Meglepetés: Orbán Viktort megválasztották miniszterelnöknek, és bejelentette, 2030-ig tervez

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 10., 15:35
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Gyomlálni készül.

134 igen, 28 nem és 0 tartózkodás mellett Orbán Viktort választotta miniszterelnöknek az Országgyűlés.

Kövér László a miniszterelnöki beszéd előtt bejelentette, hogy Janiczák Dávid jobbikos képviselő lemondott mandátumáról, így csak 198 képviselő szavazhat a miniszterelnök személyéről.

Ám nem volt jelen minden szavazóképes képviselő, távol maradt például az LMP. Szél Bernadett elmondta, mivel az ellenzéki képviselők nem reagálhattak Orbán beszédére, nem látták értelmét a jelenlétüknek.

Jelen volt az eseményen viszont Boross Péter és Medgyessy Péter volt miniszterelnökök, Orbán Viktor családja, de ott volt Mádl Ferenc és Antall József felesége, meg persze Schmitt Pál is.

Negyedik miniszterelnöki ciklusa megkezdése alkalmából Orbán megköszönte mindenkinek, aki részt vett a választáson, bármely jelöltre is szavazott. De azért külön háláját fejezte ki azoknak, akik a polgári, nemzeti és keresztény erőket támogatták, valamint őt személy szerint. Elmondása szerint ezeknek az embereknek sajátos felelősséggel tartozik, amit teljesíteni is fog, de összhangba fogja hozni a másik kötelességével, hogy az egész nemzetet szolgálja.

„Kormányom mindig a háromharmadot szolgálja majd.”

„Továbbra is az a meggyőződésem, hogy a haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll.”

Kifejtette, hogy ha kitölti ezt a négyéves ciklust, még akkor is mindig csak döntetlenen áll majd 16 ellenzékben és ugyanennyi kormányon eltöltött év után. Persze nem éri be a döntetlennel.

„Magyarországnak soha rosszabb nyolc éve ne legyen.”

Orbán elmondása szerint a következő négy évben nagy dolgokra fognak vállalkozni, mert hasonlata szerint a veteményes nem maradhat gyomlálatlanul, rendszeresen kapálni kell, de a puszta kapálgatásnál azért jóval többre vágynak: nagy fákba fogják vágni a fejszéjüket. Ez mondjuk eddig is stimmelt, annyi fát vágtak ki…

„Bizonyos nézőpontból egy veréb lehet jobb, mint egy túzok, de mi most igazi nagyvadakra fogunk menni.”

Az ellenzék gyakran kritizálja azért Orbánt, hogy nem csak négy évre tervez, több kormánypárti barátja is figyelmeztette, nézzen a lába elé, mert el fog botlani. Viszont a miniszterelnök úgy érzi, most minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek, ezért nem kis, hanem nagy dolgokra készülnek: mert van tapasztalat és megnyert viták, önbizalom és növekedés is.

Orbán szerint a magyarok már abban is hisznek, hogy a holnap jobb lehet. Sőt, nemcsak jobb lehet, hanem jobb is lesz. Szerinte a magyarok azt akarják, hogy az előttük álló lehetőségeknek megfelelő kormányuk legyen, hogy nőjenek fel a feladathoz.

A miniszterelnök elmondta, hogy minden bizonnyal egy húron pendülnek az emberekkel, ezért nem négy, hanem tíz, vagy inkább 12 évre tervez.

Orbán Viktor ugyanis mindig egybefüggő korszaknak látta a 2010 és 2030 közötti időszakot. Szerinte Magyarország 2030-ra az Európai Unió 5 olyan országa közé fog tartozni, ahol a legjobb élni. De kinek.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. máj. 10., 15:35
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 14 thalassa
    thalassa
    2018. május 11., péntek 17:17
    Talán lehetne annál többet tenni az Orbán-rendszer ellen, mint teliszájjal fikázni az ellenzéket. Ha annyira tudjátok, mit kéne tenni/ük, rajta, be lehet lépni valamelyik ellenzéki pártba, horribile dictu alapítani egyet, ha annyira finnyásak vagytok, s ebben a jogi közegben meg lehet próbálni küzdeni Orbán ellen. és persze lehet otthonról kommentgetni (gatni, getni EP), remélem, legalább tüntet/getni el-eljártok.
  2. 13 yoyo
    yoyo
    2018. május 11., péntek 15:47
    11

    Karácsonytól Konrádig beszari vagy paranoiás módon mindenki hűségesküt tett a kerítés mellett.
    A még "legjobb" hivatkozás, amolyan összbaloldali aduász a "minek a kerítés, nem is jönnek a migránsok".
    Hát ez.
    Ennek a társadalomnak néhány generációra annyi.

    (Hogy érteni mit akarsz, mit nem, majd eldöntöd.)
  3. 12 Kovacs
    Kovacs
    2018. május 11., péntek 13:23
    10: Igen. Csakhogy nem a vége, hanem a kezdete. Azt akarta kifejezni, hogy... 20304050.
    A rövidítésre azért került sor, hogy az egyszerű nép is megértse.
    Ja, és nem az időt, hanem permanens folyószámlát akart mondani. Ill. mondott.
  4. 11 Kovacs
    Kovacs
    2018. május 11., péntek 13:15
    9: Annak [demokráciának] az ellenzék a kerítésezéssel megadta a kegyelemdöfést.
    Ezalatt mit értsek, ha érteni akarok valamit?
  5. 10 hóvarjú
    hóvarjú
    2018. május 11., péntek 12:08
    Miért pont 2030-ig? Világvége lesz? Lehet, hogy Putyin tájékoztatta a világvége pontos dátumáról.
  6. 9 yoyo
    yoyo
    2018. május 11., péntek 10:26
    Ha orbán előbb itthagy bennünket, akkor az utókor emelhet emlékére mauzóleumot, gombamódra lepik el a településeket a mell- és lovasszobrok, főterek és főutcák viselik majd a nevét, lófasz lesz itt demokrácia orbán után.

    Annak az ellenzék a kerítésezéssel megadta a kegyelemdöfést.
  7. 8 dönci5
    dönci5
    2018. május 11., péntek 10:11
    Htha szerencsénk lesz, és előbb megdöglik...
  8. 7 rworse
    rworse
    2018. május 11., péntek 10:05
    yoyo

    Az (is) valóban meghökkentő, hogy az ellenzék mennyire ellustult. Várják (várjuk) tátott szájjal a sültgalambot.
  9. 6 reuters
    reuters
    2018. május 11., péntek 08:57
    Wes Anderson új filmjét viszont ne hagyjátok ki!
    A kutyák szigete mintha rólunk, nekünk készült volna.
    Ha már lenne rendes cenzúra, nem engedték volna nálunk bemutatni!
  10. 5 reuters
    reuters
    2018. május 11., péntek 08:55
    már most lényegében egypárt rendszer van
    már most azt csinál, amit akar
    az ellenzék pedig kb. a fidesz által szponzorált atv, népszava szintjén - díszként létezhet

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Interjú Szanyi Tiborral
„Ha felszámolnánk az MSZP-t”
Népesedési intézet az Uránia helyén
Bezárt a csillagvizsgáló
Interjú
Gálvölgyi János 70 éves
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra