. A stratégiai vállalatbõvítési tervek (például a román Comtim nagy-szalontai szalonnagyárának vagy a bécsi Weiser kolbászgyár megszer-zése) megfeneklettek. (Egy meg-valósult tranzakció, a Falcotrade Rt. megvásárlása és értékesítése 2001-2002-ben viszont súlyos veszteséggel járt.) A húsipar vezetõ cége, mely az orosz válságot is 5 százalékos növekedéssel vészelte át, megtorpant. Árbevétele csökkent - és nem csak a piaci nehézségek miatt (erõs forint, kergemarhakór, magas sertésárak), hiszen a versenytársak ugyanazon kockázatok ellenére nyereségesek maradtak. (A Pick "racionalizálásáról" lásd Feketevágás címû keretes írásunkat.)
A Pick-részvényekért az Arago megjelenése utáni évben már a felét sem adták, az árfolyam lemorzsolódására a vezetés túlzóan negatív várakozásai csak ráerõsítettek. Az Aragónak mindez kapóra jött: 2002 elején 4270 forintos áron (az eredeti összeget a bankfelügyelet nyomására 500 forinttal megfejelve) ajánlatot tett a kisrészvényeseknek, és 84 százalék fölé növelte a tulajdoni hányadát. Röviddel késõbb a Pick-papírokat kivezették a tõzsdérõl, 2002 õszén pedig Leisztingerék 5265 forintos áron kivásárolták a kisbefektetõket. (Elemzõk a 9000 körüli árfolyamot tartották volna reálisnak.) Ezt követõen az Arago a húszmilliárdos bekerülési költséget lényegében megfizettette a Pickkel: 2002-2003-ban összesen 17 milliárdot vehetett ki osztalék címén. Leisztinger most a Pick eladásából tehet szert nettó extraprofitra: az agyafúrt pénzügyi trükk bökkenõje az, hogy ki veszi meg a legatyásodott és nagyjából csak húsfeldolgozóként mûködõ - a termelõkkel kötött szerzõdések nagy részét felmondó - szegedi társaságot.
Jobbról véd, visszaszúr
Leisztinger Tamás tudomásunk szerint nem volt KISZ- (vagy BIT-) káder, felmenõi között nem ismerünk szorgos apparatcsikokat. Nem tartozott azok közé, akik egy állami vállalat közép- vagy felsõ vezetõjeként maguknak privatizáltak. A szélesebb közönség a BÁV-ügy tetõzésekor ismerhette meg, melynek során éles pengeváltások voltak a vevõ közvetítõjeként feltûnõ Simicska Lajos és Leisztinger között. Ez az idõszak - 1998 vége - volt az egyetlen, amikor Leisztinger a nyilvánosság védelmét kereste: a Magyar Sakkszövetség újonnan megválasztott elnökeként társadalmi pozíciót vállalt, és meglepõ módon több lapnak is exkluzív interjút adott. Ekkoriban ragadt rá a sajtóban az "MSZP közeli vállalkozó" jelzõje, ami hirtelen vagyongyarapodása tükrében nem meglepõ. Ugyanakkor egy ideig az Orbán-érában sem ment rosszabbul a sora. Miután tisztes haszonnal kiszállt a BÁV-üzletbõl (lásd pályaképünk elsõ részét: A kis gömböc, Magyar Narancs, 2004. augusztus 19.), a Pickbe úgy mehetett be, hogy az ÁPV Rt. képviselõje az aranyrészvénnyel a zsebében nem firtatta az Arago manõvereit. A fideszes polgármester, Bartha László pedig eladta az Aragónak a város 2,5 százalékos csomagját, aminek egyébként sem volt már stratégiai jelentõsége. A levegõ 2001 tavaszán fagyott meg az Arago körül: a holding ekkor kezdeményezte az Eravis-papírok kivonását a tõzsdérõl. Ezután szaporodtak meg az összetûzések a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF), melyeket egymás kölcsönös fenyegetése kísért (lásd Kétszer kapott körmöst címû keretes anyagunkat).
Szeptemberben elkészült a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány mûködésérõl, azon belül a Hunguest-privatizációról szóló állami számvevõszéki (ÁSZ) jelentés, melyet rendõrségi nyomozás követett. Perrel fenyegetõzött az ÁPV Rt. a Pick tõzsdei kivezetése miatt (új képviselõjét többszöri felterjesztésre sem engedte be a közgyûlés a felügyelõk közé). Leporolták az aktákat a City Kárpótlásijegy Befektetõ Rt. 1997-ben indított ügyében, mely kisbefektetõi feljelentés nyomán azt próbálta felderíteni, hogy hová tûnt a cég vagyona; az eljárás hátterében valójában a Hunguest-privatizáció finanszírozásának a feltárása állhatott. Leisztinger ezekben a hónapokban pozíciói védelmére, vagyonmentésre rendezkedett be: az általa ellenõrzött társaságok (Arago, Eravis, Pick) tõzsdei kivezetését valamennyi forrásunk kapcsolatba hozta a politikai támadásokkal.
Leisztinger Tamás tudomásunk szerint többször megpróbált közeledni a Fidesz prominenseihez. A Hunguest Hotels felbukkanása az újpesti futballklub támogatójaként egyesek szerint szintén ilyen kezdeményezés volt: a stadion tulajdonosa, az Ifjúsági és Sportminisztérium lehetett volna a kapu a jobboldal vezetõihez, ám az végül zárva maradt. (Az UTE-szerzõdés aláírása egy jobboldali befektetõi kör megjelenése miatt meghiúsult.) Nem bizonyult sikeresnek az a kísérlet sem, amikor Zala László, az Arago jogi képviselõje próbált közvetíteni, aki a Fidesz-vezérkart még a jogi egyetemrõl ismerte. (Zala forrásaink szerint mindkét irányba jó kapcsolatokat ápol: Leisztingeren kívül kapott megbízásokat a Budapest Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési [BIF] Rt.-tõl is, melynek egyik tulajdonosa az az Ungár András, akinek a felesége Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatónõje. A BIF másik tulajonosa Nobilis Kristóf, róla késõbb lesz szó.) A támadások elõl Leisztinger hosszú hetekre külföldre távozott. ("Kényszernyelvtanfolyamra" - ironizált egy baloldali politikus.) Üzleti lépéseibõl ítélve a Fidesz országlásának a folytatására rendezkedett be: a szocialisták gyõzelme kellemes meglepetésként érhette.
Balról támad
Párt közeli forrásaink szerint Leisztinger már a Horn-kormány idején informális kapcsolatokat ápolt az MSZP köreivel, és "ahol tudott, segített" - ám igazán aktívan csak 2001-2002-ben kezdett a párt körül mozogni. Neve a vidéki (hajdú-bihari, vasi) tisztújítások idején bukkant fel, amikor "embereit" választották a vezetõ megyei pártpozíciókba. A tisztújítást helyi botrányok kísérték, mert feltûnõen megszaporodtak a szocialista alapszervezetek, és kiugró mértékben emelkedett a taglétszám, ami visszaélésekre adhatott alkalmat.
Forrásaink szerint Oláh Lajos hajdú-bihari elnök és Tóth Csaba Vas megyei alelnök esete csak a jéghegy csúcsa: a háttérben egy jóval nagyobb, több megyére és a fõvárosi alapszervezetek egy részére kiterjedõ kapcsolati háló építése húzódik, mely nagyrészt az "utánpótlásbázis", a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) személyi erõforrásaiból merített. Noha a kör prominensei a tavasszal alakult Mozaik Klubban felbukkanva nemzedékük egységes fellépését sugallják, a háttérben Leisztinger - csendes és továbbra is tagadott - politikai aktivizálódása megosztotta az MSZP-t, ám távolról sem generációs alapon. (Lásd Mozaik ucca címû írásunkat.) Az üzletember motivációiról különbözõ vélemények keringenek: pártberkekben kizártnak tartják, hogy politikusi szerepre készülne - ezt jobbára csak a pártonkívüliek feltételezik róla. Igaz, Leisztinger vélt helyezkedése jól modellezhetõ az Arago cégfelvásárlási szokásaival. Vagyis az MSZP egy befektetési társaság heterogén összetételû portfóliójának is tekinthetõ, amit Leisztinger portfóliómenedzserként kezel, miközben a társaságokban több-kevesebb üzletrésze is van. Amikor szép reményû, de még a második-harmadik vonalban lévõ fiatalokat karol fel, "alul-értékelt papírokból vásárol be olcsón". Ha egy-két erõs embere átveszi a párt megyei szervezetében az irányítást, akkor "a szórt tulajdonosi szerkezetet kihasználva egy kisebb csomaggal szerez döntõ befolyást". Amikor új alapszervezetek jönnek létre a helyi szoci politika befolyásolására és a korábbi vezetõk félreállítására, akkor az annyit tesz, mintha "új részvények kibocsátásával és kötelezõ részvénycserével kiszorítana kisbefektetõket".
