Lövöldözés volt egy texasi templomban – Istentisztelet közben 26 embert mészárolt le egy ámokfutó

  • narancs.hu
  • 2017. november 6.

Bűn

Több mint harminc sebesültről tudni.

Magyar idő szerint vasárnap éjjel 26 embert megölt és sokakat megsebesített egy fegyveres férfi egy texasi baptista imaházban. Ez Texas állam eddigi történetének legsúlyosabb fegyveres mészárlása.

A támadó a Wilson megyei Sutherland Springsben már a templom előtt lövöldözni kezdett, majd odabenn, az istentisztelet alatt kezdett az öldöklésbe – egyelőre nem tudni, miért.

A tragédia helyszíne

A tragédia helyszíne

Fotó: MTI

Freeman Martin, a texasi kormányzat közbiztonságért felelős hivatalának regionális igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: egy helybéli lakosnak köszönhető, hogy a tragédiának nem lett még több halálos áldozata. A férfi ugyanis a templom mellett lakik, és amikor meghallotta a lövéseket, azonnal fegyvert ragadott, átszaladt a templomba és fegyverét az ámokfutóra fogta, aki menekülni kezdett, nyomában a meg nem nevezett helyi lakossal. Az első hírek szerint a támadót a rendőrök lőtték le, de állítólag amikor a rendőrség bekapcsolódott az üldözésbe és megtalálta a lövöldöző kocsiját, a fiatal férfi már halott volt. Nem tudni, hogy öngyilkos lett-e, vagy az ellene fellépő helybéli lakos lőtte-e le. A támadó autójában több fegyvert találtak.

A rendőrök és az FBI közlése szerint vizsgálják, hogy az ámokfutónak lehettek-e társai.

Azóta azonosították az elkövetőt: a 26 éves Devin Patrick Kelley mészárolt. Kelley az eddigi információk szerint házas, San Antonio egyik külvárosában lakott, 2009 és 2013 között a légierőnél szolgált, majd utána hittant tanított. Állítólag poszttraumatikus stresszben szenvedett.

Donald Trump vasárnap hivatalos úton Japánban tartózkodott. Tokióból Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését az áldozatokkal és családtagjaikkal, majd japán üzletemberekkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy „ördögi tett volt, amelyet azon a szent helyen követtek el, ahol az áldozatok és családtagjaik fohászkodtak. Szavakba sem tudjuk önteni azt a fájdalmat és gyászt, amelyet mindannyian érzünk, és elképzelni sem tudjuk azoknak a szenvedését, akik szeretteiket veszítették el”.

2015-ben a dél-karolinai Charlestonban követtek el tömegmészárlást egy templomban, akkor a 22 éves Dylan Roof nyitott tüzet fekete hívőkre bibliaóra idején, és megölt kilenc embert. A támadót azóta halálra ítélték.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.