Maga itt a tánctanár?

Mérő László: Ha én iskolaigazgató lennék

szerző
Mérő László
publikálva
2015/34. (08. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mindenekelőtt szerződtetnék néhány nagy tanár­egyéniséget. Kerül, amibe kerül – és nem is kerülne annyira sokba.

Ha iskolaigazgató lennék, és valahogy sikerülne kicseleznem a mindenható Kliket, mindenekelőtt szerződtetnék néhány nagy tanár­egyéniséget. Kerül, amibe kerül – és nem is kerülne annyira sokba. A tanár tanítani akar, dupla pénzért (vagy dupla tanítási szabadságért, de akkor már tényleg nagyon távol vagyunk a Klik-világtól) majdnem minden tanár hajlandó lenne eljönni az iskolámba. Mindegy, milyen szakos, majd olyan tagozatokat indítok, amikhez találtam nagy tanárt.

A szak azért mindegy, mert egyáltalán nem lennék tekintettel a munkaerőpiac igényeire. Az ma ilyen képzettséget igényel, holnap olyat, de leginkább olyan embereket, akik a tudá­sukat arra képesek használni, amire épp most van szükség. Aki azt hirdeti, hogy garantáltan piacképes tudást nyújt, az a holnapután munkanélkülijeit képzi, mint például az az intézmény, amely ezerszámra képez ki egy év alatt „kékgalléros informatikusokat”, és még munkahelyet is garantál nekik rögtön a végzés után. Azt már nem teszik hozzá, hogy a képzésük szinte biztos munkanélküliséget is garantál öt–tíz év múlva, mert akkor már egészen másra lesz szükség. A „naprakész, azonnal alkalmazható tudás” mindig tegnaprakész akkor is, ha ma még talán valóban jó eséllyel juttat munkahelyhez – igaz, nem a legnívósabb fajtához, mert ott már ma is mást kell tudni, mint tegnap, amikor a „naprakész” tananyagot összeállították.

A szülő tudja, hogy a gyerek nagyon hosszú projekt. Egy gyerek akár 80-90 évig is elél. Ez­alatt a világban alapvetően megváltoznak a megoldandó problémák. A ma iskolájában olyan problémák megoldására kell felkészíteni a gyerekeket, amelyekről ma még azt sem tudjuk, hogy problémák. A nagy tanár olyan általános élet- és munkaszemléletet ad a diákjainak, amivel képesek egészen különböző területeken is megállni a helyüket, olyanokon is, amikről konkrétan semmit sem tanultak az iskolában.

Mégis, ha iskolaigazgató lennék, nagy tanárból legfeljebb négyet-ötöt szerződtetnék. A nagy tanár ritka jószág, néhány száz, legfeljebb egy-két ezer lehet belőle az országban. Ezért nem is jutna több, de ha jutna, akkor is megelégednék ennyivel. Ha egy iskolában van négy-öt nagy tanáregyéniség, az az egész iskolára kisugárzik, azokra is, akiket épp nem tanítanak.

Emellett persze sok jó tanárt szerződtetnék. A jó tanár egyik, viszonylag kevésbé fontos jellemzője, hogy szép nyugodtan megtanítja, amit kell. A fontosabb jellemzője az, hogy eszébe sem jut konkurálni a nagy tanárral, elviseli, hogy a diákok nem érte rajonganak, hanem a nagy tanárért. A jó tanár olyan, mint egy szép képen a háttér: mellette látszik igazán a nagy tanár valódi nagysága. A jó tanártól megtanuljuk megoldani a napi problémákat, amelyekről azonnal látszanak, hogy most éppen ezek a megoldandó dolgok. Természetesen erre is szükség van, csak ez manapság már kevés.

Az olvasó már bizonyára nagyon csóválja a fejét, hogy mennyire idealista vagyok. Mindenkinek voltak rossz tanárai is, abból aztán minden iskolába jut. Nem is lehet másképp, mivel egy tízmilliós országban szükség van legalább százezer tanárra. Minden osztályban ki kell állítani egy tanárt, és ebből már egyszerű számolással kijön, hogy ennyi kell – sőt, kicsit több is, például mert a tanárok is néha megbetegszenek. Százezer jó tanárt akkor sem tudnánk kiállítani, ha úgy fizetnénk őket, mint a bankárokat, mert ennyi tanári tehetség egyszerűen nem születik. Nem lehet egy iskolában csupa jó tanár.

Nem is lenne jó. Ha iskolaigazgató lennék, és pont olyan idealista, mint amilyennek eddig mutattam magam, szerződtetnék néhány rossz tanárt is. Annyit, hogy minden osztályba jusson legalább egy-kettő. Nem aljas, a gyerekeket utáló antitanárokat szerződtetnék, hanem olyanokat, akik jó rossztanárok, tehát elsősorban tanárok, szeretik a gyerekeket, csak éppen nem tudnak velük szót érteni. Azért szerződtetném őket, mert rájuk is szükség van, és nemcsak létszámokokból.

A jó tanár a nagy tanár nagyságát emeli ki. A rossz tanár szerepe egészen más, ő nem azért kell, hogy a jó tanárt tudják értékelni a diákok. Azt a jó tanár kiharcolja magának anélkül is. A rossz tanárok azért kellenek, mert ők kovácsolják össze a közösséget. Őket lehet egyhangúlag utálni. Emellett ők azok, akik lehetőséget nyújtanak a „gyárilag” rendes diákoknak, akikből minden osztályban akad néhány, hogy megértést mutassanak a rossz tanár iránt. Ne nevessük már folyton ki, ne gúnyolódjunk rajta állandóan, ő is ember. Ez is közösségépítő hatású, még ha továbbra is mindenki szidja és gúnyolja a rossz tanárt. Minden érettségi találkozón több szó esik a rossz tanárokról, mint a jókról – ők szállítják a nagy, emlékezetes sztorik alapanyagát.

A nagy tanárok pedig az igazi, a jövőben jól alkalmazható tudás alapanyagát adják a diákjaiknak. Nekem nagy szerencsém volt, mert két nagy tanárom is volt, magyarból Gartner Éva és matekból Herczeg János. Bizonyságul Esterházy Pétert idézem: „Annak idején az ulánusoknál a volt berzsenyisektől folyton ezt kellett hallani, hogy így a Herczeg, úgy a Gartner, az ember alig bírt érdemben visszajelenitsezni, -pogányozni.” Neki is szerencséje volt, volt két nagy tanára a piaristáknál.

Emellett volt jó pár jó tanárunk. Nemrég gondoltam csak át, mekkora lelkierő kellhetett az osztályfőnökünknek ahhoz, hogy derűsen elviselje rajongásunkat a két nagy tanárunkért, és rendesen megtanítson minket oroszul és angolul. Tipikus jó tanár volt. És volt néhány bűnrossz tanárunk is – szerencsére jó rossztanárok, nem utálták a gyerekeket, csak megtanítani nem tudták a tárgyukat. Ezek sem lényegtelen tárgyak voltak, de amire ezekből később szükségünk volt, megtanultuk útközben. Nem kell mindent az iskolából tudni, nem is lehet.

Immár majdnem ötven év távlatából állít­hatom, hogy ez a modell működött. Álljon itt a Berzsenyi Gimnázium akkori igazgatójának neve is: dr. Welker Ottó. Nagy igazgató volt, bár akkoriban, a rendszerváltás előtt ez majdnem olyan nehéz volt, mint manapság, a klikes időkben. Az osztályból senki sem lett munkanélküli, pedig mindnyájunk életében voltak olyan időszakok, amikor a korábbi tevékenységünk kifújt, és valami egészen másba kellett kezdenünk.

szerző
Mérő László
publikálva
2015/34. (08. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 7
    Tamas Vincze
    2016. március 01., kedd 06:05
    Kedves Laci,
    En - valoszinuleg, mert kivulallo vagyok- fontosnak tartom a "rossz" tanart - vagy valaki/valami annak megfelelot. Ugy gondolm a "kozos ellenseg" a legjobb kozossegepito factor. Magam sok kozossegben voltam-vagyok tag, ugy vettem eszre, hogy a kozos ellenseg (vesd ossze protest szavazas) hatarozottabb osszetarto factor mint a nehezen megfogalmazhato kozos celok. A kozos ellenseg az egyduli amiben mindenki egyetert. (megint a protest szavazas
    Udv mindenkinek
    Tamas.
  2. 6
    Péter Jászberényi
    2015. november 02., hétfő 20:08
    Kedves László!
    Én nagyon sajnálnám azokat a gyerekeket, akiket rossz tanárok tanítanak. minden gyerek megérdemli, hogy" minőségi oktatásunkban", minőségi oktatók tanítsák őket. A rossz tanárokat hagyjuk partvonalon kívül. Bízom benne, hogy találna annyi jó tanárt amennyire szüksége lenne.
  3. 5
    yoyo
    2015. szeptember 15., kedd 06:42
    genyóságból átfordíthatjuk focipéldára: ha szövetségi kapitány lennék, a kiváló játékosok mellé beválogatnék rosszakat is, ez a nézők számára még kontrasztosabbá tenné a focizsenik nagyszerűségét.
    de ugye természetesen egy magyar kapitány nem ezért tesz be tehetségtelen, bűnrossz focistákat, hanem pusztán azért, mert messze nincs 11 alkalmas játékos.
    Már az is nagy dolog, hogy akad 1-2 kivétel, aki ebből a gyatra közegből méltónak mondható a válogatottságra.

    Tanárfronton is nevetséges és vak elitista szemlélet volna az, hogy egy gimnázium tanári kara "feltölthető" lenne csupa kiváló, életreszóló élményt nyújtani képes pedagógusból.

    Mérő úr, egy magyar iskolaigazgató sokkal életszerűbb problémája, hogy megpróbáljon lasszóval befogni néhányat azok közül, akik még nem biztos, hogy maradandó károkat okoznak a diákoknak.

    Ha romantikusan álmodozunk, sem biztos, hogy egyetértenék a gondolatmenettel, de itt van ez a fránya valóság a magyar iskolaüggyel, basszus, próbáljunk életszerűbben indítani!
  4. 4
    Norbert Táborosi
    2015. szeptember 14., hétfő 17:53
    Kedves Mérő László!

    Éretem, hogy ez az írása egy vélemény, a címből is kiderül. Azonban jó lenne, ha a pedagógia mai haladó gondolkodóinak egyikétől megnézne egy előadást és utána újragondolná a véleményét.
    PPK Neveléstudományi Intézet igazgatója: https://youtu.be/tGR9_MNTnZM
  5. 3
    Rumata
    2015. szeptember 14., hétfő 17:51
    z egész élet egy nagy iskola.

    Születésünktől halálunkig folyamatosan jönnek szembe a tantárgyak, a tanárok és a vizsgák.

    Boldogulásunk attól függ, hogy milyen tantárgyakat vállalunk fel, milyen tanáraink vannak, és mennyire vesszük komolyan a vizsgákat.

    Az első tanárainkat nem magunk választjuk: a szülők és rokonok elől nincs menekvés.

    Az iskola viszont hamar ráébreszti az embert arra, hogy mennyire fontos a jó tanár.

    És egy idő után már tökmindegy, hogy a a jó tanárral előadóteremben, osztályteremben vagy csupán tankönyv formájában találkozunk.

    A lényeg az, hogy megtanuljuk a jót, az értékeset keresni, felismerni és választani.

    Azt ami előre visz az úton.

    - - -

    Egy kiemelkedően jó tanár vagy tankönyv olyan élményt adhat, ami egy életen keresztül ösztönözheti az embert a silány dolgok elkerülésére és a jóhoz való ragaszkodásra.

    Persze minden embertől lehet tanulni valamit.

    Hiszen minden ember hordoz magában valami olyat, ami értékes tanulság lehet a számunkra.

    De mivel az élet véges, ostobaság volna olyan tanárok mellett leragadni, akiktől már nincs mit tanulnunk.

    Tehát a legnagyobb bűnt azzal lehet egy tanuló ellen elkövetni, ha olyan tanárt erőltetünk rá, akitől már nem tud több jót tanulni, vagy akitől rosszat fog tanulni.

    - - -

    Úgyhogy szerintem, kedves László,

    ne raboljuk rossz tanárokkal a tanuló drága idejét.

    És minél előbb szoktassuk rá a tanulót arra, hogy ne is tűrjön el ilyesmit.
  6. 2
    Eszik Zoltán
    2015. szeptember 13., 14:02
    Kedves Mérő László!
    Persze, kell az iskolába tanár, ilyen is, meg olyan is: Adolson óta tudjuk: a tanárok vagy sámánok, vagy papok vagy misztikus gyógyítók vagy negatív csillagok. Nem túl szofisztikált osztályozás, de jól érthető és eléggé életszerű: a "sámánok" a a tananyag, a tudás szentségének földi kisugárzói, akik a katedrán állva művelik a csodát. Minden órájuk egy különleges találkozás a "másik" világgal. Vannak persze hideg és meleg sámánok. Az előzőek be tudják vonni a szertartásba az osztályt, az utóbbiak túl "magasan vannak ahhoz, hogy földi halandó a a szintjükre érjen. A "papok" kiválasztanak és felavatnak. Ők a (rendszer) az egyház adott polcon dolgukat vevő szolgái, részei a gépezetnek, de élnek a rájuk ruházott jogokkal ... A "misztikus gyógyítót" nem foglalkoztatja az eszme, nem barátja a rendszer, viszont van szeme a segítségre szorulókra, a lemaradókra, az egyéni gondozást igénylőkre.
    S persze - tanárként, fejlesztőként - azzal is szembe kell néznünk, hogy nem szerethet minket mindenki. Lesznek olyanok, akik úgy definiálják magukat: "csak olyan nem szeretnék lenni, mint XY tanárom. Ők lesznek a "negatív csillagok": S ez az antagonizmus is erős ember formáló erővel bír ...
    A jövő iskolája - azonban szerintem - már nem oszt lapot egyik karakternek sem (legalábbis a nálunk szerencsésebb iskolapolitikával megáldott országokban).. Ahol a tanár az osztálytermi folyamatok menedzsere és fő tevékenységét az tölti ki, hogy gondoskodjon 32 "kollégájának" - ők az osztály tanulói - a megfelelő munkafeltételeiről, hogy az oktatás ortodox birodalmából átvezesse az élvezhető, aktív alkotva tanulás világába diákjait ...
  7. 1
    Rumata
    2015. szeptember 12., szombat 23:47
    Alapvetően kedvelem Mérő Lászlót, mert jó fej, és nagyon okos ember, ahogy Markusz Zsuzsa mondaná.

    Viszont ezt a morbid vonzódását a rossz tanárokhoz nem tudom megérteni.

    Ezzel nagyon mellényúlt.

    Biztos van valami magyarázata, de az inkább legyen Mérő László orvosának és gyógyszerészének problémája :-)

    - - -

    Nálunk "a Fazekasban" például csak zseniális tanárok és jó tanárok voltak.

    Rossz tanár viszont - aki nem tudott volna szót érteni a diákokkal, és akit ezért utálni kellett volna - egyszerűen nem volt.

    Utálni a zseniális történelemtanárunkat, Kottayt utáltuk, mivel maximalista volt,és nem törődött azzal, hogy egy spec matek tagozatos osztály vagyunk, haenm úgy kezelt minket, mintha spec történelem tagozatosak volnánk.

    Ő tanított meg minket vázlatot írni, előadást jegyzetelni, szakirodalmat kutatni, a történelmünket komolyan venni.

    Utáltuk, mint a kukoricagölödint.

    És halálfélelmünk volt, amikor operaáriákat énekelt :-)

    De hogy rossz tanár lett volna... ...na ne hülyéskedj, kedves Mérő László.

    Én például kifejezetten rajongtam érte :-)))

    Pedig kettest adott a töri érettségimre, a nemistudomhogynevezzemmilyen :-)

    - - -

    Szóval az a javaslatom, kedves László, hogy ne vegyél fel rossz tanárt.

    Ha már utálni kell egy tanárt, az legyen nagyon jó, hogy megérdemelje a figyelmet, amit kap.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Sinkó Eszter és Kincses Gyula
Mi várható az egészségügyben?
Harc a független bíráskodásért
Interjú a lengyel ombudsmannal
Horváth Viktor író
Tankom – könyv 68-ról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk