A kőbányai Hölgy utca
egyik földszintes házában jelenleg hét "önkényes" család lakik. A novemberi ködben a szemetes udvaron két téglarakás között fadarabok égnek, a vaslapon nagy kondérokban víz melegszik. Mint a tűz mellett melegedő emberektől megtudjuk, az egyikben főzni fognak, a másik pedig a fürdéshez kell. Odabent, a tornácszerű körfolyosóról nyíló öt egyszobás lakásban ugyanis nemhogy fürdőszoba vagy konyha, de víz, gáz, sőt áram sincs. Vízhez a pincéből felkígyózó műanyag tömlőn keresztül jutnak. A körfolyosón áll a víz, és a keményebb fagyok beálltával balesetveszélyes lesz a lakások előtt közlekedni.
A lakók legfőbb félelme a kilakoltatás. Lakatos Zoltánné, Erzsi a tűz mellett járkálva sokadszor ismétli el, hogy pénteken közölték velük: 30 napon belül mindenkinek ki kell költöznie az ingatlanból. Élettársával korábban a néhány háztömbnyire található, üres vasúti kocsikból kialakított vagonszállóban laktak, ám a rossz körülmények miatt nem volt maradásuk. Először albérletbe költöztek volna, a főbérlő azonban - állítása szerint - már a második napon kirakta őket a betegeskedő gyerekek miatt, megtartva ugyanakkor a 40 ezer forintos előleget. A jelenleg felújítás előtt álló Hölgy utcai épületben - ahonnan az önkormányzat a korábbi szerződéses bérlőket már elköltöztette - néhány hónapja foglaltak el egy helyiséget. "Ha nem maradhatunk itt, miért várták meg a telet? Most mi a fenét akarnak tőlünk, hová menjünk novemberben?" - kérdezi kétségbeesetten a gyesen lévő háromgyerekes édesanya. Ferenc, az élettársa BKV-megállókat takarít 35 ezer forintos fizetésért. "Amikor ideköltöztünk, itt még ajtók és ablakok se voltak. Több konténernyi szemetet hordtunk ki a lakásból, és mi tettük úgy-ahogy lakhatóvá, de most már hamarosan innen is mennünk kell" - foglalja össze kilátástalan helyzetüket halk, szemrehányás nélküli hangon.
A kőbányai önkormányzat
lakásügyi osztályának vezetője a Narancs kérdésére nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor kerülnek majd utcára a Hölgy utcaiak. "Minden lehetőséget végigjártunk, de sehol nincs már lehetőség családos elhelyezésre" - magyarázta a helyzetet Pintér Jánosné, aki szerint természetes, hogy az önkormányzat igyekszik védeni a vagyonát. Érthetetlennek tartja azonban, hogy a családok nem akarják átmeneti otthonba adni a gyerekeket, holott a hat hónapos elhelyezés idején a felnőttek napközben végig a kicsikkel lehetnének, és a szülők válláról nagy terhet venne le, ha éjszakánként csak a saját szállásukról kellene gondoskodniuk. Ferenc és Erzsébet az átmeneti otthonnal kapcsolatban csak annyit hajlandó mondani, hogy bármennyire is nehéz döntés, azért nem adják be a gyerekeket, mert csak együtt van némi esély arra, hogy valahogy családos elhelyezést találjanak.
A tervezett kilakoltatás menetrendjéről Pintérnéénél sokkal pontosabb információi vannak Ivanicza Istvánnak, a Kőbányai Vagyonkezelő Rt. igazgatójának. A X. kerület a fővárostól a városrehabilitációs program keretében nyert pénzt a háztömbök felújítására, hogy ott piaci bérlakásokat építsen. Az idő azonban szorítja őket, mert ha december végéig nem kezdődik meg az építkezés, a támogatás elvész. "Ezért már karácsony előtt mindenképpen ki kell raknunk az önkényeseket" - ismerte el Ivanicza a Narancsnak a Hölgy utcaiak helyzetének kilátástalanságát.
Ferenc kérésünkre
körbevezet a "lakásokban"
A sötétben óvatosan haladunk az ajtó nélküli előtérben a szoba felé. A sötét, levegőtlen helyiségben a fagypont körüli hőmérsékletet még a kintinél is hűvösebbnek érezzük. Ide hozzák majd be vödörben a forró vizet, hogy mégse a szabadban fürödjenek. A félhomályos, egyetlen gyertyával megvilágított, jéghideg szoba sarkában riasztó látványt nyújt a gyerekágyban taknyosan síró tíz hónapos kisbaba, Ferenc és Erzsi legkisebb gyermeke. A férfi a kabátja alatt próbálja megmelegíteni a félmeztelen csecsemőt, közben büszkén mutatja a dohos fal üregeit eltakaró, jótékonysági adományból származó szekrénysort. A 25 négyzetméteres helyiségben három gyerek és négy felnőtt lakik, és gyors fejszámolást követően kiderül, hogy a veremszerű helyiségek összesen 33 embernek, köztük 12 kiskorú gyereknek szolgálnak otthonul.
Néhány ajtóval odébb hasonlóan sötét, de sokkal melegebb szobába nyitunk. Petrohai Melinda már két éve lakik itt, ezzel messze ő a legrégebbi lakó, igaz, a bérlők kiköltöztetéséig az azóta lebontott udvari melléképületben húzta meg magát. A fiatal nő és élettársa szintén gyertyafényes kuckóját PB-palackos gázégő melegíti. A szoba levegőjét használó, kifelé nem szellőző égő miatt bent émelyítően kevés a levegő, a lábaink közt álmosan kóválygó kisgyerekére pillantva szükségtelen is bármit kérdezni: Melinda csak széttárja a karjait.
Bár tavaly júniusban hatályba lépett a kilakoltatásokkal kapcsolatos döntést a bíróság kezéből a kerületi jegyzőébe áthelyező törvénymódosítás, Ivanicza István szerint az önkényesek ügyesen bújnak el a végzések kézbesítése elől: "Mire megszületne a határozat, átmennek máshova" - magyarázta. Elmondta azt is, hogy az önkényesek valahogy mindig tudomást szereznek a kiürített vagy lebontásra ítélt épületekről, ahová aztán vagy beköltöznek, vagy maguk kezdik el illegálisan a bontást. Bár az önkormányzat felállított egy járőrcsoportot az ingatlanjai őrzésére és a lakók igazoltatására, "képtelenség egyszerre mindenhol ott lenni".
A Hölgy utcaiak egyik legfőbb sérelme az, hogy az Elektromos Művek "áramkommandója" gyakran az egész utcában lezárja az áramot, mielőtt megszakítaná az illegális áramvételezést, ami konfliktust szít a többi lakóval. Ivanicza szerint valóban mindig hamar értesülnek az áramlopásról és gyorsan lépnek is, ám mivel a "vételezés" mindig érintés- és tűzveszélyes, nem késlekedhetnek, a lekapcsolásnak pedig megvan a maga menete.
A múlt héten a Hölgy utcaiak
szokatlan demonstrációra
szánták el magukat. A kőbányai Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) elnökhelyettesének, Zsigár Ágnesnek a vezetésével elmentek a Lurdy Ház bevásárlóközpontba, hogy ott az egyik kereskedelmi televízió élőben közvetített "spontán kibeszélő" műsorában ország-világ elé tárják reménytelen helyzetüket. Erzsébet nem szívesen emlékszik vissza a fejleményekre: szerinte a helyi közönség és a műsorvezető nevetségessé tette őket. "Miért nem megyünk el dolgozni, azt kérdezték, mintha bárhova is felvennének" - zárja le indulatosan a beszámolót a balul sikerült próbálkozásról. Zsigár Ágnes másképp emlékszik az adásra: szerinte a műsorvezető Fiala János nem alázta meg a csoportot, csupán éreztette velük, hogy a problémáik kiteregetéséhez nem a legmegfelelőbb fórumot választották. A CKÖ elnökhelyettese beszámolt arról is, hogy régóta próbál segíteni a Hölgy utcai önkényeseknek, ám a szociális ellátórendszer kapacitásai nagyon szűkösek. "A cigányságnak 70 darab szükséglakás lett csak biztosítva, ebből ezeknek a családoknak most nem fog jutni" - fejtette ki, hozzátéve, hogy szerinte fővárosi forrásból kellene biztosítani az elhelyezésüket, amire már folytatott is biztató tárgyalásokat.
