Hogy végül mi döntött, arról nincs biztos információ: a Fodor Gábort támogatók inkább mentek, Kóka Jánoshoz meg inkább jöttek küldöttek, és némi átállás sem kizárható. Úgy láttuk, a matematikailag is igen csekély valószínűségű (1:754-hez, alig 13 ezrelék esély) első fordulós döntetlen utáni feszült helyzetet
idegileg
a gazdasági miniszter viselte jobban. Fodor akkor már mindent egy lapra feltevő, Kókára burkoltan utaló, a "becsületem a tőkém" beszéde elriaszthatta egy-két támogatóját, és mindez éppen elég volt ahhoz, hogy - ha 13 szavazatnyi többséggel is, de - Kóka ülhessen Kuncze Gábor megüresedő székébe.
Utólag kijelenthető: Fodor akár az első fordulóban is nyerhetett volna, ha két biztosnak tekintett híve nem távozik a küldöttgyűlésről még az első szavazást megelőzően - egyikük egy Békés megyei esküvőre, másikuk római vakációra. Innen nézve pedig az első körös reminek inkább Kóka örülhetett.
Kuncze - aki hangsúlyozta, hogy nem utódját kívánja kijelölni, csak "egyszerű SZDSZ-tagként" mond véleményt - Kóka mellett korteskedett, miközben nem is szélmalmokkal harcoló, hanem az MSZP-SZDSZ közös lista ügyében ködöt szurkáló Don Quijotének nevezte Fodort, aki szerinte éppenséggel nem a megújulást jelentené a pártnak. A leköszönt elnök tekintélye is kellett ahhoz, hogy az eddig regnáló vezetéssel való kontinuitását a beszédében is hangsúlyozó Kóka javára billentse a választás előtti utolsó hetekben - egybehangzó vélemények szerint főként motivált és jól szervezett kampánya miatt - egyre inkább fodoristává váló SZDSZ hangulatát. Később maga Fodor is ezzel magyarázta a vereséget: Kunczéék autoritásával szemben számára siker az első fordulós döntetlen, majd a kis különbségű vereség is.
A két elnökjelölt eltérő kampánystratégiát követett. Kóka elsősorban a már pozícióban lévő megyei, kerületi középvezetőket próbálta meggyőzni, és rajtuk keresztül megnyerni a küldötteket, míg a Fodor-stáb - jobb híján - személyes meggyőzéssel operáló gerillakampányt folytatott, miután a helyi vezetők jó része nemigen szállt be Fodor megjelenéseinek szervezésébe. A
"kicsit piszkos"
trükköktől egyik oldal sem idegenkedett: a felügyelőbizottsági és igazgatótanácsi tagságokkal, kht.-s és tanácsadó testületi pozíciókkal történő lekenyerezés nem számított kivételesnek. A legdrasztikusabbnak az tűnik, hogy a Kóka-csapat a kampányfinisben átcsábította Fodortól egyik fő támogatóját, az új mentora mellett a küldöttgyűlésen is kampányoló Horuczi Csaba egri SZDSZ-elnököt (aki ezt az elnökjelölti páros vita előtt néhány órával közölte Fodorral). A demokrácia nagyobb dicsőségére volt ugyan lehetőség a titkos szavazásra, azonban egy-egy helyi erős ember nemritkán megkövetelte küldötteitől, hogy láthassa a szavazólapot még az urna előtt.
A worst case előrejelzés mindkét oldalon 60-40 százalékos, tehát elég biztos saját győzelmet mutatott, az elnökválasztás-napi korteskedés azonban Kóka támogatóinak enyhe fölényét hozta, s jó ideig a szavazatok összeszámolása közben is biztosnak tűnt a gazdasági miniszter győzelme. A voksok négyötöde után mindkét stáb biztosra vette Kóka elnökségét, pedig az utolsó húsz százalék meglepő fordulatot hozott.
Kóka végső győzelmét az emocionálisan jóval elkötelezettebb, az eddigi belső ellenzéki léttől frusztrálódott Fodor-tábor sírástól vörös szemmel fogadta, az elkeseredettebbek között a visszavonulás gondolata is el-elhangzott. Az elnökválasztás szoros és az ügyvivőszavazás kiegyenlített eredménye azonban egyaránt azt mutatja, hogy az SZDSZ nem tudott dönteni a két elnökjelölthöz kapcsolódó - vagy legalábbis nekik tulajdonított - ideológiák (emberi jogi vs. gazdasági liberalizmus) között, és a végeredmény a párt abszolút megosztottságát, illetve a vesztes ellentábor megkerülhetetlenné válását mutatta. Az elhúzódó bozótharc elkerülésére Kóka a jószolgálati küldetést választotta, és azóta folyamatosan együttműködési és kompromisszumkészségét hangoztatja (lásd az elnökkel készült interjúnkat), informálisan már-már társelnöki pozícióba emelve korábbi riválisát - annak ellenére, hogy a korábbi pártelit részben éppen a belső ellenzéket vezető Fodorral való leszámolás miatt segítette a kampányát.
