Zsidózás és Székely himnusz a Fidesz-székháznál

  • narancs.hu
  • 2013. március 7.

Belpol

Egyébként béke van a Lendvay utcában. Köszönjük Bencsiknek? Mint ahogy a zsidózást is? Hiszen ez sem maradt el.

„Nem kell velük szemben erőszakot alkalmazni.” Nem Pintér Sándor belügyminiszter vagy Papp Károly országos rendőrfőkapitány utasítása ez, hanem Bencsik Andrásé, a Demokrata főszerkesztőjéé. A békemenetek szervezője saját Facebook-oldalán toborzott ellentüntetőket a Fidesz Lendvay utcai székházához, hogy hangot adjanak annak, nem csak olyan civilek vannak, akik támadják a kormányt.

Csütörtök délelőtt ugyanis több tucat civil foglalta el a Fidesz székházát, így tiltakozva a kormány immár negyedik alkotmánymódosítása ellen, amely az alaptörvényben rögzítené a röghöz kötést, az Alkotmánybíróság jogainak korlátozását, de a hajléktalanok kriminalizálását is. A tüntetők bejutottak a székházba is, egy tiltakozót pedig korábban a rendőrök bilincsben vittek el.

Az alaptörvény kapujának őrzői


Az alaptörvény kapujának őrzői

Bencsik kérésének egy-két tucatnyian eleget is tettek: amikor ezeket a sorokat írjuk, az ellentüntetők épp a Szózatot éneklik, de volt már a Himnusz is, és nem maradt el a Székely himnusz sem. Egyébként béke van a Lendvay utcában. Köszönjük Bencsiknek? Mint ahogy a zsidózást is? Hiszen ez sem maradt el: „Büdös zsidók! Oda vigyétek a Síp utca tízbe!”, „Honnan van a kezetekben zászló, liberálisok?!” – hangzottak a bekiabálások. Vagy inkább Kocsis Máténak, aki megválaszolta a kérdést, mármint hogy honnan van a zászló? Hát Bajnaitól. (A gyurcsányozás kora lejárt.) Az MTI tudósítását idézzük:

Kocsis Máté, „a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, az agresszió nem fogadható el a viták rendezésére”. Hozzátette, ha „Bajnai Gordon előre szól, az embereit minden további nélkül beinvitáljuk” a székházba. Kocsis Máté ezután azt kérte „a Bajnai Gordon által felheccelt, megvezetett” diákoktól és tüntetőktől, hogy vegyék észre, mire használják őket, és hallgassák meg a Fidesz álláspontját is. Kérdésre válaszolva azt mondta, „az elmúlt években, amióta kialakultak ezek a tüntetéssorozatok, azok nemcsak időben esnek egybe Bajnai Gordon exkormányfő színrelépésével, de szervezeti és személyi kapcsolatok is kimutathatók”. Nemrég a biztonsági őrök bezárták a székház udvarának kapuját, a tüntetők így benn maradtak, de aki akar, azt kiengedik. A demonstrálók kiakasztottak egy táblát az egyik ablakra, amely szerint szombaton, 9-én 3 órára az Alkotmány utcai tüntetésre várják az embereket. Egyre többen vannak az ellentüntetők, hangosan éltetik Hoffmann Rózsát (sic!) és Orbán Viktort. A tüntetőktől rendőrök sorfala választja el őket.

Amikor sorainkat zárjuk, még mindig béke van. Kinek köszönjük?

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.