TEK-es tüntetésoszlatás lesz február 17-én hajnalban a Kossuth téren

  • narancs.hu
  • 2015. február 16.

Belpol

Levelet kaptunk Tuaregtől, melyben a Kossuth tér sátorozója a közelgő rendőrattakról tájékoztat. Így akit érdekel a magyar rendőrség működése, akár meg is tekintheti a bizonyára tanulságos intézkedést – már ha a közelébe engedik.

Az eset egyelőre annyiban látszik különbözni a Merkel-látogatás idején történtektől, hogy akkor a tüntetők nem tanúsítottak semminemű ellenállást táboruk felszámolásával szemben, ám ebben a levélben vezetőjük óvatosan és feltételes módban, némi polgári engedetlenséget is kilátásba helyezett. Alább a levelet közöljük teljes terjedelmében, itt pedig a tüntetés vezetőjéről, Szabó Gábor Tuaregről olvashat bővebben.

Tisztelt Szerkesztőség!

A TEK főigazgatója a Putyin látogatás biztonságára hivatkozva február 17, kedd 00.03 órától elrendelte a Kossuth téri állandó demonstráció ideiglenes föloszlatását. Két héten belül ez a harmadik hasonló döntés, annak ellenére, hogy korábban állami vezetők érkezésekor ilyen határozatok nem születtek, és az állandó tüntetés a gyakorlatban semilyen veszélyt nem jelentett sem az azeri elnök, sem a pakisztáni parlamenti elnök, sem más védett személyek érkezésekor. A Merkel látogatás kapcsán hozott intézkedések jogorvoslata már bírósági szakaszban van, annak vitelét a TASZ vállalta, az eddigi bírói eljárásból nyilvánvalóvá vált, hogy azokat oszlatásként értékelik. Az újabb, TEK határozat ismét több ponton sérti a gyülekezés alkotmányos jogának bíróságon jóváhagyott jogerejét, ismételten nem hagy jogorvoslatra időt, és továbbra sem törekszik az egyes kétharmados törvények teljesülése közötti egyensúly tárgyalásos föloldására.

A Merkel látogatásnál, és a grúz elnök érkezésekor hozott határozatok végrehajtása során a tüntetők fizikai ellenállást nem tanúsítottak, a sátrakat másnap újraépítették. Tekintettel azonban arra, hogy a már futó bírósági jogorvoslatok erdménye csak a későbbiekben lesz érzékelhető, úgy döntöttünk, hogy a jelenlévők helyben kialakításra kerülő akarata szerint megpróbálunk egyezségre jutni az intézkedő rendőrökkel, amennyiben pedig ez nem sikerül, elképzelhető, hogy a polgári engedetlenség eszközével élünk. Kérem tudósítsanak az éjszakai, hajnali eseményekről.

Tisztelettel:

Dr. Szabó Gábor
tüntetés-szervező

Figyelmébe ajánljuk