Nyakukon a hatóság: a Tv2 már nem mosakszik, beismeri a zaklatást

  • narancs.hu
  • 2015. április 27.

Belpol

A Tv2 elismerte: hibát követtek el az Éden Hotel zaklatási jeleneteinek leadásával, ezért vizsgálatot indítanak – közben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is észbe kapott.

Mégsem csábítás a szexuális zaklatás, amelynek az Éden Hotel című valóságshow nézői lehettek szemtanúi. Az erőszakos ágyjelenetről szóló, számon kérő írások (a Narancsblog cikke itt olvasható) rövid idő alatt közleményre kényszerítették a kereskedelmi csatornát, ám míg először „csábításnak” nevezték a történteket, addig ma estére újabb közleményben elismerték az eset szexuális zaklató voltát. Közben kiderült, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) több panaszt is kapott a műsor említett jelenete kapcsán, így hatósági eljárást indítottak.

A Tv2 közleményében azt írta, hogy „olyan jelenet is képernyőre került, amelyben az egyik női szereplőt játékostársa agresszív szexuális közeledésével és verbális kommunikációjával méltatlan, megalázó helyzetbe hozta”, valamint azt is, hogy „a képsorok közlése nemcsak a televíziónézők, hanem az egész társadalom felé rossz üzenetet hordozott. A szóban forgó jelenet és a kapcsolódó kommentár adásba engedésével a csatorna hibát követett el” – hozzátéve, hogy Yvonne Dederick, a csatorna ügyvezetője úgy döntött, hogy belső vizsgálat indul.

A csatorna azt ígéri, levonják majd a megfelelő konzekvenciákat, s ha kell, külső szakértőt is bevonnak ebbéli munkálkodásukba.

Várjuk a vizsgálat eredményeit, s az eredmények nyomán bizonyára gyorsan kialakuló emberi hangvételt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.