Leisztingert a jobboldali sajtó a "kormányba kívülrõl érkezõ üzletember-kompániához" (Medgyessy -Gyurcsány-Draskovics) sorolta (Heti Válasz, 2004. január 16.), a hajdú-bihari és vasi viharokat pedig összekötötte Gyurcsány Gyõr-Moson-Sopron megyei elnökké választásával. Úgy tudjuk, a baloldalon is eleinte zavar mutatkozott, hogy a kettõs egyidejû nyomulása összehangolt expanzió-e, de a jelek inkább az ellenkezõjére utalnak. (Gyõr-Moson-Sopron megye Gyurcsány apósa, Apró Antal bázisa volt, és a megyei elnökválasztáson ellenlábasként lépett fel a soproni szocialista Kránitz László, aki tagja a Mozaik Klubnak is.) Igaz, Gyurcsány környezete, valamint a Leisztinger körüli MSZP-s érdekcsoport is mindent megtesz azért, hogy a két - egyenként is - jelentõs üzleti hátterû politikacsináló ne lépjen egymással szövetségre. Ez odáig megy, hogy a Gyurcsány-hívek nem is emlegetik egy napon a politikussal Leisztingert, míg a másik oldalon eltérõ habitusuk és szocializációjuk miatt tartják elképzelhetetlennek szövetségüket. A mozaikos Zuschlag János viszont a nyilvánosság elõtt védte meg a sportminisztert, amikor leváltása került szóba. Leisztingert pártberkekben Szekeres Imrével, Burány Sándorral, Baja Ferenccel és Puch László MSZP-pénztárnokkal emlegetik sûrûn együtt. Többen Medgyessy Péter bizalmasának nevezték: annyi biztos, hogy ezt mostantól inkább tagadni fogja. Az MSZP vezetõi egyrészt tartanák a két lépés távolságot, viszont még a régi motorosok sem emlékeznek olyan párt közeli vállalkozóra, aki egyik pillanatról a másikra képes több milliárd forint megmozgatására.
Mihez kezd vele?
Leisztinger Tamás több, egyenként is milliárdokat eredményezõ ügyletet zár(t) le mostanában.
Elõször. Az Arago tagja volt annak a befektetõi csoportnak, mely a pesti tõzsdék részvénytársasággá alakulását követõen módszeresen gyûjtögette a társaságok részvényeit, és idén májusban a csomagot (BÉT: 50,2, BÁT: 75,6 százalék) eladta a HVB-csoport által szervezett osztrák-német konzorciumnak. (Az eladói trojkát az Albrecht Ottó vezette Cashline Bróker és Korányi G. Tamás tõzsdei újságíró cége alkotta.) Noha a részvényenkénti ár nem ismert, a hírek szerint a vevõ több mint 8 milliárd forintot fizetett a pakettért. (Az Aragónak közvetlenül 8,6 százalék részesedése volt a BÉT-ben és 13 százalék a BÁT-ban.)
