Pukli István jövőre felmond, és egy új, konzervatív pártot szeretne

  • Gera Márton
  • 2016. október 27.

Belpol

Egy tegnap esti beszélgetésen elmondta, miért is lépett ki a Tanítanék mozgalomból, és arról is beszélt, hogy mit szeretne csinálni a jövőben.

Cirka egy hónapja jelentette be Pukli István, hogy kilép a Tanítanék mozgalomból: akkor azt mondta, a kormánytól nem keresték meg, és Orbán Viktornak sem akar megfelelni, viszont nem értett egyet azzal, hogy a Tanítanék részt vesz a menekültekkel szolidaritást vállaló, Lásd meg az embert! című rendezvényen. Kapott hideget-meleget eztán, és úgy tűnt, hogy kissé vissza is vonult, és mindössze egy oktatásról szóló blogot indított. Ezért is ígérkezett kifejezetten izgalmasnak az a szerda esti beszélgetés, amelyet az Alumni Szociolabor volt külföldi ösztöndíjasai szerveztek, és amelyen Pukli volt a meghívott vendég. A beszélgetést vezető Keresztény Zoltán szerint egyébként a rendszerváltás után mostanra olyan mélypontra jutott az ország, ahonnan csak az oktatás segítségével lehet majd kilábalni.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója elsőként felsorolta, hogy miként jött létre a Tanítanék, és mekkora jelentősége volt az egyes tüntetéseknek. Úgy véli, „nem a migránsok miatt lesz vége ennek az országnak, hanem azért, mert nem gondolunk a jövőre”. Beszélt arról is, hogy teljesen meg kellene reformálni a pedagógusképzést, hogy a legjobbak menjenek tanárnak, és ő, ha valamit, akkor azt íratná bele az Alaptörvénybe, hogy az oktatás a legfontosabb, és mindenek felett áll.

Szerinte egyfajta katalizátor volt a mozgalomban, és ezért gyakran volt is konfliktusa a többiekkel. Bár az este során többször hangsúlyozta: „a Tanítanék nem én vagyok, és remélem, ezt a terhet már a mozgalom is le tudja tenni”.

Puklit többször érte az a kritika, hogy kibeszél, és a Tanítanék tudta nélkül jelent be dolgokat, és ezt a beszélgetés során el is ismerte, mivel a márciusi 15-i tüntetést úgy jelentette be a tévében, hogy még nem született róla végleges határozat a Civil Közoktatási Platform alakuló ülésén. Utólag egyébként bánja már, hogy a tüntetésen bocsánatkérést követelt Orbán Viktortól és Áder Jánostól, mert szerinte „ezzel egy rakás embert elveszített a mozgalom”.

Azt mondta, egyszerre három helyen kellett helyt állnia: otthon, az iskolában és a mozgalomban. Otthon elvileg óriási konfliktusai voltak, és az iskolában is szerette volna normalizálni a helyzetet, miközben a Tanítanék szerinte kezdett nyitni más ügyek felé, és éppen ezért voltak belső viták a nyár folyamán. Aztán szeptemberben rosszallotta, hogy „a Tanítanék kimegy egy erődemonstrációra, egy tüntetésre” (ez volna a Lásd meg az embert!), majd ezt egy online szavazás követte a mozgalmon belül, amelyen egyedül maradt a kimenni vagy nem kimenni témájában, így ezt követően kilépett.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

„Határozottan kijelentem, hogy nem leszek államtitkár, nem vett meg az állam, bár voltak olyan események, amelyek félreérthetők voltak ebből a szempontból” – mondta Pukli, aki üzeni Palkovicsnak, hogy kilépését ne értékelje gesztusként. És ekkor jelentette be a Teleki jelenlegi igazgatója, hogy nem kívánja folytatni az igazgatói munkát, nem szeretne második ciklust (Pukli első ciklusa jövőre lejár), mert „nem változott semmi”. Így jövőre, július 31-ével beadja a felmondását, és el is megy az iskolából.

Ez merőben más, mint amit Pukli még szeptemberben nyilatkozott a Magyar Időknek („Egyre népszerűbb az iskola. Nem szeretném, ha ezt ki kellene dobni az ablakon, így megpróbálom még egyszer.”), ezért a Narancs megkérdezte, hogy miért gondolja ezt most másként, mi változott azóta. „Fölállt az új Klik, és azért látni azt, hogy nem lett nagyobb a mozgástér, így vagy meghajlok teljesen, vagy kiszállok belőle” – válaszolta Pukli.

Azt is elmondta az este folyamán, hogy jelenleg más utat keres magának, ahol hatékonyabban tudja képviselni az oktatás ügyét, és

szeretne egy konzervatív szemléletű pártot, amelyet nem a pénz és a hatalom hajt;

egy ilyenben szívesen tevékenykedne, mert úgy látja, még véletlenül sem konzervatív rendszer, ami most van, és szerinte „amúgy sem az Orbán-kormányban kell gondolkodni, nem ők a jövő”.

A beszélgetésen részt vett Sulyok Blanka is, aki Pukli távozása után lett a mozgalom új képviselője, és aki most elmondta, hogy a Tanítanék továbbra sem pártpolitikát folytat, aztán rákérdezett Puklinál, hogy miért változott meg a véleménye, mivel egy korábbi interjúban még azt mondta, nem tudja elképzelni magát pártpolitikai pályán. Pukli erre megjegyezte, hogy „ezeket nem a nyilvánosság előtt kellene megbeszélniük, és nem akarja felvenni a kesztyűt”, de kiüresedettnek látja a Tanítanék mozgalmat, és változott a véleménye, szerinte nincs más út.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?