Magyar Narancs: A múlt héten (az interjú október 28-án készült - a szerk.) került fel az internetre a Jobbik új kampányfilmje. Ebből úgy tűnik, a párt harciassága a múlté: zsidózás és cigányozás helyett mosolygós és kiegyensúlyozott fiatalok labdázgatnak egy napsütötte réten, miközben egy szép életről álmodoznak. Mi húzódhat meg egy ilyen éles váltás mögött?
Krekó Péter: Ez a látványos fordulat pár hónapja kezdődött. Ennek előzménye a Jobbik támogatottságának csökkenése, ami a 2011-es év végi csúcs óta tart. A párt vezetése azzal szembesült, hogy beszűkült a mozgásterük. Ami nem csoda: témáikban nem tudják magukat megkülönböztetni a Fidesztől, és a radikálisabb szavazókat ma már a kormánypárt hatékonyabban megszólítja. Elég csak Orbán Viktor október 23-ai beszédére utalni: a klasszikus szélsőjobboldali narratívák kristálytisztán felbukkannak benne. Ilyen a gyarmatosítás, az erős külső-belső ellenségkép, az antikommunizmus és antiliberalizmus elegye, mindez egy olyan harcos retorikával megtámogatva, amely korábban a MIÉP-re, újabban pedig a Jobbikra volt jellemző. Mi maradt hát a Jobbiknak? A legvulgárisabb zsidózás és cigányozás, amire ugyan továbbra is van "kereslet" Magyarországon, de kizárólag erre hosszú távon nem lehet politikát építeni. A legutóbbi kutatásokból az is látszik, hogy a bizonytalanok körében kevesen vannak azok, akik a Jobbikra szavaznának, mert ebben a közegben a párt taszító ereje nagyon magas. A mostani fiatalos imázs-kampány egy újrapozicionálási kísérlet, ami érthető, mi több, logikus politikai reakció a Jobbik helyzetében: ott próbálnak erősíteni, ahol a párt egyébként is erős, a fiatalok körében.
MN: Van-e a "fiatalításnak" belpolitikai előzménye?
KP: Ez a pártimázskampány logikájában és céljaiban hasonló, mint amit az MSZP hajtott végre Gyurcsány Ferenccel az élen még 2005-ben. A következő évben minden korábbinál több fiatal szavazott a szocialista pártra, meg is nyerték a választást. Aztán mindez - mint tudjuk - összeomlott, de rövid távon sikeres volt. A párt további "fiatalításának" ambíciója a Jobbiknál azzal egészül ki, hogy a sötét, ellenséges, szélsőséges imázsból kitörjön, és a fiatal bizonytalanokat megszólítsa, generációs pártként határozva meg magát.
| ||
MN: A videó szereplői városi, sőt beazonosíthatóan budapesti fiatalok, akik jól keresnek, rendes állásuk van, normális, igényes ruhákban járnak, van szabad idejük. Nem ilyen értelmiségi alakoknak gondolja elsőre az ember a tipikus Jobbik-szavazókat.
KP: A Political Capital kutatásai másokkal együtt azt támasztották alá, hogy a Jobbik törzsszavazótábora a városi jól szituált, értelmiségi közeg. Azaz a sztereotípiákkal szemben középosztályi párt a Jobbik, és nem igaz, hogy kizárólag a veszteseké. Persze egy még mindig több mint hatszázezres táborral rendelkező pártnál törvényszerű, hogy heterogén szavazóbázissal rendelkezik, ám ennek nagy részéről mégsem mondható, hogy a rendszerváltás vesztese lenne. Más oldalról mégis annak érzi magát. Itt válik szét a tényleges társadalmi helyzet és annak észlelése. Egy hipotézisünk szerint a Jobbik-szavazók életérzésének meghatározó eleme a kettős identitásveszélyeztetés megélése. Egyrészt úgy érzik, van egy zárt, budapesti elit, ennek szinonimája a zsidó, aki elfoglalja a kultúra, gazdaság, politika vezető pozícióit. 'k azok, akik nem engedik, hogy rajtuk kívül más felfelé lépkedjen a társadalmi ranglétrán. Másrészről van egy segélyeken élő, parazita réteg. Ennek a szinonimája a cigány, aki pedig visszahúz magán kívül mindenkit. Az egyik tolja felülről, a másik húzza alulról: ez jellemzi a jobbikosok státuszvesztéstől való félelmét.
MN: Ami valójában paradox, hiszen ezek szerint egy olyan réteg félelme ez, amely képzett, és anyagi tartalékkal is rendelkezik.
KP: Valóban, de ebben van némi hungarikum. Nemzetközi kutatásokból tudjuk: a magyarokra általában jellemző, hogy rosszabbul érzik magukat és elégedetlenebbek, mint azt az anyagi helyzetük indokolná. Ezt a tradicionális pesszimizmust formálta politikává a Jobbik. Ez a pesszimizmus magyarázza a Fidesz sikereit is, hiszen a párt által hangoztatott nagy célok, a "merjünk nagyok lenni" politikája ténylegesen képes arra, hogy hitet, önbizalmat adjon az önértékelésükben megroppant választók egy részének. De a jelenség Európa-szerte létezik: a társadalmi státuszvesztéstől és a kulturális identitásvesztéstől való párhuzamos félelem, amely a leggazdagabb országokban, így Svájcban vagy a skandináv államokban is felhajtó ereje lehet jobboldali radikális erőknek, melyek közös vonása a kisebbség-, az elitellenesség, a tabudöntögetés és a "kimondás" politikája. Fontos ehhez hozzátenni, hogy a Jobbik szavazói - szemben a Fideszéivel - értékeikben nem konzervatívak. A Tárki adatbázisain végzett számításaink azt mutatták, hogy az ő körükben a legmagasabb az ateisták aránya, egy korábbi kutatás pedig azt jelezte, hogy nem tradicionalistábbak, nem vallásosabbak és nem konformistábbak, mint az átlagpolgár, viszont annál képzettebbek. A párt szavazói tehát nem feltétlenül tekintélyelvűek, a Jobbik inkább a "lázadás" pártja. Visszatérve a videóra: a politikai kampány része az is, hogy egy olyan idealizált csoportot kreál, ahova tartozni szeretne a szavazó. A győztes, jómódú, értelmiségi fiatalok az a referenciacsoport, amellyel a Jobbik most kampányol. A film azt is üzeni, ha ránk szavazol, te is közénk tartozol. A vesztes, sértett imázsból kitörni és győztesekké válni: ez az ambíció is meghúzódik a videó készítése mögött, miközben az erős nemzeti identitás és az erkölcsi tisztaság továbbra is része a Jobbik-érzésnek.
MN: A kommentekből ugyanakkor látszik, hogy a párt szavazóit megosztotta a videó. Sokan a Jobbik "elpuhulásának" újabb bizonyítékát látják benne.
KP: Ez a videó nagyobbrészt külső elemekről szól, és kisebb részben tartalomról. Ezt támasztja alá, hogy a hét végi Jobbik-kongresszuson kiderült, a megszokott üzenetekben nincs olyan nagy változás. Szerintem a párt vezetői tettek néhány óvatos lépést egy új irányba, a továbbiakat az határozza meg, kapnak vagy sem pozitív visszacsatolást szélesebb választói közegből. Megjegyzem, amióta 2010-ben bekerült a parlamentbe, a Jobbik láthatóan küzd azzal a problémával, hogy szeretnének a közép irányába orientálódni, ám a mérséklődési kísérleteket a szavazóik eddig inkább büntették. Pedig a Jobbik-frakció többsége boldogabb lenne egy mérsékeltebb politikai iránnyal; szeretnének hosszú távon is parlamenti párt lenni, akár kormányozni is. Ehhez azonban a gárda vagy a Gyöngyösi Márton-féle vulgáris zsidózás nem passzol.
MN: Ezért a párt most átcsomagolja magát. Ennyi elég? A megcélzottak ennyire nem látnák e marketingtrükk lényegét?
KP: Ez a kampány azokat célozza, akiknek nincs határozott véleménye a Jobbikról. A fiatalok körében - de nem csak közöttük - sokan vannak, akik kevés politikai információ alapján hoznak döntést. Az ő szavazatukat határozhatja meg az, amivel könnyen fogyasztható formában, akár egy pozitív hangulatként találkoznak. Akinek nincs véleménye a Jobbikról, ez a kampány befolyásolhatja a szavazatát, a Jobbik szempontjából akár pozitívan is. A párt vezetői eközben úgy gondolják, a törzsszavazók úgyis megmaradnak, a Barikád, a kuruc.info, a tüntetések, az egyenruha úgysem változnak, a lakossági fórumokon továbbra is lesz cigányozás, zsidózás és nacionalizmus. Akik ezt akarják meghallani, ezután is meghallhatják, de akik nem követik olyan szorosan a párt életét, azokat megfoghatja más is. Intuícióm szerint ez inkább jó, mint rossz irány az ő szempontjukból. Ha ez középhosszú távon is sikeres lesz, az a párt tematikáját is módosíthatja, ami - bármilyen furcsán is hangzik - üdvözlendő lenne: hiszen ha a Jobbik kevesebbet zsidózik vagy cigányozik, az végső soron jó az országnak, függetlenül attól, mennyire őszinte a váltás. Mindez azonban nem változtat a Jobbik alapproblémáján: azon, hogy valójában téma, mondanivaló nélkül maradt.
MN: Beszéljünk a belpolitikai kontextusról is! Kemény kampány elé nézünk. Az ellenzék Orbán kormányzásának rémségeivel jön majd, a kormány pedig nagy lendülettel fog kommunistázni. Ehhez képest itt a Jobbik cuki üzenete kutyával, babakocsival, egy szép élet ígéretével.
KP: Nem tartom valószínűnek, hogy a Jobbiktól a kampány során csak a béke és szeretet szólamait halljuk. Ez a mostani egy imázskampány, amit nemsokára követhet egy rendes választási kampány, és abban a mobilizációhoz szükség lesz az ellenségkép felmutatására is. Ne legyenek kétségeink, lesz itt negatív kampány a részükről. Mivel radikalizmusban nem tudnak versenyre kelni a Fidesszel, ezért is próbálkoznak azzal, hogy kilépjenek azokból a politikai játszmákból, amelyek a bal- és a jobboldal között zajlanak. Ugyanakkor van most Magyarországon egy olyan strukturális sajátosság, ami a Jobbik próbálkozását veszélyezteti: a politika egyre jobban visszabillen a korábbi jobb-bal megosztottságba. A két szemben álló fél a Fidesz és az MSZP, és ehhez kell másoknak is igazodnia. Ez a struktúra bedarálta az LMP-t, de az Együtt-PM-mel is ezt teheti, mert fenyegeti, hogy az MSZP szatellitpártjává válik. A helyzet azonban a Jobbikot is színvallásra készteti. A Jobbik nyelvén a kérdés - leegyszerűsítve - úgy szól majd a választások előtt: jöjjenek vissza a kommunisták, vagy maradjon Orbán Viktor? És erre nem válaszolhat jót. Ellenzéki pártként a kormányt nem dicsérheti (bár szokta), másrészt az se kényelmes a számára, ha egy platformra kerül a főellenségnek tartott baloldali, liberális táborral. A mostani átpozicionálás erre a kényelmetlen helyzetre is reagál.
MN: Mik a nemzetközi tapasztalatok? Mennyire jellemző a szélsőjobb átcsomagolása Európa más részein?
KP: A nemzetközi példák azt mutatják, hogy ha tartósan parlamenti párt maradna a Jobbik, akkor a vulgárradikalizmust nem lehet sokáig fenntartani. Európában azok a populista, szélsőjobboldali, nacionalista pártok tudnak hoszszú távon megkapaszkodni, amelyek részévé válnak a mainstream politikának akár kormányzó erőként, akár törvényalkotóként. Európa-szerte létezik egy olyan tendencia a szélsőjobboldalinak címkézett pártoknál, hogy különböző pajzsokat emelnek maguk elé, így védve magukat a stigmáktól. Ez részben a külsőségekben szokott megnyilvánulni: fiatalítás, dinamikus politikusok (sokszor nők) előtérbe tolása, távolságtartás a szélsőséges, szkinhedcsoportoktól, és újfajta nyelvi-retorikai elemek megjelenése. A korábban szimbólumaiban is fasisztoid ukrán Svoboda 2011-ben azért tudott 11 százalékos eredményt elérni, mert sok fiatal politikust tudott felmutatni. Bizarr módon többen voltak a pártban azok, akik korábbi emberi jogi szervezetekből kerültek oda, és ezzel olyan intellektuális kultúrát képviseltek, ami alapvetően közegidegennek tűnt, de alkalmas lett a sztereotípiák rombolására. A korábban rendkívül sikeres brit English Defence League kiáltványa is már-már egy emberi jogi dokumentum. Gyakori az intolerancia és a tekintélyelvűség vádjának a "visszafordítása" is, amikor a szélsőséges párt vádolja azzal ellenfeleit, hogy éppen ők hallgattatják el a "politikailag korrekt véleménydiktatúrával" dacolókat. A rasszizmus vádját pedig úgy hárítják, hogy kisebbségi képviselőket emelnek be a pártba. Ezek az eszközök azt szolgálják, hogy a szélsőséges, destruktív bélyegtől megszabaduljon a párt azért, hogy azokat is megszólítsa, akiknek az taszító lehet. A bolgár szélsőjobboldali Ataka pedig vonzó nőkkel népszerűsíti magát annak érdekében, hogy "szexi" pártot csináljon magából. Ez a hatás egyébként a Jobbik videóján is látszik. Ezekkel lehet védekezni akkor is, ha a párt a radikális hangot üti meg: "Nézz már rájuk, ezek csinos felnőttek, és nem úgy beszélnek, mint a nácik. Nem lehetnek rasszisták!" Ha valami nem úgy néz ki, mint egy szélsőséges párt, azt a szavazók jó része nem is fogja annak látni. Emiatt is válik a klasszikus antifasiszta retorika velük szemben teljességgel sikertelenné.
