Új gyülekezési törvényt akar a kormány, egyszerűbb lesz betiltani a tüntetéseket

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2018. jún. 27., 14:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már két ember is megvalósíthat gyülekezést.

Új gyülekezési törvényre tett javaslatot a kormány a parlamentnek. A Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott jogszabály az 1989-es törvényt váltaná fel, október 1-jén léphet hatályba.

A legfontosabb változás, hogy a hatóság a bejelentés beérkezésétől számított 48 órán belül megtilthatja a gyűlést, ha megalapozottan feltehető, hogy az a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetőleg mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár.

A közbiztonságot veszélyezteti különösen, ha a felhívás vagy a gyűlés bűncselekményt vagy bűncselekményre felhívást valósít meg. A közrendet veszélyezteti például az is, ha a felhívás, illetve a gyűlés alkalmas a bíróságok működésének megzavarására, vagy a közlekedés rendjének sérelmével jár. Mások jogainak és szabadságának sérelme különösen az, ha a felhívás, illetve a gyűlés alkalmas a magán- és családi élet védelméhez való jognak, mások otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére, vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására.

A hatóság akkor is megtiltja a gyűlés megtartását, ha a gyülekezés helyszíne olyan országos jelentőségű történelmi emlékhely vagy időpontja olyan nap, ami a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett bűnök áldozataira emlékeztet, és a bejelentéskor rendelkezésre álló körülmények alapján fennáll a közvetlen veszélye annak, hogy a gyűlés a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúra által elkövetett bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel vagy azokat igazolni törekszik.

A jelenlegi szabályozás szerint a rendőrség csak akkor tilthatja meg előzetesen a gyülekezést, ha az a bíróság vagy a parlament működését veszélyezteti, illetve ha a közlekedést oly mértékben akadályozza, hogy az más útvonalon sem biztosítható. Ha a gyülekezés bűncselekményt valósít meg, az jelenleg csak feloszlatási, nem előzetes tiltási ok. Az új szabályozás tehát jelentősen kitágítaná az előzetes tiltási okokat, ezzel korlátozná a gyülekezési jogot.

A törvényjavaslat előzménye, hogy 2016-ban az Alkotmánybíróság mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, amiért a törvényhozó nem szabályozta kellő részletességgel a gyülekezési jog és más alapjogok közti ütközés feloldásának szempontjait. A múlt heti alkotmánymódosítással a kormány már megerősítette a magánélet védelmét, várható volt, hogy ezt a gyülekezési jog korlátozása követi. Érdekesség, hogy az Alkotmánybíróság döntését kiváltó egyik ügyben Orbán Viktor Cinege utcai háza előtt akart tüntetni egy devizahiteles csoport.

Lévai Anikó tüntetőkkel beszélget a miniszterelnök háza előtt

Lévai Anikó tüntetőkkel beszélget a miniszterelnök háza előtt

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A TASZ Facebookon reagált a javaslatra, szerintük „a kormány a szabad gyülekezés feltételeinek jelentős szigorításával a tiltakozás jogát veszi el mindannyiunktól. Nincs olyan tüntetés, amely ne járna a közlekedés rendjének sérelmével, minden tüntetés alkalmas mások magánéletének, otthonának, szabad mozgáshoz való jogának korlátozására. Ezek majd mind megtilthatók lesznek”.

A javaslat egy további eleme szerint az minősülne gyűlésnek, amikor legalább két ember részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak.

Módosulhat a büntető törvénykönyv is, amely így rögzítené: aki gyűlést akadályoz, ellehetetlenít, egy évig terjedő szabadságvesztéssel, aki pedig a szervezőnek vagy a rendezőknek erőszakkal ellenszegül, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Egy évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálható az is, aki megtiltott gyűlést szervez, valamint aki a gyűlés békés jellegét biztosító korlátozásokat megsérti, és ugyanígy felel a vezető, ha ezt az általa alkalmazott rendező követi el.

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2018. jún. 27., 14:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4
    tiszapolgári
    2018. június 28., csütörtök 10:45
    Inkább olyan törvényeket hozzanak, amik miatt okafogyottá lesznek a tüntetések.
  2. 3
    Aehrenthal
    2018. június 28., csütörtök 10:38
    A Mérce szerint nincs nagy gond: https://merce.hu/2018/06/27/nincs-nagy-gond-az-uj-gyulekezesi-torvennyel/
  3. 2
    naki
    2018. június 28., csütörtök 10:20
    Orbánc, senki nem akarja Magyarországon és Európában azt, amit a te neved jelent, "Csak a Fidesz!".
    Mikor adod vissza a nyugdíjakat, nemzetgazdasági ágazatokat, demokratikus jogrendet Magyarországnak? Lopsz, csalsz, hazudsz.
  4. 1
    rworse
    2018. június 28., csütörtök 03:36
    Négy-öt magyar összehajol...

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kelet és Nyugat érdekellentétei
Interjú Timothy Snyderrel
Választási riport Szerencsről
Az új Hazafias Népfront
A rendszer árnyéka
TGM a Jobbikról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország