A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint "több hónapos társadalmi és közigazgatási egyeztetést követően" került a parlament elé az új munka törvénykönyvéről (Mtk.) szóló törvényjavaslat, amelyhez "több mint 300 javaslat érkezett, ezek jelentős része be is került a javaslatba". Az új kódex ráadásul "segíthet abban, hogy 2020-ra legálisan egymillióval többen dolgozzanak Magyarországon". A közleményben ábrázolt tárgyalássorozat persze korántsem volt annyira idilli, de a manapság uralkodó törvénygyártáshoz képest valóban cizelláltabb folyamat zajlott.
A munkaadók és a munkavállalók közötti viszonyokat - vagy ahogy patetikusan fogalmazni szokás: a munka világát - alapvetően befolyásoló jogszabály első verziója még júliusban jelent meg a tárca honlapján (lásd: Készül az új munka törvénykönyve - Ki zsákmányol?, Magyar Narancs, 2011. augusztus 11.), miután a szakszervezetek egyre hangosabban követelték az állítólagos szakértői anyag publikálását. Korábban a rendszerváltás óta létező és kifejezetten sikeres háromoldalú érdekegyeztetések egyik legfontosabb funkciója volt a mindenkori Mtk. megtárgyalása, és nyilván nem véletlen, hogy a munkaügyi kérdések ezúttal csak az egyeztetési mechanizmus szétverése (lásd: Az érdekegyeztetés kiiktatása - Egy álom beteljesül, Magyar Narancs, 2011. június 30.) után kerültek elő. A mostani egyeztetésbe már csak a kiválasztottak kapcsolódhattak be: a nyolc munkaadói szövetségből kettő (VOSZ, MGYOSZ), illetve a hat szakszervezeti tömörülésből is kettő (Munkástanácsok, Liga), majd kegyelemből még egy (MSZOSZ), bár írásos véleményt a többiek is küldhettek. A sajátos folyamat további újítása volt, hogy az eleve nem nyilvános tárgyalásokról nem készültek emlékeztetők, és egyébként sem lehetett tudni, hogy a felvetésekből (amelyek egy része még csak elő sem került a megbeszéléseken) a kormányoldal mit tart jogosnak, mit vitat, és mit ellenez kérlelhetetlenül - hiszen a törvény változásai írásos anyagok híján követhetetlenek voltak. Az október végén megjelent, immár a kormány jóváhagyásával bíró tervezetből azután az is kiderült, hogy még azok a pontok sem mindig szerepelnek benne (vagy nem úgy), amelyekről pedig a szereplők elvileg megegyeztek.
Kicsit vissza
Ennek ellenére az alapvetően a munkaadóknak kedvező új Mtk. a munkavállalók szemszögéből nézve több ponton is puhult az első változathoz képest. A kormánypárti frakciók kívánságára visszakerült a védett korúakra (akiknek a nyugdíjkorhatárig legfeljebb öt évük van vissza) és a szülési szabadságról visszatérőkre vonatkozó kirúgási tilalom - amit persze az eddigiekhez hasonlóan fognak megkerülni a munkaadók. Az érdekképviseletekkel történt tárgyalások hatására a fizetett szabadság mértéke is megmarad a mostani szinten, tehát alapból jár húsz nap, ami 25 éves korban kezd el egynaponként növekedni, és 45 éves korban éri el a maximális harmincat. A szabadság kiadásában is visszakoztak, amennyiben kérés esetén nem 10, hanem 14 napot köteles a munkaadó egyben kiadni. Talán a legjelentősebb engedmény, hogy a gondatlan károkozás esetén a munkavállalónak mégsem kell a teljes kárt megtérítenie, "csak" négyhavi átlagfizetése mértékéig felel (a mostani szabály szerint félhavi fizetéséig). Benne maradt viszont, hogy nemcsak a szándékos, hanem a "súlyosan gondatlan" károkozás esetén is a teljes kárt kell megtéríteni, ami vagy a munkahelyi fegyelmet fogja sosem látott szintre emelni, vagy a hajléktalanok számát növeli. Az első változathoz képest nem változott ugyan, de itt fontos megemlíteni a munkavállalói biztosíték bevezetését: legfeljebb egyhavi alapbérnek megfelelő kauciót kérhet a munkaadó a pénzt vagy más értéket kezelő alkalmazottól. A törvényjavaslat szerint ezt a felek "írásbeli megállapodása" alapján adja a munkavállaló, de az önkéntességet valószínűleg a jogszabály szerzői is csak tréfából írták bele.
A már ma is alig korlátozott munkaidő-beosztási lehetőségek további lazítása megmaradt, annyi változással, hogy a mostani 200 óra helyett mégsem 300, hanem csak 250 óra rendkívüli munkavégzést írhat elő egyoldalúan a munkaadó. A műszakpótlékok sem csökkennek annyival, mint ameny-nyiről szó volt, hanem köztes megoldásként az este hat és reggel hat óra közötti időre jár generálisan 30 százalékos pótlék.
De olyan is van, ahol még tovább szigorodott a tervezet. A jogellenesen kirúgott munkavállalónak a munkaügyi per megnyerése után nem a jogerős bírósági ítélet napjáig jár a munkabére, mint manapság, hanem legfeljebb 12 hónapi bérnek megfelelő összeget kaphat - a korábbi tervezet még másfél évnyi összeget említett. A munkaadónak lehetővé tett fegyelmi büntetés benne maradt a törvényjavaslatban, ugyanakkor "pénzbírság" esetén nem hat, csak egyhavi alapbér a plafon, és kikerült az a nagyszerű passzus, miszerint ezután még el is lehet bocsátani a delikvenst - a főnökség kénytelen lesz választani a két retorzió közül. A semminél a szakszervezeti tisztségviselők is több munkaidő-kedvezményt kapnak: havi munkaidejük tíz százalékát (akkor is, ha ezer munkavállalót képviselnek, és akkor is, ha hármat).
Dereguláció
A valamivel finomabb változat sem módosított azonban az új törvénykönyv alapvető irányán: a munkaadók az eddigieknél jóval szabadabban járhatnak el az alkalmazottaikkal kötött megállapodásokban. Kollektív szerződésben még a törvényi előírásoktól is el lehet térni (igaz, nem az összes munkaügyi kérdésben), és a jelenlegi helyzettel ellentétben nem csak a munkavállaló javára. A kormány ambíciója szerint ettől majd több ágazati kollektív szerződés szökken szárba, amelyekben a munkaadók bizonyos pozíciókról kénytelenek lesznek ugyan lemondani, de ennek máshol megkérhetik az árát. Ez logikus, a megvalósulásához csak a mostaninál nagyságrendekkel nagyobb munkavállalói érdekérvényesítésre volna szükség - hiszen az Mtk. alapvető funkciója éppen az, hogy a két fél közötti természetes erőkülönbség miatt az állam minimumfeltételek előírásával a munkavállaló pártjára álljon. A szakszervezetek gyengítésével viszont nehéz elképzelni ezt az ébredő öntudatot, és így csak a munkavállalói kiszolgáltatottság nő. Érdekes módon a másik - az előzővel tehát éppen ellentétes - kormányzati érv szerint ez a cél: növelni a vállalkozások versenyképességét, ami idővel növeli a foglalkoztatást. Önmagában ez is logikus, ám a gazdaság fellendüléséhez számos egyéb tényezőre is szükség volna, és e téren finoman fogalmazva sem áll jól az ország. A harmadik argumentum a kis- és középvállalkozások támogatása, mondván, hogy ők a túl szigorú Mtk. miatt boldogulnak nehezen (vagy sehogy). Csakhogy a törvénykönyv betartásának valószínűsége (az adófizetési hajlandósággal egyetemben) egy cég alkalmazotti létszámával fordítottan arányos. A lazítás tehát a kis cégek eljárásait csak legalizálja, nem pedig megváltoztatja; valós könnyebbséget éppen a nagyvállalatoknak jelent.
A törvényjavaslat a parlamenti vitában természetesen módosulhat, illetve a jövő nyárra tervezett hatálybalépés is még odébb van. A szakszervezetek felvették a kapcsolatot Andor Lászlóval, az unió szociális és foglalkoztatási biztosával, illetve az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetével (ILO) is. Bármiféle kötelező érvényű felszólításra, netán szankcióra persze nem lehet számítani, de a nyomásgyakorlás egyéb formái nem elképzelhetetlenek. A Liga tömörülés a múlt héten félpályás útlezárásokkal is demonstrált többek között az új Mtk. miatt, egyelőre mindenféle eredmény nélkül. Ha mindezek ellenére lényegi változás nem következik be, még mindig lehet abban bízni, hogy a munkaadók pontosan tudják: hosszú távon éppen nekik a legkevésbé érdekük a kiszolgáltatott, motiválatlan, lojalitását vesztett munkaerő.
