Többen távoznak az Amerikai Torna Szövetség éléről, mert a szövetség egykori orvosa több mint száz tornászt zaklatott szexuálisan

  • narancs.hu
  • 2018. január 23.

Bűn

Az áldozatok között kamaszlányok és olimpikonok is vannak.

"Támogatjuk a döntést, mert úgy gondoljuk, hogy ez lehetőséget teremt a szervezetünkön belül zajló változások hatékonyabbá tételére" – írta Twitteren közzétett közleményében Kerry Perry, a szövetség elnöke azzal kapcsolatban, hogy több igazgatótanácsi tag benyújtotta felmondását, miután a michigani bíróságon már ötödik napja több tucatjával jelentkeznek újabb és újabb áldozatok, akik arról tesznek vallomást, hogy a szövetség és a tornászválogatott egykori főorvosa dr. Lawrence G. Nassar korábban szexuálisan zaklatta őket – írja az MTI.

A lemondott vezetők között van Paul Parilla, a szövetség igazgatótanácsának elnöke, Jay Binder alelnök és Bitsy Kelley kincstárnok is. A bíróságon jelentkezett áldozatok száma pedig már eléri a 140 főt, akik között vannak kamaszlányok és olimpiai bajnokok is. McKayla Maroney, többszörös országos-, olimpiai- és világbajnoknő tavaly decemberben pert is indított a tornaszövetség és az amerikai olimpiai bizottság ellen is, mert – mint fogalmazott – éveken keresztül eltussolták, hogy Nassar szexuálisan zaklatta őt.

Az 54 éves Lawrence Nassart tavaly decemberben gyermekpornó-fényképek birtoklása miatt 60 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, a büntetés letöltését januárban meg is kezdte. A szexuális visszaélések ügyében Nassar novemberben elismerte a többrendbeli szexuális zaklatást, de ebben az ügyben még nincs bírósági ítélet.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.