Az 1990-es évek elején a Népszabadság Esterházy Péter bonmot-jával reklámozta magát: "Már csak a nevét utálom." Amennyire emlékszem, hatásos reklám volt attól a laptól, amely megtartotta jól bejáratott pártállami márkanevét, tartalmában viszont normális, demokratikus szellemű újsággá alakult. A reklámban volt valami, amit a New York-i zsidó szleng Schutzpah-nak nevez: egyfajta arcátlan bizalmaskodás. Kelet-Európában hücpének mondták, de erre már csak a nagyon öregek emlékeznek. Természetesen a reklámban volt némi csúsztatás is, mert könnyen úgy érthető, hogy Esterházy a nevétől eltekintve megszerette a lapot, holott csak annyit mondott, már nem utálja.
Sokan ugrottunk a Nemzeti Együttműködés Rendszere néven emlegetett országgyűlési politikai nyilatkozatra, egyrészt mert a kormány azt kérte, függesszék ki a közhivatalokban, másrészt mert a címe ez: "Legyen béke, szabadság és egyetértés!" Sokat tapasztalt emberek számára lehet mindebben valami rosszízű, valóban. Az első reflexem nekem is az volt, hogy ugrottam rá, de később, amikor elolvastam a teljes nyilatkozatot, afféle déja vu érzésem támadt. Felidéződött bennem az a pillanat, amikor életemben talán a legjobban szégyelltem magam.
Egy egyetemi előadás után odajött hozzám egy szöszke hallgatólány, és megkérdezte: "Te zsidó vagy?" Keresetlen szavakkal küldtem el a fenébe. Akinek van szeme hozzá, az persze arcvonásaimon azonnal láthatja őseim etnikai hovatartozását, de ez engem körülbelül ugyanannyira érdekel, mint ahogy másnak "török, tatár, tót, román" vagy akármi volt az őse: "mai magyarok" vagyunk. "Én dolgozni akarok" - idézhetném tovább József Attilát.
A leány nem zavartatta magát keresetlen szavaimon, kisebb gondja is nagyobb volt annál. A barátja, folytatta, aki zsidó volt, meghalt autóbalesetben, és szeretné megkérdezni valakitől, hogyan kell viselkedni egy zsidó temetésen.
Ez volt a pillanat, amikor nagyon elszégyelltem magam. Ennél tisztességesebb szándékkal nem lehet ezt kérdezni, mégis egyfajta mélyen belém égetett agresszióval reagáltam. Ahelyett, hogy egyszerűen azt válaszoltam volna: "Miért kérdezed ezt?" Elküldeni a fenébe bőven ráértem volna ezután is, ha kell.
Évekkel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon ezt írtam: "Többnyire nem kell egyetérteni, csak együttműködni. Amikor ez természetessé válik számunkra, talán majd akkor mondhatjuk, hogy mentalitásunkban is megszabadultunk az előző rendszertől." Ezt továbbra is így gondolom, ezért ugrottam annyira az Együttműködési Nyilatkozat címére. Először is, miért van idézőjelek között? Kitől, honnan idézik? Vagy ezt állampolgári kötelességem lenne tudni? Másodszor az bosszantott, ha egyszer "együttműködési" nyilatkozat, akkor miért beszél egyetértésről? Hogy kerül a csizma az asztalra?
Itt nem volt jelen a szerző, aki folytathatta volna, mint a kedves szöszke hallgatóm, és csak hetek múlva szántam rá magam arra, hogy elolvassam a nyilatkozat teljes szövegét. A szövegben egyáltalán nem szerepel az "egyetértés" szó. Semmi olyan nem szerepel benne, amit utálnék, még ha sok helyütt nem is értek vele egyet. Meg kellene kérdezni, "miért mondjátok ezt", miért tartjátok olyan fontosnak, hogy minden közhivatalban megjelenjen? Ellentétben a hallgatómmal, Orbán Viktorral nem vagyok olyan viszonyban, hogy ezt megkérdezhessem tőle, kénytelen vagyok hát megpróbálni a saját fejem után kitalálni.
Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén valóban forradalmi tettet hajtott végre beszédével. Nem lett belőle forradalom, lett viszont rendszerváltás. Talán kicsit csalódott is volt, hogy "csak" egy rendszerváltásnak lett az egyik emblematikus alakja, és nem egy forradalom vezéralakja. Kilenc évre rá Európa legfiatalabb miniszterelnöke lett, de akkor a rendszerváltás lendületében már nem jutott eszébe, hogy meg kellene csinálni az elmaradt forradalmat, talán úgy érezte, elég, ha jól kormányoz - és talán elég is lett volna.
Megbukott, és a következő választáson is. A forradalom végleg elmaradt, jött helyette sokféle töketlenkedés, korrupció, ügyetlenkedés, melléfogás, míg végül 2010-re szinte egyedül maradt a porondon, és kétharmados többséget kapott. Úgy érzi, egy nagyon rossz állapotban levő országot vett át - ezzel sem kell feltétlenül egyetérteni, de feltétlenül el kell fogadni, hogy úgy érzi. Ha eddig nem, hát most be kell végezni az elmaradt forradalmat. Ezzel sem kell egyetérteni, anélkül is lehet együttműködni, hogy mi is forradalomnak tekintenénk. Ezt majd a történészek sok év múlva eldöntik, most ez majdnem mindegy.
Az az érzésem, ez a nyilatkozat úgy járt, mint amit könyvkiadóktól többször is hallottam. Alaposan átfésülték, minden szavát megrágták, míg végül csak a címében maradt egy óriási szarvashiba. Ne legyünk annyira szigorúak, hogy emiatt tudomásul sem vesszük a tartalmát. Tekintsünk el a nyilatkozat idézőjeles, nagybetűs címétől, ne ugorjunk rögtön az első ügyetlen mondatra, mint én tettem a hallgatóm esetében.
Ha kritikát kellene írnom erről a nyilatkozatról mint irodalmi alkotásról, az lesújtó lenne. És totális szereptévesztés. Nem erről van szó, hanem ugyanarról, mint a hallgatóm esetében. Neki valami nagyon nyomta a szívét, és egy ügyetlen (bár teljesen jogos és célratörő) mondattal kezdte felvezetni. Nézzük hát a tartalmat, eltekintve a formától.
Ha már Esterházyval kezdtem, vele is fejezem be. ' írta az utószót Friderikusz Sándor Egy tiszta jó könyv című, 1988-ban megjelent művéhez. A mű 216 teljesen üres oldalból áll. Esterházy a Lektori jelentés műfajt választotta, és így kezdi: "A kéziratot többször gondosan elolvastam, és nem találtam benne semmit." Később így ír: "Aki ismeri Friderikusz stílusát, ezt a kicsit nagyszájú, a rámenősségtől sem mentes, olykor agresszív szóhasználatot, melyet hol tárgyszerűség, hol az igazság, hol a személyesség kedvessége gyeplőz - azt meglepheti ez a visszafogottság."
Szóval: a Nyilatkozatot elolvastam, és nem találtam benne semmit. Ismerem F.ide....sz stílusát, és meglep ez a visszafogottság. Akár még valami jó is kisülhet belőle - és amíg erre van esély, együtt kell működni velük akkor is, ha sok mindenben nem értünk egyet. Orbán Viktor jelenleg a demokratikusan megválasztott miniszterelnököm.
