"Morálisan és jogilag is megkérdőjelezhető módon jutott hozzá csaknem félmilliárd forinthoz a Gyurcsány-kormány idején az a liberális filozófusi kör, amely szinte naponta állítja erkölcsi pellengérre a konzervatív oldal szereplőit" - állítja nyitócikkében a Magyar Nemzet.
"Senkit nem érdekel, hogy Nietzschéről, Lukácsról vagy Heideggerről mit gondolok vagy írok, a lényeg, hogy nem szeretem Orbán Viktort" - összegezte Heller Ágnes két hete lapunknak a filozófus-"ügy" lényegét (lásd: Nincs semmilyen hálózatom, Magyar Narancs, 2011. január 13.). Minden tény Heller véleményét támasztja alá: a megtámadott kutatók közül néhánynak (például Hellernek) semmiféle anyagi érdekeltsége nem fűződött a kifogásolt pályázatokhoz. A Magyar Nemzet lejárató kampányt folytat, mivel nem a társadalomtudományi kutatások finanszírozásának rendszerszerű anomáliáival van baja, hanem a neki ellenszenves személyeket rágalmazza - megfeledkezve mindeközben arról, hogy jobboldalinak tartott tudósok is a kárhoztatott technikával voltak kénytelenek forrást teremteni projektjeikhez. Olyanok is, akik most szemforgató módon hüledeznek a "balliberális filozófusok" "ügyein".
Először is nézzük, hogyan áll össze a "liberális" filozófusi kör. Belekerült például a Soros-díjas Steiger Kornél, akinek "liberalizmusát" és a "körhöz" tartozását e díján kívül semmi sem igazolja a Magyar Nemzet cikksorozatában. (Vagyis a liberalizmus szó eszmetörténetileg sajátos, ugyanakkor zavarba ejtően ismerős használatával van megint csak dolgunk.) Amúgy a Steigerre vonatkozó egy darab tényt sem sikerült rendesen feltárniuk az oknyomozóknak: ugyanis nem Soros-életműdíjat, hanem Soros Alkotói Díjat kapott. A "kör" tagja Weiss János is; azon az alapon, hogy "filozófusi körök szerint" a pályázati pénzekről döntő grémium társelnökének a barátja. Az újság célkeresztjébe kerültek Borbély Gábor, Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Vajda Mihály témavezetők. A pályázók - széles körben elismert tudósok, a legkülönfélébb filozófiatörténeti korszakokat kutatják - közül némelyek pedig lényegében semmiféle kapcsolatban nem állnak egymással.
"Már korábban is suttogták, hogy a Magyar Bálint akkori szabad demokrata oktatási miniszter által létrehozott és általa felügyelt Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatalt (NKTH) a szabad demokraták nem a hazai tudományos élet és a kutatások fellendítésére használták, hanem egyfajta házi-pénztárként kezelték, ahonnan pályázatok útján a liberális holdudvart jutalmazták, a kormányváltás előtt azonban nem nagyon lehetett hozzáférni a feltevést igazoló iratokhoz" - áll a bombasztikus megjegyzés a Nemzet nyitócikke elején.
Pályázók és pályázatok
A helyzet azonban az, hogy a cikkben szereplő minden anyag nyilvános volt már azelőtt, hogy a Magyar Nemzet írni kezdett róluk, mégpedig a pályázati szerv, az NKTH honlapján. Ennek ellenére persze hihető az újság azon állítása, miszerint őket csak a kormányváltás vezette el a dokumentumokhoz. Ha ugyanis jártak volna többször a honlapon, a pellengérre állított hat "liberális" pályázat mellett bizonnyal nem kerülték volna el a figyelmüket más anyagok sem.
Az NKTH közvetlen elődjét, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programokat (NKFP) 2000-ben az Orbán-kabinet rendelete hozta létre. Ezek egyike volt az ötödik program, "a nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások kutatása". Információink szerint Kósa László, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének vezetője bírta rá Pálinkás Józsefet, hogy támogassa a bölcsésztudományokat is a program, ami már akkor is kissé idegen volt az NKFP kormányrendeletben rögzített profiljától. A programok ugyanis "az állami tudomány- és technológiapolitika megvalósításának közvetlen eszközei", és könynyen belátható, hogy a "nemzeti örökség" kutatása nem tekinthető az állami technológiapolitika közvetlen eszközének. A programok működtetéséért az akkori oktatási miniszter, az Akadémia jelenlegi elnöke, Pálinkás József felelt.
A 2001-es NKFP-pályázaton már részt vettek bölcsészprojektek is: egy Granasztói György témavezetésével benyújtott projekt például rögtön 96 milliót nyert. Ez az öszszeg mindegyik "liberális" pályázó későbbi támogatását meghaladja, és akkor még nem is számoltunk az inflációval. A Magyar Nemzetből ezt a tényt nem, csupán azt tudjuk meg, hogy egy más alkalommal Granasztói nem nyert. Eme összefüggésben fontosnak tartja megemlíteni a napilap, hogy Granasztói "1999 óta az Antall József korábbi miniszterelnök kezdeményezésére létrehozott Batthyány Lajos Alapítvány elnöke, 2000 és 2002 között pedig a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke volt". Ugyanezen a pályázaton nyert 41 milliós támogatást a nyíltan és harsányan Fidesz-szimpatizáns politológus, Fricz Tamás is.
A most támadott pályázatokról a Fidesz nevében nyilatkozó Pósán László szerint "az (...) említett támogatások összege abszurdan magas. Erős a gyanú, hogy ezen esetekben az NKTH a liberális holdudvar kifizetőhelyeként működött. Az NKTH-ért felelős minisztereket politikai felelősség terheli". El sem lehet képzelni tehát, milyen lesújtó lett volna a Fidesz véleménye tíz évvel ezelőtti önmagáról, ha a Magyar Nemzet tényfeltárói a nyilvánosság számára hozzáférhető adatokat is használják, és tudomást szereznek a Pálinkás József felügyelte alap kifizetéseinek már akkor tízmilliós nagyságrendjéről, némely támogatott pártkötődéséről és "a minisztert terhelő politikai felelősségről".
2001-ben jutott 43 milliós pályázati pénzhez egy Nyíri Kristóf vezette, az Akadémia Filozófiai Kutatóintézete által beadott kutatási terv is; ennek ismeretében meglepő, hogy a puritán professzor január 23-án azt nyilatkozta a Hír Tv-ben, hogy a tízmilliós pályázati pénzek végtelenül meghaladják a filozófiai kutatáshoz szükséges mértéket. Szerinte a filozófia nagyon olcsó tudomány.
A Magyar Nemzet egyik vádja szerint amikor Bacsó Béla (szintén "balliberális" filozófus) a testület társelnöke volt, a Gond-Cura Alapítvány Heller Ágnes neve alatt futó projektterve közel 54 millió forint támogatásban részesült Magyar Bálint minisztersége idején, miközben Bacsó maga is tagja volt az alapítványnak, ha a kutatócsoportnak nem is. Azt az - ennél súlyosabb - esetet azonban valami okból elfelejtették a lappal közölni a kormányváltás után, hogy a "Program Tanács" Pálinkás József által kiválasztott 2000 és 2002 közti elnöke, Kulcsár Szabó Ernő (a Professzorok Batthyány Körének tagja) 2001-ben a saját témavezetésével nyújtott be pályázatot, és nyert el közel 83 millió forintot. A végső döntést a kormányrendelet szerint a miniszter hozza meg - vagyis a filozófus-pályázatok ürügyén a "hazug" pályázati rendszert emlegető Pálinkás abban nem talált kivetnivalót, hogy az általa kiválasztott elnök az önmaga által vezetett Program Tanácshoz pályázik. (Még ha esetleg ki is ment az ülésről, amikor a projektjéről döntöttek.) Kulcsár Szabó már nem elnökként pályázott, amikor 2004-ben - ugyanakkor, amikor Vajda, Radnóti és Steiger Kornél - ismét kapott 88 milliót "Az irodalom- és kultúratudomány gondolkodástörténeti távlatai a 20. században" című pályázatára. A Magyar Nemzet meglehetősen rugalmatlan álláspontja alapján "a kiírás szerint a pályázatban az EU-integrációval és a magyar versenyképességgel kapcsolatos társadalomtudományi kutatásokat kellett volna finanszírozni. (...) Nagy kérdés, hogy az ókori filozófia hogyan kapcsolódik hazánk EU-csatlakozásához." Nos, e kérdést az irodalomtudomány 20. századbéli gondolkodástörténeti távlatainál is nyugodtan föltehetné a napilap.
Ebben az évben nyertek ugyanitt támogatást a következő projektek: az Anjou-kori oklevéltár összeállítása, az alkoholfogyasztással összefüggő kriminológiai problémák komplex vizsgálata, a "Fordítás, közvetíthetőség és kulturális identitás", valamint a "Musica Sacra: Értékmegőrzés és értékátadás" című pályázat. A sor folytatható, és ez éppen eléggé bizonyítja, hogy a "liberális" pályázatok nem egy jól körülhatárolt profilú pályázati rendszer és döntési gyakorlat kakukktojásai - vagyis a Magyar Nemzet állításai nem igazak.
A pályázatokon politikailag paszszív tudósok vezette projektek is részesültek pénzekben; annak megítélése pedig, hogy az elnyert pénz sok vagy kevés, csak az elvégzett munka alapos ismeretében volna lehetséges - és nincs okunk a rosszhiszeműségre, még a "Fidesz-közeli" értelmiségiek esetében sem. A fenti példákkal mindössze az uszítás és az újságírás közti különbséget próbáltuk érzékeltetni.
Köszönő viszony
Egy 2003-as törvény létrehozta a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot (melynek egyik forrása a gazdasági társaságok által befizetett innovációs járulék), és ennek kezelőszerveként a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt. Egyúttal hatályon kívül helyezték a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok lebonyolításának szabályairól szóló, 2000-ben született kormányrendeletet és az ezen programok céljára rendelt pénz felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló oktatási miniszteri rendeletet is. Bár az NKFP jogszabályi-szervezeti környezete és pénzforrásai is megváltoztak, az ötödik, a bölcsészettudományok kutatását támogató program ugyanúgy hirdet pályázatot, mint az NKTH idejében. A kiírásból egyértelműen kiderül, hogy várják a bölcsészpályázatokat, a pályázati űrlap kitöltési útmutatója ezekre is külön kitér. Az elbírálás gyakorlata változatlan maradt.
A politika mintha maga sem tudná, mit akar, amikor az NKFP "jogutódaként" írta ki a Jedlik Ányos-pályázatot, amelynek többek közt "a technológiai innovációt" kellett volna elősegítenie - miközben Bacsó Béla művészetfilozófus társelnökként vett részt az elbírálásban. Ez is azt mutatja, hogy a meglehetősen kiismerhetetlen szisztémán belül továbbra is támogatni kívánták a bölcsészettudományokat. Ez később aztán - Kóka János akkori miniszter föllépése nyomán, aki egyszerűen sajnálta a pénzt a bölcsészeti kutatásokra - egyre kevésbé volt így, 2007-től végképp megszűnt ez a fajta pályázati lehetőség. Az MSZP-SZDSZ-kormány oktatáspolitikája ezzel végképp megtagadta a Fidesz-kabinet és Pálinkás József azon örökségét, amely - helyesen! - az NKFP-ben teret hagyott a bölcsészettudományoknak. (Nota bene: Pálinkás jelenleg a filozófusok ürügyén lényegében saját egykori elképzelését bírálja.) A gyorsan változó és nehezen átlátható szabályozás miatt aligha lehet számon kérni a kutatói kollektívákon, hogy a munkájukhoz szükséges pályázati pénzeket továbbra is a "bejáratott" helyen próbálták megszerezni. Szabó Zoltán volt MSZP-képviselő a Klubrádiónak arról beszélt, hogy volt egyfajta hallgatólagos megállapodás arról az érintettek között, hogy az Országos Tudományos Kutatási Alapból (OTKA) forráshiány miatt nem finanszírozható, de fontos kutatásokat az NKTH által kezelt alapból fogják kisegíteni. Az persze jogos kérdés, mennyire volt szerencsés fenntartani a rendezetlen helyzetet konzerváló hallgatólagos megállapodásokat.
A liberális világ-összeesküvés aktuális reprezentánsain kívül 2005-ben a technológiai innováció kategóriájában pályázott például az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, témája a magyar színházak műsoradatainak, forrásainak elemzése; a 21. század színháztörténet-írásának elméleti és gyakorlati megalapozása volt. Ezt a Magyar Nemzet tényfeltárói futólag megemlítik, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítanak neki. Támogatásban részesült az "Európa és Magyarország a középkori zenetörténetben" című munka, továbbá "A kormányzati, gazdasági és civil érdekérvényesítés az Európai Unióban". Belefért a technológiai innovációba a nemzeti és etnikai identitásról szóló szövegek narratív alakzatainak számítógépes tartalomelemzése, vagy az ELTE BTK Germanisztikai Tanszékének kétségtelenül szellemes próbálkozása ("Regionalitás, kulturális technikák és tudományképek a századforduló és a két világháború közötti korszak kultúrájában"). Nyilvánvaló, hogy egy kevéssé szabályozott rendszer önmozgásáról, nem pedig liberális filozófusok szervezett fosztogatásairól van szó. A Magyar Nemzetet azonban nem a pályázati rendszer problémái, még kevésbé a közpénzek érdekelték, hanem azon Soros-életműdíjas, egykori Lukács-iskolás tudósok, akik Orbán Viktort bírálják.
A Radnóti Sándor és Weiss János nevével fémjelzett kutatással kapcsolatban érdemi "vád" fel sem merült, ha nem számítjuk persze annak azt, hogy egyikük nem kíván egy levegőt szívni Orbán Viktorral, másikuk pedig Bacsó Béla barátja. Mindez azonban a jelenlegi jogszabályi környezetben - egyelőre - nem képezheti bűnvádi eljárás alapját. De miért vizsgálja éppen ezt a két pályázatot az EU-csatlakozással és a technológiai innovációval "köszönő viszonyban sem lévő" számtalan pályázat közül Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos? A választ megtudjuk a Magyar Nemzetből: Budai "lapunk cikke nyomán terjesztette ki vizsgálatát". Budai különben tájékoztatta intézkedéséről Fellegi Tamás és Matolcsy György minisztereket is.
Hogy mik vannak!
Radnóti a Facebookon nyilvánosságra hozott egy elszámolást. Ebből kiderül, hogy a "nettó 25 millió forint személyi kifizetésen a három év során 21 ember osztozott: a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika Tanszékének fiatalabb oktatói, az Esztétika Doktori Oktatási Program hallgatói, továbbá néhány külsős (kivétel nélkül a tanszék egykori diákjai, akkoriban más magyarországi vagy külföldi tudományos intézmények munkatársai). A legmagasabb bruttó öszszeg, amelyet egy ember a három év alatt kapott, 7,5 millió, a legalacsonyabb 260 ezer forint volt. Harminchat hónapra lebontva és nettó értéken számolva tehát még a legmagasabb összeg is alig több mint havi 100 ezer, az átlag pedig - 1,2 millió forint - havi 33 ezer forintnak felel meg. A projekt legtöbb résztvevője a támogatási időszakban karrierje során először - és a dolgok jelenlegi állása szerint: utoljára - nem 'az európai tudományosság' normáitól messze elmaradó fizetésért, illetve ösztöndíjért dolgozott, hanem szakmai és egyéb kompromisszumok nélkül kutatási témájának szentelhette magát. A 21 ember összesen 340 ív tanulmányt, 46 ív fordítást és két digitális prezentációt állított elő (...) A 340 ív tanulmány 25-30 könyvet tenne ki. Részben vagy egészében a pályázat keretei közt folytatott kutatási tevékenységen alapul tíz könyv, amely a projekt időtartama alatt, illetve azt követően jelent meg. A fordításokból további három kötet született (...). A kifizetések minden esetben megbízási szerződések és hozzájuk tartozó teljesítésigazolások alapján történtek. Radnóti Sándor a projektvezetésért külön díjazást nem kért, és nem kapott." Radnóti három év alatt körülbelül nettó nyolcszázezer forintot kapott tavaly megjelent Winckelmann-monográfiája leadott fejezeteiért, ami havi átlagban 22 ezer forint jövedelemkiegészítést jelent.
Weiss János pályázatánál elismeri a Magyar Nemzet is, hogy annak "keretében valóban fiatalokhoz került a személyi kifizetések nagy része (...), vagyis valódi állásteremtésről van szó". Egyetlen kifogásuk a "gyanús" pályázattal szemben, hogy az állásban foglalkoztatott "négy fiatal szakember közül egy Bacsó Béla, három pedig Weiss János tanítványa volt, vagyis csak a liberális filozófusok számára volt nyitva a felemelkedés útja a közpénzből finanszírozott pályázatokon keresztül".
Nos, egy oktatási intézmény, a PTE BTK filozófia tanszéke pályázott. Egy oktatási intézményben általában oktatók oktatnak hallgatókat. Kicsiny meglepetés tehát, ha ezen intézmény oktatói az elnyert pénzekből a tanítványaikat foglalkoztatják. Amúgy azt, hogy Weiss János "liberális filozófus", nem tudni, honnan vette a Magyar Nemzet. A cikk sugalmazása szerint a tanítványok kiválasztásánál figyelembe vétetik, kinek milyen a politikai meggyőződése - ezt azonban a Magyar Nemzet cikksorozata is cáfolja, tudatva például, hogy a saját önértelmezése szerint is jobboldali Gulyás Gábor egy részmunka irányítójaként vett részt Vajda Mihály projektjében. Weiss és projektje még a lap furcsa szempontjai szerint is teljesen érthetetlen módon került a történetbe - Weiss "bűne" voltaképpen annyi, hogy filozófus, és a vonatkozó időszakban eredményesen pályázott.
A magyar Platón
Steiger Kornél pontról pontra cáfolta a nemzetes vádakat a Népszava január 19-i számában. Így azt az abszurd kifogást is, hogy magyarul részben már meglévő Platón-szövegeket fordítottak újra. A hírbe hozott (egyébként nemzetközi elismerést kiváltó) Platón-összkiadás magyarul korábban soha meg nem jelent szövegek mellett az elavult textusok helyett teljesen új fordításokat, vagy alaposan, több szakértő által átdolgozott fordításokat tartalmaz hatalmas jegyzetapparátussal és kísérőtanulmánnyal.
A napilap feltárta továbbá, hogy a pályázat beszámolóját olyasvalaki értékelte, aki tanulmányt adott a Steiger hatvanadik születésnapját köszöntő kötetbe. A kötet nem része a projektnek, nem a pályázati pénzből készült, szerzői és szerkesztői honoráriumban nem részesültek - a projektbeszámoló függeléke csupán azért említi, mert egyes résztvevők itt tették közzé a projekt idején készült egy-egy írásukat. Az tehát, hogy a bíráló is publikált a kötetben, nem igazolja, hogy ő is a projekt részese lett volna - mint ahogyan nem is volt az. A Magyar Nemzet technikájára jellemző, hogy még azt sem hagyja homályban, hogy a Steigert köszöntő kötetbe egy másik "liberális" projekt vezetője, Borbély Gábor is írást adott, Geréby György pedig a kötet egyik szerkesztője volt.
A bíráló személye tehát nem volt összeférhetetlen, sőt - bár végül elfogadásra ajánlotta a beszámolót - nem hallgatta el a kifogásait sem. Vagyis semmi nem indokolta, hogy a Magyar Nemzet - nem zavartatva magát az adat titkosságától - nyilvánosságra hozza a nevét. Ezzel a felesleges szabályszegéssel egyébként veszélybe sodorta a pályázatok ellenőrzési mechanizmusának tisztaságát: hiszen csak azt nem áll módomban sehogyan sem befolyásolni, akit nem ismerek. (Megnyugtató viszont, hogy ha már a nyilvános adatok értelmezésével nehezen boldogul a napilap, legalább a titkosakhoz van hozzáférése.)
Az sem felel meg a valóságnak, hogy a projekt egyik résztvevője magának adott volna megbízást könyvbeszerzésekre: a beszerzések több cégen keresztül történtek, a megbízásokat pedig az ELTE adta, mégpedig az NKTH-val való szerződésre támaszkodva és közbeszerzési eljárás után. A könyvek az ELTE tulajdonába kerültek.
Steiger Kornél három év alatt összesen bruttó 520 ezer forintot vett fel: ez havi bontásban bruttó nem egész 15 ezer forint pluszbevétel volt számára.
Végszó helyett
A másik három pályázat minden szükséges adatához lapzártáig nem sikerült hozzáférnünk, azonban egy előzetes megjegyzést nem lehet megspórolni. Heller Ágnes rögtön a kutatás elején lemondott a projektje vezetéséről, a feladatokat és jogosultságokat átadta Kardos Andrásnak - erről szerződés is született. Heller tehát nemcsak nem vett föl egyetlen fillért sem, de nem is döntött egyetlen fillér elköltéséről sem. Vagyis mindenfajta különösebb vizsgálódás nélkül is nyilvánvaló, hogy sem morális, sem jogi értelemben semmilyen vétség nem terheli. Ezt egyébként a Magyar Nemzetből is lehet tudni - ez a birtokukban lévő információ azonban nem akadályozta meg a lapot abban, hogy a pályázati pénzeket elkutató "Hellerék" címlapos hírével indítsák cikksorozatukat, majd számos publicisztikát szenteljenek a Hellerrel szembeni hazug (a közpénzekért "aggódó") támadásnak, voltaképpen az ügy főszereplőjévé téve őt a nyilvánosság előtt.
A vádakat közleményekben cáfoló megtámadottakkal szolidaritásukat fejezték ki a Művészetelméleti és Médiakutatási Tanszék végzett diákjai és egy nemzetközi petíció eddig majd 700 aláírója. Tengelyi László wuppertali egyetemi tanár nyílt levélben kelt a védelmükre, akárcsak a Magyar Patrisztikai Társaság és három hangsúlyozottan konzervatív meggyőződésű bölcsészkari tanszékvezető, valamint Jürgen Habermas és Németország volt kultuszminisztere, Julian Nida-Rümelin a hétfői Süddeutsche Zeitung hasábjain.