Másodszor. Tízmilliárd forint körüli likvid eszköz (állampapír, tõzsdei részvény, készpénz) pihen a Forrás Rt.-ben, melyet tavaly az állam tõkésített fel mindenféle értékes és kevésbé értékes részesedéseivel, hogy a portfóliót kárpótlási jegyekért cserében a piacra dobja - lezárva ezzel a kárpótlás rétestészta hosszúságúra nyúló történetét. Az akció ugyanúgy nem érte el célját, mint annak idején a Pannon Váltóra keresztelt konstrukció: a kárpótlásijegy- (kpj-) hasznosítók nem szívódtak fel, az árfolyam lemorzsolódott, mivel az irányítást biztosító részvények többségét két kpj-hasznosításban jártas vállalkozás szerezte meg alacsony tulajdoni hányaddal - vagyis olcsón. Az egyik "természetesen" az Arago volt, mely júniusban nyilvános, 1200 forintos vételi ajánlatot tett a szavazati jogot biztosító törzsrészvényekre. (A másik cég Nobilis Kristóf érdekkörébe tartozik.) A Forrás portfóliójában akad néhány különösen értékes vagyonelem, ilyen például a Centrál Mosodák készpénztermelõ pakettje (100 százalék) és a jövedelmezõ ingatlan vagyonú Tesco Tanácsadó Kft. üzletrésze (76 százalék).
Az Arago a legtöbbet talán mégis az Antenna Hungáriában (AH) birtokolt tízszázaléknyi Forrás-részesedésével kereshet, hiszen az AH privatizációját már régóta lebegtetik. A cégcsoport dinamikusan növekvõ árbevétele és a Vodafone-ban birtokolt részesedése (12,5 százalék) alaposan felértékeli a Forrás pakettjét. Az AH józan ésszel nagy falat az Arago számára. Vagy mégsem? (Az AH vezérigazgatója, László Géza a Pannon Váltó felügyelõ-bizottságában, 1994-98-ban mindenesetre közelrõl tapasztalhatta Leisztinger dinamizmusát.)
Harmadszor. Küszöbönáll a lényegében tõkekivonással meg-vásárolt Pick értékesítése is. Nem sok jót ígér, hogy a történetben felbukkant a Bábolna Rt., ez a többszörösen szétrabolt csõdtömeg: egyszer mint a baromfiüzletágban is körülnézõ Pick akvizíciós célja, máskor mint a szalámigyár vitézkedõ vevõje.
De hogyan szállhat ki az Arago a Pickbõl?
Az A variáció szerint a Picket külföldi vevõnek adja el, mely kiterjedt értékesítési hálózatán keresztül Európában és Amerikában is piacot talál a termékeknek. A vevõ nem hülye: kiszámolja, hogy mennyiért éri meg neki a bolt, és egy lyukas petákkal sem ad érte többet.
A B változat szerint a Picket egy termelõi konzorciumnak értékesíti az Arago, melyben a tavaly 2,7 milliárd veszteséget produkáló Bábolna Rt. is társ lenne mint az "üzlet katalizátora". Mivel se a Bábolnának, se a termelõknek nincs pénzük, az ügyletet a Magyar Fejlesztési Bank 15 milliárdos hitelébõl finanszíroznák (amennyiben az összeg az eladónak is megnyerné a tetszését), a fedezet pedig maga a Pick lenne. (Vagyis nem elég, hogy az adófizetõk fizetnék ki "a termelõk érdekében" a termelõi szerzõdések tömegét felmondó Aragót, de még nyilván a cég megmentéséért is áldozniuk kell.) A befektetõ bevonásának eredetileg az volt a célja, hogy a termékek piacra jutását segítse: ám a Pick megálmodott vevõjének nincs megfelelõ értékesítési világhálózata. Szeged városa az agrárholdingban mindenesetre lekötött 5 százalékos részesedést. (Ha a B-hez hozzápasszintjuk a régóta dédelgetett tervet, miszerint a Pick részt venne a Bábolna privatizációjában, vagyis Leisztinger a Pickért kapott pénzbõl megvenné a Bábolnát [?], akkor egy egészen abszurd történet kerekedik, aminek a számláját inkább ne is firtassuk.)
A kérdés ezek után így hangzik: mihez kezd Leisztinger a tõzsde értékesítésébõl, valamint a Forrás Rt.-ben és a Pickben lévõ üzletrészek hasznosításából származó bevétellel?
Kézenfekvõ lenne azt mondani, hogy a milliárdokat a Lágymányosi-öböl környékére tervezett ingatlanberuházásba forgatja vissza (errõl lásd: Láb az ajtórésben, Magyar Narancs, 2004. május 13.), ha nem lenne néhány elgondolkodtató momentum. Ilyen például a beruházás meglepõ koncepciótlansága: azokon a terveken kívül, melyek már jó néhány éve a fiókban pihennek (jachtkikõtõ, vízi vidámpark), nem születtek újak. Leisztinger szakmai fejlesztõnek túl felszínes: nem készült megvalósíthatósági tanulmány, nincs cash-flow számítás és az elfogadásra kész kerületi szabályozási tervbe sem kellett belenyúlni külön a beruházó megjelenése miatt. Noha a befektetõvel kötött szerzõdések tõkeemelés esetén is garantálják a 25 százalék + 1 szavazatot az önkormányzat számára, mindez megborulhat, ha a kerület akár egy százalékot is eladásra kínál egy harmadik személynek a csomagjából. Mivel a társaság üzemelteté-sében az önkormányzatnak nincs operatív teendõje, ezért arra sincs igazán ráhatása, hogy a cég miképp lehet nyereséges. Pénzt kivenni a boltból nem lesz egyszerû feladat. Leisztinger mellesleg mindent megtesz az ingatlanhatár kitolására: gyõzködi az államkincstárat, hogy engedjen át egy saroktelket, valamint jószomszédi viszonyra törekszik Simicska Lajossal is, akinek az érdekeltségébe tartozó Budai Hengermalom Rt. területe összeér a lágymányosi ingatlan déli csücskével.
Egyik forrásunk szerint a projekt biztosítéka épp Zala László, az Öböl XI. Kft. ügyvezetõje lehet, aki azon kívül, hogy a projekt ötletadója, több irányba is elkötelezett, például több cikluson keresztül jogi képviselõje volt a kerületnek. A legfurcsább az egészben, hogy a projekt megtérülése minimum középtávon képzelhetõ el; Leisztingerrõl pedig a megkérdezettek közül senki nem gondolja, hogy "megülne addig a fenekén". Azt a nem régi hírt pedig nem is kommentálták, miszerint a pörgéshez szokott tõzsdeguru szeptember elsejétõl "visszamegy" elméleti fizikusnak.
Bogár Zsolt
Mozaik ucca
2003 márciusában választották meg megyei elnöknek Hajdú-Bihar megyében a fõvárosi Oláh Lajost, de informálisan már a választások elõtt befolyásos embernek számított. A több nyelven beszélõ, külföldi egyetemeken tanult Oláh korábban a Keler Rt. munkatársa és a BÉT Tõzsdetanácsa tagja volt, ma Hunguest-szállodákat igazgat. "Ha a Fibisz vagy a párt bentlakásos rendezvényeihez szállásra van szükség, akkor a Lajost hívják fel" - mondta egyik forrásunk. Oláh az elmúlt években igazgatósági tagja volt a Picknek, az ÁPV Rt.-nek, a Földhitel- és Jelzálog Banknak, valamint felügyelõbizottsági tagja a Mol Rt.-nek.
A szintén budapesti kötõdésû Tóth Csabát tavaly áprilisban választották az MSZP Vas megyei elnökhelyettesévé. Fürdõszoba- és lakásfelszerelési cégei a Hunguest beszállítói közé tartoznak. (Hajdú-Biharon és Vason kívül Tolna megyében is próbálkoztak tömeges beléptetésekkel - sikertelenül.) Az Arago két fellegvára Szeged és Budapest: a Mozaik Klub több meghatározó egyénisége is ezekben a városokban politizál. (Szeged: Botka László polgármester, Újhelyi István országgyûlési képviselõ; Budapest: Horváth Csaba [II. ker.], Hagyó Miklós [XII. ker.], Tüttõ Kata, a Fõvárosi Közgyûlés tagja, Leisztinger élettársa.) Rajtuk kívül Zuschlag János, a Fibisz elnökhelyettese (aki a vasi beléptetésekrõl szóló, hamis adatokat tartalmazó taggyûlési jegyzõkönyveket országos elnökségi tagként szignózta), Nagy Nóra országgyûlési képviselõ, Nyakó István pártszóvivõ, Veress József Békés és Horváth András Fejér megyei elnök, valamint Török Zsolt egri, Kránitz László soproni ifjúszocialista (aki Gyurcsány ellenlábasa volt a megyei elnökválasztáson) tartozik a mozaikos körbe.
Feketevágás
A Pick saját tõkéje az Arago megjelenését követõen három év alatt 31 milliárdról annak 60 százalékára apadt, a céget a rendkívüli osztalékkifizetés miatt kétéves futamidejû, 60 millió eurós kölcsön terheli. Az Arago irányítása idején a Pick-csoport tagjai közül megszûnt a Ringa Rt., mely piacvezetõ volt a bacon- és sonkaféleségek piacán. (2002-ben még 450 millió forintos üzemi eredményt ért el, egy évvel késõbb már másfél milliárdos veszteséget halmozott fel.) A Pick-csoport két hizlaldáját, makói hentes- és szárazárugyártó üzemét és több márkaüzletét eladták. A beszállítói kört visszaszorították, a vágást szinte leállították, a húsalapanyagot nagyrészt külföldrõl szerzik be: a Pick termékei így fõként import darabolt húsárukból készültek. A termelõi és a feldolgozói kapacitások szûkítése több száz család (egyedül a Ringában kb. 800 ember) megélhetését érintette. A Pick-termékek minõsége és a róla alkotott piaci kép az elmúlt három évben jelentõsen romlott: a Young & Rubicam márkaértékelési rangsorában, melyben a Pick rendszerint a spiccen volt, tavaly nem került az elsõ húszba.
Kétszer kapott körmöst
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elõször 2001 októberében, az Eravis tõzsdei kivezetésével összefüggésben konfrontálódott az Arago-csoporttal, amikor a háttérben már egyébként is zajlottak csörték az Orbán-kormány és "az MSZP közeli" Arago-csoport között (BÁV-felvásárlás, Hunguest-privatizáció). A felügyelet 5-5 millió forintra büntette az Aragót és a Domestore-t tisztességtelen árfolyam-befolyásolás címén, mivel nyomott áron kötöttek át egymás között egy jelentõsebb csomagot - mesterségesen csökkentve ezzel a forgalom függvényében kialakítandó felvásárlási árat. Alig egyeztek meg a felek, amikor a PSZÁF felfüggesztette az Arago Pick Szeged Rt.-re tett vételi ajánlatát is, hogy megvizsgálja az ár meghatározásánál döntõ tõzsdei folyamatokat. A törvény szerint a vételi árfolyam nem lehet alacsonyabb, mint a megelõzõ 180 nap mennyiséggel súlyozott tõzsdei átlagára. Igaz, nem ez hibádzott - a felügyelet a Pick Rt. tõzsdei értékét találta gyanúsan alacsonynak. Mindkét esetben háttérmegállapodások döntöttek a vételi árról. A holdingot amúgy csak kisebb ügyekben feddték meg, adatszolgáltatási kötelezettségek elmulasztásáért.
Szimultán játék
Leisztinger jellemzésében állandóan feltûnnek a sakkszenvedélyére utaló toposzok: az egyszerre több cégben is érdekelt vállalkozóról szívesen írják, hogy szimultán partikat játszik. A 14 éves korára másodosztályú szintet is elérõ (1700 Élõ-pont) Leisztingert 1998. november végén választották a Magyar Sakkszövetség elnökének. Cégein keresztül ekkor már két csapatot is szponzorált a hazai NB I-ben. Mûködése alatt rendbe tette a szövetség költségvetését, kibékítette a sportág vezetõit a Polgár lányok édesapjával ("akivel együtt szokott pingpongozni"), felújíttatta a Falk Miksa utcai irodát, több színvonalas tornát és páros mérkõzést rendezett. Medgyessy Péter miniszterelnök elvi támogatása ellenére alkalmi sakkpartnere, Lékó Péter világbajnoki döntõje Vlagyimir Kramnyik ellen végül nem Szegeden (és nem is Magyarországon) zajlott. Leisztinger álma, hogy a sakk bekerüljön az iskolai oktatásba.
