Diplomáciai jegyzet

WikiLeaks a címlapon – miért éppen Ecuador?

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
2012. aug. 21., 11:08
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Adott egy figura, aki a botrányokból él. Nem szokatlan jelenség, de szükséges hozzá a demokrácia, amivel az illető visszaélhet. És természetesen számos olyan drukker, akik nem vagy csak igen csekély mértékben tudnak kezdeni valamit önmagukkal. Akiről szó van, Julian Assange, a WikiLeaks kiötlője…

Nem feltétlenül mellékes körülmény, hogy Assange egy magányos nő gyermekeként élte le gyerek- és kamaszkorát. Anyja valaha, belerészegülve a 68-at félreértők mámorába, szabadságnak hitte önnön perspektívátlanságát, s ezt továbbadta egy szem fiának, aki azóta is éppúgy képtelen értelmet adni önnön létezésének, miként a kedves mama.

Általában rossz időben volt mindig, és persze minduntalan rossz helyen: egyedül szülőhazájában, Ausztráliában 24 alkalommal indítottak eljárást ellene hackertámadások kísérlete miatt. Maga köré toborzott számos kétes figurát, akik megpróbáltak fogást találni mindenen, amihez nem értettek, vagy amihez egy életen át felnőni képtelenek voltak. Leginkább saját társadalmuk volt bosszújuk célja. Assange találkozása az újfajta despotizmusban épp magára találó orosz titkosszolgálattal sorsszerű volt, és tekinthetnénk szükségszerűnek is; erről nagyon visszafogottan írt a média eddig, pedig e kapcsolódások megkerülhetetlenek a történetben.

Assange, miután menekülni kényszerült Ausztráliából, nehogy a hackertámadások és egy bizonyított nemi erőszak miatt rács mögé kerüljön, szinte azonnal abba az Israel Shamirba botlott, aki köztudomásúlag az orosz titkosszolgálatoknak dolgozott már rég, túlzottan nem is rejtve ebbéli kapcsolatait. Bár Shamir a szibériai Novoszibirszkben született 1947-ben, már nagyon korán – abban az időben, amikor a szovjet zsidóság egyáltalán nem vándorolhatott még ki – Izraelben tűnt fel, hogy aztán Svédországban fusson be újságírói karriert, hírhedt antiszemita és holokauszttagadó írásaival. Vissza-visszatért Oroszországba, ahol az amerikai hatalmi hegemónia leleplezésén dolgozik, minden jel szerint a Kreml megbízásából. Ő volt az, aki először állította, hogy az Assange ellen immáron Svédországban is felmerült – ráadásul két nő ellen elkövetett – nemi erőszak vádja puszta CIA-koholmány.

Később, amikor Assange-nak sikerült Svédországból Nagy-Britanniába szöknie, a Kreml által indított és azóta is annak szócsöveként működő, angol nyelvű kábeltelevízió, a Russia Today biztosított neki egy sorozatot, ahol az amerikai kormányzat védett kommunikációs hálózatáról (Secret Internet Protocol Router Network, SIPRNet) ellopott információkat tárta – sajátos körítéssel – a világ elé. Hallgatóságát igyekezett meggyőzni róla, hogy az „arab tavasz” épp úgy egyedül az „ő” leleplezéseinek terméke, miként az Occupy mozgalom; és hogy egyáltalán „modern baloldalról beszélni a WikiLeaks nélkül ma már nem lehet”.

De térjünk vissza a titkos adatokhoz! Mint ismeretes, 2010 januárjában egy, az amerikai hírszerzés munkatársaként Bagdadban szolgáló – súlyosan személyiségzavaros – őrvezető, Bradley Manning egy adathordozóra letöltött 251 284 diplomáciai táviratot, továbbá mintegy félmillió katonai jelentést. Az anyagok 180 ország amerikai képviseleteiről származtak, tehát gyakorlatilag lefedték az egész világot. Manning a dokumentumokat – egy közvetítőn keresztül – eljuttatta Assange-hoz, aki előbb szeretett volna pénzt csinálni belőlük, de a világlapok visszariadtak a kétes üzlettől, így – nyilvánvalóan a minél nagyobb károkozás céljával – végül azokat teljes egészében hozzáférhetőkké tette a világhálón.

Miközben Manning egy amerikai börtönben az életfogytiglannal kell szembenézzen, Assange Londonban elunta, hogy immáron másfél éve lekerült az újságok címlapjáról, a WikiLeaks maga pedig identitásának legnagyobb krízisével küszködik, hisz forrásai – az informálisak és az anyagiak is – elapadtak. Ráadásul a brit hatóságok bármelyik percben kiadhatják Svédországnak, így júniusban menedéket kért Ecuadortól. Assange e napokat a dél-amerikai állam londoni nagykövetségének épületében tölti, a lapok pedig végre ismét írnak róla.

De miért épp Ecuador? Való igaz, Assange kérhetett volna azilumot az összes olyan országtól, amelynek ideológiai vagy hatalmi vitája van a Nyugattal, s ezen belül az Egyesült Államokkal. Kuba, Észak-Korea vagy épp Oroszország, esetleg Irán – csakhogy egyik sem az a hely, ahol egy jóléthez és szabadosságokhoz szokott ember, aki eddig mindig a mások által vállalt kockázatból csinált pénzt, igazán jól érezhetné magát. Dél-Amerika autoriter baloldali hármasa – Bolívia, Ecuador, Venezuela – viszont csábító bárki számára, aki a zavarosban kíván halászni, és az élettől rizikómentes kalandokat remél.

Ecuadorban Rafael Correa elnök, aki 2007-ben lett az állam első embere, a jövőre esedékes választások megkérdőjelezhetetlen favoritja, az ellenzék ugyanis képtelen összefogni leváltása érdekében. Mi több, szervezkedésüket a 2008-ban Correa által kezdeményezett, kétharmados referendummal elfogadott új alkotmány is nehezíti, előírva: minden létező vagy újonnan szerveződő pártnak regisztráltatnia kell magát, a regisztráció pedig megköveteli, hogy a lakosság másfél százaléka aláírásával támogassa a párt újbóli bejegyzését. A kormánypártot leszámítva ezt ma senki sem tudja elérni. Annál is kevésbé, mert – mondvacsinált vádak alapján – börtön fenyegeti azokat, akik mégis kísérletet tesznek rá.

A megosztott erők tehát nagy valószínűséggel 2013-ban sem lesznek képesek legyőzni azt az embert, aki – az óriási olajjövedelmek dacára – a tavalyihoz képest idén csak feleakkora GDP-növekedést képes garantálni az országnak, s akinek államosításokon alapuló, unortodox gazdaságpolitikája jócskán megdobta az inflációt. Correa állandó harcban áll a jogszolgáltatással is, melynek függetlenségét azonban annak dacára sem tudta eddig felszámolni, hogy azt baloldali eszméket hirdető híveinek már korábban megígérte. Jelenleg a médiát súlyosan korlátozó törvénycsomagot készül a parlament elé terjeszteni. Ecuador tehát a jelek szerint a legmegfelelőbb hely egy olyan figura számára, mint Assange. De odáig még el kell jutnia.

A brit biztonsági szervek ugyanis résen lesznek, hogy elfogják, ha a képviseletről kilép. Márpedig a svéd szexvád mellett egyre inkább érik az amerikai elhatározás is, hogy az Assange-zsal kapcsolatos eljárást jogi útra tereljék. E téren fogy a türelem, s lehet, hogy a „szabadszólás apostolának” nemsokára már nem az ecuadori vízum megszerzése okozza a legnagyobb gondot, hanem az, hogyan jusson vissza Svédországba. Ugyanis a kettős nemi erőszakért ott rá kiróható büntetés minden bizonnyal eltörpül majd amellett, amit az Egyesült Államokban kimondhatnak rá titkok felfedése, kémkedés vagy éppenséggel a terrorizmus támogatása címén.

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
2012. aug. 21., 11:08
kommentek
2
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 duggongg
    duggongg
    2012. augusztus 28., kedd 01:11
    Nagyjából gáborpetével értek egyet de azért kifejtem kicsit részletesebben is. Ha valaki nem tudná, Assange "nemi erőszak" ügye a következőképpen alakult. Két nővel is volt konszenzusos szexualis kapcsolata, óvszer nélkül, majd miután megtagadta a hölgyek kivánságát hogy megfelelő teszteredményekkel igazolja hogy nem szenved nemi betegségben, a két nő feljelentette, vagy tíz nappal később, de azért még vagy egy hétig továbbra is nála laktak. Érdekelne a nemi erőszaknak az a definiciója, amit a szóbanforgó tényállás kielégít. (egyébként ha jól tudom, nem is konkrétan erőszak a vád.)
    Mindenesetre akinek itt nem lóg ki a lóláb az naívabb mint a mesebeli királyfi.
    Nem igazán látom hogy mi a külöbség Assange működése és a nyomozó újságírás között. Mennyivel elitélendőbb amit csinált, mondjuk a Watergate újságírók tevékenységénél? Miért nem illeti meg ugyanaz az alkotmányos védelem ami a média, mint negyedik hatalmi ág szereplőinek megadatik?
    Assange nyilatkozta és nagyon igaza volt, hogy a külöbség közte és Zuckenberg között az hogy ő a kormányok és nagyvállalatok titkos adatait adja át a publikumnak ingyen, míg a facebook alapító a felhasználók személyes adatait adja el a kormányoknak és vállalatoknak pénzért. Őt üldözik, Zuckenberg pedig az év embere lett (ez tavaly volt).
    Mindig lenyűgöz amikor újságírók és egyéb tollforgató emberek, akiknek a feladata a hatalom kontrollálása lenne, ehelyett farkukat felvetve rohannak a hatalom (bárminemű hatalom) védelmére. Orwell forog a sírjában.
    Persze nyilván be fogják Assange-t és a Wikileaks-et darálni, efelől semmi kétség, a pénzügyi ellehetetlenítés már megtörtént (amit a cikk szerzője lelkesen üdvözöl), de ennek szurkolni?? Ez a Bush által elinditott, az erősebb kutya baszik elvnek az Obama által formálisan, de nem tartalmilag finomított változata. A demoráciához vagy az igazsághoz semmi köze, a támogatása szégyen.

  2. 1 gaborpete
    gaborpete
    2012. augusztus 24., péntek 14:01
    Függetlenül attól, hogy Assange tevékenységével és személyiségével is lehetnek problémái valakinek, ez a cikk a Rákosi kort idéző korlátolt, színvonaltalan, hazug fröcsögés. Gratulálok!

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Ara-Kovács Attila

„A gonosz győzelmének záloga, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit.” – E. Burke

Ara-Kovács Attila
Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk