Esetünkben a későn érkezésnek megvan az az előnye, hogy a törzstagok már kész szisztémával várnak ránk. Az EU-ban korábban abban bíztak, hogy a gazdasági növekedés, a kereskedelmi akadályok lebontása és az egységes belső piac következtében a fejletlenebb térségek majd maguktól behozzák a lemaradásukat. Ez azonban nem így történt, sőt, a különbségek még nőttek is. Az unió belátta, hogy ki kell egyenlíteni a régiók esélyeit, ezért a 70-es évektől pénzügyi alapokat állítottak föl; ezek feladata a különböző ágazatok termelékenységének növelése, a gazdaság diverzifikálása, a munkaerő képzése, az infrastruktúra fejlesztése (az alapok rendszeréről lásd Forrástérkép című keretes írásunkat).
Kapni, adni
Az EU regionális támogatási politikájának egyik alaptulajdonsága a kiegészítő jelleg. A fejlesztésre nyújtott szubvenciók nem váltják fel, "csak" kiegészítik a tag-állami támogatásokat, és szinte minden programnál szükség van egy meghatározott önrészre is. Olyannyira így van ez, hogy amíg egy ország közösségi támogatásra tart igényt, nem csökkentheti saját költségvetési támogatásának összegét, és az unió nem járul hozzá pénzzel olyan programokhoz, amelyeket a tagország maga nem finanszíroz.
Az unió hatéves költségvetési ciklusokkal dolgozik, a most csatlakozók a 2006-ig tartó időszaknak valamivel túl a felén állítanak be. Az Európai Bizottság jóváhagyása értelmében 2004. május 1. és 2006 között Magyarország 3,1 milliárd euróhoz juthat hozzá: kétmilliárdhoz a strukturális alapokból, 1,1 milliárdhoz a kohéziós alapból. Ha a keretet nem használjuk fel 2008-ig, a maradék visszaszáll az EU-ra. A hazai pénzekkel (költségvetési támogatás + önrész) kiegészülve összesen 1350 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg a ciklus végéig. Ez tehát a lehetőség - és jó lenne kiüríteni az asztalunkra tett pénzesdobozt. Ez egyrészt precíz pályázati rendszert és élénk pályázati hajlandóságot követel, másrészt az önrész (állami, önkormányzati vagy magánforrásból - adott esetben hitelből - történő) előteremtését. Az utóbbi sem lesz könnyű: a költségvetés állapota közismert, az önkormányzatok szegények, a lakosság meg nyakig az adósságban. Mindenesetre 2006-ig vagy 500 milliárdot kéne elővarázsolni a magyar dunyhából.
Annál is inkább, mert ugyanakkor egy, a tárgyalásokon meghatározott summát nekünk kell befizetni az uniós kasszába. Ez jelenleg évente 120-140 milliárd forintnak megfelelő euró, mely összeg függ az áfa- és vámbevételektől, valamint a GDP-től - és ráadásul növekszik. A támogatások és a befizetések különbségének előjele fogja eldönteni, hogy vajon a sokat emlegetett nettó haszonélvező vagy a nettó befizető ország státusát nyerjük-e el.
Feltételek
Az, hogy a piaci, az állami és az önkormányzati szereplők végül mennyit lesznek képesek a rendelkezésre álló összegből felszívni, az az önrészen kívül is számos feltételtől függ. Mindenekelőtt létre kellett hozni azt az intézményrendszert, amely a források fogadását, elosztását és a hasznosulás ellenőrzését hivatott ellátni. Ennek kiépítése (és a későbbiekben a működtetése) a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) hatásköre. A strukturális alapokból érkező támogatások igénybevételéhez elkészült a fejlesztési célokat és prioritásokat tartalmazó Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) és az ehhez kapcsolódó, az EU, illetve Magyarország pénzügyi kötelezettségvállalását rögzítő Közösségi Támogatási Keretszerződés. A keretszerződés részfeladatait az NFT öt operatív programja (OP) realizálja. A különböző fejlesztési célok, területek szerinti OP-k a következők: Gazdasági Versenyképesség Operatív Program, Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Program, Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív Program, Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program, valamint a Regionális Operatív Program. Minden OP-hoz tartozik egy-egy programkiegészítő dokumentum, mely már tartalmazza az intézkedések (projektek, pályázatok) részletes leírását, a megvalósítás módját, az intézményi hátteret, az egyes tevékenységekhez rendelt összegeket és a lehetséges kedvezményezettek körét. Ezek alapján indulhat a konkrét pályázatok kiírása. Az intézményrendszer alsó elemei a közreműködő szervezetek: ők írják ki az OP-k célkitűzéseinek megfelelő pályázatokat (mostanáig 126 társfinanszírozott és tisztán hazai anyag látott napvilágot), melyekre a dokumentumok hozzájuk érkeznek be, és ők is bírálják el azokat. A végső döntés a jobbára a szaktárcákhoz delegált irányító hatóságoké, s övék a felelősség is. A célok megvalósulását az OP-k monitoringbizottsága ellenőrzi, a kifizető hatóság pedig nem más, mint a Pénzügyminisztérium.
Veszem az alapom
Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal NFT-ért és az EU-támogatásokért felelős politikai államtitkára a Narancsnak elmondta: "Az intézményrendszer teljes egészében kiépült, a bejáratása folyamatban van. Most derül ki, hogy a személyek jók-e, az informatikai rendszer pontosan működik-e." Kézenfekvőnek tűnik, hogy az előcsatlakozási alapok felhasználásában már tapasztalatot szerzett szakembergárda a most jövő pénzek fogadásánál is szerepet kapjon. Az államtitkár kifejtette: bár az előcsatlakozási alap pályázatai lassan lezárulnak, a programok még 2-3 évig futnak, ezért nem lehet lényegesen csökkenteni az ottani létszámot. "A PHARE-előkészítéskor - tette hozzá Baráth Etele - egyes személyek kiemelkednek és átkerülnek vezetőnek más szervezetekhez. Természetes fejlődésnek tekinthető, hogy a PHARE-feladatok csökkenésével megtörténik egy ilyen átáramlás. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ez nem ugyanaz a rendszer, hiszen a végső döntést eddig a budapesti delegáció és Brüsszel hozta meg."
Arról, hogy mit tudunk kezdeni a rendelkezésünkre bocsátott kerettel, az is elárul valamit, hogy miképpen sáfárkodtunk az előcsatlakozási alapokkal. Az intézményfejlesztési, jogharmonizációs, valamint gazdasági és szociálpolitikai fejlesztésekre nyújtott PHARE, illetve a környezetvédelmi és közlekedési beruházásokat segítő (tehát a Kohéziós Alap előzményét jelentő) ISPA felhasználásáról Baráth Etele közölte, hogy gyakorlatilag egyetlen fillért sem vesztettünk el: "Természetesen voltak technikai veszteségek. Ezek pregnáns példája, amikor menet közben kiderült, hogy egy program a tervezettnél olcsóbban is kivitelezhető. Másfél, kétszázalékos veszteségekről van szó. Persze több év, mire az elkötelezettségek teljesülnek: most a 2000–2001-es PHARE-programok futnak." A SAPARD-programról megjegyezte: ott az történik, hogy amikor érezzük, baj van, felgyorsul a folyamat.
A mezőgazdaság versenyképességének növelésére és a vidékfejlesztésre szánt SAPARD-pénzek felhasználásáról ugyanis sok jó nem mondható el. Az elvileg 2000-től lehívható 52 milliárd forintnak csak a töredéke lelt gazdára. Három év múltán 19 milliárd volt a leszerződött állomány, és bár az utófinanszírozás miatt kevésbé jelentős adat, de a tényleges kifizetés 1,5 milliárdra rúgott. Mindez nem meglepő, hiszen a SAPARD-iroda akkreditációja két évet késett, és a nem megfelelő pályázatok aránya is igen magas volt. A siralmas helyzetet látva az EU négy hónappal az elvonás előtt kibővítette a pénzhez jutás lehetőségeit: növelte a támogatás arányát, megemelte az összegeket, lehetővé tette, hogy az önrész hitelből is származhasson, s bővítette a lehetséges pályázók körét. Azóta valóságos pályázási láz uralkodott el: rengetegen próbálnak a megfelelő anyaggal be-toppanni az április 30-i határidőig,tehát még az is lehetséges, hogy kisöpörjük a kasszát.
A strukturális alapokból finanszírozott pályázatok legnagyobb részénél (a kivételek általában humánerőforrás-fejlesztési programok) meghatározott százaléknyi önerőre van szükség, amely a forráshiányos önkormányzatoknál már eleve oka lehet a pályázatképtelenségnek. Ezen próbál meg segíteni a Belügyminisztérium 4,5 milliárdos, felülről nyitott alapja: ebből kaphatnak vissza nem térítendő támogatást az önkormányzatok a saját részbe számító induló tervek, megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére. Mivel e kezdeti lépések a beruházások 4-5 százalékát teszik ki, a jelenlegi összegből elvileg akár 100 milliárdos önkormányzati beruházás is támogatható volna.
Persze hiába a raklapnyi euró, a kiépített intézményrendszer, ha nem születnek megfelelő pályázatok. Az önkormányzatok és a közszféra egy része ebben is kapott némi ingyensegítséget a tavaly létrehozott Pályázat Előkészítési Alaptól (PEA). Mintegy hétmilliárd forint (PHARE + hazai pénz) szolgált arra, hogy a beküldött ötleteket kész, beadható pályázatokká formáljon négy nemzetközi (de 70-80 százalékban hazai szakembereket alkalmazó) konzorcium.
Vesd a betűt
A beérkezett 2792 ötletből 585-öt választottak ki "megformálásra": ezekkel, ha bejönnek, 100-120 milliárd forintnyi támogatást lehet megszerezni. Jövőre hasonló nagyságú, de már kizárólag a hazai büdzséből származó kerettel elindítják a PEA 2-t, a pályázatkidolgoztatásról fokozatosan a tájékoztatásra, képzésre helyezve a hangsúlyt.
A magánszféra szereplőinek, ha pályázni akarnak, először is azt kell eldönteniük, hogy van-e idejük, módjuk, energiájuk egyedül megbirkózni a feladattal (lásd Mint az 1x1 című keretes írásunkat), vagy inkább pályázatíró cégre bízzák ötleteik sorsát. Ilyenből már van sok, kezdve a néhány hónapos gyors-talpalót végzett (vagy azt sem) és/vagy tapasztalatlan, de ezért általában jóval olcsóbb tanácsadóktól az évek óta ezzel foglalkozó és mondjuk a Széchenyi-terven megedződött vállalkozásokig. E cégek tavaly szeptemberben szakmai és etikai érdekeik képviseletére, mintegy "Kiváló Áruk Fórumaként" létrehozták a Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetségét. A negyven tagot számláló szövetség elnöke, Maróczi Imre a Narancsnak elmondta: úgy véli, a pályázatok számával nem lesz gond, a hazai forrásokra eddig is 5-10-szeres volt a túlpályázás. Szerinte az önálló pályázásra inkább a nagyobb vállalkozásoknak lesz módja, ők majd mérlegelnek, hogy adott esetben melyik módszer éri meg nekik. A kis cégeknek viszont nincs arra kapacitásuk, hogy egy 50-100 oldalas, rengeteg részlettel teli pályázattal foglalkozzanak hetekig-hónapokig. A pályázatíró cég kiválasztásánál Maróczi Imre szerint a hangsúly a referenciákon van. Az árak az elnyerni kívánt támogatás nagysága, esélye és a cég tapasztalata függvényében erősen szórtak, általában fix díj és a sikerdíj kombinációjából állnak. Az előbbi mértéke 0-500 ezer forint, az utóbbié 0-10 százalék között változik.
Előfordulhat az is, hogy valakinek már azelőtt elmegy a kedve a pályázósditól, mielőtt belefogott volna. Az ingyenpénz jó dolog, de a pályázatírás macerás, időigényes vagy drága. Az uniós rendszer bonyolultságát a tizenötök részéről is gyakran bírálják, noha a (túl)szabályozás indoka nyilvánvalóan a korrupció lehető legnagyobb fokú kiszűrése volt. A pályázat elnyeréséről szóló döntést világos szempontok (vagy ezerféle) alapján hozzák meg, a szóba jöhető kedvezményezettek köre is egyértelmű, a célkitűzésekkel sem érdemes nagyot mondani, hiszen a folyamatban végig szerepel a beszámolási kötelezettség és a külső ellenőrzés. Mindenesetre az EU-pénz utófinanszírozást jelent, ezt nem mindig engedheti meg egy vállalkozás magának, és ha nem teljesülnek az elnyerés alapjául szolgáló célok, még vissza is kell fizetni. Bizony előfordulhat, hogy a beruházni vágyó inkább (a csatlakozásig akár még kamattámogatással is járó) hitelt vesz fel. Megemlítendő még, hogy az új adótörvény értelmében a társfinanszírozott támogatás állami része után nem lehet visszaigényelni az áfát, ami e részt egyből a negyedével csökkenti. Ez alól a gazdatüntetések utáni agrármegállapodás miatt csak a mezőgazdasági támogatások kaptak kivételt.
Meghiúsulhat az uniós támogatás bezsebelése akkor is, ha a beadással lecsúszunk a pályázat határidejéről, ami nem csak önhibánkból következhet be: a formanyomtatvánnyal egyidejűleg beadandó sokféle mellékletben, pályázatonként eltérően, különféle engedélyeket, szakhatósági hozzájárulásokat is csatolni kell. Ez lehet építési engedély, környezeti hatáselemzés, megvalósíthatósági tanulmány, önkormányzati nyilatkozat (például hogy a tervezett beruházás illeszkedik-e a települési rendezési tervhez), az illetékes területfejlesztési tanács nyilatkozata (hogy a pályázat illeszkedik-e a térség fejlesztési programjába), APEH-igazolások és még igen sok minden és a sok minden sokféle kombinációja. Ezek összegyűjtése emberes feladat, ráadásul a valódi közigazgatási reform egyelőre várat magára; az új helyzet pedig további feladatokat ró rájuk.
Az egyik leginkább időigényes tevékenység a környezetvédelmi engedély megszerzése. Filotás Ildikó, a Környezetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség igazgatója lapunknak elmondta: leterheltségük enyhítésére elsősorban olyan szervezeti intézkedéseket hoztak, melyekre különösebb beruházások nélkül is mód volt. Megtörtént a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladatok integrációja, ezáltal megszűntek az egymás közötti feladatok. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy bonyolult eljárásokról van szó, a felelősségteljes döntéshez időre van szükség - tette hozzá. Nem véletlenül állapít meg a törvény a környezetvédelmi engedélyezésnél 90 napos határidőt. Az igazgató asszony szerint megpróbálnak rugalmasan viselkedni a hatóságok: ha szorít a határidő, előrébb veszik a pályázók kérelmeit.
Rendszerpróba
A Kohéziós Alap elérését Baráth Etele úgy kommentálta: nagyon nehezen indul be az egész magyar mechanizmus, kidolgozott projekt is rendkívül kevés van, ezek végrehajtása, a tendereztetés is lassan megy. Tudjuk, hogy milyen listákat szeretnénk megvalósítani, ezek köre egyre bővül is, de nincsenek mögötte kidolgozott tervek, kevés volt az elmúlt öt évben az erre fordított pénzügyi és szellemi kapacitás. A környezetvédelem és a közlekedés között egyébként nagy különbség van. A közlekedési projektet az állam megtervezi, állami cégek bonyolítják (pl. a vasútit a MÁV), míg egy környezetvédelmi beruházásnál előfordul, hogy az 150 önkormányzatot érint. Példaként az államtitkár a csepeli szennyvíztisztító ügyét említette, melynek helyét már 1992-ben lehetett tudni, ám csak a napokban írták alá a pályázathoz szükséges megállapodásokat, és előreláthatólag 2010-ben lesz kész.
Baráth Etele úgy gondolja, a Kohéziós Alap felhasználása összkormányzati kérdés, hiszen minisztériumok közötti szoros együttműködést és komoly költségvetési tervezést igényel, továbbá strukturális, államháztartási kérdéseket is érint. Ezek egy részét már megoldották, és további két program van a kormány előtt. Összességében mégis úgy véli, hogy el fogjuk költeni a pénzt: "Az ISPA-projektek közül több megfelelő fázisban tart, a csepeli szennyvíztisztítóval pedig végleg eldőlt a kérdés."
A strukturális alapokból származó támogatások kiaknázásánál alapvető szempont, vajon az érintettekhez eljutnak-e a nélkülözhetetlen információk.
Kattintós pénztárca
Kétségtelen, hogy az interneten (www.euoldal.hu; www.nfh.hu) gyakorlatilag minden megtalálható a témáról, rendszerezve, kereshetően: a pályázati kiírásoktól kezdve a formanyomtatványokon, kitöltési segédleteken, az elnyerhető összegeken, az odaítélés szempontjain, hasznos tanácsokon át a beadás helyéig, határidejéig. A hazai internetpenetrációt figyelembe véve ez persze nem minden. Baráth Etele erről lapunknak megjegyezte: "Ahol nincs internet, arra is lehet pályázni. Az ilyen szellemi átalakulásnak fel kell gyorsulnia Magyarországon. Egyébként az információszolgáltatás nem csak a mi dolgunk: a kamarákkal, szakmai szervezetekkel, szövetségekkel együttműködési megállapodásokat kötöttünk, ők is részt vesznek ebben. Előadásokkal, ismertetésekkel körbejártuk az egész országot, és a legkülönfélébb nyomtatott kiadványok is rendelkezésre állnak. Nekünk kell a feltételeket megteremtenünk, az információkat biztosítani, de piacgazdaságban élünk, a készségek kifejlesztéséhez önképzésre és akaratra is szükség van. Lassan tudatosul, hogy tényleg az unió tagjai leszünk."
A korábban csatlakozott országok tapasztalatairól a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára elmondta: az első évben a lehetséges támogatások 0-9 százalékát tudták elkölteni (a 0 Spanyolország volt). "Mi ezt 6-7 százalékra tervezzük. Ez azonban csak a ténylegesen elköltött hányad, a leszerződött állománynak el kellene érnie a maximumot. Nem szabad túlzott kincstári optimizmussal nekifutni, de mi úgy indulunk, hogy teljesíteni kell. Ez azután függ a piaci körülményektől, az önkormányzatoktól és a magánszférától is" - foglalta össze várakozásait.
Van tehát épp elég bizonytalansági tényező: az intézményrendszer most debütál, az államigazgatási reform sehol, a pályázók új rendszerrel ismerkednek, és hajdanán a nyugat-európai országok sem muzsikáltak e műfajban a legjobban. A bizakodás ellenben szép emberi erény.
| Forrástérkép Az EU legfőbb támogatási eszközei a strukturális alapok. Ezekre azon régiók pályázhatnak, melyek GDP-je nem éri el a tagállamok átlagának 75 százalékát. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap az elmaradott és kedvezőtlen adottságú térségeket fejleszti; a regionális politikára szánt összegek 45 százaléka ezen keresztül jut el a tagállamokba. Az Európai Szociális Alap a foglalkoztatási bővítést hivatott segíteni; az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap - Orientációs Szekció a mezőgazdaság hatékonyságának növelését, a vidéki gazdaság diverzifikációját, a vidéki közösségek megtartását segíti. A strukturális alapokhoz a Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó ágazati/regionális operatív programok keretében meghirdetett pályázatokon keresztül lehet hozzáférni. A Kohéziós Alap finanszírozásával nagy környezetvédelmi (légszennyezés csökkentése, felszíni és talajvíz védelme, ivóvízellátás biztosítása, szennyvízkezelés, hulladékgazdálkodás), illetve közlekedési infrastruktúra- fejlesztési projektek (vasúti és közúti közlekedés, belvízi hajózás, polgári légi közlekedés, kombinált szállítás) valósulnak meg. Az alapot a maastrichti szerződés rendelkezése alapján 1994-ben hozták létre. A konvergencia- kritériumok pénzügyi feltételeinek teljesítése ugyanis az ilyen hosszú megtérülési idejű projektek elhalasztására ösztönöz, az alap célja ezen dilemma feloldásával megakadályozni a környezet további romlását. Forrásai azon tagállamok számára érhető el, ahol az egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számított bruttó nemzeti termék (GNP) nem éri el a közösségi átlag 90 százalékát. A megvalósítandó projektek körét a Kohéziós Alap Keretstratégia határozza meg, ezek megvalósítására közbeszerzési pályázatok keretében kerül sor. A strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból származó támogatások teljes adminisztrációja a magyar intézményrendszeren keresztül történik, magyar nyelven. A harmadik uniós forrás a közösségi programokban való részvétel. Ezek az EU gazdasági-társadalmi életének szinte minden területét átfogják; jelenleg 35 közösségi program van folyamatban. Közösségi szinten dől el, hogy egy programot mely területekhez kapcsolódóan, mekkora költségvetéssel, milyen hosszú időre vezetnek be. A keretösszeg bárki (általában jogi személyek) által szabadon pályázható, nincsenek meghatározva nemzeti kvóták. A beadás, a bírálat, az elszámolás az EU intézményrendszerén keresztül történik. A pályázatokat angol nyelven bírálják, a pályázók közvetlenül Brüsszellel állnak kapcsolatban, de május elseje után a beadás történhet magyar nyelven is. Magyarország 1997 óta 18 közösségi programhoz csatlakozott (elsősorban képzési, oktatási, ifjúsági és kutatási projektekben). |
| Mint az 1x1 Először is tudnunk kell, hogy mit akarunk, hogyan akarjuk a vállalkozásunkat vagy az állami, önkormányzati szervünket a következő években fejleszteni. A célhoz lehet pályázatot választani. A pályázat elnyeréséhez be kell bizonyítanunk, hogy kitűzött céljainkat meg tudjuk valósítani (mi több, ezt le is kell írni). Akármire is pályázunk, tennünk kell közben valamit a környezetvédelemért és az esélyegyenlőségért is. A határidő után egy-két hónappal kiderül, hogy megfelelt-e a pályázatunk. Ha igen, elkezdhetjük a megvalósítást a saját pénzünkből. A számlát negyedévente küldjük: azt jól megnézik, hogy kifizethető-e, s ha igen, másfél hónap múlva megjön a pénz. Ha úgy találják, hogy nem teljesítettük, amit megígértünk, és az előrehaladási jelentésünk nincsen rendben, akkor nincs pénz. A projekt időtartama alatt legalább egyszer helyszíni látogatáson is meggyőződnek, hogy minden rendben van-e, és a végén kijönnek még egyszer. Ezenkívül bármikor meglephetnek minket az unió csalás elleni szervezetének ellenőrei is. |