Az önkényesek és a kilakoltatások kérdéskörét Gyuris Tamás helyezi szélesebb kontextusba. Az állami és civil szervezetek munkáját koordináló szociális tanács korábbi ajánlásait kidolgozó szociológus lapunknak elmondta: a gondot az okozza, hogy a kormány és az önkormányzatok szociális ügyekben ellenérdekű felek; az önkormányzatok, hogy csökkentsék az ellátási kötelezettségeiket, a rászorulókat - ez esetben az "önkényes" családokat - az intézményi elhelyezés felé próbálják terelgetni, ahol a normatív támogatási rendszeren keresztül ellátásuk költségeit a központi költségvetés fedezi. Az államnak viszont az önkormányzati törvény hiányosságai miatt nincs eszköze arra, hogy az önkormányzatokon számon kérje a törvényből fakadó ellátási kötelezettségeik betartását. A jobb híján önkényessé váló hajléktalan családok ügyét többféle érdek konfliktusa jellemzi: ilyen az önkormányzatok tulajdonosi jogainak, illetve a gyerek- és családvédelmi szempontoknak az ütközése is. Az önkormányzatok anyagi érdekei, a tulajdon védelméhez fűződő évezredes szokásjog erőssége és a szociális ellátórendszer gyengesége miatt "versenyhelyzet" teremtődött. Gyurics szerint azonban mindenképpen az önkormányzatok szociális felelősségérzetét jelzi, hogy mostanáig nem következett be tömeges kilakoltatási hullám, ami viszont már a hajléktalanokhoz képest sokkal jelentősebb számú díjhátralékos háztartásokat is fenyegetné. Az önkormányzatok azonban így a frusztrációjukat a legvédtelenebbeken, az önkényes lakásfoglalókon vezetik le.
Az Európai Unió országaiban természetesnek számít, hogy a háztartások csaknem egyötöde lakhatási támogatásra szorul. Magyarországon azonban, ahol a lakáshoz jutás korábbi rendszere felborult, és szinte teljesen megszűntek a szociális bérlakások, a mintegy négymillió háztartásnak csak egy töredéke, alig százezer család jut ilyen támogatáshoz. A gazdasági átalakulás miatt emellett megnőtt az igény a mobilitásra, vagyis hogy az emberek a korábbi lakóhelyüket hátrahagyva a számukra munkaalkalmat kínáló régiókba költözhessenek - csakhogy hiányzik az ezt elősegítő bérlakásrendszer. Az önfenntartásra való képtelenség szégyellni való, közmegvetés sújtotta gyengeségnek számít, pedig a modern társadalmakban mindig van egy jelentős réteg, amelyik nem képes előteremteni megélhetésének a fedezetét. Gyurics Tamás úgy látja, hogy a kilakoltatási patthelyzetet a politika bénultsága "tartja fenn", amiből a kiutat csak a szociális lakhatási rendszer átalakítása, az állami-önkormányzati vegyes finanszírozás bevezetése és az ellátási kötelezettségek számon kérhetőségének megteremtése jelenti majd.
A Hölgy utcában az udvaron
romák és nem romák
kilátástalan helyzetükön ironizálva együtt próbálnak melegedni a kondérok mellett. A szürkületben az etnikai határvonalak nehezen megrajzolhatók, és bár a kilakoltatást a roma közösségek látványos összetartása és harciasabb ellenállása miatt a legtöbben a cigányok problémájának tekintik, itt mindez a lecsúszottak etnikai hovatartozástól független, közös, nyomorúságos sorsközösségeként jelentkezik. Az udvart lassan belepi a füst. Mivel a faágak elfogytak, az egyik férfi baltával farostlemezt aprít. A víz még mindig nem forr.
Miklósi Gábor
