Magyar Narancs: A nyilvánosság elõtt a koalíciós pártok vezetõi közül elsõként vetette fel Medgyessy Péter miniszterelnök leváltását. Egyeztette ezt akkor valakivel?
Fodor Gábor: Nem, ez az én véleményem volt, és ezt világossá is tettem az ATV mûsorában. Viszont úgy éreztem, hogy valakinek ki kell végre mondani, hogy Medgyessynek mennie kell. Ekkor már hónapok óta nem lehetett úgy szocialista politikusokkal beszélni, hogy ne keresték volna az utódját. Tabajdi Csaba és Suchman Tamás - más megfontolásokból ugyan, de - a nyilvánosság elõtt vetették fel a kérdést. Amikor a miniszterelnök visszajött a nyaralásból, és elõállt az elképzeléseivel, könnyen kibogarászható volt: nincs mögötte koncepcionális elképzelés. A parlamenti frakciónak is feltettem a kérdést, hogy szerintük mi változik attól, ha egy másik ember megy be a kormányba, például Csillag István helyére. Nyilvánvalóan semmi. Medgyessynek nem volt megoldása arra, miként kerülhetne ki a koalíció abból a hullámvölgybõl, amibe került.
MN: Mikor kezdõdött ez a "hullámvölgy"?
FG: A problémák a D-209-cel váltak érzékelhetõvé, de a közvélemény nem volt erre fogadókész, mert a szavazóink a tüntetéseket és a hídlezárásokat látva ekkor attól rettegtek, szerintem egyébként alaptalanul, hogy visszajön Orbán Viktor. Amikor a nagyjából egy éve tartó lecsúszásról beszélek, akkor a lakosság bizalmának elvesztésérõl van szó, ami tavaly nyáron indult a forint- és az azt követõ gazdasági bizalmi válsággal, aminek igazából senki nem tudta az okát. Noha statisztikailag az emberek jobban éltek, nagyarányú volt a jövedelemkiáramlás, a kormány lassan elkezdett veszteni a hitelébõl. Szándékosan nem csak népszerûségrõl beszélek, hiszen egy kormány hitelessége megmaradhat akkor is, ha súlyos döntéseket vállal, ám szavazói megbíznak benne, mert érzik, hogy a folyamatok jó irányba haladnak. Nem véletlenül bíráltam kezdettõl fogva a "nemzeti közép" politikáját: a Medgyessy-kormány nem vállalt konfliktusokat, nem állt ki sem a liberális, sem a szocialista értékvilág mellett, hanem próbálta elkenni az ügyeket. Szerintem tavaly nyár óta lehet számolni a kormány politikai agóniájának a kezdetét.
MN: Az elmúlt két évben többször is szorgalmazta Medgyessy elmozdítását. Nem érzi úgy, hogy a nagy visszhangot kiváltó Wekler- és Demszky-ügynek is lehetett befolyása arra, hogy a pártja ezúttal kiállt az ön véleménye mellett?
FG: Nem, nem. Ez a két dolog nem volt egymással összefüggésben.
MN: Pedig idõben egybeesett.
FG: Ez így van. De bennem fel sem merült, hogy azért sürgessem a miniszterelnök visszahívását, mert ezzel elterelem a figyelmet az "ügyeinkrõl", és akkor az SZDSZ-nek sem kell velük foglalkoznia. A Wekler-kérdésben az elsõ ügyvivõi testületi határozatot nem tartottam megfelelõnek, hiszen csak azt mondta ki: körültekintõbben kellett volna eljárni. Szerintem le kellett volna mondani, különben a pártra rávetül annak az árnyéka, hogy kormánypárti politikusok jelentõs állami pénzekhez juthatnak. Megjegyzem, az egyébként különbözõ természetû Wekler- és Demszky-ügy megoldását segítette, hogy közben ilyen éles politikai szituáció alakult ki.
MN: Míg a Wekler-ügyet az ügyvivõ testület (üt) indulatos légkörben tárgyalta újra, két nappal késõbb Medgyessy leváltásáról már a legnagyobb egyetértésben döntött. Egy üt-tag a Narancsnak úgy nyilatkozott, hogy szerinte 1996 óta nem ülésezett ilyen jó hangulatban a testület. Mi történt ilyen rövid idõ alatt?
FG: Valóban, hosszú évekre visszamenõleg én sem emlékszem olyan konstruktív, színvonalas vitára, mint ami ezen az ülésen zajlott. Nem elõítéletek, egymással szembeni vádaskodások fogalmazódtak meg, hanem teljesen normális, értelmes vita folyt. E pozitív változásnak az éles helyzet lehetett az oka, mely az SZDSZ és a kormány jövõjérõl-sorsáról szólt. Személy szerint nagyon örültem, hogy amivel elõálltam, azt rövid idõn belül a frakció és a pártvezetés is támogatni tudta. Igaz, lelkileg feltehetõleg már mindenkiben megérett a változtatás igénye.
MN: A szerdai frakcióülés elõtt egyeztettek a szocialistákkal a konstruktív bizalmatlansági indítványról?
FG: Nem. Utána kezdõdtek az informális beszélgetések, de hivatalosan elõször a csütörtöki koalíciós egyeztetésen tárgyaltunk Medgyessy Péter leváltásáról.
MN: Az egyeztetésre milyen mandátummal érkezett a szabaddemokrata delegáció (Fodoron kívül Kuncze Gábor, Horn Gábor és Szent-Iványi István - B. Zs)?
FG: Tartottuk magunkat ahhoz, amiben a szerdai frakcióülésen megállapodtunk és amit nyilvánosságra is hoztunk: az SZDSZ nem fogadja el Medgyessy Péter ultimátumszerû javaslatát Csillag István gazdasági miniszter felmentésérõl, mert nem lát átfogó koncepciót a személycserék mögött. Amennyiben erre a lépésre mégis sor kerül, nem jelölünk helyére mást, hanem koalíciós egyeztetõ tárgyalásokat kezdeményezünk, és bejelentjük, hogy megingott a bizalmunk a miniszterelnökben. A szocialisták reakciójától függõen többféle verziót vázoltunk föl, de a történtek tükrében ezeknek már nincs jelentõségük.
MN: A szocialisták is hasonlóan markáns álláspontot képviseltek a tárgyalásokon?
FG: Nekem az volt a benyomásom, hogy nem volt határozott elképzelésük. Az MSZP elég tanácstalanul fogadta a helyzetet. Valójában azzal számoltak, hogy az SZDSZ az elején megint akadékoskodik egy kicsit, mint korábban, aztán úgyis beadja a derekát. Szerintem meglepte õket, hogy most nem így alakult.
MN: Mit szól azokhoz a kommentárokhoz, melyek az MSZP-elnökség puccsáról, illetve Medgyessy hátbatámadásáról szólnak?
FG: Ez csupán fantáziálás. Medgyessyt senki nem támadta hátba. Arra számított, hogy ha keménykedik, akkor egy idõ után visszazökken minden a rendes kerékvágásba. Nem mérte fel, hogy ez már egy másik helyzet, és a szocialisták körében is megváltozott a hangulat. Egyszerûen elhagyta a politikai realitásérzéke. Bízott abban, hogy magával tudja húzni a pártot. Ez nem történt meg, de sutyorgás, szervezkedés a háttérben nem volt: én egy meglepett és tanácstalan MSZP-t láttam.
MN: Medgyessy elmozdításához tehát szükség volt a miniszterelnök taktikai hibáira is, de bukását aligha a helyzet "eltaktikázása" idézte elõ. Meglátása szerint miért volt törvényszerû, hogy Medgyessynek mennie kell?
FG: 2002-ben arra kaptunk megbízást a választóktól, hogy a Fidesz Magyarországával ellentétben olyan értékrendet képviseljünk, mely racionális gazdaságpolitikára épít. Nem éli fel az ország jövõjét azzal, hogy fedezetlen jövedelem-kiáramlást biztosít. A jogállami normákat tiszteletben tartja, a politika hitelét pedig visszaadja. Most, amikor Medgyessy Péter politikai jövõjérõl volt szó, elég volt azt vizsgálni, hogyan állunk a vállalt célkitûzéseinkhez képest. Az elmúlt év politikai agóniájának következtében a kormány nem tudott fordulatot elérni a gazdaságpolitikában. A fedezetlen jövedelemkiáramlással azt a gyakorlatot folytatta, amit az Orbán-kormány elkezdett. Nemhogy nem tudta visszaadni a politika hitelét, hanem a sajátját is mindjobban elvesztette. A jogállami normákban bizonyos mértékû elõrelépés kétségkívül történt (visszaállt a heti parlamenti ülésezés rendje, de más normákban a Fidesz által megteremtett gyakorlat folytatódott, pl. a rendkívüli ülések megítélése), ugyanakkor néhány hónappal ezelõtt maga a miniszterelnök indított támadást saját népszerûsége visszaszerzése érdekében a rendszerváltás politikai berendezkedése és alkotmányossága ellen. Medgyessy a közjogi javaslataival egy nagyon fontos határvonalat lépett át. Amikor az EP-választások visszaigazolták a közvélemény-kutatások eredményét, és a kormányfõ már csak koncepciótlan személycserékkel próbálkozott, számomra és a többiek számára is világos lett: változtatni kell. Annyi misztikus, különbözõ színû puccsot sejtetõ teória látott napvilágot, hogy fontosnak tartom elmondani, ezek közül egyik sem fedi a valóságot.
MN: A miniszterelnök több interjúban is homályos kijelentéseket tett a szabaddemokraták állítólagos korrupciós ügyeirõl. Volt ezeknek a kirohanásoknak elõzménye?
FG: Hát épp ez az. Ha a miniszterelnök komolyan gondolta a mondottakat, már korábban jeleznie kellett volna a koalíciós partnernek. Két éve ülünk együtt, de erre vonatkozó utalás soha nem hangzott el a részérõl. Ha a Wekler- és a Demszky-ügyre gondolt, azt a szabaddemokraták igyekeztek megfelelõen kezelni: ha nem is az általam elvárt ütemben, de a problémát végül is elrendezték.
MN: A szabaddemokraták az új miniszterelnök megnevezését végig úgy kommunikálták, mintha távolról sem lenne befolyásuk a személy kiválasztásában.
FG: Nem egészen. Ahogy a sajtóban is megjelent, összeállítottunk egy névsort, melybe Gyurcsány Ferencen és Kiss Péteren kívül Lendvai Ildikó, Szili Katalin és Hiller István tartozott. Közülük az MSZP bárki mellé letehette volna a voksát, a szabaddemokraták mindenképp mögé álltak volna. A szocialistákat dicséret illeti, amiért korrekt módon és nagyon gyorsan keresztülvitték a testületeiken az új miniszterelnök kiválasztását. A párt belsõ demokratikus erejét mutatja, hogy végül is két jelölt lett. Gyurcsány Ferenc hetvenöt százalékos támogatottsága pedig szerintem azt jelzi, hogy a nehéz helyzetbe érkezõ miniszterelnök-jelölt legitimitása nagyon erõs, ami biztató a jövõre nézve. De azért hadd essék szó az SZDSZ-rõl is, mely politikailag mintaszerûen járt el, és határozottan állt ki politikai véleménye mellett. Több fórumon is visszahallottam: a meghívottak azt érezték ez alatt a pár nap alatt, hogy megint jó volt SZDSZ-esnek lenni. A párt újra olyat tett, amire büszke lehetett bármely SZDSZ-tag is.
MN: Noha a szabaddemokraták is gyorsan, operatívan hozták meg a váltást elindító döntésüket, a pártszervezet alsóbb régióiban aligha tudták követni, hogy mit és miért döntenek az országos vezetõ testületek tagjai. Az üt-ben kialakult "konstruktív hangulat" hatással lehet a párton belüli információáramlás és párbeszéd élénkítésére is, ami miatt a Szabad Tanácskozás tavaly létrejött?
FG: Nehéz kérdés. Természetesen én is örültem volna, ha jóval szélesebb körben kap a párttagság a konkrét ügyrõl is információkat. Még akkor is, ha az adott kérdésben az országos tanács volt az illetékes, vagyis a döntéshozatali mechanizmusunk eltér a szocialistákétól. Néhány megyében összehívták a megyei választmányt, hogy tájékoztassák a tagságot, de többre van szükség. Ahogy a Szabad Tanácskozás egyéves léte is igazolja, nagyon nagy igény lenne értelmes, nyitott belsõ vitákra.
MN: Nemcsak a miniszterelnök távozását sürgette, hanem új kormányprogramot is követelt: melyek lennének ízlése szerint a prioritások?
FG: A gazdaságpolitikában mindenképp fordulatra van szükség. Meg kell szüntetni az állam túlköltekezését, õszintén kell beszélni a költségvetési hiány szociális vonatkozásairól is. A szabadságjogok erõsítésével a jogállami normákhoz való viszony tekintetében is javítani kell az eddigi teljesítményen. Nem utolsósorban átfogó reformokat kell beindítani. Ha a lehetõségek engedik, legalább két terüle-ten: az egyik az adó- és támogatás-rendszer reformja, ami összefügg a gazdaságpolitikai reformmal. A másik az egészségügyi reform. Az utóbbit az SZDSZ és az MSZP is megígérte a választások elõtt, áttörésre azonban nem került sor. Fel kell tennünk a kérdést: van-e annyi erõnk, hogy a hátralévõ húsz hónapban nekiálljunk. Mert addig biztosan nem tudjuk ezeket a reformokat befejezni. A kormányzatnak mindenesetre kezdeményezõnek kell lennie. Nem az ellenzék felvetéseire kell reagálnia, hanem neki kell a politikai napirendet alakítania. 2006-ban minden azon múlik, hogy vissza tudjuk-e szerezni a kormány hitelét, amire szerintem most jó esély kínálkozik.
MN: Ezt a megkezdett tárgyalások mondatják önnel?
FG: Való igaz, ez még csupán megelõlegezett bizalom, hiszen a tárgyalások elején tartunk. De Gyurcsány Ferenc nyilatkozatai optimizmusra adnak okot, hiszen általános változások mellett érvel. A fordulat tartalmát még senki nem ismeri, de már a retorika is valami.
MN: Úgy hallottuk, felmerült a neve Wekler Ferenc helyén parlameti alelnökként. A koalíciós tárgyalások során pedig akár ismét célba veheti az SZDSZ-elnöki posztot is.
FG: Nem tervezem, hogy a megüresedett parlamenti alelnökséget elvállaljam.
Bogár Zsolt
Gavra Gábor
