Strómanom a feleségem – Matolcsy cégügyeiről indul cikksorozat a Narancsban

  • narancs.hu
  • 2017. január 18.

Belpol

Közgazdasági körökben a jegybankelnököt sokan lesajnálják, pedig nagyon is megvan a magához való esze – a friss Narancsban megjelent cikk is ezt igazolja.

Matolcsy György jelenlegi jegybankelnök kalandos körülmények között szerzett tulajdont, illetve vett fel jövedelmet egy általa is alapított vállalkozásból. Már a cégalapítás is sajátos volt, hiszen egy állami alapítvány vezetői szorítottak maguknak egy kis részt az új, eredetileg többségi állami tulajdonú vállalkozásban. Az alapítvány 2001-ben, Matolcsy minisztersége idején a vevők, köztük Matolcsy felesége számára renkívüli kedvezményes feltételekkel adott túl a részesedésén. A tényleges többségi tulajdonos viszont már ekkor Matolcsy György volt, a későbbi üzletrész-adásvételek körülményeinek ismeretében pedig alappal vethető fel az is, hogy valójában az egész cég az övé volt, s így a vállalkozás haszna is őt illette. Mindeközben Matolcsy gazdasági miniszter volt Orbán Viktor kormányában, a cég pedig hihetetlenül jól teljesített.

A Növekedéskutató Intézet Kft.-ről van szó, amelynek története a friss Magyar Narancsban található. A cikkből többek között kiderül, hogy Matolcsy strómanja a saját felesége volt, erre egy a cégiratok között talált kivonat utal, amely Matolcsyék házassági szerződése alapján készült; szó esik továbbá három XII. kerületi ingatlanról is, amelyeket az Állami Vagyonügynökség Tulajdon Alapítványa Matolcsy alapítványi igazgatósága idején vásárolt, és amelyek idővel a Matolcsy család érdekeltségében kötöttek ki.

Böszörményi Jenő írását a holnap utcára kerülő Magyar Narancsban olvashatják.

Figyelmébe ajánljuk