Tüntetést szerveztek civilek a Humán Platform színeiben azért, hogy mindenki maga tegye magát szabaddá. Az akciót az önkormányzati választás éjszakáján kezdték el promózni, az eredmény ismeretében egyre nagyobb elánnal. Nem egészen két hét alatt nemcsak az internetet, de Budapest forgalmasabb pontjait is ellepték a civilekről készült portrék, amelyek mind arra szólítottak fel, hogy „Tedd magad szabaddá!”.
 Fotók: Sióréti Gábor | |
Az október 23-ra szervezett tüntetés a szabadsághiányról, a politika visszaszerzéséről és az egyenlőtlenségről szólt, teret adott a civil szervezeteknek, hogy megszólalhassanak, hallathassák a hangjukat, amely ma a vegzálásuk és módszeres ellehetetlenítésük okán egyre kevésbé vagy egyre nehezebben valósítható meg. A beszédek – amellett, hogy egyik-másik igen személyes, inspiráló, szívbemarkoló és őszinte volt – a jelenlegi, sokszor nehéz különböző helyzetekre adható tudatos állampolgári válaszok megfogalmazásához is ötleteket adtak. Az általános kívánalmakon túl olyan aktuális témák is szóba kerültek, mint az internetadó vagy az amerikai kitiltási botrány, de persze ’56-ról és a köztársaság kikiáltásának 25. évfordulójáról sem feledkeztek meg a szervezők és a felszólalók.
Papp Réka Kinga a konferanszié szerepében, dacolva a ronda idővel, mosolyt csalva az emberek arcára, próbálta fokozni a hangulatot, némi születésnapi és cirkuszi hangulatot teremtve celebrálni az eseményt. Nemcsak tündéri lila tütüjével és színes hajbavalóival emelte a délután fényét, de úgy konferálta fel valamennyi felszólalót, mintha extra mutatványos, állatidomár vagy varázslatos lény lenne, netán világszám, így még szexibbé téve az amúgy vonzó, bár bizonyos körökben szitokszónak számító civil szereplők jelzőit.
 Papp Réka Kinga | |
A demonstráció zenével kezdődött, a Magamnál Jobban Kórus dalolt kicsit, majd átadták a színpadot Ferge Zsuzsa szociológus, szegénységkutatónak, aki arról beszélt, hogy számára ötvenhat, valamennyi október 23-a a szabadság ünnepe. És mi a szabadság? Amikor mindenki önmaga lehet, és hogy ezt valamennyien magunkénak tudhassuk, össze kell fogni, szolidárisnak kell lenni. „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és szerencse ismét visszahozhatja, de amiről a nemzet – félve a szenvedésektől – önmaga lemond, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges” – idézte Ferge Deák Ferenc szavait.
Ferencz Norbert, a Szociális Dolgozók Szakszervezete Ifjúsági Tagozatának elnöke a szakszervezetek rendszerváltás utáni szerepéről és mai helyzetéről beszélt, no meg arról, miért lenne fontos, hogy minél erősebb bázisként szolgálják és képviseljék a különböző szakmák dolgozóit. Ferencz Norbert szerint itt az ideje, hogy az emberek ne csak civilként definiálják magukat, hanem kezdjenek is el civilként működni. És legyen bennük kurázsi!
Nem túlélni, élni akarok!
Csonka József a Közmunkás Mozgalom a Jövőért aktivistájaként saját életéről beszélt, hogy 49 éves, a Józsefvárosban született, szüleit hamar elvesztette, a nagyszülők nevelték fel, kamaszkorára őket is elvesztette. Karosszérialakatosnak tanult, de félévnyi tanulás után rá volt kényszerítve, hogy dolgozni menjen, 17 éves kora óta egyedül tartja fenn magát, az utóbbi több mint két évtizedben fekete mosogatóként dolgozott a vendéglátóiparban, az utolsó hely, ahol 2009-ig dolgozott, a gazdasági válság miatt becsődölt. Munka nélkül maradt, és mivel utolsó munkahelyén nem volt meg az egyéves munkaviszonya, csak a 28 500 forintos jövedelempótló támogatásra volt jogosult. Ezt követően közvetítették ki közmunkára, Ferencvárosban lett közterület- és segédmunkás, 62 200 forint volt a nettó jövedelme, az akkori minimálbér. Helyzete 2010 óta tovább romlott, mert míg korábban 12 hónapos szerződéseket kötöttek a közmunkásokkal, addig ma 3 vagy 6 hónapos szerződésekkel veszik fel az embereket. „2011-ben 47 ezer forintot kerestünk, erre mondta Zsiga Marcell, hogy ennyiből meg lehet élni – ő már csak tudja, mert akkor naponta 57 ezer forintot keresett. Azóta összesen 3632 forinttal nőtt a bérünk, így ma 50 632 forintot keresünk rendes napi 8 órás, heti 40 órás munkával egy hónapban, ez a minimálbér 76 százaléka. Ebből a bérből nem lehet megélni. A közmunkások nap mint nap lehetetlen döntésre kényszerülnek: vagy a lakbért fizetik, vagy esznek és tisztálkodnak. Egy közmunkás bármikor hajléktalanná válhat, én vagyok rá a példa.” József elvesztette a lakását, lakbérhátralék miatt a bíróság megállapította, hogy az ingatlannak vissza kell kerülnie az önkormányzat tulajdonába. Története nem egyedülálló, csak egy a sok közül, mert százezrek állnak hasonlóképpen. „A szegénységem nem az én szégyenem” – mondta Csonka József, majd Táncsiccsal szólva ezt üzente: „A kormány van a népért, ezért a nép bármikor intézkedhet felette!”
