A miniszterelnök február 16-án, majd pár napra rá tett, a magyar alkotmányos berendezkedést átalakítani célzó javaslataival kiadósan belefútta orrát a közjogi gulyásba. Ha az volt a szándéka, hogy egy darabig mindenki arról beszéljen, amiről ő akarja, akkor bejött neki. Ha Orbán felveszi a kesztyűt, még az is előfordulhat: mi leszünk majd rosszul a kétes tartalmú levestől.
Hogy ki csapott a kormányfő környezetében a fejére (vagy Medgyessyére): ha már az árak mennek felfele, s elhalni látszanak az egyébként is bátortalan reformkísérletek (államigazgatás, egészségügy), akkor próbáljuk szimbolikus politizálással megbuzerálni a népszerűségi mutatókat, mi nem tudjuk: általános forrásaink az új amerikai tanácsadókat fedezik fel e merész húzás mögött. Az elmúlt két hét belszocialista fejleményei mindazonáltal azt is nyilvánvalóvá tették, hogy Medgyessy a bonyolult kormánypárti mátrixban sem járt rosszul. Egyes elemzők szerint offenzívájának egyetlen kézzelfogható következménye épp a szocialista párt ráncba szedése lesz - s hogy ezt a kormányfő így akarta-e, vagy így sikerült, arra csak ő maga tudna válaszolni. (A politikatudományban ez utóbbit neveznék fellengzősen nem szándékolt következménynek: amikor a bolti lopás útján megszerzett üveg kóla kupakjával még kenyai nyaralást is nyer az elkövető.)
Új térkép
A kormányfő első, legzavaróbb javaslata - a közös EP-listára vonatkozó - már senkit sem érdekel, őt sem, így kár szót vesztegetni rá. Maradt a kisebb, illetve kétkamarás parlamentre és/vagy a Nemzeti Lobbitanácsra (Gazdasági és Szociális Tanács?), valamint a közvetlen elnökválasztásra vonatkozó. Mindegyik keresztülvitele alkotmánymódosítást, következésképp kétharmados többséget igényelne, tehát csak akkor van esélyük, ha legalább a két nagy párt meg tud róluk egyezni: és ha adott esetben (az SZDSZ vétója esetén) a szocialisták készek az idő előtti választásokra.
Kezdjük a parlamenttel.
Bár a kisebb parlament úgyszólván általános lakossági igény, és nincs olyan párt, amelyik ne szeretné ezt, a választási törvény módosítása valószínűtlennek tűnik. Nem könnyű olyan új szisztémát találni, amelyik - mondjuk - 250 fős törvényhozás esetén a mostanihoz hasonlóan vegyítené a listás és az egyéni helyeket, s amelyik a mostani állapothoz képest hajszálra ugyanakkora esélyt kínálna az MSZP-nek és a Fidesznek a 2006-os választáson. A 176 egyéni választókerület számának csökkentése új, nagyobb körzeteket és új határokat jelent: bajosan képzelhető el, hogy a két nagy párt megegyezzen az új térképben. Értesüléseink szerint a kormányfőnek és környezetének erről van a legkevesebb elképzelése: arról nem is beszélve, hogy a (tervezett) felsőház vagy a szenátus annyi új képviselőnek biztosan adna munkát, mint amennyit a reform a (képzeletbeli) alsóházból kipaterolna. A kormányfő nem szólt arról sem, hogy a felsőházba választanák-e a tagokat, vagy valami korporativista katyvaszt akar, ahová képviselőket küldenek az egyházak, a szakszervezetek, a munkavállalók, a munkaadók, a kisebbségek, az áfacsalók, a kőfaragók és a balett-táncosok. Gyanítjuk, mert fogalma sincs, mint ahogy azt is titkolja, hogy ez miért lenne jó.
Oda az igazság
Medgyessy közjogi javaslatai közül a legjelentősebbnek a közvetlen elnökválasztásra vonatkozó tűnik, két okból is. Egyrészt azért, mert az MSZP - az a párt, amelyik többször és nyilvánosan kiállt a közvetlen elnökválasztás mellett, sőt, 1990-ben népszavazást is kezdeményezett róla - bajosan ágálhatna most ellene, és tehetné meg, hogy emiatt kihátrál aminiszterelnök mögül: sőt, még akkor sem, ha más okból esetleg szeretne tőle megszabadulni. (Medgyessy e ponton malmozta meg először saját pártját.) Másrészt pedig azért, mert előfordulhat: az ötlet Orbánnak is megtetszik. Hisz Orbán is szereti a népet. Erre a veszélyre a miniszterelnöki javaslat két legkomolyabb bírálója, Tölgyessy Péter és Kis János is felhívták a figyelmet (a Magyar Hírlap múlt szombati, illetve az ÉS két héttel ezelőtti számában): nagyjából összecsengő véleményük szerint Orbán esetleges államfővé választása nagyban növelné a Fidesz 2006-os esélyeit, ez pedig az elnöki kormányzás, egészen pontosan Orbán hosszú-hosszú elnöki kormányzásának a rémképét vetíti előre. Amihez, érvelt az SZDSZ két volt elnöke, a tehetséges fiatalembernek még extra alkotmányos felhatalmazásra se lenne szüksége, akkora a tekintélye és hatalma a pártján belül.
Medgyessy - a múlt héten az ATV-ben adott interjújában, többek közt ezekre a kifogásokra válszolva - kifejtette, hogy esze ágában sincs a köztársasági elnök jogkörét bővíteni, s népszeretete kimerül abban, hogy e fontos poszt betöltését az emberek döntésére bízná: a közvetlen elnökválasztás, érvelt Medgyessy - helytállóan - a lengyel és az osztrák példával, nem vezet automatikusan bő elnöki jogkörhöz. Még azt is hozzátehette volna, de csak célzott rá, hogy Dávid Ibolya - momentán a legnépszerűbb magyar politikus - elindulása bizonyára elvenne annyi szavazatot Orbántól, amennyi a szocialista jelölt győzelmét valószínűsítené. Hívják utóbbit akár Medgyessy Péternek, akár másnak.
Ám Medgyessynek, még ha ebben igaza is van, akkor sincs igaza.
Hogyan szólíthatjuk?
A köztársasági elnök jelenlegi, a mostani alkotmány szerinti jogköre ugyanis nem annyira gyenge, mint amilyennek általában gondolni szokás. Vagy legalábbis erősebb annál, mint amennyit a betű szerinti hatalmából Göncz Árpád (a Horn- és Orbán-ciklusban) vagy Mádl Ferenc kihasznált. Az alkotmány szerint ő képviseli a magyar államot; ő a fegyveres erők főparancsnoka; az illetékes kormánytag ellenjegyzésével ő nevezi ki a Magyar Nemzeti Bank elnökét és alelnökeit, megbízza és felmenti az egyetemek rektorait, ő nevezi ki és lépteti elő a tábornokokat is. Ezenkívül beleszólhat a törvényalkotásba: törvényt kezdeményezhet az Országgyűlésben; népszavazást kezdeményezhet; megfontolásra visszaadhat törvényeket az Országgyűlésnek, illetve egy-egy törvény hatálybaléptetését az alkotmánybírósági normakontroll kérésével is késleltetheti. A köztársasági elnök tehát, ha nagyon ambiciózus, már most is szétverheti vagy legalábbis nagyban akadályozhatja a parlament munkáját, bejelentheti igényét a magyar állam képviseletére külföldön (annál is inkább, mert a kormány az alkotmány szerint csak "közreműködik" a külpolitika alakításában), és jelentős zavart okozhat a mindenkori kormány káderpolitikájában is. Ilyen esetek - azaz az elnöki és a végrehajtói hatalmi ág konfliktusa - az elmúlt 15 évben csak elvétve fordultak elő: ám e ritka alkalmak rendre válság közeli helyzetet eredményeztek a magyar belpolitikában.
Tegyük most fel, úgy lesz, ahogy a miniszterelnök akarja. Orbán belemegy a játékba, elvégre ő (vagy az ellenzék) kap ajándékba egy esélyt, hogy egy eddig tuti szocialista államhatalmi pozíciót 2010-ig megszerezzen. Tegyük fel azt is, hogy Orbán megnyeri ezt a választást. Ettől persze még nem kell okvetlenül a Fidesznek győznie a 2006-os parlamenti választáson: de - némileg paradox módon - Orbán "ellenzéki" köztársasági elnökként (azaz ha az ő 2005-ös győzelme után 2006-ban a jelenlegi koalíció nyer) talán még jobban bele tudna túrni a magyar alkotmányosság szokásjogába és kialakult rendjébe: elég lenne csak élnie a köztársasági elnök jelenlegi felhatalmazásaival. Ellenben ha ő a köztársasági elnök, és a miniszterelnök is fideszes 2006-tól, sok változás nem történik az 1998-2002-es ciklushoz képest: csak annyi, hogy a köztársaság legnagyobb hatalmú emberét, Orbán Viktort nem miniszterelnök, hanem elnök úrnak kell majd szólítani. (A kormányfő az alkotmány szerint szerfölött erősjogkörökkel rendelkezik: és Orbán - különösen Torgyán kiiktatása után - miniszterelnökként is bírt erős államelnökre emlékeztető módon viselkedni.)
Orbán tehát sokat nyerhet, ha elfogadja Medgyessy ajánlatát, de - miként azt Tölgyessy Péter megfigyelte - sokat veszíthet is. Még nem tudjuk, hogyan dönt: lapzártánkig a Fidesz nem utasította el a közvetlen elnökválasztás ötletét (várják a konkrét javaslatot, amin értesüléseink szerint dolgoznak is a miniszterelnök megbízottjai). A szocialisták számára e veszélyes kaland legkedvezőbb végkimenetele az lenne, ha nem venné fel a kesztyűt. Megpucolt a gyáva! - mondhatnák, miközben cidrizni éppenséggel nekik is lenne miért. Orbán elutasító válaszát viszont úgy csikarhatná ki Medgyessy, ha csökkenteni akarná a köztársasági elnök jelenlegi jogkörét: ekkor már valóban nem érné meg reszkírozni. Gyanítjuk, valahogy így hal majd el néhány hét vagy hónap múlva e nagyszabású ötlet: az MSZP is meg a Fidesz is akarni fogja, csak a részletekben nem tudnak majd megegyezni.
Kirántott párt
Egyelőre azonban szalad a szekér: Medgyessy szekere. Bár egyes forrásaink szerint vezető szocialista politikusok még a múlt héten is leginkább arra vártak, mikor lesz már vége a cirkusznak, valószínűtlen, hogy a kormányfő egyhamar abbahagyná az akciózást. A kormány megrendelésére készített közvélemény-kutatás szerint ugyanis az évértékelő beszéd óta az MSZP Fidesszel szembeni hátránya 15-ről 7 százalékra csökkent. Ha Medgyessyt február 16-ig a szocialisták csak azért nem váltották le a kormányfői posztról, mert nem tudtak volna kit a helyére állítani, és fontos szocialista politikusok "majd leestek a székről", amikor meghallották javaslatait, úgy az elmúlt két hétben már ők szaladtak a kormányfő után. Medgyessy így szorította sarokba másodszor pártját: a népszerűség-növekedés nyilvánvalóan az ő személyéhez kötődik, így ahelyett, hogy megvárta volna, míg elküldik, inkább köztársasági elnökjelölt-jelöltet csinált magából. A szocialisták pedig kezdik megszeretni a gondolatot. Az MSZP-s reakciókat egy, a párt belső életét jól ismerő forrásunk azzal magyarázta, hogy az MSZP tagságának (mindenekelőtt a választási kampányok idején felértékelődő 4-5000 aktivistának) imponál Medgyessy "magára találása". "Az MSZP az egyetlen olyan parlamenti erő, melynek vezetői kénytelenek folyamatosan figyelembe venni a tagság véleményét, ellenkező esetben könnyen a második vonalban találhatják magukat" - így a forrás. E véleményt alátámasztani látszik, hogy a bizonytalankodás után az MSZP vezetői a múlt héten egymás után biztosították támogatásukról a kormányfő elképzeléseit. Aki tüstént - a múlt szombati Népszabadságban - hepciáskodni is kezdett, magára vállalta a "baloldal dinamizálásának" nagyszerű feladatát; "elindult", és várja, hogy a koalíciós pártok kövessék. A maga módján egyébiránt hasonlóan értékelte lapunknak Medgyessy teljesítményét egy, a kormányfő javaslataival nem különösebben szimpatizáló szocialista politikus is: "2003 végére az MSZP olyan állapotba jutott, hogy vezetőinek egymást megbélyegző minősítésein kívül nemigen szerepelt a közvélemény előtt; és ebből a helyzetből valóban Medgyessy rántotta ki évértékelő beszédével."
Medgyessy szippant, az SZDSZ prüszköl
Egyértelmű elutasításra talált azonban Medgyessy közjogi csomagja a kisebbik koalíciós pártnál. Horn Gyula legendás manőverei óta az SZDSZ egyik félelme, hogy a két nagy párt az ő rovására egyezik ki változatos kérdésekben: a választási törvény például eminensen az a terület, ahol a két nagy párt érdekei megegyeznek a kicsikével szemben. Kuncze Gábor pártelnök a múlt pénteken ennek megfelelő vehemenciával reagált, amikor a maga finom módján leanalfabétázta a miniszterelnököt, majd kisvártatva le is komcsizta. Ez azonban csak vicc volt, nem is a rosszabbik fajtából. A párt Fodor Gábor, Bauer Tamás és Gusztos Péter nevével fémjelzett "belső ellenzéke" vasárnap ennél is tovább ment: az általuk szervezett "szabad tanácskozás" résztvevői közül többen felvetették, hogy az SZDSZ-nekúj kormányfő megnevezését kellene követelnie a szocialistáktól. Egy vezető szabaddemokrata egyenesen azt állította: "Percekre vagyunk a konstruktív bizalmatlansági indítványtól." Tudomásunk szerint még a D-209-es botrányt is überelő nézeteltérés alakult ki a hét végi eseményekről a szabaddemokraták hétfői, ötórás frakcióülésén. Egyesek szerint a vasárnapi tanácskozás az SZDSZ-en belülre vitte a korábban Medgyessy és a kisebbik koalíciós párt között húzódó frontvonalat, s a pártvezetést támogató képviselők rossz néven vették Fodorék hét végi akcióját. Fodor már az SZDSZ ügyvivői testületének múlt heti ülésén javasolta: kezdeményezzenek tárgyalásokat a szocialistákkal új miniszterelnök közös megnevezéséről, ám ezt az SZDSZ legmagasabb döntéshozó testülete nem támogatta. A pártvezetés pedig elsősorban nem a vasárnapi tanácskozás egyes megfogalmazásait, hanem azt kifogásolta, hogy Fodor (immár a nyilvánosság előtt) megismételte erre vonatkozó javaslatát. Más forrásunk szerint a pártvezetés attól tart, hogy a vasárnapi tanácskozás "túllökte" az SZDSZ-t azon a határon, amely a politikai haszonnal kecsegtető, MSZP-vel szembeni elkülönülés és a "félliberális szavazótábor haragját kiváltó" kormányválság között húzódik.
H
Medgyessy - vagy az amerikaiak, egyre megy - kétségtelenül kiszaszeroltak valamit a közérzületből: azt, hogy az emberek valami jobbat szeretnének ahelyett, amit most kínálnak nekik politika címén. Hogy úgy érzik, az egyik rakás enyves kezű bunkó helyett legfeljebb egy másik rakás enyves kezű bunkót választhatnak meg ügyeik intézésére. Kétségtelen az is, hogy a rendszerváltáskor megalkotott törvények közül számos megérett a felülvizsgálatra; ám erre meg a reformok továbbvitelére, az ország modernizálására a jelenlegi politikai légkörben esély sem mutatkozik. Medgyessy offenzívája azt is elérte, hogy a politika, a közügyek iránt valami csekély érdeklődés csiholódjék. Medgyessynek igaza van: ez így ne menjen tovább, ha nem muszáj.
Ám javaslataival hazárdjátékba fogott. És nem csak azért, mert Orbán esetleg elfogadja őket, vagy mert végső esetben az SZDSZ kiléphet a koalícióból, és új választások lesznek. Hanem azért, mert e javaslatok valami - a jó kormányzás - helyett születtek, és nem oldanak meg semmit.
És erre a választók előbb-utóbb rá fognak döbbenni.
Korponai Ilona
