Magyar Narancs: Húsz éve vezeti a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot, a rendszerváltás után perifériára szorult intézményből az ország egyik legjobban működő múzeumát csinálta meg. Miért hagyja el egy olyan államtitkárságon vállalt szerepért, ami finoman szólva nem volt épp sikerágazat az elmúlt négy évben?
Cseri Miklós: Az ilyen döntések több forrásból születnek meg. Egyrészt a skanzenben túl vagyunk egy nagy lépésen, megvalósultak az uniós fejlesztések, sikeres a múzeumi oktatási és módszertani központ. Nyugalom van, néhány évig nélkülem is működik a múzeum. A következő minőségi ugrás még jó néhány évet várat magára. Másrészt pedig hívott a miniszter és az államtitkár is, és az invitálást nem illik visszautasítani…
MN: Úgy hírlik, többször hívták már, miért most mondott igent?
CSM: Akkor nem hagyhattam magára a skanzent.
MN: Azért hagyott egy nyitott kaput visszafelé most is.
CSM: Nem titok. Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy „kölcsönkértünk a skanzentől, s ha elvégezted a dolgod, visszaengedünk”.
MN: Azért marad a ciklus végéig?
CSM: Úgy tervezem. Persze, a politika olyan, hogy az ember nem vesz tartós tejet a hivatala hűtőszekrényébe…
MN: Ön ismeri a politika működését, jobb- és baloldali kapcsolatai révén számos fejlesztést sikerült kilobbiznia, amivel sok irigyet is szerzett magának. Ez a pozíció újabb lehetőség a múzeum további erősítésére?
CSM: Meg sem fordult a fejemben, tisztességtelen magatartás volna. A sikeres projektekről és a kapcsolatokról pedig csak annyit: egy intézményvezetőnek az a dolga, hogy jó terveket készítsen, és menedzselje őket. Mint egy amőba, úgy keresse meg a réseket, ahová beférkőzhet. Aztán már a projektek egymást építik. A politikai kapcsolataimnál fontosabb volt, hogy jó projekteket kínáltam, minden döntéshozó tudta, hogy a skanzenbe fektetett pénz megtérül, és a sikerből rá is vetül. Amikor 2006-ban a tárca a következő uniós ciklusra terveket kért az intézményektől, mi voltunk az elsők, akik leadtuk az elképzeléseinket. Az akkori 13,5 milliárdos projektből valósult meg egy 2,2 milliárdos fejlesztés.
MN: Amit sokan támadtak, például, hogy minek skanzenvasutat építeni, ami ráadásul nem hozta be a tervezett látogatószámot.
CSM: A gazdasági válsággal nem kalkulálhattunk, másrészt pedig nem azért építettünk vonatot, mert kompenzálni akartam, hogy nem kaptam gyerekkoromban villanyvasutat, hanem azért, mert amire igazán szükség lett volna: raktárra, új tájegységre, a régiek felújítására, arra nem adott pénzt az unió. Turisztikai attrakcióra viszont igen. Így lett vonat, lett fogadóépület, ami maga is a skanzen része, és – mellékesen – az új tájegység is felépült. Erre mondják: ha kidobnak az ajtón, menj be az ablakon.
MN: Leleményességének a minisztériumban is hasznát veszi majd, amikor egy kifosztott boltban úgy kell csinálnia, mintha roskadoznának a polcok. A tárcától már rég elvették a filmet, a kulturális diplomáciát, a Miniszterelnökség most operálta ki az örökségvédelem és a régészet maradékát, a látványos beruházásoknak meg van gazdájuk vagy ott, vagy más miniszteri és kormánybiztosoknál. Mi vár önre?
CSM: A régészet és az örökségvédelem központosítása benne volt a levegőben. A szakma az új helyzetekre nem tudott elég gyorsan reagálni. Sok vád érte őket, hogy lassítják a beruházásokat, hogy túl konzervatívak, és ezeket a vádakat nem tudták kellő hitellel cáfolni. Azzal nem értek egyet, hogy a minisztérium üres, hiszen még mindig itt van a legnagyobb kulturális ellátórendszer. Nem kirabolt bolt az, ahol 750 múzeum, 21 levéltár, több mint 2000 könyvtár, közel 3000 művelődési központ, művelődési ház és közösségi színtér, ráadásul a nemzet emblematikus kulturális intézményei – a Müpa, az operaház, a Nemzeti Színház – vannak.
MN: Tényleg, mikor volt utoljára színházban?
CSM: A Vígszínházban az évad végén láttam a Danton halálát, illetve a Veszprémi Nyári Fesztiválon is voltam színházban, de tény: a szakterülettel most ismerkedem. Egyébként Hoppál államtitkárral az a megállapodásom, hogy a kiemelt művészeti intézmények ágazati irányítását ő végzi.
MN: Elődje, Hammerstein Judit szinte láthatatlan volt, L. Simon László államtitkárnak viszont többek között azért kellett buknia, mert túl sokat szerepelt. Ön milyen stratégiát választ?
CSM: Nem arcnak jöttem a minisztériumba. A minisztérium arca Balog Zoltán, a kulturális területé pedig Hoppál Péter. Az én feladatom a szakmai munka.
MN: Akkor beszéljünk arról. A megyei múzeumok városi kézbe kerülése végül is sikeres projekt volt két évvel ezelőtt, de azért vannak rossz példák, így Pécs, ahol egy éve nincs igazgató, és a gazdasági igazgató jogköreit szélesítik.
CSM: Biztos vagyok benne, hogy az olyan gazdag múzeumi hagyományokkal rendelkező városban, mint Pécs, rövidesen megoldódik ez is, lehetőségeinkhez mérten ebben mi is segítünk. Valóban sikeresen átvették és gondozzák a városok az egykori megyei gyűjteményeket, a polgármesterek lelkesek és boldogok, hogy végre az övék lehet a múzeum. A mi feladatunk annak segítése, hogy a mézeshetek után is fennmaradjon ez az állapot.
MN: Az országos gyűjteményekkel nem ilyen rózsás a helyzet, máig nyögik a 20 százalékos leépítést. Vagy ott van az Iparművészeti Múzeum: normális az, hogy a tárca nem tudja megoldani a Takács Imre által hagyott anyagi és szakmai problémákat, és Baán Lászlót kellett megbízni a feladattal?
CSM: Igen, hiszen a területen sikeresen működő és azt jól ismerő miniszteri biztosra bízták a múzeum irányítását addig, míg pályázaton kiválasztott vezetője nem lesz az intézménynek. A pályázatot kiírtuk, őszre lesz főigazgatója a gyűjteménynek.
MN: Kinek a felelőssége az Iparművészetiben kialakult helyzet?
CSM: Az Iparművészeti Múzeum kedvezőtlen helyzete évtizedek óta tart. Elsősorban az épületet kell rendbe hozni, annak sorsáról dönteni. Tudomásom szerint a felújításról szóló elképzelés szerepel a következő uniós ciklus tervei között. Emellett az intézménynek újra is kell pozicionálnia magát.
MN: Egyre-másra szaporodnak a múzeumok, amire a tárcának nem sok rálátása van. Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa egy Rubik-kockát formázó tudományos múzeumot épít majd, s javában készül – minden egyeztetés nélkül – a Sorsok Háza Schmidt Mária irányításával. Milyen befolyása van ezekre a tárcának?
CSM: Örömteli, hogy új kulturális intézmények létesülnek. Arról, hogy ebbe hogyan tudunk bekapcsolódni, még ezután fogok tájékozódni.
MN: Intézményvezetőként tapasztalhatta, hogy 2008 óta radikálisan csökkent a múzeumok látogatottsága, Budapestről félmillió látogató hiányzik. Van értelme ebben a helyzetben múzeumi negyedet építeni?
CSM: Idén június végéig már 14 ezerrel többen jártak a skanzenben, mint tavaly ugyaneddig az időszakig, a boltjainkban is többen vásárolnak. A múzeumba járás kezd ismét divattá válni. Szerintem a Liget Budapest zseniális ötlet, és számos országban kiválóan működnek az ilyen szórakoztató, szabadidős, kulturális komplexumok. A múzeumi szakmának pedig kétségtelenül nagyon jót tesz, hogy felépül öt új múzeum.
