Nem elég, hogy magyar (Andrew Vajna filmcézár)

publikálva
1996/19. (05. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mint vándorcirkusz egy húzós pikareszkben: a társulat csomagolt, a bohóc integetett, a kismajom szaltózott, a porbafingók rohantak a stráfkocsik után, hüppögött a masamód, még ma is, haragszik a katona. 29-én volt a fájront, s mi még elkaptuk egy szóra a fônököt, mondja csak, Miszter. Andrew Vajna pont olyan, mint "B" kategóriás filmekben (ô ilyet nem csinál) a mogul. Szájában kilométeres, kézzel sodort, még szép, szivar, zsebében a világ. Az ilyen csávó általában litván, alacsonyabb költségvetés esetén lengyel (azokból nagyobb odaát a felhozatal). Minden stimmel. Hollywoodi emberünk: magyar, az is egy egzotikus nép. 56-os, tizenkét évesen vitték a szülei. Ilyen háttérrel és ilyen karrierrel már szokás nem beszélni magyar. Nála ez másképpen van, és ez nagyon meggyôzô. Beszélgetésünk jól indult, költözik az Evita.

M agyar Narancs: Hova-hova?

Andrew Vajna: Angliába.

MN: Budapest tényleg annyira hasonlít Buenos Airesre?

AV: Hasonlított, a negyvenes években. Azóta Buenos Aires modernizálódott.

MN: Azért belejátszott a döntésbe az is, hogy az argentin kormány és a lakosság nagyon ellenezte ezt a filmet?

AV: Furcsa volt, mert úgy kezdôdött, hogy Madonna megérkezett, akkor nagyon ellenezték, nagyon rossz volt, mindenféle újság tele volt mindenféle baromsággal, hogy Madonna így meg úgy. Hogy lehet Madonna Evita, hogy lehet Evita Madonna, hogy milyen hülyék vagyunk. Volt néhány jobboldali peronista szervezet, amelynek tulajdonképpen mindegy volt, ki játssza a szerepet. Nem akarták, hogy Evitáról bármilyen filmet is csináljanak.

MN: Megromlottak a magyar-argentin kapcsolatok, miután Magyarország lett a forgatási helyszín?

AV: Aligha. Argentínából a végén úgy jöttünk el, hogy visszavárnak. Azt akarták, maradjunk, és a filmnek a többi részét is ott forgassuk.

MN: Igaz az a hír, hogy a fôvárosnak a különbözô helyszínekért csak 3,5 millió forintot fizet a produkció?

AV: Fejbôl nem tudom megmondani, hogy mekkora az összeg. A közterület használatáért, a múzeumoknak és más helyszíneknek is fizetünk. Sokkal több ez a 3,5 millió.

MN: Mekkora a magyar beszállítás a produkcióba?

AV: A stáb körülbelül 150 magyar tagból áll, 60 a külföldi. A statiszták 100 százalékig magyarok, s voltak olyan napok, amikor 4500 embert foglalkoztattunk. Két 4500-as napunk volt, két 2600-as, naponta átlag 2-300 emberrel dolgoztunk.

MN: Villámcsapásként hatott a magyar és a nemzetközi sajtóban a hír, amely szerint Madonna itt fedezte föl, hogy négy hónapos terhes.

AV: Madonna nem négy hónapos terhes; azt hiszem, hogy két és három hónap között van, és biztos, hogy nem itt fedezte fel, de itt mondta meg nekünk. Nehéz ezt letagadni, mert elôbb-utóbb meglátszik. Jobb, ha tudunk róla, és tudunk tervezni. Egyelôre semmi változtatás nincs a forgatási tervekben. Madonna fantasztikusan jó kondícióban van, nagyon stramm. Most 36 éves. Ezer éve szexszimbólum.

MN: Legalább 15 éve.

AV: Ahhoz, hogy valaki tizenöt-húsz évig csúcson maradjon, nagyon kell nyomulni, ügyes húzások kellenek, hogy valami állandóan érdekes legyen. Madonna minden négy-öt évben vált. Most egy szolidabb Madonna lett. Énekesként még mindig a csúcson van, nagyon szépen csinálja, de nagyon szeretne igazi színészként is világsztár lenni.

MN: Elég komoly referenciája van már.

AV: Volt egy rakás kétes vállalkozása is, amikor átment ezen a szexfóbián. Most lecsillapodott.

MN: Mennyire lesz ez a film olyan, mint az eredeti rockopera?

AV: Andrew Lloyd-Webber írt hozzá egy számot. Olyan dolgokat javítottunk a szövegben, amik a historical accuracy (történelmi hitelesség - a szerk.) miatt voltak fontosak.

MN: Ez nem az elsô alkalom, hogy együtt forgat Alan Parkerral. Az Angyalszívben már dolgoztak együtt.

AV: Az utolsó filmje, a Road To Hell nem volt nagyon sikeres. Alan Parker érdekessége, hogy a filmszakma elôtt jár egy lépéssel. Már hat és fél éve próbáltam rendezôn gondolkodni. Két rendezô jut az ember eszébe, az egyik Bob Fosse, de ô már meghalt, a másik: Parker.

MN: A hatvanas évek egyik szimbóluma volt még Magyarországon is a hongkongi paróka. Egy Szakonyi Károly nevű színműíró ezen a címen írt is egy darabot annak idején. Ön fodrászként, majd paróka-nagyiparosként kezdte 25 évesen Hongkongban a 60-as években. Milyen világ volt akkor?

AV: Az volt a legérdekesebb része az életemnek, mert 21-22 évesen kerültem Hongkongba, és az egy fantasztikus, más világ volt, olyan mesebeli dolog. Nagyon sokat láttam ott az életbôl.

MN: Ott kezdett filmezni?

AV: A végén. Ott csináltuk az elsô filmet. Kung-fu-film, nagy divat volt akkor a Bruce Lee, volt vele egy szerzôdésem. Hongkongban tanultam az üzletrôl a legtöbbet. 24 órás város, bármit bármikor. Hogyha parókát akar csináltatni, plasztikvirágot, vagy ruhát varratni, azt ott kell csinálni.

MN: A legtöbb nem angol nyelvű film, amit az Egyesült Államokban forgalmaznak: hongkongi.

AV: Vagy mégsem. Sokkal több európai film van. Mára a hongkongi filmgyártás lelassult. Volt két nagy filmgyár, a Run Run Shaw és a Golden Harvest, akik a kung-fu műfajt kitalálták. Az elsô játékfilmem nekem is ilyen volt, az Opium Sale. Hongkongban megkerestük a befektetést, eladtuk Tajvannak, Szingapúrnak, Malajziának, és már nagyon szépen kerestünk. Felkerestek Amerikából, egy cég ajánlott 50 ezer dollárt plusz egy százalékot vagy 75 ezer dollárt egyben. Én a hülye fejemmel azt mondtam, hogy ide figyelj, ezt senki nem fogja megnézni Amerikában, egy darab szar úgy, ahogy van. Jobb, hogyha a 75 ezer dollárt megkapom, és kész. Eladtam, ôk elkezdték forgalmazni, és az elsô héten több millió dollárt csinált a film.

MN: Ha már üzletnél tartunk, mindenhol olvasható, hogy ön olyan producer, aki a saját pénzébôl forgat.

AV: Sajnos.

MN: Van a hollywoodi stúdiórendszer, és van a független film. Egy saját pénzzel dolgozó producer ebben hol van?

AV: A kettô között. Olyan filmeket csinálok, amilyet általában a stúdiók, elôre el tudom adni a forgalmazási jogot bizonyos országokban. Tulajdonképpen a világ minden országában. Elôre kifizetik, és abból finanszírozom a filmet. Mondjuk csinálok egy filmet, ami belekerül 40 millió dollárba, akkor a német jogom körülbelül megérhet 4 millió dollárt. Én felkeresek néhány olyan forgalmazót, aki nekem a 4 millió dollárt elôre kifizeti azért, hogy ennek a filmnek a jogát megkapja Németországban. A világ minden részén eladom ezeket a jogokat.

MN: Melyik filmen bukott a legtöbbet?

AV: Errôl nem szeretünk beszélni.

MN: És melyiken nyert a legtöbbet?

AV: Hát, a legjobb sorozat, amit csináltunk, a Rambo. Szerencsés formában vagyok, mert ha összeadom a filmbevételeimet, olyan kétmilliárd dollárnál tartok. Ennek persze egy kis százaléka az enyém, de kevés olyan producer van, akinek ilyen jó a mérlege. Talán négy-öt.

MN: És a legutóbbi filmek, a Drágán add az életed III. és a Nixon?

AV: A Die Hard With a Vengeance volt tavaly a legnagyobb kasszasiker, csak mozikból 360 milliót hozott. Tavaly volt egy kritikailag rosszul fogadott filmem, A skarlát betű, de nekem ez nagyon tetszett. Az eredeti regénynek egy részét megváltoztattuk, ami nagyon felháborított mindenkit. Szerintem a film fantasztikus, nagyon jól sikerült. A Nixon pedig Oliver Stone legjobb filmje, négy Oscar-díjra jelölték, de sajnos hosszú. Ha rövidebbre lett volna vágva, akkor több pénzt hozott volna.

MN: Az elôbb szó volt a független filmrôl. Néhány éve az amerikai független vagy független jellegű film Quentin Tarantino és az ôt követô rendezôk nevéhez fűzhetô.

AV: Tarantino elsô filmjéhez, a Reservoir Dogshoz mi adtuk a pénzt.

MN: Ezek a mostani 30-as rendezôk mennyire fogják meghatározni a közeljövôben az amerikai filmet?

AV: Amire hatnak, az a filmízlés maga. A Pulp Fiction, és kisebb mértékben a Desperado, nagyon bejött. Ezek tiszta, egyéni dolgok. Az biztos, hogy a Tarantino nagyon sikeres lett rögtön, nagy a felhajtás körülötte, állati tehetséges író-rendezô-színész. Az új filmjét még nem láttam. Rodriguez most egy Zorro-feldolgozásban utazik, ami azért a spanyol viasztól elég messze van.

MN: 1970-ben az Európában bemutatott filmeknek kevesebb, mint 50 százaléka volt amerikai, ma ez ez arány 87 százalék. Milyen esélyt lát a filmgyártásra Európában, Közép-Európában, Magyarországon?

AV: Ezek állati nehéz kérdések, nem tudom, hogy a statisztikák tulajdonképpen igazak-e, vagy sem. Az biztos, hogy az amerikai film úgy kifejlôdött a piacon, mint a vöcsök. Jobban vannak kitalálva ugyanis. Vissza kéne térni arra, hogy tulajdonképpen mi is a film, művészi dolog vagy szórakoztató termék. Mind a kettô. Ahhoz, hogy egy festô fessen, kell: az ô ideje, két tubus festék meg a tehetség. Ahhoz, hogy egy filmet produkálj, ahhoz sok pénz is kell. Nem lehet azt mondani, hogy majd levágok valakit 60-80-100 millió dollárra, vagy forintra, s ôk ideadják a pénzt, mert én vagyok a művész. Tartozik az ember a befektetônek annyival, hogy olyan filmet hoz létre, aminek lehetôsége van a sikerre. Mivel ez nemcsak művészeti dolog, hanem biznisz is, a formát használja fel a sikerért. Visszatérve az európai filmhez, általában minden országban a legnagyobb kasszasiker minden évben egy saját, belföldi film.

MN: Magyarországon ez nem jellemzô.

AV: Itt sajnos még nem találták meg se a rendezôk, se a producerek, se a forgalmazók azt, ami ezt a művészetet tényleg szórakoztatóvá teszi.

MN: Látta most a moziban a két közönségfilmet, a Sztracsatellát és a Szambát?

AV: A Szambát nem.

MN: Mit gondolt a Sztracsatelláról?

AV: A film nagyon jól van megcsinálva. Szép a szereposztás, a karakterek kifejlesztése is jó, nekem a történet problémás. Nem látok benne túl sok fantáziát.

MN: És a televíziózás? Úgy hallottam, ön is érdeklôdik a tévéprivatizáció iránt.

AV: Ez hozzátartozik. Én is belevágtam a fejszémet a média világába, próbálom a filmgyártást is valamilyen formájában fejleszteni, a tévé is érdekel, de még nem tudom, milyen formában vagy kivel. Elsôsorban nehéz kitalálni, hogy mi az a forma, ami sikeres lenne, amíg a pályázat nincs kiírva. Anélkül pedig nagyon nehéz kitalálni.

MN: Tehát csak elvi érdeklôdés van önben?

AV: Elvi érdeklôdés is van, és beszélgetek is mindenkivel, akik szintén érdeklôdnek, de még semmi sincs eldöntve.

MN: Annak idején állítólag Hollywoodban ki volt írva valamelyik stúdiókapura, hogy nem elég, ha magyar vagy, tehetség is kell hozzá. Jelenleg Hollywoodban két magyar van, aki sokra vitte: ön és Joe Eszterhas.

AV: Nem tudom, szerintem sokkal többen vagyunk, mondjuk így: magyar származásúak. Paul Newman, Debra Winger, Goldie Hawn szülei is magyarok voltak. Aztán persze az operatôrök, Zsigmond Vilmos és Kovács László. Joe Eszterhas perfektül beszél magyarul.

MN: Joe Eszterhasszal tudomásom szerint jóban is vannak.

AV: Igen, pár filmet forgattunk is.

MN: Eszterhas azt nyilatkozta, hogy forgatókönyvet ír Nagy Imrérôl.

AV: Tulajdonképpen az én ötletem volt, mind a ketten szeretnénk valamit csinálni, ami Magyarországról szól, de kevés dolog van, ami világérdeklôdést tudna kiváltani. Nagy Imre, az ilyen, de még nem találtuk ki, hogy hogy legyen. Joe már egy rakás kutatást végzett. Ô nagyon szeretne már írni. A Music Boxot is ô írta. Egy amerikai lány, aki rájön, hogy a papája a háború alatt náci csendôr volt. Ezt a Costa Gavras rendezte, a Joe írta, Magyarországon történik a háromnegyed része, amikor a lány visszajön Magyarországra, felfedezi a papája múltját. Nekem az egészben az volt az érdekes, hogy tulajdonképpen milyen keveset tudunk a szüleinkrôl.

- vágvölgyi -

publikálva
1996/19. (05. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra