Megbecstelenítették Raoul Wallenberg szobrát

  • narancs.hu
  • 2012. május 22.

Belpol

Disznólábakat aggattak a II. kerületben lévő Raoul Wallenberg-szoborra ismeretlenek.

A magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomata szobrának megbecstelenítése egy New York-i konzervatív rabbi gyülekezetéből álló turistacsoportnak tűnt fel ma délelőtt. A szoborra 4-5 disznólábat kötöttek fel, egyértelmű a szándékosság.


Fotó: Sióréti Gábor

A csoportot kísérő idegenvezető délelőtt 11 óra körül értesítette a második kerületi Városfejlesztő Irodát, amely a közterület-felügyeletet ellátó ügyfélszolgálatot üzemelteti. A narancs.hu-t is értesítő idegenvezető az ügyfélszolgálatnak azt mondta, hogy a szobrot megbecstelenítették. Mi negyed 5 körül hívtuk az ügyfélszolgálatot, ahol rongálásként emlékeztek a bejelentésre, csak a narancs.hu érdeklődésére fogták fel, hogy jóval többről van szó. (Riporterünknek úgy tűnt, nem szándékos az ügyfélszolgálat halogatása, egyszerűen a diszpécser nem is gondolt arra a bejelentéskor, hogy a szobrok esetében megszokott rongálásnál több történt.) Telefonhívásunk után azonnali intézkedést ígértek. Negyed hatkor még mindig nem volt letakarítva a szobor, úgy tudjuk, a rendőrséghez most érkezik állampolgári bejelentés.

Figyelmébe ajánljuk

Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?

  • Támogatott tartalom

A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.