MN: Múzeumigazgatóként hogyan fogadta azt a rendeletet, ami a kultúrát felügyelő miniszter számára lehetővé teszi a műtárgyak áthelyezését?
CSM: Azt hiszem, a kérdés túl lett reagálva. A múzeumvezetők leginkább a helyi, személyes igényektől féltek, voltak rossz tapasztalataik. Ismerek olyan múzeumot, ahonnan a helyi polgármester a maga részére kikérte a főbírói széket… De a műtárgyak áthelyezése nem ilyen célt szolgál. Tudjuk, hogy a múzeumok műtárgyaiknak csupán öt százalékát állítják ki. Ezeknek a kincseknek ki kell mozdulniuk a raktárakból, és el kell jutniuk a közönséghez.
MN: Ezzel nincs is baj, a múzeumok eddig is kölcsönöztek egymásnak tárgyakat. Most viszont kapnak egy levelet, és elviszik a legféltettebb műtárgyat egy felújított kastélyba.
CSM: A döntés egy rendkívül konzervatív múzeumvezetői szemlélet hatására született meg, amelyen változtatni kell. Tudomásul kell venni, hogy a múzeumban őrzött műtárgyak nem a múzeum tulajdonát képezik.
MN: Mégis széles körű szakmai ellenállásba ütközött, hogy
az Esterházy család fraknói ágához köthető összes műtárgyat Fertődre szállítanák. Különösen az OSZK-ban őrzött kottatár és az Iparművészetiben őrzött kincstár ügye problematikus.
CSM: Az egyik első aláírnivalóm éppen az volt, hogy öt műtárgyat kivettünk az Iparművészeti Múzeumból az Esterházy Központba áthelyezendő alkotások közül. Ezek a múzeumban, az eredeti helyükön maradó tárgyak is láthatók lesznek majd Fertődön, de nem eredetiben, hanem másolatban.
MN: A budai vár kulturális intézményei is átalakulnak, kiebrudalják a Nemzeti Táncszínházat, a kormány döntött a Hauszmann-terv kidolgozásáról. Ebben osztanak szerepet a tárcának?
CSM: A Nemzeti Táncszínház helyzete rendeződik: döntés született a Millenárisra költözésükről, és a költözés költségeinek finanszírozásáról. Ezt az intézmény vezetője is jó megoldásnak találja. A Nemzeti Galéria kiköltözik a várból egy új épületbe. Az Országos Széchényi Könyvtár pedig megtelt, úgyhogy rövid időn belül szükséges egy új épület a számára.
MN: Nem inkább a teljes állomány digitalizációja volna fontos, mert onnantól igazából csak egy raktárra van szükség?
CSM: Én nem hiszem, hogy a könyvet nélkülözzük a közeljövőben. Amióta temetjük a Gutenberg-galaxist, triplájára nőtt a könyvkiadás.
MN: Mennyire tartja jó ötletnek a Magyar Művészeti Akadémia megerősödését?
CSM: Egyértelmű a kormány döntése: a minisztérium az MMA-val együtt dolgozza ki a kulturális politikát, de ennek a folyamatnak még az elején tartunk.
MN: A legnagyobb veszélynek az tűnik, hogy az MMA bekebelezi az eddig többé-kevésbé független mecénás alapot, az NKA-t.
CSM: Balog Zoltán miniszter és Hoppál Péter államtitkár is úgy fogalmazott, hogy jelenleg nincs tervben az NKA beolvasztása, csupán bizonyos párhuzamosságok megszüntetése. Én egyébként nagyra értékelem az NKA működését, sok évig ültem a közgyűjteményi kuratóriumban.
MN: Hány embert vitt a minisztériumba?
CSM: Hogy jövök én ahhoz, hogy valakire ismeretlenül rábökjek, és azt mondjam, hogy veled nem akarok dolgozni? Előbb ismerjük meg egymást, majd kiderül, hogy együtt tudnunk-e működni. Szerintem minden jó kormányzás alapja a félelem nélkül dolgozó kormánytisztviselő. Én erre törekszem. Hiszen az én vezetői sikerem kulcsa a sikeresen dolgozó apparátusom.