Az eddig a pártot irányító négyes fogat összetartozását búcsúbeszédében Kuncze is kiemelte azzal, hogy külön megköszönte Pető Iván, Magyar Bálint és Horn Gábor munkáját. Kuncze és Pető háttérbe húzódásával és majdani visszavonulásával a belső erőviszonyok némileg átrendeződtek: kiegyenlítetté vált az eddigi blokkok helyzete az ügyvivői testületben (üt). A 12+1 fős testületbe, amelyben az elnök mindössze az első az egyenlők között, Kóka támogatói közé a Fodor után komoly szavazataránnyal másodikként bekerült Horn Gábor, valamint Magyar Bálint, Világosi Gábor parlamenti alelnök és esetleg a kampányban mellette álló (és vélhetően Kuncze ajánlására sok voksot szerző) Wittinghof Tamás budaörsi polgármester sorolható, míg a messze legnagyobb arányban a testületbe jutott Fodor mögött Gulyás József (Fodor eddigi kampányfőnöke), Béki Gabriella, John Emese és Szent-Iványi István áll sziklaszilárdan. Demszky Gábor, Gusztos Péter és a biztos bejutását vélhetően a Fodorral és Kókával való országjárásának köszönhető Weinek Leonárd zuglói polgámester pedig várhatóan a konkrét ügyektől függően szavaz majd. Kuncze és Pető Iván kiválásával formálisan is gyengült az eddigi fősodor, és az eddig Kókát támogatók közül kimaradt az üt-ből Sándor Klára és Eörsi Mátyás, míg a másik oldal Kis Zoltánnal és Kovács Kálmánnal gyengült.
A Kuncze és Pető lemondásával megüresedett parlamenti funkciók, főként a frakcióvezetői poszt lehetne akár a vesztes csapat önmegjelenítését segítő vezetői pozíció, ám az ellentábor jelentős frakcióbeli többsége miatt Fodor nem aspirál a posztra - amit így az új elnök egyik bizalmi embere tölthet be. A képviselőcsoport erőviszonyai ismeretében Eörsinek van a legnagyobb esélye a jövő pénteki választáson a posztra: üt-beli búcsúja alapjában véve nem befolyásolja ezt a forgatókönyvet.
Kóka várhatóan nem nyúl bele jelentősen a kormányzati struktúrába. ' maga
legalább egy évig
marad még a gazdasági tárca élén. Elnökké választása után nem is lehetne az ellenkezőjére kényszeríteni, még ha támogatói között is akadnak, akik akceptálták az ellenfél véleményét, miszerint az SZDSZ elnöke ne legyen beosztottja a koalíciós partner vezetőjének, ahogyan Pető is tette ezt a Horn-, Kuncze pedig a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány idején. Kóka egyik szabaddemokrata tárcát sem cserélné el a szocialistákkal: Molnár Lajos egészségügyi miniszternek szilárd a pozíciója, ám Persányi Miklós minden valószínűség szerint távozik a környezetvédelmi tárca éléről. Korábban ugyan felmerült, hogy a környezetvédelem és a külügy cseréjét szorgalmazná az SZDSZ, de belső felmérések tanúsága szerint a liberális bázis egyik legelőkelőbben rangsorolt értéke a környezetvédelem - ezért mindkét elnökjelölt a tárca megtartása mellett állt ki a kampányban. Persányinak még nincs utóda, Kóka Fodor döntésétől teszi függővé a miniszteri poszt sorsát, amire a vesztes elnökjelölt valószínűleg nem tart igényt - nehogy úgy tűnhessen, hogy egy kormánypozíció fontosabb számára a mögötte állók képviseleténél.
"A kampánycsapataink néha elkapatták magukat"
Kóka János, az SZDSZ új elnöke
Magyar Narancs: Minimális szavazatkülönbséggel lett Kuncze Gábor utóda. Mire lesz elég ez a legitimáció?
Kóka János: Arra, hogy az új ügyvivői testülettel együtt nagyon határozottan vezessem a pártot. Az SZDSZ nemcsak demokráciát hirdet, hanem maga is demokratikusan működik. Az Egyesült Államokban is előfordult már, hogy a népességarányhoz képest az enyémnél sokkal kisebb különbséggel választották George Busht elnöknek, ezért azután legitimációs következtetést nem vonok le a mi választásunkból. Az viszont jól látszik, hogy a párt együttműködésre kívánja bírni a korábban szemben álló feleket, és az első ügyvivői testületi ülés után erre látok is esélyt.
MN: Megmarad a pártban a belső kampányban látott blokkosodás?
KJ: Nem vagyok naiv, nagyon sokat kell dolgozni az egységért. A párt következő két évre szóló politikai programjának kialakításába is rengeteg munkát kell fektetni. Nyitott vagyok Gábor (Fodor - a szerk.) javaslatára, hogy mit szeretne csinálni, mi volna az a funkció vagy feladat, amit szeretne ellátni. Ha megállapodunk, akkor elnökként egy dolgom marad, hogy ezt elfogadtassam a párt vezető testületeivel. Ha megteremthető az egység, akkor küzdeni fogok azért, hogy Gábor azt csinálhassa, amit szeretne.
MN: Fodor lesz a párt második embere?
KJ: Az alapszabály szerint nincs ilyen pozíció, a pártnak elnöke és ügyvivői testülete van. Minden megoldást megfontolok, ami az egység felé visz.
MN: Egy ilyen zajos kampány, világos személyi alternatívákkal rendszerint azzal jár, hogy a győztes mindent visz, a vesztes meg mehet a levesbe.
KJ: A kampány felerősíti a kontrasztokat, az együttműködés pedig tompítja azokat. Kicsivel több mint a küldöttek fele engem látott alkalmasnak arra, hogy megerősítsem az SZDSZ-t. Ha nagyobb különbséggel győztem volna, akkor is együttműködésre törekednék.
MN: A választás előtti utolsó egy-két hétben viszont eléggé elszabadultak az indulatok.
KJ: Messze nem annyira, mint amennyire egy kampányban egyébként el szoktak szabadulni: nem ment át személyeskedésbe. Lehet, hogy a kampánycsapataink néha elkapatták magukat, de a választás óta nyomát sem látom ellenségeskedésnek.
MN: Kik jöhetnek szóba a Kuncze Gábor visszavonulása után szintén megüresedett frakcióvezetői posztra?
KJ: Nincsenek személyi javaslatok az asztalon, nyitott vagyok az egyeztetésre.
MN: Milyen elképzelései vannak a koalícióról, illetve a kormányzásról?
KJ: Egyes ügyekben eddig is rendszeresek voltak a koalíciós egyeztetések. Most viszont azt szeretném, hogy Gyurcsány Ferenccel évente üljünk le, és tekintsük át a koalíciós szerződést. Nézzük meg, hogyan mennek előre azok az ügyek, amelyekre szerződtünk, és szükség van-e azok kiegészítésére. Amit most biztosan fel fogok vetni, az a több-biztosítós modell kérdése az egészségügyben. Ebben az álláspontom világos: markánsan fogom képviselni a verseny beindítását ezen a területen is. Emellett javasolni fogom, hogy egészítsük ki a koalíciós szerződést a közpénzügyek és a pártfinanszírozás témáival. Vannak elképzeléseim a liberalizmus kormányzati szerepének erősítésére, ezeket azonban az ügyvivőkkel, illetve a miniszterelnökkel szeretném először közölni.
MN: Az egyházpolitikában - utóbb Horn Gábor által is bírált - váltást jelez egy nemrégi nyilatkozata az SZDSZ és az egyház kapcsolatáról.
KJ: Hívő vagyok, katolikus gimnáziumba jártam, polgári - és ezt kéretik nem politikai értelemben érteni - családban nevelkedtem. Máig is sokan kérdezik tőlem, hogy mire volt jó az Én országom kampány, hiszen a hívőket megsértette, a nem hívőknek pedig nem mondott semmit. Nincsen bajunk az egyházzal, tiltakozom az ellen, hogy törvényszerűen háborúban kellene állnunk. A liberálisok azt mondják, hogy az egyházakkal, a civil szférával, az érdekképviseletekkel való párbeszéd feltétlenül kívánatos. Az SZDSZ politikája sarokkövének tekinti az állam és az egyház maradéktalan szétválasztásának elvét. És ne indulatok határozzák meg a vatikáni szerződés, az egyházi iskolák, egyházi kórházak finanszírozásának ügyét, hanem a teljes szektorsemlegesség.
