Egy hozadéka már biztosan van annak az építészeti ötletpályázatnak, amit a Nemzeti Sportközpontok idén májusban írt ki a Puskás Ferenc Stadion és környéke városépítészeti rehabilitációjának előkészítésére: visszahozta a köznyelvbe a rég elfeledett "Istvánmező" elnevezést. Az építészeknek azt kellett kitalálniuk, hogy a József nádor fiáról elnevezett területen, konkrétabban a Stefánia, a Dózsa György és a Thököly út között hogyan fér el egy kisebb olimpiai központ, valamint egy vadonatúj, 65 ezer férőhelyes létesítmény, a Puskás Ferenc Stadion és a tíz éve elkészült Papp László Budapest Sportaréna mellett. A nagyívű beruházás költségeit egyelőre meg sem merte becsülni senki; nyilvános adat csak a 2012-ben erre elkülönített egymilliárd forintról van. Ebből az ötletpályázaton induló 23 tervezőcsapatnak húszmillió jutott. Az "Új Nemzeti Stadion" tervpályázatát a mostani eredmények feldolgozása után, őszre ígérik.
*
A Puskás Ferenc Stadion és egy lehetséges új központi futballaréna kérdése a választások óta foglalkoztatja a sportágra sokat áldozó kormányt, a debreceni és a ferencvárosi új stadion mellett - annak dacára, hogy az olimpiai nevezésről egyelőre letettünk. 2011 májusa óta Vígh László személyében kormánybiztos felügyeli az előkészületeket. A jelekből ítélve nem túl erélyesen: míg a városligeti múzeumi negyed nemrég felmentett kormánybiztosa, Baán László két évet szánt csak a részletes program elkészítésére, Istvánmező esetében a kormány többször megváltoztatta a koncepciót az elmúlt fél év alatt is a mostani ötletpályázatot megelőzően. 2011 decemberében a kormánybiztos még a Puskás bontásáról nyilatkozott, két hónapra rá aztán kiderült: a stadion mégis marad.
Az egész hajcihő forrása, hogy a multifunkciósnak épült, meccsek mellett atlétikai eseményekre is alkalmas Puskás nézőterétől messze esik a focipálya. Az ezt körbevevő futópálya miatt nemcsak a nézőteret csúsztatták távolabb annak idején, de a lelátók ma már szokatlanul enyhe lejtése miatt a felső karéjról is rosszul látni a gyepet. A februárra kidolgozott koncepció a megoldást egy vadonatúj, 65 ezres futballstadionban látja, a 70 ezres befogadóképességű Puskást pedig felújítva átadná az atlétikának. A kormány eleddig nem hozta nyilvánosságra azokat a hatástanulmányokat, amelyek bizonyítják, hogy Istvánmezőn megépíthető és gazdaságosan működtethető egymás mellett egy 65 ezres focistadion és egy ennél is nagyobb atlétikai.
II. helyezett pályamű (Pomsár és Társai Építész Iroda Kft.)
Hatástalan tanulmányok
Pedig akadt, aki figyelmeztette az ellenkezőjére. Február 13-án ugyanis a Magyar Építész Kamara (MÉSZ) a Magyar Mérnöki Kamarával közösen kiadott állásfoglalásában leszögezte: az Istvánmezőn csak a Puskás felújításával vagy elbontásával érdemes és lehet új stadiont kialakítani; egyben emlékeztettek azokra a korábbi tanulmányokra, amelyek szerint a környék nem felel meg olimpiai központnak. A visszhangtalanul maradt jelentés gyakorlati hatása annyiban nyilvánult meg, hogy a februárban tervezett, "alkalmanként hatvanezresre bővíthető" 45 ezres stadion méretét márciusra megnövelték húszezer fix hellyel, miután a MÉSZ emlékeztetett: a stadionépítészetben nincs olyan, hogy "alkalmanként": a kiszolgálóhelyiségek, mosdók, büfék tervezésénél, a folyosók méretezésénél a maximális létszámmal kell számolni. Az így korrigált programról már mindenki tudhatta, hogy végleges, a korábbi óvatos szivárogtatásokkal ellentétben ugyanis maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be. A városépítészeti ötletpályázatot május 2-án ezekkel a paraméterekkel írták ki, nem hagyva túl sok időt a filozofálgatásra: a beadási határidő június 18. volt, július 9-én pedig már eredményt is hirdettek.
Különös módon ezúttal nem a mezőny élén végzett munkák váltották ki a legnagyobb visszhangot, hanem azok, amelyekkel a zsűri nem is foglalkozott. A 23 beérkezett pályázatból ugyanis formai hibákra hivatkozva 11-et kizártak. Köztük azét a Skardelli Györgyét, aki több kollégájával hosszabb ideje dolgozik a Puskás újjáépítésének tervein. Az Ybl- és Prima Primissima-díjas építész önkéntes szorgalma nem előzmény nélküli: a Közti munkatársaként ő készítette az új Papp László Budapest Sportaréna terveit, miután a vállalat által tervezett előd 1999-ben leégett. A mostani tervpályázaton Skardelli és csapata volt az egyetlen, amely szembement a pályázati kiírással, és stadionduó helyett szólót produkált. "Két, egymás melletti, 50-80 méteres távolságon belül álló stadion indokolhatatlanul nagy építési és fenntartási költséget jelentene az állam (az adófizetők) számára" - szögezik le a tervezői kommentárban. (A többi induló ebből nem csinált gondot, sőt akadt, aki a Puskás félig megépült nézőterét kiegészítve 90 ezresre növelné a férőhelyek számát.) A Puskás lelátóit elbontva Skardelliék új futballpályát és nézőteret ültettek a meglévő épület ölébe, megoldva a lefedés összetett problémáját is. Ezzel teljesülhetnek az UEFA elvárásai, de megmarad nemcsak az eredeti helyszín, hanem az olyan szimbolikus, érzelmi kötődést nyújtó és történetileg értékes építészeti részletek is, mint a pilonsor, a remek szocreál részleteket mutató torony vagy a korabeli alumíniumszobrokkal ékesített felvonulási útvonal, azaz a dromosz.
Az ötlet nem teljesen eredeti: nagyjából ezzel a tartalommal, tehát a Puskás felújításának és a környék átalakításának céljával már lezajlott egy ötletpályázat hat évvel ezelőtt, ugyancsak a Nemzeti Sportközpontok szervezésében. (Akkor még a 2012-es Európa-bajnokság pályázatára készülve.) A beérkezett 11 pályamunkából egyet kizártak, a többi között szétosztottak 46 millió forintot. Aztán ment minden a fiókba. "A pályázat bizonyította, hogy a látszólag egymásnak ellentmondó funkciók megnyugtatóan kielégíthetők, megoldhatók egy létesítményben is úgy, hogy az megfeleljen az UEFA előírásainak" - szögezte le a zárójelentés. Magyarán: nem kell két stadion.
Skardelliék terve most el sem jutott a zsűri elé. Mint utóbb tisztázódott, a tervpályázatokat szabályozó kormányrendelethez hű kiírás és a kiíró egy kérdésre adott, ezzel ellentétes tájékoztatása oda vezetett, hogy a pályázók egy része borítékba rakta a terveket tartalmazó cédét, mások pedig nem. Első blikkre ez nem tűnik sorsproblémának, a bírálóbizottság döntésének értelmében mégis a pályázók közel felének kizárásához vezetett - köztük Skardelli mellett például a Kodály Központot tervező, zöldfülűnek ugyancsak nem nevezhető Építész Stúdió csapatával. Az eredményhirdetésen ezt a tényt udvariasan elhallgatták; Nagy Ervin országos főépítész csak annyit mondott: "kellő számú érvényes pályamű érkezett", a kizárt munkákról nem esik szó a kiadott közleményben. A szakma azonban ezúttal nem hagyta magát. Először Skardelliék, majd az Építész Stúdió is nyilvánosságra hozta pályamunkáját, azt hangoztatva: nem jogászként vagy informatikusként, hanem építészként dolgoztak és várnak bírálatot. Azóta többen is állást foglaltak a kizárt építészek mellett, Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke pedig részletes tájékoztatást kért az ügyről; a Nemzeti Sportközpontok és Vígh kormánybiztos viszont e cikk írásáig nem tartotta szükségesnek, hogy megszólaljon.
Megmondom, mit gondolj
Mivel a fentiek komolyan megkérdőjelezik a lezárult ötletpályázat ésszerűségét és az eredmény legitimitását, nehéz mindettől elvonatkoztatva értékelni a pályamunkákat. Pláne, hogy a kiírás nem hagyott túl sok mérlegelnivalót az építészek számára: eldönthették, hogy a Budapest Sportaréna és a Puskás közötti csíkon hová csúsztatják az új stadiont, miként kötik össze velük, és a terület nyugati részén merre tologatják a többi elvárt funkció dobozait. Hogy nem született egyértelműen meggyőző terv, az nem csupán az első hely hiányából derül ki, de a zsűri kénytelen kompromisszumait tükröző, egymásnak több pontban ellentmondó díjazott tervekből is. A három dobogós - a Pomsár és Társai Építész Iroda (2.), a Mérték Építészeti Stúdió (3.), valamint a Sagra Építész-Creatio-Építészlabor-trió (4.) - munkái ugyanis külön-külön mutatnak minőségi megoldásokat, ám ezeket lehetetlen lenne egy tervben ötvözni. A második és harmadik díjas terv például a Dózsa György út nyomvonalának módosításával és a MÁV-terület egy részének bevonásával a terület déli részén, a Kerepesi út mentén helyezi el a stadiont. Egyikőjük látványterven szépen mutató, de funkció nélküli térként megtartja a dromoszt, a másik javaslat beépíti egy kisebb sportcsarnokkal, zsúfoltságot eredményezve. A negyedik díjas viszont ide, a dromosz helyére szorítja be az új futballstadiont, a déli részen így kialakítható összefüggő, nagyméretű térért cserébe. Mindhárom megoldás kompromisszumos és könnyen támadható, ami egy ilyen jelentőségű beruházásnál roppant kínos - nem is az építészekre, mint inkább a programot meghatározó kiíróra nézve.
A tervezők többsége szinte tapintható kétségbeeséssel keresgélt valamilyen városi léptékű szervező tengelyt, sajnos nagyobbrészt eredménytelenül. A második helyezett a Thököly-Dózsa-kereszteződéstől a Népstadionhoz húzott impozáns sétányt, az Istvánmezei út meglévő vonalát szélesítené ki. Annak feltételezéséhez azonban, hogy a sporteseményre igyekvők jelentős része ebből az irányból közelíti meg a területet, lehetségesként kell elfogadnunk, hogy újra lesz kötött pályás közlekedés a Thököly úton, esetleg megvalósul a négyes metró Dózsa György úti megállója, hovatovább megépülnek a bírálók által javasolt mélygarázsok a Keleti pályaudvarnál és az Ötvenhatosok tere alatt. Már ezek is merész vágynak tűnhetnek, de a kiírás még tovább szárnyalt: például elővárosi vasúti megállót terveztetett a Kerepesi út mellé. Az egyébként is meglévő vasúti infrastruktúra hasznosításánál ésszerűbbet tényleg nehezen lehetne kitalálni; ki is találták már évekkel ezelőtt a berlini mintájú S-Bahn- hálózatot Budapestre - a megvalósítást optimista szakértők minimum húsz-huszonöt évre teszik. Egyetlen megállónak, pár száz méterre a Keleti pályaudvartól, évente néhány alkalommal, több tízezres rendezvények esetén lehet értelme, ha egyáltalán. A pályázatok többsége a területen belül a gyalogos- és a kerékpároshálózatot, valamint a tömegközlekedési kapcsolatokat erősítette, de akadt olyan is a megvásárolt megoldások között, amely a Fiumei úti Nemzeti Sírkert alatt közúti alagutat vezetne az Orczy tértől a Dózsa György útra. Ezt azért a zsűri is túlzásnak minősítette.
Megmondom, mit ne gondolj
Az Istvánmező legújabb sportlétesítménye momentán a 2002-ben átadott Gyakorló Jégcsarnok (építész: Tompos Csaba, Közti), a legrégebbi a kontinens első kerékpáros-versenypályája, az 1896-ból származó Millenáris Velodrom. A kettő között értékes és értéktelen házak sora áll a tervezésre kijelölt területen, akad még fővárosi védelem alatt álló MÁV-csarnok is. Kevéssé ismert, de értékes épület első hazai fedett sportcsarnokunk, az 1941-ben emelt Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, amelyet mindenki megóvásra méltónak ítélt. Nem így a húszas években Hajós Alfréd tervei alapján kibővített Millenáris Velodrom épületét és területét; erre igen eltérő koncepciók láttak napvilágot, beleértve a teljes elbontást is. Ellentétben a 2006-os ötletpályázattal, ahol a többség óvatosan megkerülte, most mindenki bontandónak ítélte a SYMA épületegyüttesét, amely Budapest és az egész régió egyik legnagyobb rendezvényközpontja. A cég a Budapest Sportcsarnok 1999-es tűzvésze után pályázta meg és nyerte el egy rendezvénycsarnok felépítésének és üzemeltetésének jogát itt, akkor még SAP néven, és két lépcsőben, 2000- 2006 között építette fel. Építészetileg értékesnek nem nevezhető, de minden bizonnyal megkérnék az árát.
A pályázat legnagyobb kihagyott ziccere, hogy a Keleti pályaudvar környéki elszlömösödött területekkel, illetve a Kerepesi út túloldalán fekvő alulhasznosított telkekkel a kiírás egyáltalán nem foglalkozott - a bírálat pedig kifejezetten felrótta, ha egyik-másik pályázónak esetleg eszébe ötlöttek. Pedig a bevonásukkal sokkal egészségesebb és arányosabb beépítésre nyílna mód, amely nem terheli túl a Stefánia környékének lakóövezetét - ha már mindenáron új stadiont akarunk építeni. Ez persze a jelen pályázaton messze túlmutató problémakör, amely a főváros távlati terveinek hiányát és a MÁV vagyonkezelésének súlyos és abszolút koncepciótlanságát mutatja.
A most lezárult ötletpályázat célja az volt, hogy megteremtse a kereteket egy őszre tervezett nemzetközi tervpályázathoz. Hogy a kiíró ehhez mennyire veszi figyelembe a bírálóbizottság ajánlásait, nem tudjuk. Egy dolgot azonban biztosan a javára írhatunk: szemben az összes többi nagyszabású budapesti fejlesztéssel, a Kossuth tér és a Széll Kálmán tér átépítésével, a Várkert Bazár és a budai Vár rekonstrukciójával, a múzeumi negyeddel, az "Új Nemzeti Stadion" fejlesztésének már van saját nyilvános információs felülete. A Nemzeti Sportközpontok honlapján (www.mnsk.hu) meg lehet nézni a most született látványterveket, és találhatunk egy optimista idővonalat is, 2016-os átadási dátummal.
Attól zöldül
Az értékelt pályaművek egyik igencsak ellentmondásos pontját az emelt gyalogosszintek, az ún. "deckek" jelentik. A tervezők többsége a Budapest Sportaréna körül jelenleg is meglévő emelt városi térhez kapcsolódva folytatta ezt a szerkezetet az új létesítmények körül, egészen a Népstadionig, sőt, olykor végig a Dózsa György út mentén. Ez csábító megoldásnak tűnhetett: a gyalogosközlekedést így egy szinten meg lehet oldani, ráadásul a deckek alatt rengeteg parkolóhely elfér. A bírálóbizottság azonban csak a legszükségesebb mértékben javasolja a deckek építését, egyrészt mert súlyos biztonsági problémákat vetnek fel, másrészt hiába a rájuk tervezett gyepes ágyások, a jelenlegi jogszabályok alapján zöldfelületként sem értelmezhetőek. Az Istvánmező jelenlegi, többé-kevésbé zöld jellegének megtartásával egyébként sokan próbálkoztak, és ennek a főváros egyik legsűrűbben beépített negyede, a Csikágó szomszédságában lenne is létjogosultsága. Valódi, nagyméretű, egybefüggő zöldfelület létrehozására azonban a jelenlegi, eltúlzott program nem ad lehetőséget.
A szerző a hg.hu főszerkesztője.
A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.
