„Másod-, harmadállást is vállalunk”

Napról napra kevesebben vagyunk – mondja az aprópénzért halálra dolgoztatott ápolónők nevében felszólaló Sándor Mária. A fekete ruhás nővérrel új lapszámunkban nagyinterjú olvasható. Ízelítő.

Ő az, aki az év elején heroikus egyszemélyes akcióba kezdett az egészségügyi dolgozók tarthatatlan helyzete miatt. Matkovich Ilona interjújában a következményekről, a szép politikai ígéretek és a valóság viszonyáról, a célokról és lehetőségekről beszél. A teljes interjú a Magyar Narancs augusztus 20-i számában olvasható – alábbi ízelítőnkből az derül ki, milyen is egy ápolónő számára ma Magyarországon a való világ.

 

Fotó: Németh Dániel

Magyar Narancs: Egy áprilisi szombaton fekete ruhában ment be a munkahelyére, és ezzel kezdődött a Facebookon meghirdetett fekete ruhás mozgalom.

SM: A fekete ruhával az egészségügy gyászos helyzetére akartam felhívni a figyelmet, arra, hogy emberhez méltatlan körülmények között dolgozunk.

MN: A vezetőség levetette a fekete ruhát. Miért? Egyáltalán, az ön kórházában szokásos, hogy szombat délelőtt bent van a teljes vezetőség?

SM: Nem, de most bejöttek. Biztos a Facebook-oldalamon látták, hogy mire készülök. Azt mondták, hogy a fekete szín rossz hatással van a beteg gyerekekre, pedig egy szép amerikai nővérruha volt. Elég megalázó volt az egész, és akkor felmondtam, de utána visszamentem dolgozni, mert nem volt nővér, másnap az éjszakát is végigdolgoztam. Láttam a lányok arcát, meg a doktornő is kért, hogy „jaj, Mária, ne menjen el!”. Akkorra már kicsit kiment a gőz. Én ezekért a lányokért álltam fel, az ő hihetetlen szakmaszeretetük, emberségük, odaadásuk az, ami ma működteti az egészségügyet. Hétfőn visszavontam a szóban elhangzott felmondást, elfogadták, és megengedték, hogy a fekete szalagot kitűzve dolgozzam.

MN: Hány órát dolgozik egy kórházi ápolónő egy hónapban?

SM: Tavaly év végén, amikor a sok túlóránk felgyűlt, úgy 200-220 órát dolgoztunk egy hónapban. A szakápolóknál a havi 160-180 órához hozzájön havi 32 óra kötelező túlóra. Az egészségügy­ben hetente nyolc óra kötelezően vállalt túlóra van, tehát egy nővér kötelező óraszáma heti 48 óra. De amikor felvesznek, azt is aláíratják, hogy 12–24 óra között önként is vállalsz túlórát. A mi kórházunkban 24 óra az önkéntes vállalás. De mivel a délutáni és az éjszakai műszakpótlékkal, plusz a hétvégékkel is csak 130-140 ezer forintot viszünk haza, ezért másod-, harmadállást is vállalunk. Az ember elmegy gyerekre vigyázni, takarítani, vasalni, még mielőtt lefekszik aludni. Ha csak egy hiteled is van, borul a havi büdzsé.

MN: Önnek is van másodállása?

SM: Persze. Takarítok.

MN: Megkapták már az elmaradt túlórapénzüket?

SM: Amióta felszólaltam, a mi intézetünkben percre pontosan kifizetik a túlórákat – ennyit már elértünk. Madarat lehetett velem fogatni, amikor a 36 túlórámat elszámolták, és abban a hónapban hazavittem több mint 170 ezer forint fizetést. Boldogok voltunk, és azt mondtuk, most kaptunk méltó bért. De a kórházaknak erre nincs pénze. Ezért törekszenek arra, hogy ne legyen túlóra.

MN: Ez hogy lehet?

SM: Például úgy, hogy kivesznek egy nővért a műszakból, és így a maradókra több beteg jut.

MN: Mennyi?

SM: Akár negyven-ötven. Másképp nem megy. Huszonnégy­ezer egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből, és folyamatos a külföldre vándorlás. Napról napra kevesebben vagyunk. Olyan is előfordul adott esetben, hogy kevesebb beteget vesznek fel. A szabadságokat pedig nem adják ki, hanem le lehet csúsztatni, azaz a túlórádat kiveheted szabadnapként. Volt olyan kolléganő, akinek a tíznapos nyári szabadságát sztornózták, helyette megkapta a tíz napot csúsztatásban a ledolgozott túlórák helyett. Csakhogy ha valaki számol a túlórapénzével, elég nagy csalódás, amikor helyette csak csúsztathat.