Mélyi József: Pálya a magasban

Macskasiklás

Egotrip

Valaki alkot egy szót, használni kezdi. Azután másvalakik magyarázzák, kiforgatják, beforgatják, kiürítik, újratöltik. Remek példa erre a magyarságteljesítmény.

A szó valahol Csurka István agya környékén keletkezett, ő is használta talán a legtöbbször; nagyjából húsz éve itt kering körülöttünk, hol ironikusan, hol mélymagyar értelemben. Most eszembe jutott, mert azon töprengtem, hogy miért keresem a magyar sportolók nevét a világranglistákon, az összesítésekben, a gólpasszt adók és büntetést kapók, a legtöbbször becsúszók és legkevesebbszer kicsúszók nemzetközi statisztikáiban. Az egyik magyarázat, hogy bolond vagyok, illetve a korszellemhez igazodva: listamániás. A másik magyarázat már bonyolultabb, és azzal is összefügg, hogy a listákat nemcsak nézegetem, de egy-egy helyezés láttán öröm vagy szomorúság tölt el, sőt esetenként elérzékenyülök. A belga másodosztályban a mi fiunk lőtt legtöbbször kapura - a hír olvastán már érzem is, hogy egy picit dagad a keblem. Szóval a másik magyarázat szerint valahol mélyen én is vágyom valamiféle magyarságteljesítményre. A jelenséggel kapcsolatban mentális problémáimon túl más kérdések is felmerülnek: például hogy hol a határ? Meddig magyar a spanyol átlövő, megkönnyezem-e a lőlapját vagy elsírom magam, ha rágondolok? Ugyanúgy dobban-e a szívem, ha a szlovák nevű magyar helyett a magyar nevű szlovák jégkorongozót látom az egyik vagy másik kanadai táblázat élmezőnyében? Mi a magyarság, mi az egyik és mi a másik, és persze mi a teljesítmény?

A kérdést talán akkor lehet a legjobban megvilágítani, ha térben és időben eltávolodunk magunktól, így szűrhető ki az aktuálpolitikai torzítás. Vegyük például az Amerikai Egyesült Államokat. A magyar származású amerikai sportolókról persze van lista, ott szerepelnek rajta a legsikeresebbek, akik még Magyarországon születtek: az amerikai futball rúgótechnikáját forradalmasító Pete (és Charlie) Gogolak vagy minden idők leglátványosabban házasodott testépítője, Mickey Hargitay. Teljesítményük és magyar kötődésük annyira vitathatatlan, hogy színes történeteik a hazai listákon és bulvárfelületeken is megjelennek: hogyan focizott együtt a kis Gogolák Peti a kis Albert Flóriánnal, illetve Pestre látogatva 1961-ben hogyan ült be a belügyminiszteri Volgába Mr. Universe és Jayne Mansfield. (A világhírű igehirdető, Billy Graham egykor azt mondta: "Amerika többet tud Jayne Mansfield adatairól, mint a második parancsolatról".) Ha azonban a statisztikák mélyére ásunk, számos határesetre bukkanunk. Például itt van rögtön a hetvenes évek egyik legkarakteresebb baseballsztárja, a kimondhatatlan neve és furcsa manírjai miatt Őrült Magyarnak (The Mad Hungarian) becézett Al Hrabosky, aki valószínűleg egyáltalán nem volt magyar; jellemző, hogy Burt Reynolds - talán bajuszirigységből - annak idején az Őrült Orosz nevet ragasztotta rá.

A múlt század közepének egyik legismertebb amerikai pankrátora, Sandor Szabo magyarságát senki sem vitatja, teljesítményét azonban inkább a szórakoztatás, semmint a sport területéhez sorolhatjuk. Mindenesetre ringbe szállt többek között Jim Londos ellen, és Primo Carnera oldalán háromszor nyert "világbajnokságot", de megküzdött a szintén magyar származású "Billy Varga gróffal" (Count Varga) is. A pankrációt már akkoriban is a hatalmas és érdekes egyéniségek uralták, sokan közülük szerencsét próbáltak a filmiparban, visszavonulása után Billy Varga például feltűnt a Dühöngő bikában. A fenti példák már mutatják, hogy amerikai szemszögből a magyarságteljesítmény - legalábbis részben - kelet-európai charme-ot, egzotikumot, színességet jelentett.

Minden idők egyik legszínesebb teniszezője is magyar volt, "a tenisz bohóchercegének" nevezett Frank Kovacs. A negyvenes évek közepén szinte mindenkit legyőzött, de képes volt bárki ellen bármikor elszórakozni a meccset. Teljesítménye emlékét legendák övezik: ha nagyon tetszett neki az ellenfél valamelyik megmozdulása, kiugrott a nézőtérre, és onnét tapsolta meg. Egyszer pedig a meccsért szerválva három labdát dobott fel egymás után a levegőbe, közülük a középsőt ütötte meg, állítólag ász lett belőle. Bár a profik között egy évtizeden át a legjobbak közé tartozott, pályafutása során mégis csupán néhány nagyobb tornát nyert, a mai, mindent összesítő eredménylistákról így általában hiányzik a neve. Kovacs ellenfelei közé tartozott viszont a harmincas évek egyik legeredményesebb párosjátékosa, az 1916-ban Budapesten született Gene Mako, aki 1936 és 1938 között a felülmúlhatatlan Don Budge oldalán négy Grand Slam-tornát nyert, 1938-ban pedig az Egyesült Államok bajnokságán épp párostársa ellen vesztette el egyetlen nagy egyéni döntőjét (a harmadik körben Kovacsot győzte le). Mako apja sem volt akárki: Makó Bertalan 1913-ban végzett a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, végigharcolta a világháborút, majd családjával Argentínába, onnét pedig Los Angelesbe költözött. A nyugati part több városában ma is számos alkotása látható; Bartholomew Mako néven festményeket, domborműveket alkotott, többek között elkészítette a híres magyar hegedűművész, Duci de Kerekjarto portréját vagy a burbanki városháza szobordíszét. Fia, miután lezárta igencsak sikeres teniszkarrierjét, galériát alapított; a Los Angeles-i Gene Mako Galleries ma is prosperál.

Mako, Kovacs, Varga vagy Szabo teljesítményének és magyarságának mai visszhangja azonban eltörpül a nyugati part legnagyobb szörflegendája, Miki Dora hírneve mögött. Dóra Miklós 1934-ben született Budapesten, gyermekkorában került az Egyesült Államokba, ahol mostohaapja tanította meg szörfözni. Az ötvenes években a szörf Fekete Lovagja s így Malibu királya lett, kiismerhetetlen és egyéni stílusa nyomán kapta a "Da Cat" (szabadon: az macska) becenevet. Jóképű volt és szerette az életet, a Los Angeles-i high society pedig imádta őt. A hatvanas években, amikor mindenki a partra tört, hogy épp egy szörfdeszkányi részt hasítson ki a popkultúrából, ő már a régi szép időket sírta vissza. Nem tetszett neki a tömeg és a "fasiszta" versenybíráskodás; utolsó malibui versenyén, miközben gyönyörűen siklott a hullámok hátán, a bírók és a közönség elé érve letolta nadrágját, és csupasz seggére mutatott. Később aztán elhagyta az elveszett paradicsomot, tulajdonképpen menekült, mert hitelkártyacsalást követett el, többnyire Franciaországban bemutatózott, majd visszatért, és leülte büntetését. A legenda- és antihős éppen tíz évvel ezelőtt halt meg Kaliforniában. A listákból mindig is kilógott, magyarságteljesítménye azonban így is lágyan siklik tova az idő hullámain.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.