„Szokott magába nézni? Talál önmagának felmentést?” – ezt kérdezik a tanárok Balogtól

  • narancs.hu
  • 2017. június 1.

Belpol

A Tanítanék szenvedélyes közleménnyel reagált a Taigetosz-törvényre.

Lázár János a mai kormányinfón arról beszélt, hogy hosszú szakmai előkészítés előzte meg a köznevelési törvény módosítását. Ez 2018-tól megszünteti annak a lehetőségét, hogy a tanulási nehézséggel (például diszkalkulia, diszlexia enyhébb formáival) küzdő gyerekek bizonyos tantárgyakból felmentést kapjanak az osztályzás alól. A miniszter szerint ez oktatásszakmai és pedagógiai, nem pedig politikai kérdés. Az Emmi célja az volt a változtatással, hogy ösztönözze a gyerekeket – olvashatjuk az Inforádió összefoglalójában.

Nos, a tanárokat képviselő Tanítanék mozgalom vezetői nem így látják. Facebookon megjelent közleményüket teljes terjedelmében közöljük, mert jóval több hivatalos állásfoglalásnál.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Módosította a köznevelési törvényt a kormány. Fű alatt, titokban. Ismét egy lépés az embertelenségből a még nagyobb embertelenség felé. Beterjesztője Balog Zoltán emberminiszter, demokrata, keresztény, református lelkész… Nem tudtuk, mikor fognak szavazni róla. Nem lehetett megtalálni az Országgyűlés honlapján. Aztán tegnap egyszer csak megszavazták. Mondhatni lopva.

Az ember sokszor azt érzi, hogy minek. Minek szólni bármit is – hiszen nincs fül, aki hallaná, nincs szem, aki látná, nincs szív, aki átérezné a problémákat.

És mégis, amíg a ninivei hatalmak még ezt egyáltalán engedik, szólnunk kell. Nem tehetünk mást.

A képviselők tehát megszavazták – már aki nem a strand hűvösét választotta egy ilyen forró, nyári napon. Talán azt sem tudták, miről szavaznak. Egy gombnyomás és kész. Gondolkodás nélkül – úgy, ahogy megmondják, felülről. Miért is gondolkodnának? Az veszélyes. Ha esetleg az ő gyermekük érintett lesz, mert mondjuk diszlexiásnak születik, majd átmentik egy drága alapítványi iskolába. Bár megteszik ezt anélkül is, hogy a gyereknek problémája lenne. Miért ne tennék? Köztudott, hogy a magyar közoktatás állapota siralmas. Még azoknak a gyerekeknek is árt, akik nincsenek megverve valamilyen tanulási problémával.

Mert most elsősorban a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekekről van szó, őket érinti a módosítás a legsúlyosabban. Ők a BTMN-esek, és egyre többen vannak. Szaporodó számuk súlyos tünet – az emberektől, az emberségtől és a valóságtól egyre távolabb sodródó iskolarendszer tünete, ahol egyre kevesebb idő jut azokra, akikért az iskola elvileg létezik. A gyerekekre. Ők azok a gyerekek, akiknek eddig járt a részleges vagy akár a teljes felmentés bizonyos tantárgyakból, és meghatározott óraszámú fejlesztés. Ebből a második, törvényben garantált kitétel általában nem teljesült, tekintve, hogy kevés a gyógypedagógus. Mi a megoldás? Nem, nem az, hogy megfelelő munkakörülményekkel arra ösztönöznék a szakmát, hogy válasszák minél többen ezt az egyébként nagyon szép és nagyon fontos pályát. Vagy legalább bővítsék a felsőoktatásban a felvehető keretszámot. Nem, nem az, hogy forrást fordítsanak a gyermekvédelemre, hiszen a tanulási problémák gyakran családi problémákkal is szorosan összefüggenek.

Nem – inkább elveszik még a felmentések lehetőségét is! Most már nem csak arról van szó, hogy nem fáj nekik az, ami másnak nagyon. Már az is fáj nekik, ha egy gyereknek, akinek amúgy is fáj sok minden, egy kis könnyebbsége lehet. Mert a felmentés bizony sokszor életmentő. Megóv a kudarctól, a bukástól. Megóv a „lemorzsolódástól”. Hát, már akit. De vannak, akiket igen. És mindenki számít. Mindenki! Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy heti 25-26 tanóra, 100-200 tanítvány, heti 200 beadott írásbeli munka és 100 regisztrálandó érdemjegy és hiányzás mellett a pedagógusok képesek érdemben differenciálni?

„Nem, nem kell felmentés, mert azzal a gyerekek visszaélnek” – szól a „szakmai indoklás”. Valóban? Visszaélnek? A gyerekek élnek vissza? Ők adnak esetleg jogosulatlan felmentést önmaguknak? Készült erről bármiféle tanulmány? Senki nem látta. Van bizonyíték? Senki nem hallott róla. És milyen alapon alázzák így meg a szakértői bizottságokat? Hiszen felmentést eddig is csak az ő vizsgálataik és szakvéleményük alapján kaphatott egy diák. Mely során a szülő, a tanárok és a nevelési tanácsadók összehangolt együttműködésére is szükség volt.

Az emberek keresztyén szolgája szerint a felmentések megvonása majd motivál a jobb tanulásra. Mintha a vak jobban látna, ha egy kicsit megerőlteti magát…

Tartalmaz a módosítás egyebet is. Tovább szűkítik az oktatási jogok biztosának lehetőségeit – ami az elmúlt évek fényében több mint abszurd. Gyógypedagógusok feladatait pedig elvégezhetik olyanok is, akiknek nincs meg a megfelelő képesítésük. Ja, hát igen. Ha nincs elég orvos, műtsön az ápolónő, harmadik műszakban. És egyéb területeken is lehetséges lesz a képesítés nélküli pedagógusok alkalmazása. Úgy látszik, a pedagógus-életpálya mégsem hasít annyira. Akkor hogy is lesz ez? Az egyik tanár több száz oldalas portfólióval szenved, hogy érvényesítse az amúgy már megszerzett diplomáját – miközben valaki a másik teremben épp végzettség nélkül tartja az órát?

Balog Zoltán, emberminiszter – az emberek szolgája. Demokrata. Nyájának pásztora. Keresztyén lelkész.

Szokott vajon tükörbe nézni? Szokott magába nézni? Talál önmagának felmentést? Tényleg talál? Nem lehet, hogy visszaél a szavakkal: keresztény, demokrata, miniszter?

Sulyok Blanka, Törley Katalin, Pilz Olivér

A Tanítanék Mozgalom képviselői

Dragomán György szintén igen személyes reakciójáról itt írtunk.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.