Ma már a Parlamentben vitáznak a Heinekenről
DKRCS20150623011.jpg

Ma már a Parlamentben vitáznak a Heinekenről

  • 2017. március 20.

Belpol

Elvileg az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatáról szól a vita, a gyakorlatban tolvajok mellé állnak Lázárék.

Ma délután lesz szó az Országgyűlésben arról a törvényjavaslatról, amely ha nem is a Heinekent, de a Heineken logóját betiltaná. Az indítványt Lázár János és a „kereszténydemokrata” Semjén Zsolt jegyzi. A törvény célja papíron, hogy kereskedelmi termékeken se lehessen önkényuralmi jelképeket felhasználni. Semjén szerint Európának ezen részén a magyarság megszenvedte mind a náci, mind a bolsevik rémuralmat, ezért jogos a tilalom.

 

Érdemes röviden felidézni, mi is vezetett idáig, hiszen a történet már eddig is igen abszurd volt. Romániában régóta forgalmazzák a Ciuc Premium névre hallgató sört, amely márka idővel a holland Heinekenhez került. A Ciuc (Csíki) sikerét egy élelmes vállalkozó megirigyelte, és saját sört kezdett forgalmazni az Igazi Csíki Sör néven. A Heineken Romania erre beperelte az Igazi Csíki Sör gyártóját a név használata miatt. A ciuc románul csíkit jelent, és Erdélyben mindenki Csíkinek hívta a Ciuc Premiumot. A román bíróság a Heinekennek adott igazat, mire az Igazi Csíki Sör gyártója kampányba kezdett, mondván, a gonosz román hatóságok a gaz holland multival karöltve akar tönkretenni egy igaz székely-magyar vállalkozást. A valóságban azonban az Igazi Csíki Sör gyártója felerészben egy holland cég, és csak a fele Lénárd András székelyföldi vállalkozóé. Ellehetetlenítésről, magyarellenességről tehát szó sincs, ha csak nem tekintjük a védjegybitorlást magyaros leleményességnek és virtusnak. Miután Romániában elbukott, Lénárd nem adta fel. Sörét ugyan kénytelen volt átcímkézni – Tiltott Sör néven fut mostanában –, de átjött Magyarországra, ahol valamiért egészen Lázár Jánosig jutott. Lázár először a Heineken bojkottálására szólított fel, most pedig már ott tart, hogy törvényt alkot a sörgyár ellen. Hogy a magyar kormány az etnikai feszültségek szítása, vagy valamilyen jóval kézzelfoghatóbb érdek miatt állt a védjegybitorló oldalára, nem tudni. Az érvek mindenesetre erősek, hiszen Szijjártó Péter 2014-ben még stratégiai megállapodást kötött a Heinekennel. Arról viszont még nem foglalt állást a kormány, hogy akkor igaz magyar ember ihat-e Sopronit, mivel hogy azt is a Heineken gyártja.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.