„Több értelmet a tüntetésnek!” – Még egy béna demonstráció

Belpol

Újabb tüntetés fulladt kudarcba, ideje lenne tehát mérlegelni egy-egy demonstráció szükségességét, fontosságát, és nem „elhasználni” a véleménynyilvánítás legerősebb eszközét.

Jó előre meghirdette a Szabad Oktatást Facebook-csoport a Nem tűrhetünk tovább! című vasárnap délutáni tüntetést, ami az e heti diáktüntetések fényében még ígéretesnek is tűnhetett. Csakhogy a József nádor térre szervezett demonstrációnak alig nevezhető rendezvény a négyórás kezdéskor még igencsak vérszegénynek bizonyult. Kevesen voltak, így a szervezők a kezdéssel vártak is vagy 20 percet, hogy igazolva érezzék, tuti nem lesz itt az a minimum 3000 ember, aki jelezte részvételi szándékát a Facebook-eseményen.

false

Fotó: Galló Rita

 

Pár tucat ember a transzparenseivel, zászlóival zenére gyűlt a kihalt térre, amit viszont rengeteg rendőr biztosított. A színpadtechnika is igencsak profi volt e délutáni kis csoportnyi hepajhoz, ám a tüntetéskellékek tárháza elég színesnek bizonyult: ácsolt, festett és rajzolt táblákat, lepedőket fújdogált a szél, valamint arra lehetett figyelmes a vasárnap délután tüntetni vágyó résztvevő, hogy Neptun feliratú piros pólóban, színes kéznyomatokkal összetapogatott lepedők vannak sokaknál, valamint kis piros papírzászlókon az állt, hogy „Miénk a Neptun!”.

De ott volt a téren a csöppet exhibicionista, ám roppant elszánt Takács Józsi bácsi is, aki megújított, kézzel készített tábláit mutatta meg, ha már eljött. Ugyanakkor kissé kiábrándultnak is tűnt: „legközelebb akkor szóljatok, hogy tüntetés van, ha legalább 20 ezer embert össze tudtok trombitálni”.

false

 

Fotó: Galló Rita

Miközben ki-ki türelmesen várakozott, a színpadon még a kényszerű álldogálás közben Szarvas Péter középiskolai tanár vette magára a konferanszié szerepét, aki kissé furcsamód arra szólította fel az egybegyűlteket, hogy kezdjenek el ismerkedni: „hátha mind ugyanazért vagytok itt”. De miért is lett volna bárki csak úgy vasárnap délután a József nádor téren? Szerencsére nem sokkal később elkezdődött az úgynevezett program, amely során az eredeti kiíráshoz képest elég kevés konkrétum valósult meg. Szarvas felvezetőként beszélt egy kicsit az elmúlt hét oktatást érintő problémáiról úgy en general, majd jött Horváth Szilveszter, az újpalotai Neptun utcai általános iskola tanára, aki mondandója elején megfejtette a Neptun-rejtélyt, miszerint a demonstrálók nem a felsőoktatási informatikai rendszerért ágálnak, hanem egy bezárásra ítélt iskolát akarnak megvédeni.

A tüntetés szervezői közben azt játszották, hogy egy-egy felszólaló után a közönségnek adták át a szót, egy mozgó mikrofonba ki-ki elmondhatta, ami a szívét nyomja. Így tett egy Neptun utcai általános iskolai pedagógus, aki elmondta, hogy az intézmény sorsáról május végén döntenek, és azt szeretné, ha a döntéshozók a megkérdezettek véleményét egyenlő módon értékelnék: ugyanannyit érne egy tanár érvelése, mint az intézmény fenntartóié. Majd egy magát nyuggernek tituláló férfihez került a szó, aki elmondása szerint régebben panelproliként identifikálta magát, és decemberben szánta el magát, hogy ezentúl ő is tüntetni fog. Ez a hatodik demonstrációja.

false

 

Fotó: Galló Rita

A színpadon ezután az ez idáig szintén veszélyben lévő, ám mára – Balog emberminiszter kegyének hála – megmenekült Wallenberg-iskola diákjai hallatták volna hangjukat, ám a kedvező döntés után igazgatójuk letiltotta őket a szereplésről. E gesztust ugyan nem szolidaritásnak hívják, de volt egy bátor lány, Ponauer Anna Szimonetta, aki azért szólalt fel nagy izgalommal, de rendkívül bájosan, mert ő maga már megtapasztalta, milyen az, amikor bezárják az iskoláját. Most megint ez a veszély fenyegeti az újabb intézményt, ahová jár, ezért ő rendkívül tisztán és érthetően beszélt azokról az oktatást érintő problémákról, amelyeket a saját bőrén érez akár nap mint nap. A fiatal lány nagyon izgult, de vélhetőleg ő volt az utóbbi idők tüntetéseinek egyik legkedvesebb és leghitelesebb felszólalója.

A demonstráció békés és viszonylag csendes volt, csupán a közbeiktatott zeneszámok nyújtottak némi hangerő-növekedést, ezért furcsamód egészen viccesen hatott, mikor egy-egy tüntető a megszokás és a reflexek következtében elkiáltott egy-egy „Orbán, takarodj!” vagy „Mocskos Fidesz” jelszót.

A színpadon még Molnár Péter beszélt és slammelt az iskolai szegregálás elleni fontos kiállásról, megemlítve saját küzdelmét is (amelyről itt és itt írtunk), amelyet közadatigénylés címen ma már nem rövid ideje a bíróságon folytat, amely ügy végére, ha minden igaz, május 22-én végre pont kerülhet. (Részletek itt.) Valamint szót kért és kapott Szántó Judit, a Hívatlanul Hálózat aktivistája, aki a legújabb orbáni agyrém, az újabb sokmilliós költségű nemzeti konzultáció okán kijelentette, hogy márpedig ő akkor egy „megélhetési bevándorló”, mert szerinte mindez de facto nettó fasizmus, ő maga pedig kicsit sem kér ebből.

false

 

Fotó: Galló Rita

A tüntetés ezután a „szabad mikrofon” jegyében önként, spontán vállalt beszédek és felszólalók kiállásával folytatódott. Volt a tömegnek nem igazán nevezhető csoportosulásban egy tábla, amelyen az állt, hogy „Több értelmet a tüntetésnek”. Talán ez az a félmondat, amely leginkább érvényes e vasárnap délutáni bohóckodásra. Lehet, hogy máskor még egyszer át kellene gondolni, tüntetés címen akarunk-e ismerkedni, beszélgetni, vagy az is lehet, hogy a Szabadság téri tüntetők vagy az Eleven Emlékmű-csoport tagjaihoz hasonlóan új formát kellene találni mindennek, úgy talán újra értelme lehetne a tüntetéseknek, mint ahogy értelme volt ezen a héten a diákok által szervezett demonstrációnak, anno a netadó elleni felszólalásoknak és vonulásoknak, vagy nagyon konkrét ügyek melletti vagy elleni kiállásnak.

A tüntetés után késő délután néhány demonstráló a József nádor térről hazafelé menet lezárta a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződését. A kezdetben néhány, majd később valamennyivel több tüntető, akik a Szabadság téri ellenállók magját képezik, köztük Mécs Imre és felesége, Magyar Fruzsina spontánnak tűnő akciója mintha helyre tette volna a délutáni félresikerült tüntetést. A környéken teljes közlekedési káosz alakult ki, rengeteg rendőrt vezényeltek a helyszínre, ám az akció egy órán belül „az érdeklődés hiányában” abbamaradt.

false

 

Fotó: Kranicz Richard

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.