Leszavazta a rendőrkapitányt Józsefváros

  • - zsip -
  • 2012. április 20.

Belpol

Nem fogadta el a józsefvárosi képviselő-testület Salgó László rendőrkapitány éves beszámolóját, noha a kerületi rendőrőrs kiváló statisztikát produkált. A gesztus mögött az alternatív közrendvédelmi szolgálat, a Jófiúk vezetőjének parkolópályára helyezése állhat.

A narancs.hu információi szerint csütörtöki ülésén leszavazta a józsefvárosi képviselő-testület a rendőrkapitány 2011-es beszámolóját. A Kocsis Máté (Fidesz) polgármester által aláírt előterjesztés még támogatta, de a döntés végül ellentmondott az előterjesztésnek. Pedig Salgó László rendőrkapitány rendkívül jónak értékelte az elmúlt évet. Összegzésében arra jutott, hogy a nyolcadik kerületi kapitányság kiemelkedő szinten teljesítette feladatait, törekedve a közrend és a közbiztonság helyreállítására. „Közrendvédelmi osztályunk eredményessége példa nélküli a fővárosban, a közrendvédelmi statisztikák alapján minden lényeges kategóriában magasan az első helyen zártuk a 2011-es évet” – állapította meg. Ezt a sikert annak ellenére érte el a kerület, hogy megszűnt az a két autós állomány, amely szükség esetén a térfigyelő kamerákat nézve helyezi akcióba magát. Az ő munkájukról a kapitány szerint azért kellett lemondani, mert jogszabályváltozás miatt 2011. augusztustól a megbízással szolgálatot teljesítő rendőrök nem láthatnak el közterületi feladatot. Salgó beszámolójában el is ismerte, hogy 2011 nyarától „egyfajta biztonsági deficit érezhető a kerületben, ami elsősorban a prostitúció látható emelkedését jelenti”.

 

Salgó László. Kihullott a pixisből


Salgó László. Kihullott a pixisből

Fotó: police.hu

 

 

Józsefvárosi forrásaink elképzelhetően tartják, hogy a leszavazás hátterében az önkormányzat által életre hívott, vitatott jogi státuszú „Jófiúk Közrendvédelmi Szolgálat” és a rendőrség közötti ellentét húzódhat. Februárban maguk a rendőrök igazoltatták a Jófiúkat, sajtóhírek szerint egyikük vizeletmintájában drogot találtak, másikuk egy alvilági figura ismerőse, és van köztük büntetett előéletű fiú is. Az önkormányzat a drogfogyasztással való gyanúsítást cáfolta, viszont Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője nem cáfolta, hogy vizsgálatot indítottak. (A rendvédelmi szervezetet bemutató riportunkat lásd itt - a szerk.)

Mint arról elsőként beszámoltunk, a szolgálat vezetője, Szabó Gábor egy hete lemondott a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat igazgatói tisztéről, ezzel együtt a Jófiúktól is elköszönt. Valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy egy nappal korábban a polgármester Pintér Sándor belügyminiszternél vizitált. Szabó lemondása után a Terrorelhárítási Központ erőt demonstrált a kerületben: a Diószeghy Sámuel utcában százhúsz fővel csapott le egy drogelosztó tanyára, ahol kábítószergyanús anyagokat, közbiztonságra veszélyes eszközöket, zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le. A százhúsz kommandós elfogott 23 embert, közülük ketten előzetes letartóztatásba kerültek.

Egy lehetséges magyarázat a rendőrkapitány beszámolójának megtorpedózására, hogy a Belügyminisztérium kigolyóztatta Szabót, Kocsis Máté legbefolyásosabb tanácsadóját a kerületi városüzemeltetésből és a „civil” rendvédelemből, erre most a polgármester visszavág Pintér emberének.

Szabó Gábor a helyi MSZP internetes oldalán a blogrovatban nem rejtette véka alá véleményét Salgó alkalmasságáról. Így kommentelt: „Gondolom, ilyenkor kell azonnal lemondani… 5 hónapon át soroltam a polgármesternek a tételes infókat a Salgó alkalmatlanságáról. Én dolgoztam együtt igazi rendőrkapitánnyal, meg van némi képem arról, hogy mit jelent a rendőr, no, ebben az emberben a nyomát sem sikerült felfedeznem semmi ilyesminek. A testület megtette, amit tehetett, ők most voltak először döntési helyzetben, és jól döntöttek. A polgármester hezitált addig, hogy se működő kapitányság, se morálisan ütőképes rendészet nem maradt. Drága Salgó Úrnak fogok majd pár hasábot szentelni itt-ott. Konkrétumokat fogok közölni. Mert megérdemli.” Szabó a múltat és a jövőt illetően is megfogalmazta véleményét: „Az önkormányzat végig együttműködő volt, az egyedi, terepen dolgozó rendőrök is eleinte, de a Salgó teljesen elzárkózott minden együttműködéstől. A közös munkához meg ketten kellenek… A Perlaki kapitány idejében soha ilyen probléma nem volt, ki is takarítottuk 2006-ra a kerületet. De majd összeáll a teljes kép, ha közzéteszem a közzétennivalókat” – írta az egy hete lemondott első számú jófiú.

Jogilag nincs jelentősége annak, ha egy kerületi rendőrkapitányi beszámolót nem fogad el a képviselő-testület. Ez egy üzenet. „Mindössze” azt jelenti, hogy a kapitány támogatottsága erősen megroggyant.

Kerestük Kocsis Máté polgármestert, hogy közreadjuk a beszámolóval és a rendőrség munkájával kapcsolatos véleményét, hogy megtudjuk, hogyan szavazott, de nem tudott a narancs.hu rendelkezésére állni, mivel a gyöngyöspatai lehallgatási botrány miatt összehívott rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülést vezette. Leghamarabb hétfőre ígértek tájékoztatást.

Figyelmébe ajánljuk