Vészesen alacsony szinten a kórházi ápolók létszáma

Többet ugyanannyiért

szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2018/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az állami egészségügyi rendszerből 25 ezer ápoló hiányzik, ma a nővérhiány három-négyszerese az orvoshiánynak. A terhek folyamatosan növekednek, a béremelés viszont alig érezhető, így az ápolóknak nem marad más lehetőségük, mint a magánszektor vagy a külföldi munkavállalás – vagy a pályaelhagyás.

„Ötven-hatvan ápolót akár már ma fel tudna venni a győri Petz Aladár Kórház, ennyi emberrel egy időre orvosolni lehetne az egyre feszítőbb nővérhiányt” – írta április közepén a Kisalföld. A lap beszámolója szerint az intézményben nincs kevesebb ápoló, mint 5-10 évvel ezelőtt, a hiány a megnövekedett feladatokból adódhat – például a komfortosításból. Ezért most visszavesznek ebből: a kétágyas kórtermekből három-, a négyágyasokból hatágya­sakat alakítanak ki.

Mi is megkérdeztünk fővárosi és vidéki nagyvárosban dolgozó ápolókat a helyzetről. „Nálunk állandó a nővérhiány, rengeteg az üres státusz. Hivatalosan 20 dolgozónak kellene lennie, hogy teljesüljön a minimumfeltétel, most 12-en vagyunk. Ezt úgy oldja meg a kórház, hogy valaki papíron máshol dolgozik, mint ahol valójában műszakol, így teljesülnek a minimumfeltételek, nem kell bezárni az osztályt. Gyakorlatilag viszont nincs meg a megfelelő számú ember” – meséli egy budapesti kórház ápolója, aki szerint folyamatosan csökken az ápolók száma. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint a legfejlettebb országok átlagához képest nálunk 25-26 ezer ápoló hiányzik a rendszerből.

Csak a felszín

Az elvándorlás mértékéről igen nehéz pontos adatokat találni, még ha a korábban Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) névre hallgató, ma már az Állami Egészségügyi Ellátó Központon (ÁEEK) belül Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság néven működő szerv kezeli is a külföldi munkavállaláshoz szükséges jóhírnév-igazolást kérő egészségügyi dolgozók adatbázisát. Az igazolások kiadásában a MESZK is közreműködik. „Ezek az adatok egyrészt szándékot jeleznek – magyarázza Balogh –, az igazolás ugyanis 3 hónapig érvényes, ugyanaz a személy tehát többször is kérhet, így többször is szerepelhet az adatbázisban. Másrészt ezekben az adatokban benne vannak azok a Magyarországon tanuló külföldiek is, akik a tanulmányuk után elhagyják az országot, bár az ápolók esetében az igazolást kérők 90 százaléka magyar. Harmadrészt a szakdolgozói migrációt árnyaltan kell kezelni, mert sokan a képesítésükhöz képest alacsonyabb kategóriában kezdenek dolgozni, ahová nem kell igazolás, esetleg pályaelhagyók lesznek külföldön vagy itthon, vagy ingáznak két ország között. A hivatalos statisztika így csak a jéghegy csúcsa.” A MESZK elnöke szerint az ápolói létszám csökkenése folyamatos, egyre többen mennek nyugdíjba, egyre kevesebb a pályakezdő, a fővárosban és a nyugati megyékben pedig hosszú évek óta kritikus a helyzet; utóbbi helyről sokan átmennek Ausztriába dolgozni, akár naponta ingázva a munka- és a lakhelyük között. A hivatalos adatok szerint 2013-ban ment el a legtöbb ápoló: a távozó 655 szakdolgozóból 518 volt ápoló, 2014-ben 680-ból 485, 2015-ben 707-ből 491, a 2016-os adat szerint pedig 631-ből 426. A legfrissebb adat 2017 első félévéből való, akkor 306 szakdolgozó ment el, ám az külön nincs feltüntetve, mennyi volt ebből az ápoló. A MESZK szerint az ápolóhiány az orvoshiánynál háromszor-négyszer nagyobb. „Mivel az EU-ban elismerik a magyar diplomát és az egészségügyi dolgozó mindenhol hiányszakma, nagy a csáberő, hogy ahogy végeznek, másnap már menjenek is külföldre” – mondja Balogh Zoltán.

„Szinte mindennap megfordul a fejemben – meséli egy budapesti kórházban dolgozó forrásunk –, hogy mit keresek még itt. Lassan családot szeretnék alapítani, de ilyen munka mellett ez esélytelennek tűnik. Külföldre nem mennék, de egy lazább munkakör egyre vonzóbbá válik. Az embereken való segítés az, ami még a szakmában tart. Megmenteni egy éle­tet, csodálatos érzés. Talán emiatt tudok nap mint nap erőt meríteni ahhoz, hogy végigvigyek egy műszakot.” Mást az idősebb szülők ápolása vagy az életkora tart vissza az emigrálástól. „Már nem gondolkozom azon, hogy elmenjek külföldre, elmúltam 50, kopik a térdem, a csípőm. Régebben akartam menni, de én gondoztam a szüleimet, nem hagyhattam itt őket” – mondja egy másik fővárosi kórház ápolója. Náluk több mint 60 ágy van, amire 14 ápoló jut – két és fél éve ennek a duplája volt, több mint 30 nővér. A legtöbben nyugdíjba mentek, de van, aki más intézménybe, külföldre vagy a magánszektorba, és volt, aki egyszerűen otthagyta az egészségügyet. A munkaerőhiányt ún. bérnővérekkel igyekeznek pótolni, ám mivel közülük a legtöbb főállás mellett másodállásban vállal plusz, kisegítő műszakokat más intézményekben, ezzel a rendszerrel is sok a probléma. „Ha a főállású munkahelyén borul a beosztás, borul a másodállás is, ezért sokszor nem érkeznek meg, és a műszak elején tudjuk meg, hogy két ápolóval kevesebben leszünk. Igyekszünk ezért ezt az opciót keveset igénybe venni, de egyszerűen rákényszerülünk.” Egy vidéki kórház ápolója ennél jobb körülményekről számolt be: náluk 32 ágyra 15 fő jut, a minimumfeltételeknek eleget tesznek az osztályok, de még így is kevés a munkaerő. Ő főként az adminisztrációs terhek miatt panaszkodik: a megnövekedett dokumentálási kötelezettségek miatt nem elég az ápoló, szerinte külön kellene választani az ápolási feladatokat az adminisztratívaktól. A pluszvállalás náluk is általános, a legtöbb kollégájának, ahogy neki is, van másodállása.

A feladat sem lett kevesebb az évek során. „Egyre több a beteg ember, ahogy öregszik a lakosság. Abból felesleges kiindulni, hogy ugyanannyi nővér van, mint öt éve, hiszen azóta megnövekedtek az igények is a gyógyításban. A férfiak 58, a nők 60 éves koruk után többnyire sűrűbben betegszenek meg, megnövekednek az orvos-beteg találkozások és a kórházi kezelések száma” – mondja Soós Adrianna, a Független Egész­ségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke. Így a munkaintenzitás is megnő: 8 óra alatt ma már több beteget kell ellátni, mint évekkel ezelőtt. Ráadásul az ápolók egyre többször végeznek más feladatokat. „A sürgősségi osztályokon mindennapos, hogy egy nővér orvosi kompetenciába tartozó be­avatkozást végez: ha egy bőrgyógyász rezidens ügyel a sürgősségin, nem biztos, hogy tud légutat biztosítani, akkor azt én csinálom. Ahogy én szúrok centrális vénát, vagy én állítom be a lélegeztetőgépet, holott ez mind az orvos feladata lenne” – meséli az egyik budapesti ápoló. Egy másik fővárosi forrásunk is ezt tapasztalja: őt sokszor megkérik, hogy csinálja meg például a varratszedést. Soós Adrianna úgy véli, nem ez a baj, az ápolók kompetenciáját ki lehetne és kellene is terjeszteni, hanem az, hogy nincs lefektetve, kinek mi a feladata.

Ráadásul egy nővérnek így is sok a dolga: gyógyszert ad, infúziót köt be, sebet kötöz, műtőbe visz beteget, mobilizál, viziten vesz részt, beavatkozik a rosszulléteknél, életveszélyes állapotoknál. „És akkor még nem evett és ivott a beteg, ha a székletét és vizeletét nem tudja üríteni, segítünk abban is, megfésüljük, megborotváljuk, közben szociális munkát végzünk, pszichológust hívunk, a szükséges konzíliumokon segítjük az orvos kollégákat, igyekszünk a beteg és a család pszichés vezetésével, otthoni életre való felkészülésével is foglalkozni. És persze oktatásra, kongresszusokra járunk, előadásokat tartunk, vagy akár oktatjuk is a hallgatókat. Erre nem elég egy műszakban két ápoló” – sorolja vidéki forrásunk. „Látható, hogy a terhelés egyre csak növekszik – mondja Balogh –, a pszichológiai terhelésről nem is beszélve. Hiányzik a segédszemélyzet is, a dokumentáció is rengeteg időt elvisz, havi 240 munka­óra mellett mikor jut idő pihenni? A beosztásoknál már arra kell törekedni, hogy havi egy szabad hétvégéje legyen mindenkinek. Ha kettő van, az már úri passzió.” A munkafeltételek javítását a FESZ elnöke is szorgalmazza: szerinte addig nehéz küzdeni az elvándorlás ellen, amíg külföldön kevesebbet dolgoznak, többet keresnek és emberként bánnak az ápolókkal, nálunk pedig még a munkaruhát is az ápolóknak kell megvenniük, kimosniuk, kiszolgáltatottak és nem érzik, hogy szükség van rájuk.

Hiányozni fog

Hiányozni fog

Fotó: MTI/Balázs Attila

Nem vonzó

Az általunk megkérdezett budapesti ápolók úgy látják, alig van utánpótlás, azokba az intézményekbe, ahol ők dolgoznak, nem jellemző, hogy a fiatalok gyakorlatra mennek és ott is maradnak; a vidéki forrásunk viszont pozitívumként említi, hogy hozzájuk egyre többen jelentkeznek. Náluk szinte mindenki 40 év alatti. Ez nagy szó, fővárosi forrásainknál ez nem így van: sokan állnak nyugdíj előtt (az egészségügyben 40 év munkaviszony után el lehet menni nyugdíjba, amit az óriási leterhelés miatt sokan igénybe is vesznek). „A 12-ből 5 munkatársam van pár évre a nyugdíjtól” – mondja egyikük. Másikuk hozzáteszi, a sok feladat mellett a munkakörülmények sem meggyőzőek egy fiatal számára, ők egy „felújított” részlegbe költöztek nemrég, ami azt jelenti, hogy „többé-kevésbé kifestettek, toldoztak-foldoztak, amit muszáj volt, megcsináltak, a külcsínre odafigyeltek, de a falban ezer éve rohadó csöveket már nem cserélték ki, arra nem volt pénz. Ahogy eszközökre is alig. Van egy keret, amiből gazdálkodhatunk, de az többnyire csak virtuális pénz, nincs a kórház kasszájában. A szállítók szállítanak, amíg tudnak, de ha már a saját működésüket fenyegeti az, hogy a kórház nem tud fizetni, nem teljesítik a rendeléseket. Akkor jön a kompenzáció, ami után ismét megindulnak a szállítások, de rövid időn belül eljutunk ugyanoda, ahol voltunk. A múltkor rám szóltak, ne is rendeljek egy bizonyos fajta kötszert, mert már nem hozzák ki, csak ha újból fizetőképesek leszünk.”

Többek között ezeket elégelte meg az a fiatal ápoló forrásunk, aki 2015-ben költözött ki Németországba. Azóta egy rehabilitációs osztályon dolgozik. Magyarországon három évet dolgozott diplomás ápolóként, a fizetése nem volt elég ahhoz, hogy függetlenedni tudjon a szüleitől. „A stressz mindennapos fogalom volt az életemben és sokszor vittem haza a munkámat. Németországban jól érzem magam, három műszakban dolgozunk, ezek mindegyike 8 órás. Túlóra itt is van, de nem annyi, mint otthon, és ha túl sok összegyűlik, szabadnapot kapok érte. Fontos a munka mellett a kikapcsolódás, az aktív pihenés, amire itt oda tudok figyelni” – mondja, és hozzáteszi, a körülmények is jobbak, mint Magyarországon, eszközhiányra még sosem volt példa, és mindenki a kompetenciájának megfelelő feladatokat lát el. „Egyelőre nem tervezek hazajönni. Ha a fizetés és munkakörülmények olyanok lennének, mint Németországban, akkor jönnék is haza, ez nem kérdés. De úgy látom, ez még várat magára.”

A kereset sarkalatos pont, az általunk megkérdezett ápolók csak minimálisan érzékelik az elmúlt évek béremelését. „Továbbra sem tudok félretenni, hónapról hónapra élek, mint nagyon sokan ebben az országban. Nem vagyok telhetetlen, de a lakás- és autóhitelt is fizetnem kell” – mondja a vidéki nagyvárosban dolgozó forrásunk. „Két diplomám van – teszi hozzá az egyik fővárosi ápoló –, nagyjából ezer forinttal keresek többet, mint a »nagy béremelések« előtt. Van olyan betegszállító kollégám, akinek kettő forinttal lett több a fizetése. Két munkahellyel keresek havi 260 ezer forintot, ehhez több mint 300 órát kell ledolgoznom. Éjszaka, ünnepnapon, hétvégén is. Ha a Lidlben majdnem kétszer annyi a kezdő fizetés, mint ápolóként, senki nem fogja ezt a szakmát választani.” A másik budapesti nővér 36 év munkaviszony után 120 ezer forintot keresett, a mostani béremelések után három év alatt 20-30 ezer forinttal nőtt a fizetése, így majdnem 40 év munkaviszony után nettó 140–150 ezer forintot vitt haza. Az immár Németországban dolgozó ápoló elmondta, ott is sokat kell dolgozni a pénzért, de más érzés az, hogy tudja: megfizetik, megbecsülik a munkáját. „Ezzel a fizetéssel már tud az ember előre tervezni.”

Balogh Zoltán értékeli a négylépcsős béremelést, fontosnak tartja, hogy az első, átlagosan 26,5 százalékos emelés differenciált bértáblát hozott létre, rámutat viszont, hogy emelkedik a bérminimum, más ágazatokban is voltak béremelések, vagyis az egészségügyben kereshető bérek nem emelkednek ki más szakmákhoz képest. „Fontos lenne, hogy elismerjék, a közfeladatot ellátók közül ki kell emelkednie az egészségügynek, a következő kormányzati ciklus végére az uniós fizetések 60–70 százalékát el kell érnie a magyar béreknek.” Szerinte a mindenkori garantált bérminimumhoz kellene igazítani az egészségügyi béreket, legyen a rendszer kiszámítható és a döntéshozók figyeljenek az olyan egyéb juttatásokra is, mint a cafeteria vagy a ruhapénz. A FESZ ennél radikálisabb javaslattal állt elő: az idén 50 százalékos béremelésre lenne szükség, majd további 15-15 százalékra az elkövetkező években. „A bérekkel ellensúlyozni kell a többletterheket. A béremelés előtt az utolsó helyen álltak az egészségügyi dolgozók, most előrébb léptek néhány lépcsőfokot. De ennyivel nem lehet megszüntetni a hiányt” – véli Soós Adrianna. Követeléseiket elküldték Orbán Viktornak is, választ még nem kaptak; most arra várnak, hogy megalakuljon az új kormány és legyen kivel tárgyalni. A sztrájk is felvetődött, ám az egészségügyben ez nehezen megvalósítható, és az általunk megkérdezett ápolók sem támogatják. „Az egészségügyben már így is minimális szolgáltatást nyújtunk – mondja Balogh Zoltán –, ezt lejjebb vinni egy sztrájk esetén már szinte nem is lehet.”

szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2018/19. (05. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    harcolj
    2018. június 09., szombat 20:34
    Az egészségügynek ugyanaz a baja mint a jelenlegi Magyarországnak, a rendszarváltozáskor nem volt igazából koncepció és megfelelő eltökéltség a paraszolvencia által gúsbakötött rendszer megreformálására a kórházak és szakrendelések szintjén szintjén. A háziorvosok praxisának vállalkozásba adása is kisiklott mára épp a Fidesz kezdte kinyírását 1998-ban - rohadjanak meg érte. Mára a kórházak vezető pozícióban levő orvosai bebetonozták a feudális rendszert. Jól mutatja a rendszer tarthatatlanságát hogy Kásler keresztény főgyógyító tavaly 50 millió teljesítményt hozott össze saját bevallása szerint. Na ilyen a mi agyondicsért (szerintem szar) egészségügyünk amiből az elkötelezettek és nem megalkuvó (joggal) menekülnek.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Veszélyes precedens”
Interjú Sarkadi Balázs akadémikussal
Hol tart a vizsgálat?
Trump és Oroszország
Interjúk
Wim Wenders, Rutkai Bori, Ziggy Marley
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra