„Tényleg azt tesznek, amit csak akarnak”

  • Vári György
  • 2012. július 23.

Belpol

Matolcsy Györgyhöz fordult segítségért a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete, mivel a dunaújvárosi Hankook gumigyár nem hajlandó együttműködni velük a június eleji munkahelyi tragédia okainak – a további balesetek megelőzését is célzó – feltárásában. A szakszervezet elnökével, a levelet jegyző Székely Tamással a jelenlegi helyzetről, az előzményekről és a pár hete hatályba lépett munka törvénykönyvéről beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: A Hankook Tire Magyarország Kft. és az ön által vezetett vegyipari szakszervezet konfliktusai nem a júniusi halálesettel kezdődtek. Mikor is?

Székely Tamás: Amikor Kóka János akkori gazdasági miniszter begurította a ferihegyi kormányváróba az első Hankook-gumit. A VDSZ helyi szakszervezete 2007 nyarán alakult, a cég azonban nem akarta engedélyezni a működését, ezzel akkoriban foglalkozott is a sajtó. Az Ítélőtábla végül hosszú pereskedés után kötelezte őket a szakszervezeti tevékenység tudomásulvételére, addig nem tudtuk elkezdeni a munkát. A kollektív szerződést a mai napig nem tudtuk megkötni, mert azt hiszik, az maga a végzet, egyáltalán nem akarnak kollektív szerződést kötni. A szakszervezet még most is illegalitásban van. Jogi úton kaptunk szakszervezeti irodát, de vigyáznunk kell arra, hogy még véletlenül se tudja meg a munkáltató, kik a szakszervezeti tagok, egy-két kolléga fedte fel magát, akinek a munkája jellege miatt muszáj vállalnia a dolgot.

narancs.hu: Mekkora a szervezettség?

SZT: Tíz százalék fölött van, tehát van mód velünk kollektív szerződést kötni. A gumiiparban mindig is magas volt a szervezettség, más gumicégeknél 60-70 százalékon állunk, de van olyan hely is, ahol elérjük a 80 százalékot is. Ehhez képest a Hankooknál feltűnően kevés tagunk van, ezt nyilván az előbb említett okok is magyarázzák. Illusztrálja a helyzetet a legfrissebb hír is, pár perce értesültem róla az egyik helyi kollégámtól. Olyan megállapodásokat íratnak alá a dolgozókkal, amelyekben lemondanak arról, hogy egyben vegyék ki a szabadságukat, és ennek fejében megkapják a 40 százalékos műszakpótlékukat, amelynek kifizetésére az új munka törvénykönyve már nem kötelezi a munkáltatót. Ezt is  a szakszervezetet kikerülve, egyesével próbálják lenyomni az emberek torkán, látszatlehetőséget adva a mérlegelésre. Ebben a gyárban úgy dolgoznak megszakítás nélkül három műszakban, hogy gyakran még az ünnepeken is be kell menniük, és a három műszakban dolgozók is többet dolgoznak nyolc óránál. Na, ők most visszakapnák azt a pénzt, amit eddig kaptak, azért cserébe, hogy még kevésbé rendelkezhessenek a saját szabadidejükkel. A munka törvénykönyve első eredményei ezek, az első lépések a „versenyképesség” irányába. Szerintem egy ilyen ajánlat a szabadság és műszakpótlék összefüggésében akkor lenne megtárgyalható, ha egyrészt nem kerülnék ki a szakszervezetet, másrészt az eddigi, nem pedig a csökkentett pótléknál ígérnének többet. Abban a pillanatban egyébként, ahogy hatályba lépett a munka törvénykönyve a hónap elején, máris bejelentette a Hankook, hogy féléves munkaidőkeretet vezet be az eddigi negyedéves helyett. Eddig negyedév alatt ki kellett egyenlíteni átlag nyolc órára a napi munkavégzést, most csak félévente kell. Ezt meg lehet oldani úgy, hogy a kiegyenlítés akkorra essen, amikor már a téli gumikat legyártották, a nyári gumikat nem gyártják, a termelés amúgy is csökken. Ebben a szakaszban, amikor úgysincs szükség rájuk, vissza tudják adni a pluszórákat, előtte pedig, amikor a profitszerzés miatt igazán szükséges, anélkül hajszolhatják agyon roppant hosszú időn keresztül a munkásaikat, hogy ezért egyetlen pluszforintot is adniuk kellene nekik.

 

Fohász Matolcsy Györgyhöz


Fohász Matolcsy Györgyhöz

Fotó: MTI

 

narancs.hu: Mit lehet tudni jelenleg a fiatalember haláláról?

SZT: Jóformán semmit, semmivel sem többet, mint a legelső pillanatban. Tavaly januárban kezdett, jól ismerte az üzemet. Amikor működési zavart észleltek, beküldték a fiút ebbe a kürtőszerű berendezésbe, amelynél dolgozott, felállítottak egy létrát – teljesen szabálytalanul –, valaki bevilágított egy steklámpával, a létrán álló srác pedig ennek a fényében a „kürtő” belső faláról kaparta le az odaragadt gumit. Miközben bent dolgozott, nem tudni, mi miatt, de újra elindult a rendszer, az ott lévő csapóajtó lecsapódott, a srác azonnal szörnyethalt. Most vizsgálják, mi történt pontosan. Meg kell várni a rendőrség és a Munkaügyi Főfelügyelőség vizsgálatának az eredményét, de jó eséllyel komoly kártérítést kell majd fizetnie a cégnek. Amikor ilyen történik, egy kicsit is rendes cég bevonja a szakszervezetet a vizsgálatba, itt éppen az ellenkezője történt. Mi kimondottan törekedtünk az együttműködésre, belső ügyként akartuk kezelni a dolgot. Azt javasoltuk, hogy jöjjön létre a belső munkavédelmi csoport, ez a megválasztott munkavédelmi képviselőkből, a cég EHS (munka- és egészségvédelemmel foglalkozó – a szerk.) osztályának képviselőiből és a szakszervezet delegáltjaiból álló bizottság lett volna, és a gyárbéli munkavédelmi állapotok kivizsgálását tűztük ki célul. Időszakonként kötelező elvégezni egy úgynevezett kockázatelemzést. Ez azt jelenti, hogy a gyárkaputól kezdve minden egyes szegletet végig kell nézniük arra hivatott szakértőknek. Ennek a kockázatelemzésnek az alapján tudtunk volna elindulni, kitalálni közösen, hogyan lehetne elkerülni az ehhez hasonló tragédiákat. A válasz az volt, hogy a cégvezetés szerint egyelőre nem aktuális ilyen bizottságot felállítani, de majd tájékoztatják a szakszervezetet a nélkülünk folyó vizsgálatok eredményéről, szóval köszönik, de nem kérnek belőlünk. Ne akarjon a munkavállalók érdekeit védő szervezet belebeszélni abba, milyenek legyenek a munkakörülmények, és hogyan lehetne a munkásokat megvédeni. De különben a Munkavédelmi Főfelügyelőség és a rendőrség vizsgálatában sem hallgatta meg senki a szakszervezetet, holott mi számos problémát évekkel ezelőtt jeleztünk. Létrehoztunk ugyanis – a vállalat kitartó tiltakozása ellenére – egy munkavédelmi kommandót, amelynek tagjai rendszeresen végigjárták az üzemet, így derült ki például, hogy súlyos problémák vannak a gyárban a csapvíz minőségével. A kockázatelemzés eredményét sem kaphatjuk meg, most épp ott tartunk, hogy a szakszervezet képviselője a megadott napokon 10 és 11.30 között tekinthet bele, de másolatot nem adnak neki.

narancs.hu: Mit lépett a szakszervezet, miután kizárták a vizsgálatból?

SZT: Válaszoltunk, meglehetősen határozottan, újból lepattintottak minket. Az igazán izgalmas kérdés viszont az, hogy mit léptek ők, miután nem átallottunk tovább ugrálni, magyarul megkíséreltük elvégezni a dolgunkat. Pár napja behívták az egyik szakszervezeti bizalmit, két HR-es és a cég jogásza vallatta és fenyegette, alkalomadtán igencsak emelt hangon, arra is célozgatva, hogy amennyiben problémás módon választották meg bizalminak – erről is kérdezgették –, akkor jobb, ha tudja, hogy nincs érvényes munkajogi védettsége. Nemsokára amúgy is jóval kevesebben lesznek védettek, szintén az új szabályozás miatt. Korábban is rendszeresen távoztak a gyárból szakszervezeti tisztségviselők, módszeresen elüldözték őket, a szakszervezet alapító titkára már régen elment a cégtől. Pedig különben Koreában tanult, az alapítók ugyanis többnyire Koreát megjárt mérnökök voltak, ők tudták, hogy ha nem próbálják megvédeni magukat és a kollégáikat, akkor rettentő rosszul fognak itt bánni az emberekkel. Kisebb szünet után egy újabb csapat lépett színre, ők talán még jobban zavarták a cégvezetést, a titkárhelyettest ki is akarták rúgni, de egy hosszú bírósági procedúra ezt végül megakadályozta. Elég sok perünk volt már a gyárral szemben, 2010 szeptemberében pedig az Egyenlő Bánásmód Hatóság állapította meg, hogy a Hankook az egyik tisztségviselőnkkel „szemben tanúsított magatartásával megvalósította a zaklatás törvényi tényállását kérelmező érdekképviselethez való tartozásával és más véleményével összefüggésben”. Lassan kezdett nyugvópontra jutni a dolog, de most, úgy tűnik, végképp vérszemet kaptak, a munka törvénykönyvét úgy értelmezik, hogy innentől tényleg azt tesznek, amit csak akarnak. Egy immár több mint 2000 főt foglalkoztató vállalkozásról van szó, ha nem sikerül jobb belátásra bírnunk őket, akkor remek példaként fognak szolgálni minden munkaadó számára. Nagyon nehéz meccs lesz, a menedzsment bizonyára úgy érzi, most egyszer s mindenkorra leszámolhatnak a munkavállalói érdekképviselettel és a munkavállalói jogokkal egyáltalán. Nem véletlen, hogy Parragh László nemrég ismét kifejezésre juttatta elégedettségét és általában is remekül érezte magát a miniszterelnök társaságában.

narancs.hu: A munkavédelem lehetőségeit közvetlenül is befolyásolja az új munka törvénykönyve, ezen a területen is visszalépés?

SZT: Az ezzel kapcsolatos, jóformán mindenféle garancia felszámolását célzó, igazán vérfagyasztó ötletek végül kikerültek a jogszabályból, még a munkáltatók is tiltakozgattak ellenük. De láttam én már falon pókot: ezt valaki kitalálta és tolta, megszövegezték, nem lennék halálosan meglepve, ha a csirkék élelmezéséről szóló jogszabály záró rendelkezései között részben vagy egészben újra felbukkanna, aztán pár napon belül át is menne a zárószavazáson.

narancs.hu: Ezek után nehéz volna nem megkérdeznem: fricskának szánta a levelét, vagy tényleg várják Matolcsyt?

SZT: Én nagyon bízom a miniszterelnökben és a jobbkezében is. Jelen lehettem, amikor Orbán Viktor elmondta, hogy ő a munkáltatókat is és a munkavállalókat is képviseli, ezért nincs szükség érdekegyeztető tanácsra, szóval ígéretünk van tőle, hogy a szegény fiatalember kollégáiért is kiáll majd. Tudjuk, hogy a kormány a magyar embereket védi még az Európai Uniótól és az IMF-től is, ezért is reméljük, hogy lesz alkalmuk kicsit közelebb jönni és ténylegesen megvédeni a magyar dolgozókat valódi fenyegetésekkel szemben is. Nem igaz ugyanis, hogy lusták volnának és nagyigényűek, ellenkezőleg, rengeteget dolgoznak, nagyon nehéz körülmények között, meglehetősen kevés pénzért, becsületesen fizetik az adót, és joggal várják el a döntéshozóktól, hogy ne szolgáltassák ki őket még ennél is jobban. Szóval igen, türelmetlenül és bizakodva várják a gyárban Matolcsy Györgyöt.

Figyelmébe ajánljuk