Újabb demonstrációt szerveztek a megtámadott civilek védelme miatt, mert sokan, sokadszorra úgy gondolták, hogy az Ökotárs, a DemNet, a Norvég Civil Támogatási Alap, valamint lényegében az egész civil társadalom megtámadása után „nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna”.
| ||
A demonstráció eredetileg a Városliget védelmével összekötött akció lett volna – amit a Levegő Munkacsoport kezdeményezett –, de az esős idő miatt a rendezvény módosult, és délután a Városháza utcánál kezdődött a tüntetés.
Kevesen voltak a meghirdetett háromórás kezdéskor (egy-egy politikus, színész és a civilek), így adekvát volt, hogy a beszédet mondók reflektáltak a jelenlévők számára. Ami ha megnyugtatónak nem bizonyult is, talán egyesekben jó érzést keltett, mert jelezte, hogy mégsem minden hiábavaló.
| ||
Hiszen egyre többen kérdezik a különböző demonstrációknál, hogy mi értelme ennek az egésznek, mi értelme van a tüntetéseknek – főleg, ha ráadásul újra meg újra kevesen is jönnek össze. Gulyás Márton, a tüntetés egyik szervezője is megállapította, hogy ezen a mai civil megmozduláson körülbelül hatszázan lehettek – kezdetben, mert később egyre nőtt a „tömeg” –, ami soknak épp nem mondható. De ahogy a tüntetés kezdeti másik felszólalója, Szegfalvi Zsolt (Greenpeace Hungary) is megállapította, a hatalom taktikája a hosszú meccsre való berendezkedés, az időhúzás, a kivéreztetés. Mert ahogy azt már egykor más politikus is hangsúlyozta: „Majd megunják, és hazamennek.”
Csakhogy a megfélemlítés is az erődemonstráció része már egy ideje. Ezért is egyre fontosabb Szegfalvi szerint az aktív kiállás azokért, akik valamilyen társadalmi igazságtalanság elszenvedői. Ezért álltak ma ki a civilek mellett, a koncepciós eljárások ellen, s így úgymond üzenetet küldtek a kisebbségi csoportok számára (is) – akiket a civilek képviselnek –, hogy világos legyen: nem fogják feladni.
Szegfalvi fontosnak tartotta néhány fogalom tisztázását, amelyek ezeket a tüntetéseket jellemzik, mert sajátjuk az erőszakmentesség, a kitartás és az aktív kiállás. Véleménye szerint talán nem tudnak elég erőt felmutatni, de ha megfelelő számú demonstrációt szerveznek, egyszer majdcsak leesik a tantusz a hatalomnak is, hogy ezzel a civil erővel így is, úgy is számolni kell, akkor is, ha egyelőre nem mozgatnak meg hegyeket.
| ||
Arra a kérdésre pedig, hogy „ki fogja megoldani a problémánkat?” a greenpeace-es csak annyit mondott, hogy bár külföldről folyamatos figyelemmel kísérik az ország történéseit (legutóbb az Economist sorolta Magyarországot azon tizenöt ország közé, ahol a nem kormányzati szervezetek külföldi támogatása és az azok meggyengítésére irányuló autokratikus kormányzati fellépés a leginkább problémás), és támogatják is a szervezeteket, „ezt a harcot nekünk kell megvívnunk”.
Gulyás Márton a Humán Platform színeiben elmondta, hogy 5 pont Budapest – Budapest a mi dolgunk! címmel indítottak kampányt, mert „közünk van ahhoz, hogy milyen városban élünk”, sőt „meg tudjuk mondani, hogy milyen városban, országban szeretnénk élni”, egyszerűen például azért, mert „jogunk van hozzá”. Gulyás szerint azért van értelme ezeknek a tüntetéseknek, mert ezek azok az alkalmak, amikor együtt mondhatjuk ki, hogy elég volt. Nem vagyunk egyedül, mert a „csak” hatszáz is konkrétan hatszázszorosa annak az egynek, amik mi magunk vagyunk. Ezért nem szabad lekicsinyelni, akárhányan is vannak egy-egy demonstráción.
„Nem azt kérem, hogy legközelebb minden ember hozzon magával még egy embert, hanem azt, hogy mindenki menjen, és beszéljen egy olyan valakivel, akin leginkább megmutatkozott már a közöny. Ez a mi erőnk. Ezt tudjuk csinálni."
Mert Gulyás elfogadhatatlannak tartja, hogy a tankönyvek különbséget tesznek a férfiak és a nők szellemi képességei között, hogy Miskolc város kitaszítja egyes, számára nem kívánatos vagy épp problémát jelentő polgártársait, vagy hogy a karhatalom sokaságként jelenik meg civil szervezetek telephelyén csak úgy erőfitogtatás gyanánt. Miközben a „kormányzat valójában szarik a civilekre”. Éppen ezért „a türelmünkkel, az eszünkkel, az empátiánkkal kell odaállnunk mások elé”, hogy tisztázzuk, ez így nagyon nem jó.
| ||
A tüntetés az elhangzott beszédek után egy minivonulással folytatódott. Kis kerülővel a Király utcában volt a demonstráció második etapja, a Gödör helyén, ahol Tamás Gáspár Miklós mondott gyújtó hangú, szolidáris beszédet. „Jön még kutyára dér” – így kezdte TGM, majd arról szólt, hogy a kormány azokat az önkéntes, nagylelkű szervezeteket vegzálja, amelyek képviselik a hajléktalanokat, a nőket, a gyerekeket, a fogyatékosokat, a nyomorgókat – elég sokáig sorolhatnánk, ki mindenkit –, körülbelül a magyar nép 70 százalékát. Ezek a kicsi, elszigetelt, felforgató, kozmopolita, elvetemült csoportok okoznak fejfájást a politikának, mert olyan feladatokat látnak el, amelyeket egy demokratikus, jóléti országban a kormánynak kellene elvégeznie. Ezek a civilek milliókat védenek, és az nem lehetséges, hogy hosszú távon ne védelmezzék őket azok, akik miatt élnek és dolgoznak.
TGM szolidaritását és háláját fejezte ki, hogy ezek a csoportok vannak, és kitartanak. Majd reménytelien azt mondta: „Ez az ország, a Magyar Köztársaság szabad lesz, egyenlő lesz, békés és boldog.”
Ezt követően – egy tüntetésre alapvetően nem jellemző módon – Papp Réka Kinga Erős Barbarával és Nun Andrással a Norvég Civil Támogatási Alap két lebonyolító alapítványának, a DemNetnek és az Autonómiának a vezetőivel beszélgetett az elmúlt hónapok történéseiről. Arról, hogy vannak, és hogy bírják a strapát. „Megpróbálunk működni, határidőre hirdetünk, szervezünk és fizetünk.” Nyugodt és hideg fejjel kezelik a nyomást. „Itt vagyunk, és csináljuk.”
