Magyar Narancs: Írásában számba veszi, milyen hibákat követtek el a titkosszolgálatok a romagyilkosságok idején.
Gulyás József: Még 2009 augusztusának végén, röviddel a feltételezett elkövetők elfogása után nyilvánosságra került egy dokumentum, amely a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) belső információit használva bizonygatta, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok rendelkeztek közvetlen információkkal az elkövetőkről, de ezeket nem osztották meg a nyomozó hatóságokkal, vagyis nem segítették elő a támadók elfogását. Ficsor Ádám, a területért felelős miniszter ezért elrendelt egy belső vizsgálatot, amit már Laborc Sándor utóda, az új megbízott főigazgató, Balajti László végeztetett el. A vizsgálat végén Ficsor a nyilvánosság elé állva beismerte - erre egyébként a rendszerváltás óta nem volt példa -, hogy súlyos mulasztásokat követett el az NBH, sőt azt is kimondta, hogy ezek nélkül hamarabb el lehetett volna fogni az elkövetőket, vagyis a meggyilkoltak közül többen ma is élhetnének. Ezután kezdeményeztem a nemzetbiztonsági bizottság ülésén egy ténymegállapító vizsgálatot. Ez nem a szokványos parlamenti vizsgálóbizottságok egyike volt, amelyek tevékenysége különösen az utolsó tíz évben rendre komédiába torkollott. A nemzetbiztonsági törvény rendelkezései alapján eljáró vizsgálóbizottságunknak különleges betekintési és meghallgatási jogosítványai voltak.
MN: A parlamenti vizsgálóbizottságok munkája többnyire azért fordul bohózatba, mert tagjaik szimpla politikai játszmává változtatják a feltáró munkát.
GJ: A hazai politikai életben már régóta csak kommunikációs csaták folynak a választók szédítéséért, a tartalom, az "igazság" sokadlagos kérdés. A mi bizottságunkban azonban nem érvényesült a kormánypárti többség szokásos ügydöntő ereje. A kormányzó szocialisták magát a vizsgálatot is ellenezték. Ekkor, 2009 őszén a koalícióból kilépett SZDSZ formálisan ellenzéki párt volt, de sok kérdésben támogatta a kormányt. Nekem viszont ez mellékes volt. A nemzetbiztonság tevékenysége felett lényegében semmilyen más kontroll nincs. Ügyészi és bírói kontroll elvileg létezik, de csak akkor, ha egyáltalán találkoznak olyan információkkal, amelyek vizsgálati vagy döntési helyzetbe hozzák őket. Éppen ezért kivételesen nagy az Országgyűlés mindenkori nemzetbiztonsági bizottságának a felelőssége a civil kontroll gyakorlásában. Csakhogy a rendszerváltás óta nem használták ki a jogosítványaikat. Az ellenőrzés gyakorlata - tapasztalataim alapján - a lényegét tekintve formális.
| ||
MN: Ha ez alkalommal sikerült valódi kontrollt gyakorolni, mi indokolta újabb, most közreadott jelentését?
GJ: Azért a kontroll gyakorlásával voltak némi problémák, de erre még a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) kapcsán visszatérek. 2010 telén a TASZ megkeresésére kezdtem el foglalkozni újra a korábbi vizsgálati jelentés szövegével. A cél az volt, hogy készítsek egy olyan, az ügy mélységeit kevésbé ismerők számára is befogadható dokumentumot, amelynek segítségével szembesíthetők a politikai döntéshozók az állam felelősségével. Ezenkívül fontosnak tartom, hogy per nélkül is meggyőzzük a kormányt a kárenyhítési folyamat elindításáról. Az áldozatok ügyvédei között sajnálatos módon nem alakult ki egységes stratégia a kárenyhítés kérdésében, ezért a TASZ úgy döntött, hogy nélkülük nem él önálló kezdeményezéssel. Abban maradtunk, hogy bármikor publikálhatom a szöveget.
MN: Miért épp most hozta nyilvánosságra, hiszen a bevezetőben azt írja, hogy már bő egy éve elkészült?
GJ: Elsősorban azért döntöttem éppen a mostani - a feltételezett támadók elfogásának harmadik évfordulójára időzített - közlés mellett, mert jól ismerem az áldozatok, áldozati hozzátartozók életkörülményeit, és úgy gondoltam, nem érdemes tovább várni, hiszen a büntetőper is elhúzódni látszik. Másrészt a potenciális áldozatok miatt is szükségét éreztem a megszólalásnak, hiszen jól látható, hogy az a társadalmi közeg, amelyben a támadások fogantak, lényegében semmit nem változott: a romák veszélyeztetettsége sem csökkent, így a nemzetbiztonsági szolgálatokat sem árt szembesíteni a felelősségükkel. A cigánysággal szembeni félelemkeltés mindennapos, a nyilvánvalóan konfliktusok provokálását célzó megnyilatkozásokkal, erődemonstrációkkal szemben továbbra is gyengének mutatkozik a jogállam, a hazai jogalkalmazás. Hiányzik a civil társadalom erőteljes kiállása is a roma közösség mellett. A politikusok hagyományosan azt mérlegelik, hogy mit hoz nekik, ha megszólalnak ezekben az ügyekben. Általános vélekedés, hogy nem kifizetődő ma Magyarországon kiállni a cigány közösség tagjai mellett. A kormánytöbbség pedig ha valamilyen problémával találja szembe magát, gyorsan összeüt rá egy jogszabályt. Már van paragrafus az egyenruhás-bűnözésről is, de ez jól láthatóan senkit nem véd meg sem Cegléden, sem Devecseren. Persze, az előző kormányok idején sem sikerült úrrá lenni a helyzeten, vagyis mai problémáink nem varrhatók kizárólag a mostani többség nyakába, sőt. Ám a korábbi rendteremtő ígéretek ellenére a masírozás folytatódik, és hiába kínálnak a létező jogszabályok lehetőséget arra, hogy a gyűlöletkeltő erődemonstrációt feloszlassa a rendőrség és előállítsa a rendbontókat, sok esetben tehetetlenkedő, tanácstalan rendőröket látunk, mint Devecseren. Pedig a devecserihez vagy a ceglédihez hasonló események előtt - ha jól működnek a szervek - kellő időben keletkezni kell információknak a rendőrségnél és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Vagyis rá lehetne készülni, hogy jogszerű, ámde határozott, egységes jogalkalmazással találják szembe magukat a közrend megbontására szerveződött csoportok. Ennek a jeleit nemigen láttam idáig, ráadásul a hétvégi rákészülés súlyos fiaskó volt. A műveleti területté minősített és körbezárt Fejér megyei Csókakőre várták az Új Magyar Gárda avató eseményét, a gárdisták viszont jól konspiráltak, és Tolna megyében, Dunaföldváron avatták egymást. Ez arról tanúskodik, hogy kijátszható a rendőrség információs rendszere, a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai pedig vagy megint nem adtak információt a rendőrségnek, vagy őket is megvezették. Nem tudom, melyik verzió a nyugtalanítóbb. Az eredeti szöveget egyébként sok ponton átírtam, kiegészítettem, mivel 2010 nyarán, bő egy évvel a vizsgálatunk után is kerültek elő olyan új információk, amelyekkel a mi vizsgálóbizottságunk nem találkozott. Illetve nem találkozhatott, mert - és erre utaltam korábban - a KBH félretájékoztatott bennünket. Itt nemhogy a parlament ellenőrző szerepe nem érvényesült, de egyenesen megtévesztették a különleges vizsgálati eljárást. Ezt én elképesztően súlyos, a jogbiztonságot és a vizsgálatokat alapjaiban megkérdőjelező rossz precedensnek tartom. Nem értem, miért ment el emellett a mostani Országgyűlés vezetése, vagy az illetékes bizottság. Meggyőződésem, hogy emiatt a miénkhez hasonló tényfeltáró vizsgálatot kellett volna kezdeményezni.
MN: Akkor lássuk most a hibasorozatot. Hiába továbbítja az egyik hajdú-bihari műveleti tiszt a központba azt az információt még a gyilkosságsorozat kezdete előtt, hogy a másodrendű vádlott fegyverhez szeretne jutni, ezt nem kezelik súlyának megfelelően. Olyannyira nem, hogy röviddel ezután leállítják a korábban neonáci aktivitása miatt a látókörükbe került K. István megfigyelését is. Utólag világos, hogy ez hiba volt. De hogyan lehet tudni előre, hogy száz hasonló fülesből melyiket kell komolyan venni?
GJ: Vizsgáltuk, tehát tudom: nem mindennapos jelenség, hogy az NBH közvetlen információ alapján konkrét fegyverbeszerzési törekvéssel találkozik nemzetbiztonsági szempontból eleve kockázatosnak ítélt személy, illetve személyek részéről. Itt nem arról volt szó, hogy valaki a kocsmában azt mondta, ha lenne egy golyószóróm, tudnék vele mit kezdeni. A hajdú-bihari műveleti tiszt egyébként éppen a fegyverbeszerzési szándékkal összefüggésben javasolta K. Árpád - K. István testvére - és P. Zsolt, a jelenlegi első- és harmadrendű vádlottak megfigyelését is. Az NBH jogi osztálya azonban nem találta meggyőzőnek a javaslatot.
MN: Mire hivatkoztak a bizottság előtt?
GJ: Szerintük nem volt kellően megalapozott a felterjesztés, mi viszont a dokumentumok és meghallgatások alapján az ellenkezőjét állapítottuk meg. Több egymást erősítő információ is keletkezett, melyek aztán több jelentésben visszaköszöntek, hónapokon keresztül cirkuláltak a közép- és felső vezetői szint között. Újra és újra előkerültek, vagyis sokszor lett volna mód korrigálni, újraértékelni. Ebből látszik, hogy nem egy-két személy alkalmi tévedéséről van szó, inkább komoly működési és szervezeti problémákról. Májusban döntöttek arról, hogy nem foglalkoznak érdemben a fegyverbeszerzési szándékkal, és augusztus elején állították le K. István megfigyelését arra hivatkozva, hogy az utolsó hónapokban nem érkezett érdemi információ neonáci tevékenységéről. A vizsgálat szerint ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a támadásokra készülve egyre konspiráltabban kezdett viselkedni a korábban megfigyelt személy. Ha azonban mindhármukat ellenőrzés alá vonják, jó eséllyel beestek volna a felderítést, illetve a nyomozást felgyorsító információk. Meg lehetett volna találni például a fegyvereket egy fedett házkutatás során, hiszen K. István egykori lakótársa arról tanúskodott a tárgyaláson, hogy azokat egy darabig a lakásukban tárolták. További súlyos hiba volt az, hogy 2009. március elején K. István hiába hívja fel magára újabb fegyverbeszerzési törekvésével a figyelmet, a Nemzetbiztonsági Hivatal az ilyen esetekben szükséges intézkedéseket nem foganatosította. Nem vonta ellenőrzés alá K. Istvánt, nem vetette össze ezt az információt a róla rendelkezésre álló korábbiakkal, és így tovább. Pedig ekkor már nagyon erős volt a nyomozó hatóságokra nehezedő nyomás, és az is világos volt, hogy rasszista indítékkal kell számolni. Hónapokba telt, hogy egyáltalán felmerült K. István újbóli megfigyeltetése: aztán mégse indították el addig, ameddig a rendőrség el nem fogta.
MN: Közben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) különböző csatornákon tájékoztatást kért az NBH-tól, jobbára eredménytelenül. Nem magától értetődő kisebb bűncselekmények esetén is, hogy ha kérdeznek valamit tőlük, akkor átadják az információjukat?
GJ: De, ennek így kellene lennie. Mégis az NBH az információit a lehető legritkább esetben osztja meg a rendőrséggel. Ez bűncselekményekkel kapcsolatos információk esetében elfogadhatatlan és önkényes magatartás. Ha meg konkrétan egy hónapokon keresztül zajló, halálos áldozatokat követelő támadássorozatról van szó, akkor ez a mulasztás megmagyarázhatatlan és védhetetlen. A vádirat szerint a gyilkosságok célja a cigány közösség megfélemlítése, kétségbeesésének fokozása, és ezeken keresztül komoly etnikai konfliktusok kirobbantása volt, tehát kifejezetten terror jellegű cselekményről beszélhetünk. Az NBH-nál mégis úgy gondolták, hogy a vádlottakra vonatkozó információik nem relevánsak a támadássorozat szempontjából, tehát az NNI-nek nem is kell átadni azokat. A halálos kimenetelű támadások fényében mindez végzetes hibaként értékelendő.
MN: A titkosszolgálatokra nem vonatkozik Magyarország jogrendje?
GJ: A titkosszolgálatok a világon mindenhol különleges felhatalmazással rendelkeznek, ugyanakkor jól működő jogállamokban a rájuk vonatkozó - és különleges felhatalmazásokat biztosító - jogszabályokat következmények nélkül nem sérthetik meg. A szolgálatok ellenőrzésének garanciái a mi jogrendünkben nem elég erősek, ráadásul a létező keretek további tágítását a mindenkori politikai vezetők is bátorítják. A szolgálatoknál kitermelődő különböző személyes vagy gazdasági vonatkozású információk közvetlenül hatalmi tényezővé teszik azok birtokosait, és ez a hatalmi helyzet könnyen visszaélésre csábít.
MN: Nem merülhet fel a büntetőjogi felelősség kérdése?
GJ: De, felmerülhet. Minden fegyveres szolgálat munkatársa felelősséggel tartozik azért, amit tesz és azért is, amit elmulaszt megtenni. Itt a hibáknak olyan kritikus tömegével lehet találkozni több szinten is, amelyek mérlegelhetővé teszik a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségét is. Bár a büntetőjogi felelősség keresése, pláne megállapítása nem volt feladatunk, de engem is foglalkoztatott, éppen ezért kezdeményeztem, hogy a jelentést küldje el bizottságunk a legfőbb ügyésznek. Ez meg is történt, de nem ért váratlanul, hogy a Legfőbb Ügyészség, illetve a Katonai Ügyészség nem szállt rá az ügyre. Felelősségre vonásokra azért sor került az NBH-nál; személycserék, felmentések történtek, munkajogi és a karrierpályákra kiható következményei voltak a tragikus hibasorozatnak.
MN: Az események idején az NBH-t vezető Laborc Sándor kinevezését nemcsak az ellenzék kifogásolta meglehetősen hangosan, de koalíciós feszültséget is okozott.
GJ: A lényeget abban látom, hogy miközben a pártpolitikai csatározásoktól a lehető legmesszebb kellene tolni a szolgálatokat, és 2007 őszére már amúgy is hiányzott a párbeszéd a legnagyobb kormánypárt és ellenzéke között, nem lett volna szabad erőltetni egy olyan jelöltet, akivel szemben teljes az elutasítás. Hónapokon keresztül folyamatos üzengetések voltak az ügyben, végül a koalíciós partner előzetes jelzéseit is figyelmen kívül hagyva került sor Laborc Sándor jelölésére, akit én sem támogattam a bizottsági meghallgatás során, így nem is ment át. Gyurcsány Ferenc azonban ennek ellenére kinevezte Szilvásy javaslatára.
MN: A kívülállónak úgy tűnik, hogy a titkosszolgálatok működése még kevésbé átlátható és még inkább hatalomfüggő a legutóbbi kormányváltás óta, elég csak a Terrorelhárító Központra (TEK) utalni.
GJ: Hogy az NBH Alkotmányvédelmi Hivatal néven a Belügyminisztériumhoz került, nem eleve igazolhatatlan lépés, ez is egy lehetséges modell. De az, hogy Orbán Pintér Sándor kezébe adta ezt a hatalmat, már előrevetítette, hogy egy centralizált, közvetlen utasításos rendszer jön, és a titkosszolgálatok jogosítványainak a kontrolltól függetlenített kiterjesztése fog bekövetkezni. Ugyanakkor a tavaly őszi törvénykezési hajrában Kövér László nyílt konfliktust vállalva gáncsolta el a belügyminiszteri csúcsszolgálati szerv létrehozására tett kísérletet, és a tavaszi ülésszakra ígért új nemzetbiztonsági törvény sem kerülhetett a BM előterjesztésében a parlament elé. Nyugodtak ettől még persze nem lehetünk, ősszel nyilván nem a civil kontroll megerősítése szerepel majd a törvényjavaslatban, és az ellenzéknek ebben a kérdésben sem osztanak lapot. Sajnos az ellenzéki bizottsági elnököt túlságosan erőtlennek látom ahhoz, hogy egyáltalán üggyé váljon majd mindaz, ami történik. Ami a TEK-et illeti, a sajtó egy részében az lett a mumus. A szervezet genezise politikai szempontból nem tette szerethetővé, ugyanakkor a munkájára minden jogállamnak szüksége van. A probléma inkább az, hogy a rá vonatkozó jogszabályok ellenőrizhetetlenné teszik a TEK-et - ebben egyetértek a jogvédő szervezetekkel vagy Szabó Mátéval.
