„A létminimumméréssel módszertani problémák vannak, sőt már az elnevezése sem fedi a tartalmát, mert nem a megélhetési minimumra vonatkozik. A KSH-val beszélgetünk erről” – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár tavaly nyáron a Népszabadságnak. Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese az államtitkár intelmei után egy évvel, június 25-én jelentette be, hogy a 2014-re vonatkozó kiadvánnyal befejezik a létminimum publikálását, helyette „új névvel és új tartalommal egy, a mai magyar társadalomra relevánsabb abszolút szegénységi mutató” fejlesztésébe fognak.
A hivatal közleményét ellenzéki pártok és társadalomkutatók is kommentálták, szerintük a kormánynak lehetett kényelmetlen a mutató alakulása, mert nem igazolta vissza az Orbán-féle gazdaság- és szociálpolitika sikerességét. Éppen ellenkezőleg, a KSH friss kiadványa is megjegyzi, hogy az elmúlt években a háztartások 40 százaléka körül ingadozott a létminimum alatti jövedelemből élők aránya. Mellár Tamás közgazdász, a KSH 1998 és 2003 közötti elnöke a Magyar Nemzetnek nyilatkozva politikai okokat látott a létminimum-számítás eltörlése mögött. „Egy statisztikai szolgálatnak kényesen ügyelnie kell az adatok iránti bizalomra. Ezt a bizalmat nagyon nehéz felépíteni, de nagyon könnyű erodálni” – fejti ki a Narancsnak Mellár, miért probléma a KSH politikai befolyásolásának már a felmerülése is.
Meg lehet élni 87 ezer forintból?
Egy ennyire direkt államtitkári nyilatkozat után a KSH akkor is nehezen mosná le magáról a politikai megrendelés gyanúját, ha kizárólag szakmai okokból nyúlna a létminimum-számításhoz. Pedig egy óvatosabb változtatás mellett még érvelni is lehetne, senki sem tagadja, hogy vannak gondok a mutatóval. Például az elnevezésével. Ha a kedves olvasó az elmúlt évek létminimumról szóló híreit hallva arra gondolt, hogy 3,5–4 millió honfitársunk él az éhhalál küszöbén, természetesen tévedett. A létminimum nem a puszta túléléshez szükséges jövedelmet méri, hanem egy igen szerény, de azért tisztesnek nevezhető megélhetési szintet jelöl, így sokak szerint szerencsésebb lenne szociális minimumként hivatkozni rá.
Lajtai György, a Munkástanácsok Szövetségének közgazdász szakértője a munkaképesség megőrzésének költségeként tekint a létminimumra: ez az összeg a minimálisan elvárható egészséges táplálkozáson túl normális ruházkodásra és lakhatásra is elég, fedezi a munkához nélkülözhetetlen számítógép és mobiltelefon, esetleg gépkocsi fenntartását, talán még némi kikapcsolódást is lehet belőle finanszírozni. Bizton állíthatjuk tehát, hogy a létminimum alatt élők munkaereje folyamatosan romlik, mivel egy társadalmilag minimálisan elvárt életszínvonalat sem tudnak fenntartani. Hogy ezt szegénységnek vagy valami másnak nevezzük, az már definíció (és politikai megközelítés) kérdése.
| ||
A létminimum volt Magyarországon az egyetlen olyan mutató, amely a valós szükségletek felől közelített a szegénységhez (nem egy társadalmi átlagból vagy tartós fogyasztási cikkek meglétéből indult ki). A KSH közel száz évvel ezelőtt is közölt létminimumra vonatkozó adatokat, a ma használt módszertan a rendszerváltás után alakult ki, 1995-től jelennek meg évente a Létminimum kiadványok. A számítás alapja egy úgynevezett élelmiszerkosár, ezt legutóbb 2003-ban frissítette az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet. A kosár az élelmiszer-tudomány által megállapított minimum tápanyagértékekhez igazítva adja meg egyhavi étkezés költségeit, a mindenkori legalacsonyabb fogyasztói árakon. Az élelmiszerkosár értéke 2014-ben 23 954 forint volt, egy felnőtt ennyiből tudta kihozni a szerény, de még egészséges táplálkozást. A létminimumhoz úgy jutunk el, ha megnézzük, hogy akik körülbelül ennyit költöttek élelmiszerre, mennyit költöttek egyéb kiadásaikra. Tavaly egy egyedül élő felnőtt létminimuma pontosan 87 351 forint volt. Minthogy a gyerekek és a nyugdíjaskorúak tápanyagszükséglete valamivel alacsonyabb, illetve a háztartások bizonyos kiadásai – például a rezsiköltségek – nem nőnek a családtagok arányában, a létminimumot különféle összetételű háztartásokra is kiszámolja a KSH. Két felnőtt és két gyermek létminimumértéke például 253 318 forint volt 2014-ben, a két nyugdíjasból álló háztartás 135 394 forintból tudott kijönni.
Ezekből a küszöbértékekből a kutatók KSH-adatok vagy más adatgyűjtések felhasználásával becsülik meg, hogy a népesség hány százaléka él a létminimum alatt. „Saját próbálkozásaimnál a Tárki adatai alapján számolgattam a különböző aktivitási arányú és gyerekszámú családtípusokhoz tartozókat. Így jutottam a 90-es évekre 3 millió, 2010 körül 4 millió fölötti számhoz” – mondja a Narancsnak Ferge Zsuzsa szociológus. A becslésekben lehetnek eltérések, de abban mindenki egyetért, hogy a 2005–2006-os megszorító intézkedések, a 2008-as válság, legutóbb pedig az Orbán-kormány adópolitikájának negatív hatásai jól tükröződnek az adatokban. Éppen ezért gondolják a kutatók, hogy a létminimum kiválóan használható a valós társadalmi változások értékelésére. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is azt emeli ki, hogy
a létminimum segítségével lehetett követni a belföldi trendeket.
Abban igaza van a KSH-nak, hogy nemzetközi összehasonlításra kevéssé alkalmas az adat, mivel az abszolút szegénységnek nincs általánosan elfogadott mércéje (bár az Európai Bizottságnak voltak ez irányba tett lépései). Kanadában például három különböző mutatót is publikálnak, az Egyesült Államokban pedig egyszerűen az élelmiszerkosár háromszorosát kiáltották ki létminimumnak. Nemzetközi összevetésre ugyanakkor rendelkezésre állnak az Európai Unió szintjén harmonizált szegénységi felmérések, az úgynevezett laekeni indikátorok. Ezek közül a legfontosabb a relatív jövedelmi szegénység, mely alapján a nemzeti medián jövedelem 60 százalékánál kevesebből élőket soroljuk a szegények közé (a medián jövedelem az összes állampolgár sorrendbe állított jövedelmének középső értéke). Relatív szegénységi küszöb alatt Magyarországon 2013-ban a népesség 14,6 százaléka élt, ez az arány jóval elmarad a létminimum alatt élők tömegétől. Több hazai kutató felvetette ugyanakkor, hogy a relatív jövedelmi szegénység módszertani okokból túlságosan kedvező fényben láttatja a magyar (és általában a kelet-európai) állapotokat, elsősorban az eleve igen alacsony medián jövedelem és a nagycsaládosok eltérő súlyozása miatt. Pogátsa Zoltán közgazdász a Narancsnak azzal érvel, hogy a relatív szegénységi küszöb nálunk nem jelent igazi törésvonalat a társadalomban, ilyet csak az abszolút szegénységi mutatók képesek láttatni.
Az EU-s módszertan torzításait enyhíti, hogy a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élőket és az anyagilag súlyosan deprivált személyeket is beveszi a „szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek” közé. 2013-ban a magyar lakosság 31,1 százaléka, több mint 3 millió ember tartozott ide. Ez már valamelyest közelíti, de nem éri el a létminimum alatt élők számát. A KSH egyik problémája éppen az volt, hogy az EU meghatározása szerint a laekeni indikátorok adják a szegénység legtágabb definícióját, a létminimum-számítás itthon mégis több szegényt mutat.
Végképp eltörlik
„Folyamatos nehézséget jelentett a média és a közvélemény felé annak kommunikálása, hogy a létminimum háztartási és nem személyi mutató, illetve, hogy maga az elnevezés sem tükrözi a mutató valódi tartalmát” – szólnak a KSH megszüntetés melletti indokai. Nehezen érthető ugyanakkor, hogy ha az elnevezéssel, a kommunikációval volt probléma, miért nem ezen változtattak. Az egyeztetésekre rálátó forrásaink szerint a hivatalnak volt néhány módszertani aggálya is – túl nagy értékű az élelmiszerkosár, az élelmiszerkosár környékén fogyasztók mintájába jómódú családok is bekerülnek –, ám ezek orvoslására nem tettek javaslatot, inkább példálózó jelleggel sorolták kifogásaikat. Mellár Tamás úgy véli, ha valóban csak módszertani változtatásról lenne szó, a KSH-nak szakértők bevonásával kellene kidolgoznia az új számítást, és legalább két évig párhuzamosan publikálhatnák a két módszertan szerinti értéket. Ehhez képest úgy szüntették meg a létminimumot, hogy semmilyen konkrétumot nem állítottak a helyére. „Ez védhetetlen álláspont” – mondja Mellár.
Bár a KSH közleményeiben vegyesen beszél módszertani megújításról és egy teljesen új mérőszám kidolgozásáról, minden dokumentumot átböngészve világosan kirajzolódik, hogy amit jövőre mérni fognak, annak jelen állás szerint nem sok köze lesz a létminimumhoz. A hivatal még április 22-én tartott szakértői egyeztetést a kérdésről, a munkavállalói és a tudományos oldal képviselői is belementek volna az átnevezésbe és a módszertani változtatásba, ám Németh Zsolt elnökhelyettes meglehetős egyértelműséggel kommunikálta, hogy a létminimum formailag és tartalmilag is tarthatatlan. A Létminimum 2014 kiadvány végén a KSH öt lehetséges helyettesítő mutatót vázol fel, bármelyiket választják is, értéke minden bizonnyal elmarad majd a jelenlegi létminimumtól, hogy – a hivatal érvelése szerint – jobban koncentrálhasson a szegénységre.
Ennek előnyeit egyelőre nem érzik át a kutatók, egyöntetű véleményük szerint a létminimum volt a legfontosabb, legkomplexebb szegénységi mutató, és egy felmérés hirtelen kivezetése egyébként is rontja az elérhető statisztikai adatok gazdagságát. Még fájóbb fejlemény ez a szakszervezetek számára, hiszen eddig a létminimummal mért abszolút fogyasztási küszöb ütőkártya volt a kezükben a bértárgyalások, különösen a kormánnyal folytatott minimálbér-tárgyalások során. 2015-ben a bruttó 105 ezer forintos minimálbér nettó értéke 68 780 forint, ami mintegy 21 ezer forinttal marad el a létminimumtól, Lajtai György számításai szerint a két minimálbéres keresővel rendelkező, kétgyermekes háztartásban az elmaradás már a 70 ezer forintot is eléri. Ha a novemberben folytatódó egyeztetéseken nem sikerül megállapodni egy létminimumhoz hasonló megoldásban, a szakszervezetek arra kényszerülhetnek, hogy elindítsanak egy a brit living wage-hez (tisztes bér) hasonló módszert (ez nemcsak az élelmiszerek, hanem más szükségletek értékét is bevenné a fogyasztói kosárba). Eltökéltségüket növeli, hogy a konzervatív brit kormány 2020-ra 40 százalékos minimálbér-emelést tervez, részben az ottani living wage mozgalom hatására.
Ferge Zsuzsa a bérek mellett a segélyeket említi a létminimum-számítás és a szociálpolitika lehetséges találkozási pontjaként. „A 2003-as Létminimum kiadványban még szerepelt, hogy a mutató egyik elsődleges felhasználási területe a segélyküszöb megállapítása. Ez a politikai cél egyre illuzórikusabbá vált, ma a segélyek a létminimum harmadát se érik el. Politikailag akkor lehetne elfogadott a létminimum-számítás, ha a kormány azt is elfogadná, hogy mindenkinek joga és szüksége van legalább minimális megélhetésre.”
A létminimum eltörlése ezzel ellenkező szemléletmódot tükrözhet. Nem tudni, pontosan miként zajlott Czibere államtitkár és a KSH „beszélgetése”, mindenesetre a KSH-ban dolgozó forrásunk szerint direkt utasítás nélkül is célt érhetnek a kormányzat üzenetei. A KSH elnökét és elnökhelyetteseit a miniszterelnök saját hatáskörben nevezi ki és menti fel, 2010-ben is ez volt az egyik első hivatal, amelynél lezajlott a vezetői személycsere: a Bajnai Gordon által 2009-ben pozícióba helyezett Belyó Pált Vukovich Gabriella váltotta, a mai napig ő tölti be a tisztséget. Vukovich régi szakembernek számít, kis megszakítással a rendszerváltás óta a KSH kötelékében áll. Kinevezése előtt, 2006-ban került kapcsolatba a Fidesszel, társszerzője volt – Mellár Tamással és Bod Péter Ákossal – az Orbán Viktor felkérésére írt Fehér könyvnek. Adathamisítást persze mégoly erős nyomásgyakorlással sem lehet eszközölni, az EU statisztikai hivatala – különösképp a görög válságban is szerepet játszó manipulációk óta – nagyon szigorúan ellenőrzi a nemzeti adatfelvételeket. Ugyanakkor az eredmények prezentálásában és a nem kötelező adatgyűjtések megválasztásában – ilyen a létminimum-felvétel is – mindig tükröződnek valamelyest az aktuális kormány elvárásai. A 2016-os mikrocenzus tervezett kérdései között például nem szerepel a vallási hovatartozás, amit forrásunk szerint magyarázhat, hogy a 2011-es adatok alapján Magyarország nem egészen látszott keresztény nemzetnek.
