Szomorú történet a kormánypropaganda kitűnő működéséről

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 27.

Belpol

Elutasítás, gyűlölködés, a polgármester pedig lemond.

„Láttam a tévében, hogy külföldön miként viselkednek a migránsok, mindenkit megerőszakolnak” – mondja egy falubeli az újságíró kérdésére Őcsényben. A Tolna megyei községben a Magyar Nemzet készített riportot, miután a hétfői falugyűlésen elszabadultak az indulatok. Az apropó néhány, Magyarországon már oltalmazotti státuszt kapott menekült üdültetése volt, amit a Migration Aid (velük készült, többek között a menekültek üdültetéséről is szóló interjúnkat itt olvashatják) igyekezett megszervezni. Beszámolójuk szerint heves érzelmű, gyűlölködő légkörben nem sikerült közös nevezőre jutni, ráadásul keddre a vendégház tulajdonosának (ahol nyaraltak volna a menekültek) kiszúrták az autókerekeit.

Ezután a lap megpróbált beszélni a falu lakosaival, akik egy az egyben a kormánypropagandát mondták vissza: féltik a gyerekeiket, a vendégházzal szemben van egy iskola, hogy védik meg a kicsiket a migránsoktól, fertőzéseket hoznak majd a faluba, esetleg az üresen álló házakba is beköltöznek, és biztosan jönnek még többen, és nem csak néhány napig maradnak. „Menjenek haza a migránsok, és építsék a saját hazájukat.” Sőt az egyik falubeli szólt a nyilatkozónak, hogy ne beszélgessen újságírókkal, mindenki Soros Györgynek dolgozik.

Fülöp János polgármester minderre annyit reagált, hogy „11 évig nyugalom és béke volt”, de most elege lett és lemond.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.