Perek a popzenében: Kinek fütyöl?

publikálva
1999/14. (04. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Tisztára mint a klasszikus kapitalizmus fénykora: a proletariátus öntudatra ébred" - mondja egy lemeztársasági róka. A mûvészek pereskednek, Tátrai Tibortól Koncz Zsuzsán át egész Shygysig jogászok légióinak adnak kenyeret a sztárok. Az új keletû pereskedési lázban még olyan zombik is elõkerülnek, mint Stefanidu Janula.

{k199914_11;b} Dr. Musinger Ágnes, a Mahasz ügyvezetõ igazgatója szerint a popszakmában egyelõre sem a szerzõdés, sem a pereskedés nem ér sokat, a dolgok jelen állása szerint a szerzõdésszegõknek kedvez a helyzet.

- A végén rájönnek, mi a fenének szerzõdés, amikor úgyis az jár majd jól, aki megszegi, a másik rohanhat a teljesítés után. Intézheti a pert, szaladgálhat a bíróságra, a szerzõdésszegõ lépéselõnyben van. Ez a kérdés egyébként is elég szûk szakterület, a végsõkig túlterhelt bíró nem biztos, hogy egy fegyveres rabló és egy kényszervallató közt átlátja egy opciós szerzõdés finomságait, vagy hogy lemeznek minõsül-e 40 percnyi A-hang. A dolog másik része, hogy hosszas pereskedés után, másodfokon születik nagy nehezen jogerõs ítélet, de hogyan hajtják végre.

Koncz Zsuzsa elsõ fokon pert nyert az engedélye nélkül válogatáslemezt kiadó EMI-Quint ellen. A mûvésznõ EMI-szerzõdése 1996 végén járt le, azóta lemezeit a Hungaroton adja ki.

-Nyugaton bevett gyakorlat, hogy a kiadók mindenféle Best Of...-okat adnak ki a tõlük távozott mûvészektõl. A Motörhead gyakran panaszkodik, mennyire utálják rengeteg különféle válogatáslemezüket. Ön hogyan úszta meg?

-Több szerzõdésem volt az EMI-Quinttel. az egyikben kikötöttem, hogy velem való egyeztetés nélkül nem jelentethetnek meg válogatást. Az "egyeztetés" többféleképpen magyarázható, de a perben a "szerzõdési szándék" volt a döntõ: a záradék épp ezzel a céllal került az utolsó EMI-szerzõdésembe. Velem már elõfordult, hogy a Hungaroton (még a privatizálás elõtt) megjelentetett a hátam mögött egy válogatást, de megbeszéltük a dolgot. A boltokban lévõ lemezeket még eladták, többet nem gyártottak.

- Mi baja a válogatásokkal? Ugyanúgy fizetnek érte, a mûvésznek pedig dolgoznia sem kell.

- Nem vagyok bérmunkás. Nekem fontos, hogy a dalaimmal és a lemezeimmel kifejezzek bizonyos dolgokat: jobb, ha ezt rám bízzák. Tökéletesen megértem a Motörheadet. Bemegy egy vásárló a lemezboltba, nem szakértõ, egyszerû érdeklõdõ. Belehallgat a lemezbe, ami nem az igazi, megnéz egy másikat, az sem. Megoszlik a figyelem, "mi ez a lemez?", közben észre sem veszi a tényleges sorlemezeket, esetleg az lesz a benyomása, hogy ez egy gyenge zenekar.

- Mit ajánlana Lemmynek?

- Meg kell próbálni kikötni a mûvészi autonómiához való jogot. El kell olvasni a szerzõdést, amiben lehet is ilyen formula: nézze át az ügyvédjével együtt. Nem hiszem, hogy Paul McCartneyval meg lehetne ilyet csinálni, de a kezdõk ritkán látják át a szerzõdés jelentõségét.

Az elsõ fokon pernyertes Koncz Zsuzsa nem könnyû eset, a lemeztársasági rókák nem ilyen alanyról álmodnak, ha valakit ki szeretnének zsákmányolni.

- A "Koncz Zsuzsa" a kiadók pechére az én polgári nevem is. A polgári jog pedig azt mondja, a polgár nevét nem lehet üzleti célokra használni, ha azt a polgár nem akarja.

Opcionális gerjedés

Hogyan csináljunk bohócot a kiadóból? A Tátrai Band 1997 októberi mutatványa tulajdonképpen ezt a munkacímet is viselhetné. A zenekar és korábbi kiadója, a Warner-Magneoton ugyanis olyan szerzõdést kötött, ami 1996 végéig volt érvényes, tartalmazott azonban egy olyan záradékot, amely szerint a kiadónak a szerzõdés lejártát követõen két évre vagy egy lemezre elõvásárlási joga van. Tátraiék, hogy eleget tegyenek a szerzõdésben foglaltaknak, elkészítették a Tejleves Blues címû anyagot, ami valójában egy több mint háromnegyed órás gitárgerjesztés, és ezt adták a Warnernek 1997 októberében, majd jól leszerzõdtek a Hungaroton-Gonghoz.

A Warner természetesen nem hagyta annyiban a dolgot. Elõször a Magyar Hanglemezgyártók Szövetségéhez (Mahasz) fordult, amely elnökségi ülésén megállapította, hogy a Hungaroton-Gong nem járt el körültekintõen, amikor szerzõdtette a Tátrai Bandet. A sokat által gittegyletnek tartott szövetség azt ajánlotta, próbáljanak meg peren kívül megegyezni, de mivel ez nem vezetett eredményre, az ügybõl per lett, a Warner kártérítést követelt, ezért aztán még poénból sem adták ki a Tejlevest. A per kapcsán a legérdekesebb kérdés az volt, hogy érdemes-e egyáltalán ilyen jellegû opciós szerzõdést kötni, és precedensértékûnek nézett ki az, hogy eldöntheti-e a bíróság: a leadott produkció valóban produkciónak tekinthetõ vagy puszta szívatásnak. Idáig nem jutottak el, a bíróság nem került abba a helyzetbe, hogy minõsítse a Tejleves Bluest. Kiderült ugyanis, hogy a sokat emlegett opciós szerzõdést a Tátrai Band dobosa, Solti János nem írta alá, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a szerzõdés érvénytelen. A perben elsõ fokon idén március 10-én hirdettek ítéletet, a bíróság természetesen elvetette a Warner igényét.

Pásztor László, a Warner Music Hungary ügyvezetõ igazgatója az ítéletet "a magyar jogrendszer megcsúfolásának" tekinti, Tátrai Tibor viszont teljesen logikus lépésnek. A gitáros a MaNcsnak a következõket mondta: "A Warner még két évig azt akarta, hogy õk döntsék el, hogy mi mit csinálunk. Ez egyszerûen röhej. Mi a Tejleves lemezt azért csináltuk meg, mert sírva fakadt a Pásztor Laci. Egyébként a szerzõdésben foglalt kritériumoknak megfelelt, úgyhogy innentõl kezdve nem is értem, miért pereskedünk. A Warner meg akart bennünket szívatni, és ez nem jött össze. Pedig az összes multi lemezkiadó képviselõjét beidézték tanúnak, hogy megmondja, mi a frankó. Na, idáig el sem jutott a dolog."

Fanny mankója

Stefanidu Janula énekesnõ két kiadót, a Sonyt és a Warnert is pereli, mégpedig azért, mert szerinte megtévesztették, amikor felhasználták a hangját a Fanny szóló-, illetve a Carpe Diem Álomhajó címû lemez elkészítésekor. Az énekesnõ azt állítja, hogy õt csupán arra kérték, hogy a stúdióban "egy mankót" énekeljen föl, megkönnyítve ezzel a Carpe Diem énekesnõjének (?), Fannynak a dolgát, ám a lemezeken mégis õt hallani és nem az ifjú üdvöskét. Stefanidu Janula azt állítja, arról, hogy õ is szerepel a lemezeken, nem tájékoztatták, munkájáért pedig csak órabért kapott. Ezzel egyrészt személyiségi jogait sértették, másrészt az elõadói jogdíjtól is elesett. Szûcs László a Sony Music részérõl úgy érzi, semmi közük a dologhoz, õk ugyanis nem a Carpe Diemmel, hanem a lemezt elõállító producerrel szerzõdtek a kész anyag leszállítására, de hogy a producer kivel szerzõdött és mit, az már nem az õ dolguk. Stefanidu Janula mégis a kiadókat perli, ügyvédje szerint azért, mert a Sony és a Warner mint fõvállalkozók felelõsek alvállalkozóikért. Figyelemre méltó azonban, hogy az énekesnõ csak tavaly kezdett pereskedni, miközben az ügyben érintett két lemez közül az egyik (Fanny: Élj a maximumon!) már 1995-ben megjelent. A pletykák szerint ennek az az oka, hogy a Carpe Diemnek csak az 1996-os Álomhajó címû lemeze volt üzletileg is sikeres - amin egyébként szintén a magyar hangja: Stefanidu Janula felállás mûködik -, és innentõl váltak érdekessé az énekesnõ személyiségi jogai.

"Hogy a lemezeken Janula énekel, az csak késõbb derült ki, az ismerõsök mondták neki, meg a rádióban hallotta", cáfolta a pletykát dr. Cenner Tibor ügyvéd, a március 30-i Stefanidu Janula vs. Sony és Warner tárgyalást követõen, amelyen immár harmadik alkalommal nem született ítélet. Ezúttal azért, mert a bíróság elõtt nem jelent meg Menczel Gábor tanú, aki az Élj a maximumon! címû lemez hangmérnöke volt. (A bíróság eddig azt állapította meg, hogy a lemezeken valóban Stefanidu Janula énekel, a Warner ugyanis ezt is cáfolta.) A március 30-i tárgyaláson végül annyi történt, hogy a bíró meglehetõsen furcsa módon arra kötelezte a felperest, bizonyítsa be, hogy nem kötött szerzõdést a producerekkel. Az ügyben legközelebb június 18-án lesz tárgyalás; hogy Stefanidu Janula mekkora összeget követel a kiadóktól, az titok. Dr. Cennertõl még annyit tudtunk meg, hogy amióta a per zajlik, az énekesnõ - akit addig igen sok lemezre hívtak vokálozni - egyáltalán nem kapott lehetõséget.

Üss a kazettára

Tátrai Tibor Tejleves állemeze nem az elsõ ilyen jellegû magyar próbálkozás. Az úttörõ a Republic zenekar volt 1991 õszén. Szerzõdésük a Hungarotonhoz kötötte õket még egy album erejéig, de õk már a Quint felé kacsingattak. Végül leadták a lemezt: 45 percig alapütemeket játszik a banda dobosa, ezt kapta meg Benkõ László Hungaroton-igazgató. Boros Csaba, a Republic zenekarvezetõje szerint nem az õ ötletük volt.

- Benkõ Laci, akivel azóta is baráti viszonyban vagyunk, még korábban mesélte nekünk, hogy az Omegával hasonló módon szabadultak meg egy német szerzõdéstõl. Az volt a lemez, hogy a Benkõ rátenyerel a billentyûre, ennyi. Amikor ´91-ben Wilpert Imre és az egész társaság, akivel korábban a Hungarotonnál dolgoztunk, átment a Quinthez, mi is menni akartunk, de a Benkõ Laci kérte az opciós lemezt. Akkor jutott eszünkbe a sztorija. A Benkõ végül azt mondta, ha poén, legyen poén, kiadta Üss a kazettára címmel. Ötezer darab ment el belõle, még ma is keresik.

Tenyerelj a szintire

Ilyen a történész munkája, Trója alatt mindig elõkerül egy õsibb réteg. Benkõ László, a Hungaroton Rt. igazgatója megerõsíti a Republic-sztorit, és elmeséli a régi Omega-tejleves részleteit.

- A Republic-kazettáról, emlékszem, kritikák jelentek meg, mint egy tényleges lemezrõl, ráadásul a zenekar ugyanúgy megkapta az elõadói jogdíjat, mintha rendes dalokat adtak volna le.

- El lehet ma még sütni egy dobszólót kiskapuként?

Talán igen, át kell nézni az adott szerzõdést. A Republicnak akkor még rendszerváltás elõtti szerzõdése volt -a maiak sokkal szigorúbbak. Ezt a veszélyt általában úgy próbálták kikerülni, hogy a kiadónak beleszólása van a mûbe: a zenekar szabadon komponál és hangrögzít, a végén a producer meghallgatja a stúdióban, és eldönti, alkalmas-e az anyag a kiadásra.

- Hogyan etették meg anno a német kiadóval a szintetizátorra tenyerelést?

- Akkoriban Keleten nem volt szokás több lemezre szóló szerzõdést kötni, az elõadók teljesen ki voltak szolgáltatva a kiadónak. Úgy tudom, mi voltunk az elsõ keleti zenekar, aki nyugaton exkluzív, többlemezes szerzõdést kötött. De a keleti állapotok miatt az itteni jogászok sem értettek az ilyesmihez, a mi Bellaphone-szerzõdésünkbe pedig belepiszkált egy barom az Interkoncerttõl. A Bellaphone-hoz ötlemezes szerzõdésünk volt. Eleinte csak egy voltunk a sok zenekaruk közül, de mi lettünk az elsõ számú üzleti siker. Amikor a szerzõdés lejárt, és a Warnerhez, ami a csak európai Bellaphone-nal szemben világcég volt, hívtak minket, elõjött a szerzõdés rákfenéje: szerepelt egy olyan záradék, mely szerint tartoztunk még nekik évi egy opcionális lemezzel. A cég azt mondta, csináljuk meg mind az ötöt másfél hónap alatt, akkor mehetünk, erre volt a válasz a szintire tenyerelés. Ez egyébként csak az elsõ lemez lett volna, készült volna gitárhang, basszushang, szóval összejött volna az öt album, ha nagyon forszírozzák. De elálltak a követeléstõl, rájöttek, kár huzakodni.

A legfrissebb szenzáció, hogy a Shygys nevû fiúcsapat egyoldalúan összeveszett producerével, Kozsóval. A felmérések szerint a MaNcs és a Shygys célközönsége közt gyakorlatilag nincs átfedés, ezért röviden összefoglaljuk a történetet. Kozsó és Shygys viszonya leginkább a Frankenstein - szörnyeteg-relációhoz hasonlítható: Kozsó a Bestiák nevû lánytrió után hozta össze az öt fiút. Kitalálta a nevet, szereplõválogatást tartott, átkeresztelte a fiúkat (Brandon, Martin, Zak, ilyesmi), megírta a zenét, a szövegeket, felügyelte a lemezfelvételt és a klipforgatásokat. (A Shygys szerint a zenekar nevét õk, a mûvészneveket közösen találták ki.) A Shygys elsõ lemeze az ínséges magyar piacon gusztustalanul nagy sikert futott be: eddig 42 ezer hanghordozó fogyott (Kozsó legutóbbi Ámokfutók-lemezébõl 78 ezer, a Bestiákból 22). Aztán a szörny fellázadt teremtõje ellen, a sájgájok úgy döntöttek, megállnak a saját lábukon, bár Kozsóhoz még több évre és lemezre szóló szerzõdés köti õket. Azóta nem volt koncertjük, interjút sem sokat adtak, mert a Warner, ahová Kozsó Samurai Songs nevû cégén keresztül szerzõdtek, nem adja ki a telefonszámukat, Kozsó meg pláne nem.

-Az ügyvédek azt mondják, nekünk van igazunk, mert a Kozsó több pontban is megszegte a szerzõdést, ezt bizonyítani is tudjuk. A szerzõdésben pedig szerepel egy olyan pont, hogy bármelyik fél szegi meg a szerzõdést, az érvényét veszti.

-Melyik pontot szegte meg?

- Azt nem mondhatjuk meg, míg a bírósági eljárás le nem zárul. Voltak olyan dolgok, hogy például nem vehettünk el koncert közben babákat a rajongóktól. Még pénzlevonás is volt emiatt.

- Micsoda? A rajongó lóbálja a mackót, és ti a szerzõdés szerint nem fogadhatjátok el tõle?

- Ez konkrétan nem volt a szerzõdésben, csak hogy mindent úgy kell csinálni, ahogy a Kozsó mondja.

-Milyen néven folytatjátok?

-A "Shygys" a miénk, levédettük.

-A jogászkodáson kívül csináltok valamit?

- A kislemezt szeretnénk két héten belül kihozni.

-Hol?

- Még titok. Rá másfél hónapra pedig a nagylemezt. Már javában dolgozunk rajta, végre mi írunk zenét-szöveget, hangszeres zenészként is közremûködünk, hiszen mindegyikünk zenélt azelõtt.

A Shygys jogértelmezése szerint annak ellenére, hogy a zenekart Kozsó hozta össze, a producer csak egy hatodik tag, akit õk kiraktak. Kivásárlásról nincs szó, ha megnyerik a pert, amivel bizonyítják, Kozsó szerzõdést szegett, ügyvédeik szerint szabadok, mint a madár. Kozsó ügyvédei a múlt héten indították a peres eljárást.

Pásztor László, a Warner-Magneoton igazgatója egyelõre nem kapta meg a periratot, csak egy ajánlott levelet Kozsó ügyvédjétõl, általános fenyegetõzõ tartalommal arra az esetre, ha a Warner bármi csúnya dolgot tenne a Shygys jogállásával. A Warnernek nincs ilyen szándéka. "Ez nem a mi konfliktusunk", fogalmaz Pásztor László.

- Mennyibe kerülne egy másik kiadónak kivásárolni a Shygyst?

- Bárcsak kivásárolná õket valaki! Egyelõre errõl nincs szó, érvényes szerzõdés köti õket Kozsóhoz, Kozsót pedig hozzánk. Egy kivásárlásunk egyébként már volt: az egyik Shygyt, Csordás Leventét, aki Kozsó keresztségében a JD nevet kapta, ki kellett vásárolnunk egy másik kiadótól, akihez szerzõdés kötötte. Korábban a Slam nevû zenekarban énekelt, de az érvényes szerzõdésérõl elfelejtett bennünket tájékoztatni.

-Úgy néz ki, Shygys-lemez belátható idõn belül nem lesz. Elõfordulhat, hogy simán elengedik õket?

- Szóba se jöhet. A legjobb lenne, ha meg tudnának állapodni. Nem abban, hogyan dolgoznak együtt, mert az már reménytelen: hanem hogy hogyan nem.

Amit Kozsóa vele szerzõdésben álló mûvészektõl vár, azt parlamenti frakciók is irányadónak tekinthetnék:

-Legyenek mindig ápoltak, még a cipõjük se legyen piszkos, nyilvános megjelenések alkalmával nincs cigaretta, rágózás és mobiltelefon; a munkaidejében senki ne legyen gizda mûvész.

- A Spice Girlsbõl már két görl is kiszállt. Hogy a fenébe csinálták?

- Rossz szerzõdést kötöttek, produceri szempontból.

- Milyen szerzõdést kötnek mondjuk a Backstreet Boysszal?

- Kívülrõl tudom a Backstreet Boys, George Michael vagy a The Boyz szerzõdését, de ezeket azzal a feltétellel kaptam meg, hogy szigorúan üzleti titokként kezelem.

- Milyen a Shygys-szerzõdés így utólag?

- Jó, korrekt.

- Azt mondják, bizonyítani tudják, hogy egy pontját megszegted.

-Melyiket?

-Azt nem árulják el.

-Na látod.

- És mi lesz, ha megjelenik a nagylemezük?

-Azonnali intézkedést kérünk, hogy zúzzák be a kalózkiadványt. Ez így nem mûködik, ez befektetés: valaki ötleteket, a lelkét, a tehetségét és pénzt rak egy zenekarba. Ha így menne tovább, a kiadók egyedül üldögélnének az irodájukban, mert minden mûvész össze-vissza építgetné a karrierjét. A befektetõ meg fusson a pénze után. A Shygys megasztár csapat lett, elõtte senkik voltak, most nem mehetnek el úgy, hogy adnak egy Boci csokit, és szevasz.

Legát Tibor

Winkler Róbert

A törvénytervezetrõl

A tervek szerint 1999. július elsején lép hatályba az új szerzõi jogi törvény, ha a parlament elfogadja. Márpedig valószínûleg elfogadja, ugyanis ez a téma azon ritka esetek közé tartozik, ami kívül esik a pártpolitikán. Az új szerzõi jogi törvénynek egy toldozott-foltozott harmincéves törvény helyébe kell lépnie egyrészt, mert a digitális technika és a modern távközlési módszerek elterjedése érinti a szerzõi jogokat, másrészt mert az ilyesmi az Európai Közösség jogszabályaihoz való igazodás követelménye: vagyis a magyar jogrendszert e tekintetben is össze kell hangolni az unióssal.

A tervezettel kapcsolatban dr. Ficsor Mihály, az Igazságügyi Minisztérium jogi osztályának vezetõje a következõket mondta: "Nem szeretnénk, ha a szerzõdésszabályozás írott malaszt maradna, további intézkedések kellenek ahhoz, hogy a jogérvényesítés kellõen hatékony legyen Magyarországon. A törvénytervezet legfontosabb céljai egymással összefüggõ, sõt egymást részben kiegészítõ célok, hiszen ezekben a jogharmonizáció követelménye éppúgy benne van, mint a technikai fejlõdésre való megfelelõ válaszadás is."

Dr. Ficsor a törvényjavaslatnak két olyan újdonságát említette, amiben "a technikai fejlõdés tükrözõdik". Az egyik az internettel, a másik a reprográfiával kapcsolatos. "Ami az interneten megvalósul, szerzõi jogi értelemben az is felhasználásnak számít, következésképpen bizonyos jogokat el kell ismerni vagy fenn kell tartani a szerzõk, elõadómûvészek, hangfelvételgyártók számára. Nem arról van szó, hogy bármit korlátozni kívánna a szabályozás vagy visszaszorítani, hanem arról, hogy miután a mûvek felhasználása egyre inkább kezd átterjedni erre a területre, nyilván a szerzõi jognak is mozognia kell vele. Hogy mindezt hogyan gyakorolhatja a jog? Egyénileg aligha. Az egyes szerzõk, elõadómûvészek gyakorlati okokból nem tudnak minden egyes szolgáltatóhoz odamenni. Így aztán hasonlóan kell eljárni, mint például a televíziós vagy rádiós sugárzások esetében. Az internetes szolgáltatóknak a reprezentatív szerzõi jogi képviseletekkel kell megállapodást kötniük, hogy milyen feltételekkel lehet a mûveket felhasználni. Ez persze nem lehet tökéletes, és csak hozzávetõleges jogdíjakat lehet megállapítani, de máskülönben akkora költséggel járna minden egyes jogdíj megállapítása, hogy ez meghaladná a bevételt."

A törvénytervezet szerint már az is sokszorosításnak számít, ha a mûvet a számítógép memóriájában tárolják. Ehhez kapcsolódik egy másik szabály, amelyik azzal vet számot, hogy amikor az interneten továbbítanak képeket, hangfelvételeket, bármit, akkor bizonyos csomópontokon rövid idõre tárolódik a mû, és azután kerül tovább. Ezt szabad felhasználásnak minõsíti a törvényjavaslat. Ez ugyanis egy olyan eszközcsere, amely az egyébként felhasználásnak minõsülõ folyamat megvalósulásához technikailag elengedhetetlen, következésképpen el kell tûrnie a szerzõi jognak.

A reprográfiával kapcsolatban dr. Ficsor elmondta: "A másik technikai újdonság a fénymásolási módszerek és eszközök elterjedésével magyarázható, mivel e módszerek tökéletesedése bevételkiesést jelenthet a szerzõknek, kiadóknak. Ezt valamiféleképpen ellensúlyozni kell, ugyanis a szerzõi jog abból indul ki, hogy a mû mindenfajta felhasználására a szerzõnek van joga, ez az õ szellemi tulajdona. Ha ebbõl enged, akkor ezért követelhet valamit. Ez alól az általános elv alól lehet kivételeket tenni, ezt a nemzetközi egyezmények is megengedik. A magáncélú másolás abba a körbe tartozik, amit eltûr a nemzetközi szerzõi jog, feltéve, hogy az nem hátráltatja a mû rendes felhasználását. A reprográfia, a fénymásolás elterjedtsége és minõsége viszont ma már olyan szinten van, hogy egyértelmûen hátráltatja a szerzõk törvényes érdekeit. Ezért került a törvényjavaslatba a reprográfiai jogdíj, hogy kompenzálni lehessen a bevételkiesést. Persze minden másológép mellé nem állíthatunk ellenõrt, ezért átalányt kell bevezetni, ami szintén a hozzávetõleges igazságosság jegyében születõ jogi intézmény. A törvényjavaslat a reprográfiai készülékekre jogdíjat vezet be, amit a gyártónak kell kifizetnie. Továbbá jogdíjat kell fizetniük azoknak is, akik ellenértékért üzemeltetnek fénymásológépet."

- lt -

Fülek botja

1995-ben indult az ügy, de a bírósági tempó ismeretében megjósolható, át is csorog a következõ évezredbe. A pereskedés a látszat szerint a verseny szabadságáról és tisztaságáról szól, valóságos tétje azonban a szerzõi és szomszédos jogok tiszteletben tartása.

A magyar PolyGram - melynek automata telefonközpontja immár Universal PolyGramként jelentkezik be, aztán várakoztató üzemmódban a "Csalafinta Ervin, õ az a delfin, aki mindig vidám vízibohóc" refrénnel kergeti ki a világból a hívót - 1995-ben kapott értesítést a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH): bepanaszolta a Ring. A hazai piac egy százaléka körül kavaró bennszülött cég attól pipult be, hogy a piac mintegy ötödét birtokló multi 1995 nyarán kikötötte: kereskedelmi partnerei közül csak annak biztosít PolyGram-hanghordozókra árkedvezményt, aki vállalja: szerzõi jogi védelem alá már nem esõ, eredetileg PolyGram-kiadású terméket kizárólag a PolyGramtól vesz át. Rosszul esett ez a Ringnek, amely ráállt a multinacionális kiadók húsz évnél régebbi (= közkincs, szabad préda) kiadványainak újragyártására, s ezeket jogdíjfizetés nélkül, a jogdíjat a jogvédelem lejárta ellenére is fizetõ multik itteni képviselõinél olcsóbban terjesztette. Vagyis tojt mind a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége rendes tagjai által 1993-ban vállalt önkorlátozásra, mind az 1994. július 1-jén hatályba lépett törvényre (a szerzõi jogról szóló 1969. évi III. törvény módosítására, mely ötven évre emelte a hangfelvételek védettségét). A Ring akkor fordult a GVH-hoz, amikor egy kereskedõ visszaküldött neki egy adag lemezt, köztük egy eredetileg a PolyGram-érdekeltségû Island Records által 1971-ben kiadott Emerson Lake And Palmert.

A GVH ítésze 1995 októberében nem foglalkozott sem a zenészek, sem az eredeti kiadó józan paraszti ésszel is belátható érdekeivel - hogy már ne ügyeskedjen senki az õ munkájuk eredményeivel -, és a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi 86. törvény 20. paragrafusának e. pontja ("tilos a gazdasági erõfölénnyel visszaélni") alapján egymillió forintot vert rá a PolyGramra. Az 1995 novemberében fellebbezett, mondván, éppenhogy õ szenved versenyhátrányt amiatt, hogy - szemben a Ringgel - õ korrekt módon, jogszabályi kötelezettségen is túl fizet szerzõi jogdíjat.

A Fõvárosi Bíróság 1998 júniusában tárgyalta az ügyet. A bíró füle botját sem mozdította a PolyGram érveire (például hogy a szerzõdéses szabadság keretében annak nyújt kereskedelmi jellegû kedvezményt, akinek akar), a végeredmény kísértetiesen hasonlított a GVH Versenytanácsának határozatára. A PolyGram keresetét elutasító ítélet indoklásában szó sem esik a hangfelvételek védettségérõl, csupán arról, hogy a nagyobbik kutya visszaélt erejével. Magyarán a bíró kiállt a lopott termék gyártásának, árusításának és megvásárlásának szabadsága mellett. A PolyGram ezután a Legfelsõbb Bíróságnál fellebbezett, a tárgyalás még nincs kitûzve.

A Ring Zenemûkiadó és Management Kft. láthatóan jól elvan így, olcsónak számító CD-k tömkelegét gyártja azóta is. Ha például az MCD zeneáruházban belelapozol a Beatles rekeszébe (ahol ugyebár garantáltan húsz évnél régebbi felvételek, viszont a jelenlegi védettség ötven évén belüliek vannak), akkor szinte teljes sorozatot találsz 1499 forintért a Ring kiadványaként, rajtuk a 92.9 Star Rádió emblémája, de sehol a Beatlest eredetileg kiadó EMI licencére történõ utalás. Kalóz nem kér engedélyt. A dolog pikantériája, hogy egymástól pár centire két Yellow Submarine is kapható, a Ringé 1499-ért, az EMI-é 3299-ért.

Nem kell szeretni az EMI-t, nem kell félteni Sir Paul McCartneyt, hogy ettõl koldusbotra jut, de azért mégsem fair, hogy az õ szellemi és anyagi befektetéseikbõl más profitál. A mai technikával olyan minõségû másolat készülhet az eredetirõl, hogy a különbség átlagos botfüllel érzékelhetetlen. Az árkülönbözet viszont érzékelhetõ. Ráadásul még az 1499 is pofátlanul sok, ha azt vesszük, hogy ugyanitt jogtiszta klasszikus zenei lemezeket dobnak 499 forintokért az ember után.

És még popzenében is van egy csomó olcsóbb kalózkiadvány. Külön tárló kínál 1199 Ft-ért egy rahedli klasszikust (Beatles, Floyd, Purple, Zeppelin, Tull, Doors, Abba, Bee Gees, Crimson, Elton John, Creedence), rajtuk katalógusszám (EUCD), sorozatmegjelölés info-telefonszámmal (Telewestel Pop Classic), szponzori emblémák sora (92.9 Star Rádió, Star Film, Mai Nap).

Vegyétek reklámnak.

Annyi biztos, hogy a múltbiznisz még legalább egy évig dübörögni fog, ugyanis az ebben utazó kiadók csak akkor lesznek büntethetõk, ha a parlament elfogadja az új szerzõi jogi törvényt (lásd másik keretes írásunkat - a szerk.). Igaz, már 1994-ben módosult a törvény, a hangfelvételek védelmi idejét felemelték húszról ötven évre, de mindezt olyan átmeneti szabályokkal oldották meg, melyek szerint a felemelt védelmi idõ csak azokra a mûvekre, hangfelvételekre terjed ki, amelyeknek a törvénymódosítás hatálybalépésének idején még nem járt le a védelmi idejük, azaz csak az 1974 után kiadott mûvekre vonatkozott, vonatkozhatott. Mindez abból a logikából indult ki, hogy ami egyszer már szabad felhasználásúvá, pontosabban közkinccsé vált, azt visszavenni nem lehet. Az Igazságügyi Minisztériumban elismerik, hogy ez méltánytalanság volt, de mint megtudtuk, elsõsorban mégis az Európai Közösség nyomásának engedtek a törvénytervezet alkotói, ugyanis ha a felemelt védelmi idõ továbbra sem terjedne ki azokra a mûvekre, hangfelvételekre, amelyek eddig a közkincs kategóriájába tartoztak, és még fiatalabbak ötvenévesnél, akkor az EU-társulási szerzõdés alapján a Közösség eljárást kezdeményezhetne, ez meg senkinek sem hiányzik.

Aki ilyen felvételeket gyárt vagy forgalmaz, annak mégsem kell azonnal lehúznia a redõnyt, mivel a törvénytervezet egy egyéves átmeneti idõt enged, hogy a felhalmazott készleteket el tudják adni a kiadók. Új kiadványokat viszont már nem jelentethetnek meg, sõt a törvény hatálybalépését követõen az eladott lemezek után valamiféle méltányos díjazást is kell majd fizetniük. Mégis, ez azt jelenti, hogy a "klasszikusok olcsó könyvtára" minimum 2000 közepéig hozzáférhetõ lesz, sõt az is elképzelhetõ, hogy a következõ hetekben, a törvény elfogadásáig a kiadók igyekeznek minden olyan 1974-nél korábbi felvételt megjelentetni, amit eddig nem.

Sz. T.

publikálva
1999/14. (04. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra