November 1-jétől megváltozott a Fészekrakó programként ismert állami lakásvásárlási hiteltámogatásra jogosultak köre. Ez a kormánydöntés a Panel Plusz programmal és a lakáslízing intézményének küszöbönálló magyarországi meghonosodásával együtt jó apropó arra, hogy elmélázzunk, milyen is a jelenlegi ország-vezetés lakáspolitikája.
Az egyszerű választópolgárt igencsak ellentmondásos impulzusok érték e témában a politika felől. Egyrészről szemük előtt lebeghet Medgyessy Péter ünnepélyes fogadalma, melyet a 2002-es miniszterelnök-jelölti vitában tett Orbán Viktornak, hogy ti. nem fog hozzányúlni a 2001-ben bevezetett lakáshitel-támogatási szisztémához. Ehhez képest máig fülünkben zeng a Fidesz propagandája arról, hogy Gyurcsány végül szétverte azt. Aztán ott van Orbán kijelentése, melyet Gyurcsánnyal vitázva tett, miszerint az ő kormányának köszönhetően 270 ezren vettek fel lakáshitelt, míg a 100 lépés egyik eleme, a Fészekrakó eddig csupán 16 ezer családnak segített. Ehhez képest a kormány mostanság arról beszél, hogy míg az Orbán-kormány 2002-ben csak 90 milliárdot költött otthonteremtésre, addig ez a szám az idén már 280 milliárd. Kinek van hát igaza? Fura módon bizonyos értelemben mindenkinek, tehát szigorúan véve senkinek sem.
Medgyessy Péter ciklusa első felében (mely számára végül a teljes miniszterelnökségét jelentette) nem lépett föl látványosan a lakáspolitika frontján. Nagyon csendben és tapogatózva, de megkezdte elődje konstrukciójának a felülvizsgálatát, miközben de facto fenntartotta az Orbánék konstruálta ésszerűtlen rendszert. Ennek keretében akár 30 milliós (tehát évi közel 2 milliós) kamattámogatást is kaphattak azok a közösből, akiknek ugyanennyi önrészük már megvolt (ebből évi majd negyedmilliót adókedvezményként), ráadásul akár többször is igénybe vehették e nem kis segítséget. Könnyen belátható, hogy a tetemes önrészt feltételező konstrukció azokat segítette, akiknek már volt saját tulajdonú lakásuk, csak éppen nagyobbat szerettek volna, illetve azt a 9 ezer hiteligénylőt, akik többször is éltek e lehetőséggel; akik tehát bajosan sorolhatók a primer lakásgondjaikon enyhítők körébe.
Aztán jött Gyurcsány és az ő Fészekrakója, melyről a jobboldal retorikáját figyelve nem világos, hogy olyan program-e, melyet ők is folytatnának, ha lesz rá módjuk, vagy egy ötlet, amely csúfosan megbukott - hiszen az ellenzék mindkettőt mondta már. Az idén februárban indult program mindenesetre a leginkább szembetűnő visszásságokat kigyomlálta a rendszerből - ha úgy tetszik,
Gyurcsány részben szétverte
a Fidesz-modellt, igaz, a rászorultsági elv jegyében. Tizenkétmillióban maximálta a támogatott hitel összegét (a nagyvárosi új lakásokra), amelyet mindössze egyszer lehet felvenni, és véget vetett annak is, hogy csak azok kaphassanak jelentős adókedvezményt, akiknek amúgy is relatíve magas az éves jövedelmük. (Az adókedvezmények megnyirbálásáról és a kamattámogatás csökkentéséről szóló Fidesz-kritikák tehát megállnak, csak a lényeget hallgatják el.) Gyakorlatilag az önrészt is megszüntették, hisz a gyermekek után járó, jelentősen megemelt szociálpolitikai támogatást ma a 35 év alatti párok akár előre is felvehetik, ezzel kiváltva a 10 százalékos kötelező saját tőkét. Elég tehát beígérni a tervezett gyermekek számát - ez népesedéspolitikának ugyan necces egy kicsit, de megérvelhető. (Önerő nélkül korábban csak a köztisztviselők százezres hada juthatott lakáshitelhez.) A havi törlesztőrészlet összege e konstrukcióban nagyságrendileg megfelel annak, amennyiért egy, a hitelre vásárolt ingatlannal megegyező méretű lakás bérlése kerülne. (A kisebb jövedelműek, akik még ezt sem képesek vállalni, a szocpol felét kapják olcsóbb, használt lakás vásárlásakor.) Bár ez a szisztéma sokkal inkább segíti a valóban rászorulókat, mint az Orbán-érában kiötlött és Medgyessy által fenntartott elődje, mégis csak egy igen szűk rétegnek jelent megoldást, hisz az első lakásra vágyók jellemzően képtelenek arra, hogy évtizedekig havi bő félszázezret fizessenek törlesztésként. (Emiatt több lakáspiaci szakértő az államilag támogatott lakáshitel-konstrukciók tömeges bedőlését vizionálja a közeljövőre.)
A Fészekrakóval eddig 16 ezren éltek (a szociológiailag adott 200 ezerből), ami 40 milliárdjába került az államnak. A novembertől 30-ról 35-re emelt jogosultsági korhatár következtében kétszeresére bővült a potenciális érintettek köre, de a tényleges érdeklődőké egyelőre csak 10 százalékkal nőtt. A kormány azt reméli, hogy a most képbe került korosztály - minthogy anyagilag már némiképp izmosabbnak tekinthető - érdemben javítja majd a statisztikát. A Fidesz ezt a soványka eredményt kontrasztálja előszeretettel azzal, hogy az ő idejükben 270 ezren vettek fel lakáshitelt. Ez annyiban csúsztatás, hogy az Orbán-kormány regnálása idején ebből csupán 37 ezer szerződés köttetett meg, a többi csak később. (A jegybanki alapkamat folyamatos, bár kényszeredett csökkentése is hozzájárult ehhez, hisz kihatott a lakáshitelek kamataira.) Ugyanezért kritikusan kell bánnunk a jelenlegi kormány számaival is. 2002-höz képest valóban háromszor annyit fordít ugyan idén a kormány a lakáshitelek támogatására - ez azonban javarészt (majd 80 százalékban) a Fészekrakó beindulása előtti időszak vállalásaiból tevődik össze. Miként tehát a Fidesz egyszerre érvel rendszerének szétverésével és az utánuk is fenntartott rendszerének eredményeivel, a szocialisták sem különbek; miközben az Orbán-kormány lakáspolitikáját kárhoztatják, annak időben rájuk eső adatait sajátjukként tálalják. Egy-egy - mondhatnánk akár, ha nem vennénk figyelembe az eredeti rendszer fentebb tárgyalt diszfunkcionalitását (mindenekelőtt szélsőségesen pazarló voltát), szemben azzal, hogy az átfazonírozott lakáshitel-politika sokkal inkább támogatja a tényleges célcsoportot, vagyis azokat, akik valóban első lakáshoz szeretnének jutni.
Minthogy az államilag támogatott hitelkonstrukciók szocialista elképzelése sem volt képes segíteni a legégetőbb lakásgondokkal küszködő, saját tulajdonú lakásról még csak álmodni sem merő vagy leromlott állapotú lakásokat birtokló állampolgárokon, a Gyurcsány-kormány figyelme
a bérlakásokban és panelekben élők
felé fordult. (Magyarországon 4 millió lakás van, ennek 8-9 százaléka bérlakás, a kívánatos legkevesebb 20 helyett; panellakásból 800 ezer van, minden ötödik ember él itt.) Felerészben állami, felerészben önkormányzati pénzből finanszírozott 60 százalékos lakbértámogatás kiskeresetűeknek; adómentesség azoknak, akik lakásukat az önkormányzatnak adják bérbe (a bérlakáspiacot bővítendő); támogatás a központi fűtéses lakásokban élő nyugdíjasoknak (távhő-kompenzáció); régi lakáshitelek törlesztéséhez nyújtott támogatás - ezek az intézkedéssorozat legfőbb elemei. A legnagyobb, 8 milliárdos tételt az a kedvezményes állami hitelprogram (Panel Plusz) jelenti, mely a négy éve zajló panelfelújításokba önrész híján bekapcsolódni kívánókat segíti. (Idén 50 ezer panellakás felújítását tervezik.) A kormány tehát felismerte, hogy - igaz, az ambíciók visszanyesése árán - lényegesen kevesebb pénzből és főleg: többeknek juttathat a közösből, ha nem csupán a lakásvásárlások ösztönzésére fokuszál. Ezzel két legyet ütött egy csapásra; mindez jól illeszkedik a baloldal folyamatban lévő, a szolidaritás fontosságát hangsúlyozó imázskampányába, és - nem mellékesen - fél évvel a választások előtt nem olyan nagy baj, ha egy-kétszázezren úgy érzik, a kormány törődik velük. Kivált, ha egyébként a baloldal közmondásos törzsbázisáról van szó; a kisnyugdíjasokról és a panelek népéről.
Bár a Gyurcsány-kormány eddigi ténykedését figyelve a 2002-t megelőző időszakhoz képest egy igazságosabb, átfogóbb lakáspolitika képe rajzolódik ki, legalább két meghatározó területen nem történt előrelépés. A jelenlegi országvezetés eleddig semmiféle koncepcióval nem állt elő arra nézvést, hogy miféle konstrukcióban újítható fel Budapest többségében igencsak lepusztult, nem panel épületállománya. (Becslések szerint ez 2000 milliárdba kerülne.) Annak sem láthatók jelei, hogy a kormány valóban prioritásként kezelné az állami bérlakások nagyságrendjének növelését (ennek egyik alternatívájáról lásd keretes írásunkat), noha majd minden szakértő szerint a magyarországi lakáshelyzet javulásáért ezzel lehetne a leghatékonyabban tenni. Ezt az igényt ismerte fel a Fidesz vezére is, amikor felvetette egy önálló építésügyi minisztérium ötletét.
Az ésszerűsített, rászorultságelvűbb állami lakáshitel-politika örömteli fejlemény ugyan, miként a lakhatási támogatások mind kiterjedtebb rendszerét is üdvözölhetjük a lakásrehabilitációs programokkal együtt, csak az nem látszik, hogy mikor és miből lesz saját lakása annak a pár százezer embernek, aki több tízezres (az állam számára láthatatlan) albérleti díját szívesebben fordítaná lakáshitel-törlesztésre, de történetesen nem felel meg a jelenlegi kritériumok valamelyikének. A fiatal, gyermekszerető házasok támogatása derék dolog (bár nem nehéz mögötte meglátni a Fidesz-érát olyannyira jellemző, s Európában mindinkább visszaszorulóban lévő keresztény családmodell archetípusát, dacára annak, hogy már a gyermeküket egyedül nevelőkre is vonatkozik a Fészekrakó), de nem vigasztalja azt, aki példának okáért "túlkoros", megrögzött szingli vagy éppen csak nem vágyik sem élet-, sem házastársi kötelékre, esetleg meddő.
A lakáshitelekben érdekelt pénzintézetek is felismerték, hogy a jelenlegi, lakásvásárlást segítő konstrukciók kezdik kifutni a formájukat; mindenki, aki tehette, belevágott, az egyre csak épülő új lakások, illetve az azok hatásaként megüresedő régiek értékesítéséhez azonban nincsen elegendő fizetőképes kereslet. Ezért néhányan még idén azt tervezik, hogy Magyarországon is elindítják a Nyugat-Európában teljesen általános, nálunk azonban még egyáltalán nem létező lakáslízingmodellt. Ennek lényege, hogy az ingatlant a lízingcég vásárolja meg, de tartós bérletbe adja egy magánszemélynek, aki rögtön tulajdonba is veszi, és kvázi lakbérként törleszti évtizedek alatt a lakás ellenértékét kamatostul. E gyakorlat, ha széles körben elterjedne, akkor kortól, családi állapottól, gyermekek számától függetlenül biztosítaná annak a lehetőségét, hogy bárki, aki nem rendelkezik önerővel vagy jelzálogként felajánlható egyéb ingatlannal, de a törlesztőrészleteket képes fizetni, idővel saját lakáshoz jusson. (A lízingcég számára maga a lakás jelenti a biztosítékot.) Minthogy e konstrukció az eddig megismert részletek szerint csak új építésű lakásokra vonatkozna, ráadásul - nyilván a kezdeti bizalmatlanság miatt - a kamatai is jóval magasabbak lennének a lakáshitelkamatoknál, következésképpen a havi törlesztőrészletek egy 10 milliós lakás esetén 100 ezer forint felett járnának, jogos igénynek tűnik, hogy az állam valamilyen módon ösztönözze ennek az új lakásvásárlási módnak a magyarországi térnyerését - ha már egyszer a bérlakásrendszer fejlesztésében tétlenkedik.