 A Város Mindenkié aktivistái | |
Kapronczay Stefánia, a TASZ társelnöke a hatalmas általános közönyre hívta fel a figyelmet, hogy a köz ügyei a mi ügyeink, ezért kell visszavenni a politikát attól a maroknyi embertől, akik túl régóta hiszik sajátjuknak, túl régóta sajátítják ki. (A teljes beszéd itt megnézhető.)
Majd Varga Attila, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány munkatársa osztotta meg személyes történetét, amely iskolai szegregációról, direkt háttérbe szorításról, az akaraterő és a kitartás emelkedett, mindent elsöprő erejéről szólt.
 Varga Attila | |
Attila 24 éves, egyetemre készül, plusz 6 évébe került, hogy hátrányos helyzetéből adódó, nem megfelelő oktatási lehetőségeiből kitörve oda jusson, ahová szeretne. Véleménye szerint az, hogy szabaddá tesszük magunkat, felelősséggel jár. Ez a felelősség pedig nem kicsi, és semmiképp sem hagyható figyelmen kívül.
A tüntetés során szinte mindenki kapott egy viccesen csak edzéstervnek nevezett programot, amelyben egyrészt a mai nap eseményei, illetve néhány ez évi fontos tudnivaló volt felsorolva, ám ha bárki szétnyitotta a hajtogatott lapot, egy kreativitásra buzdító üres felület várta, azzal az instrukcióval, hogy „Rajzolj vagy írj ide szabadon!”.
A demonstráció e pontján kérte meg Papp Réka Kinga az egybegyűlteket, hogy „nosza, rajzoljanak vagy írjanak”, kinek-kinek mit jelent a szabadság, majd tartsák fel jó magasra, hogy mindenki lássa, hogy egészen Ócsáig jusson el a híre, kinek mit jelent a szabadság.
A közösségi minthaperformansz után Várady Zsolt, az (i)wiw alapítója lépett színpadra, aki úgy kezdte beszédét, hogy régóta keresi a közösséget Magyarországon, de nem találja. Szerinte komoly problémát jelent, hogy sem az első, sem a második világháborút, sem annak hatásait nem dolgozta fel a magyar társadalom, és az sem nevezhető éppen klassz dolognak, hogy nincs bizalmunk az úgynevezett rendszer iránt. Bár, hogy is lehetne?
 Várady Zsolt | |
Várady az ellehetetlenült adórendszerről, az épp aktuális NAV-botrányról és az amerikai kitiltási sztoriról beszélt röviden, na meg arról, hogy lényegében csúcsra jár a szegénység Magyarországon, miközben „az adórendszer nem más, mint egy rakás szar”. De szó esett a legújabb agybajról, az internetadóról is, amely az információ szabadságát nagyon durva módon akarná korlátozni. Éppen ezért Várady arra szólított fel, hogy mindenki nézzen utána, mit is jelent a polgári engedetlenség, milyen lehetőségei vannak állampolgárként, és készüljenek fel. De készüljön fel a kormány is, mert „az internetadó az, amit nem fogunk lenyelni. Üzenjük, hogy soha nem fogjuk megfizetni!”
Utoljára Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája alapítója, kultúrantropológus arról szólt, hogy a mai eseményhez választott „Tedd magad szabaddá!” szlogen még mindig fenntartja a kérdést, ki és hogyan teheti magát igazán szabaddá. „Ezen a napon, mikor az ’56-os forradalomra emlékezünk, felidézzük, hogy ezen a napon lázadtak fel a magyar emberek a szegénység és az elnyomás ellen, de 25 éve a harmadik köztársaság kikiáltása apropóján azt is fel kell idéznünk, hogy a demokrácia a tömegek számára látszat volt csupán, nem mindennapos élmény.
 Udvarhelyi Tessza | |
Az Orbán-rezsim a magyar társadalom leépülésének következménye és egyben mélypontja.” Az elmúlt több mint négy évben szétverték a demokrácia intézményes kereteit, és szembefordultak a jóléti állam eszményével. „Nemcsak az a feladatunk, hogy lebontsuk az Orbán-rezsimet, de az, hogy magunkat is megváltoztassuk, el kell végre kezdenünk megtanulni a demokráciát. Hogy a rezsim lebontása után valami új és más, ne pedig egy elmúlt nyolc év következzen. A demokrácia nemcsak egy eszme, hanem gyakorlat. Vagy mi váltjuk valóra a valódi demokráciát, vagy senki” – mondta végezetül.
