Megérkeztek az első aranyköpések a Fidesz tisztújító kongresszusáról

  • narancs.hu
  • 2017. november 12.

Belpol

Tudják mi az, ami Kövér László szerint még a kommunizmusnál is aberráltabb?

Nagy nap ez a mai, a Fidesz ezekben a percekben értékeli eddigi munkáját, illetve tisztújítást tartanak, s közben egymást túllicitálva sziporkáznak.

Európa lelkiismerete

Gulyás Gergely szerint Magyarország egy biztonságos, stabil és fejlődő sziget egy válságokkal teli világban. „Ahhoz, hogy ezt megőrizzük, egy út áll előttünk: magabiztos győzelem tavasszal, példa nélkül állóan, harmadszor, megszakítás nélkül” – mondta Gulyás, hozzátéve, hogy a migrációs válság mutatta meg azt, hogy Magyarország ma Európa lelkiismerete.

Emberi minőség

Semjén Zsolt egészen egyszerű módon közelítette meg a választás problematikáját: „ha mi darabokban vagyunk, ők pedig egységesek, vesztünk, ha mi egyben vagyunk, ők pedig darabokban, akkor nyerünk.” De aztán szerencsére összeszedte magát, és kreatív hasonlattal festette le a baloldalt, bár előtte elidőzött egy kicsit azon, hogy milyen remek fiúk vannak a Fidesz–KDNP-ben, amely egy „nagy gyűjtőpárt és egy világnézeti párt szövetsége, amihez a politikai belátáson és filozófiai alapon túl még valami kell, az emberi minőség. Ez náluk megvan, ez egy értékrendi alapokon nyugvó, kipróbált bajtársi közösség, míg a baloldal olyan, mint egy tál skorpió”.

Lelkiismeretes munka

Vicces, hogy pont Schmitt Pál szentelt néhány szót a lelkiismeretesen elvégzett munkának, amiben rendületlenül kell hinnünk, de Kövér László sem hagyta otthon hülyeségdobozát, mert azt mondta, hogy ő még 1994-ben sem hitte volna el, hogy „a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer, amely az ember társadalmi meghatározottsága után már annak biológiai meghatározottságát is vitathatóvá teszi”. Ahogyan azt sem, hogy „a nyugati média (…) az egypárti sajtónál összehasonlíthatatlanul hatékonyabban manipulálja a társadalmat”.

(MTI)



Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.